Általános Isten - Megismerheted

Nyerj 1 millió forintot! Vonzd be magadnak! Itt van tálcán!

Annie Wood Besant (1847-1933) ; ”Eddig soha nem definiáltak egy olyan Istent, amely ne lett volna nyilvánvalóan önellentmondásos és képtelen, soha nem írták le Istent olyannak, hogy a fogalom róla az emberi gondolkodás számára lehetséges lenne.”

Mostantól ez már másként van. Titok volt, de most már mindenki megismerheti. Ami elválasztotta az emberiséget, az most összekötheti. Akiknek az volt a fontos, hogy Isten ne legyen logikátlan, önellentmondásos és kiállja a tudományosság próbáját, az most elkiálthatja magát heuréka, mert feltártam ezt az Istent számukra. Persze, akiknek ez az Isten nem megfelelő, vagy nem szimpatikus, az maradhat a már meglévő speciális Istenek valamelyikénél, nem zavar. Mi értelme ennek? Kérdezhetik sokan. A legfőbb értelme, hogy értelmetlenné és elavulttá is tesz egy olyan dolgot, ami az emberiséget eddig megosztotta. Mert az emberiség történelmében az ilyen jellegű ideológiai és világnézeti különbségek miatt volt eddig a legtöbb szenvedés a földön.

- Isten létezik
- Isten nem létezik
- A mi Istenünk, csak Isten, a tietek hamis Isten
- Isten csak egy lelki betegség
- Istenért harcolunk az istentelenek ellen
- Kinyírunk, megbüntetünk, mert nem hiszel a mi Istenünkben
- Isten velünk van a harcunkban
- Istent nem lehet meghatározni, mert túl van a megismerhetőségen

Eljött az idő, ismerd meg a TITKOT!

Minek hinni Istenben, vagy bármiben, ha tudhatod is?
Az ateizmus és a teizmus fölött is eljárt már az idő.
Kinövi mindkét butaságát az emberiség.

Itt olvashatod a felismerés egyik munkafázisát, amely még részleteiben némi további kiegészítéseken és pontosításokon át fog esni, de az alapok és a lényeg már érthetőek belőle:
http://vilagnezet.blog.hu/2007/05/18/altalanos_isten_definicioja_fejlesz...

Aki esetleg ki tudja mutatni, hogy az alapok még is hibásak, az 1 millió forintot nyerhet:
http://istenteszt.blog.hu/



Udv IGe!

Olvastam mar toled olyat, ami nem imadatra valott, de majd ismet megnezem, lehet beneztem, mert igazabol a szovegkornyezet nincs meg, csak a sajat gondolatom es erzelmem ez ugyben , az meg nem ugyanaz. Megsem velnem, hogy a te imadatod groteszk mentes, persze lehet, hogy neked maga a targy az. De nem is az imadas a lenyeg. Megkozelitettuk, hogy van, es azt hogy nincs. De ez formai kerdes, szerintem, mi hogy vetul es nem vetul ki.
Harc. Ha csendben szemleled a harcot, akkor is reszt veszel benne. Ha ott vagy, es az ellenseg sereget sajat maga ellen forditod, akkor mar energia van. Kerdes ilyenkor csak annyi, hogy az ellenseg ellensegnek nezi e a sajat sereget, vagy felismeri. Ha ellensegnek nezi, legyilkolja, es nem erti, hova lett az ereje serege. Ha felismeri, es nem torpan meg , szemleli, hogy milyen hibakat vet a sereg visszafele jovet..... szerintem.
Energia mindig van, szerintem, csak ha jol van az ember, akkor aramlik bele, ha nincs jol, akkor egyszemelyben felhasznalja sajat magara, hogy labon tartsa, es ott lehet jatszmazni. Persze vannak fokozatok, es a legteljesebb szinten csak egy lehet szerintem, o meg varj mar , ki is lehet ? : ) vagy tobben vannak ? : )



Soma

Van itt egy Soma nevű naplóíró.
Szeretném figyelmébe ajánlani mindenkinek.

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



Alf - vallásimádó vagyok

"Minnel jobban harcolsz valami ellen, annal nagyobb teret adsz neki."

Az általam használt Aikodo önvédelmi harcművészet kissé más. Csak az ellenfél dühét és támadó energiáját használom fel saját maga ellen. Esetleg rá is segítek neki.

ezért vagyok vallásimádó és nem vallás gyűlölő. Imádom a vallásokat és azt kívánom és segítem elő, hogy minden egyes ember alapítson magának saját vallást, sőt legyen minden embernek 4-5-6 vallásból álló vallási portfoliója.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



betujatek

Udv IGe !
Persze, biztos igaz, de azert mindig az egyen donti el, mi az ami betegseg, mert azt is viszonyitja valamihez. Van aki beteg akar lenni, van aki betegen hiszi magat egeszsegesnek. Minden belolunk fakad, es ha valamit teremtunk, annak letrehozzuk az ellentetjet is egyben.
Azt is eldontheti mindig, mi az amit tisztel, es meglatja benne, hogy mit hozott letre. Minnel jobban harcolsz valami ellen, annal nagyobb teret adsz neki.
Ugyanoda jutunk vissza , es megis hihetunk mast, ez benne a szep.

http://www.youtube.com/watch?v=dtBnfJvf6eQ



Alf - az istenhit és az ateizmus is gyógyítható

Az Általános Isten elméletem valóságát úgy is leellenőriztem, hogy ez a hatás, amit ez az érzelem okoz és elhatalmasodik az egyénen, gyógyítható-e. Egyértelműen gyógyítható. Az istenhit így tehát egy viszonylag egyszerűen gyógyítható lelki betegség. Persze ez nem jelenti azt, hogy enyhébb formáiban ez veszélyes lenne és ne lehetne vele teljes és értékes életet éni. Olyasmi ez mint az alkoholizmus. Attól senkinek sem lesz semmi baja, ha egész életében nem iszik alkoholt. Attól se, ha mértékkel teszi ezt. Ha viszont mértéktelenül, akkor bizony az már saját magára és másra is veszélyes.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Udv IGe!

Oke, de vegul is az van, hogy mindent, amire vágyunk es ami a felelmunk , azt megteremtjuk, sot , eleve rendelkezesre all, csak behivjuk. Ebben az esetben van, csak kerdes, voltunk e mar annyian, hogy behivjuk. Vagy behivtuk mar. Vagy taszitjuk. Erdekes: )

http://www.youtube.com/watch?v=dtBnfJvf6eQ



Istent az emberek alkottak

Mind a legalább Tízezernyit. Viszont azért ennél sokkal több mint emberek által kitalált mítoszlények. Azért sokkal több, mert az ateistákra is hatással van, tudattalanukban az érzelmeikben.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



vegso soron....

Vegul is, ha van ordog, akkor van isten, mintahogy a vonzas sem csak vonzas, hanem taszitas is egyben.



Udv IGe!

Ahhoz, hogy valami letezzen, ahhoz meg kell szuletnie valamibol. Ha nem ismerem a melyseget, honnan tudom, mi a magas? Ha sosem voltam sotetben, miert gondolnam, hogy a feny ajandek.
Minden szuletik valamibol. A kerdes nem a tojas, vagy tyuk, ha jol ertelmezem, pusztan az, hogy Isten van e, vagy nincs. Istent az emberek alkottak , mint ahogy a Satant is. A vallas be akarja bizonyitani, hogy a Fold eszaki sarka az eleheto sarok, am de ha megszunik a deli, azzal megszunik az eszaki is. Nincs jo rossz nelkul. Kiemeltek a jot, tronra tettek, felreertettek. Van pozitiv, es van negative polus. Alfa es omega. De alfa es omega egy pontbol ered, csak nem egy iranyba. Igy egy irany az Isten, egy irany az Ordog, de egymas nelkul nem leteznek, mert ha az egyik kiindulo pontja megszunik, azzal kioltja a masik kiindulo pontjat is.
A bibliat , ha valaki diktalta is, akkor is ember jegyezte le, legalabbis amirol mi tudunk, ami a kozvelemenyben biblia neven jelenik meg. Eleve mit ertunk egy szo alatt, mit akarunk erteni, mit tarsitunk hozza, milyen multal olvassuk, mar meghatrozza, mit akarunk olvasni belole. Van akinek a biblia, es isten a lelkiisemerete, van akinek menekulese, van akinek az elnyomoja, egyebek. Ahany nyelvre ahanyszor forditottak, annyiszor mast kepet ad. A kiindulas a lenyeg, hogy ha valamit letre akarunk hozni, el kell fogadni a pusztitast is , mert minden egy, de az egy korbe jarhato, van legalabb ket vege. Ha megszuntetnek az Ordogot, vele egyutt Isten is megszunne.
Mindazonaltal, lehet hogy a Biblia egy scifi, egy akarmi. Okozott sotet kozepkort, es felvilagosodast, halotta tett , es ujjaelesztett, megbuntetett, es aldast adott. De teremtett, mert megteremtettek. Amig az ember nem tud uralkodni magan, addig masok uralkodnak rajta, amig nem ismer fel dolgokat, mas felismereseit koveti, amig nem fel a halaltol, addig keresi a halhatatlansagot, es amig pokolnak erzi eletet, orul, ha mennyorszagot igernek neki.
Isten, az az erzes, amikor megtapasztalod a letezesed oromet, teljesen egyedul, es megis erzed, nem vagy egyedul, mert annyira teljes allapotban vagy. a jo es a rossz nem ellenseg benned abban a pillanatban, hanem egymassal kezet fogva dolgoznak benned, es latod, tapasztalod, erzed, hogy amit teremtesz magadnak, az az eleted. Elfogadod , hogy az apaly a dagaly nem lehet sem jo, sem rossz, mert kiegyenlit mindketto . tudomasul veszed, hogy aki sosem gyaszolt, az eltetni sem tud valamit.
Igy megerted, hogy a jelen pillanatnak a szepsege a mult es jovo egysege, am csak ugy johet letre, ha multat es jovot nem veszed figyelembe.
A Biblia, a vallas lehet egyfajta meditacio. Legkozelebb akkor vagy “”istenhez””, amikor egysegben vagy magaddal. Akkor ki az Isten? Amikor magam kozeppontjahoz erkezem, akkor hozza erkezem, vagy magamhoz, vagy valami kollektiv akarmihez, es amikor oda erkezem, mier nem halok meg, ha ez az elet ertelme? Miert hagynak akkor eletben, es indul ujra az egesz, csak mas sikon, dimenzioban, akarmi?
Az egesz Isten- Ordog dolog arrol szol, hogy eltetik az Istent, elnyomjak az Ordogot, de amig valami el van nyomva, az rengeteg energiat emeszt fel, igy lehet embereket rettegesben tartani. Erre epeult fel sokminden. Fel akartak epiteni minden sikon az egyik polust, es akarva akaratlanul , hol tudatosan, hol tudattalanul megteremtettek vele az ot elteto masik polust .
Orvendeni tiszta szivbol a szuletesnek ugy lehet, hogy ez ember szereti a halalt, mert az ad uj teret egy uj formanak.
Sem a nulla nem letezik egy nelkul, sem forditva. Persze erre lehet sokmindent epiteni, de mindig tortenik valami, es mindig besut a feny a sotetsegben.
Szamomra az a vallas , ami egyesek megelnek , nem hiteles. Mondja, kantalja, de naprol napra nem eli meg. Az Isten, a jo, a pozitiv, akkor miert tudtak vele rettegest elerni ? Azzal, hogy valakinek megmutatjak az egyseget,es fel-elemme teszik, akkor az egyseget mutattak meg neki, vagy a fel-elemet ?
Ezt csak ugy irtam, ez jott le, szivesen veszem, ha mashogy, mert az mindig jol jon, szoval nem vegleges az allaspontom, nekem az mindig valtozik valamilyen iranyba, valoszinu meghalnek, ha nem valtozna, de akkor meg meg is szuletnek , gondolom : )



Virtuson 10.699 alkalommal olvasták el.

hasonló cikkemet:
http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=7255

Több ellen cikke is született:

Tényleg cáfolhatatlan az Általános Isten elmélete?
http://vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=59159

Az általános isten, és a tudomány
http://www.virtus.hu/index.php?%20id=detailed_article&aid=8329

A Brain Storming-féle Teizmus-elmélet és IGe Általános Istendefiníciójának összevetése
http://bsstudio.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=59211

stb...

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Secret Admin - Van enyi pénzem és aki nyerne kifizetném

Tényleg lényegtelen a számomra, hogy a címlapon van, vagy sem. Az összeget is szívesen kifizetem bárki arra érdemesnek, aki logikai úton levezeti, hogy alapjaiban tévednék. Azért fizetném ki szívesen, mert akkor nem megyek tovább befelé egy esetleges zsákutcába amibe már eddig is ennél az összegnél sokkal több pénzt öltem a belefektetett és ahelyett pénzkereset elől elvont időmmel. Tehát aki elnyerné esetleg ezt az összeget, az nekem ennél sokkal többet spórolna meg a jövőben, mert így még további kutatómunka, rendszerezés, pontosítás, könyvkiadás terhelni fog még. Persze én bízok benne, hogy amit alkottam jó és sikeres lesz. De mivel mérnök vagyok, a nyúzópróba természetes folyamat számomra. Ha tényleg jó, akkor ki kell állnia az ilyen próbákat, mint már másfél éve állja, mióta kiírtam a pályázatot. - Ha meg nem jó, akkor jobb ha minél előbb kiderül.

Egyébként volt számos komolytalan, de voltak komoly és érdekes pályázók is. Ezek közül egyet-kettőt fel is tetem az adott oldalra példának.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



szia IGE! ezt a témát csak

szia IGE! ezt a témát csak most olvastam, eddig elkerülte a figyelmemet, most is csak a nem lesz címlap... hozzászólásodon akadt meg a szemem :-) látom hogy már kétésfél ezer olvasásnál jár, úgyhogy így utólag nem teszem ki de egyébként ha észrevettem volna lehet hogy kikerül, mert tetszik a levezetésed, és a felajánlás is hogy nyerhetünk egymilliót... de azért megkérdezem, van ekkora összeged valahol letétben? :-)
egyébként nagyon jól szórakoztam az okfejtésen, levezetésen, bár ennyi energiát nem öltem volna bele mint te, de elsőre nem találtam benne kivetnivalót, úgyhogy én nem indulok a nyereményért :-)



na ebből sem lesz címlap

na ebből sem lesz címlap :-)

pedig félóránként plusz 100-an olvassák...



Ige :-) Nem képzeled, azt

Ige :-)

Nem képzeled, azt meg minek, hő?



ami jó és igaz, önmagában hiteles, azon nem lehet rontani!

ez itt a Titok oldal.... volt... de mintha nem akarnák az emberek érteni, hogy másról szól, teljesen másról! Sem a vallás, sem a hálózatos munkák, sem az ezoterika sarkalatos ágai nem ide tartoznak...!!!!

Ori, érdekek sértése, tudja ezt itt minden FLP-s... :-) meg Lyoness-es is :-)
az egész oldal a secret-vallás és a bináris-mlm hálózatok rabja lett...
hiába, egy csecsemőnek minden vicc új, nálunk ez már lezárt fejezet....

HISZEL vagy HISZÉKENY vagy?

legtöbbször szégyenlik az emberek, amikor rájönnek a hibáikra, és a tájékozatlanságukra, hiszékenységükre, ezért nagy itt is a csend.... nincs toborzás egy ideje... csak aknamunka...

a
http://www.antimlm.hu
a részletekről tájékoztat, amit elfelejtenek közölni a tudatlan, hiszékeny, szeretetre-éhes emberekkel.... ezt hívják megvezetésnek...

a kéretlen, markukat előre tartó, mindent megígérek, félvak, tudatlan, tudattalan tanítókról pedig nem is beszélek...
még a mesterkurzus ingyenes hírlevelek is beszélnek erről.... a blogomban a 3 db, ami a kételkedés jogáról szól.... anno fénylő lélek, Fóki, IGe és TE is írtál róla...

hitelrontás, irta anno G., röhögnöm kell....
ami jó és igaz, önmagában hiteles, azon nem lehet rontani!

az emberek kicsinyesek, sértődősek,
felülemelkedni, olvasni, utánajárni, gondolkodni ????? nem kell.... minek az, fárasztó!!!!
vitakultúra nulla, személyeskednek...
plusz hiszékenyek
a pénz az isten és még nyalni is képesek,

mit vársz, belépek a K. alá, meg a G. vagy a Z. alá, nem gondolod, hogy nem velük értek ezentúl egyet?

3 ember miatt is kizárhatnak egy más véleményen lévő csapatot! Hisz egy egész falkát vezetnek (meg)!

Csoda, hogy Admin nem szól... ja, ő most 'arany és Proctor mlm'-ben gondolkozik...

vajon a gyémánt-mlm-esek mikor érnek ide?

még szerencse, hogy megöli egymást a sokféle megvezető mlm .-))))

hehe

éljen a nap!



Egy kis agytornával nyerhetne bárki 1 milliót!!!

Ezt senki sem veszi észre???? Ez lenne a lényege. Senki sem akar bevonzani magának egy millcsit???? Semmiféle előképzettség nem kell hozzá, sem teológiai, sem tudományos. Elég csak gondolkozni. Simán gondolkozni. Logikusan gondolkozni.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Igen, én is furcsállottam Dns00 indulatait, annál is inkább,..

mivel többször jól elmailezgettünk régebben. :-) Nekem úgy tűnik, valakinek a hatása alá került, ezt priviben meg is írtam neki, de erre nem válaszolt. Nem tudom, mi történhetett vele, teljesen másképp viselkedett, mint régebben, csak azért, mert valamiben egyetértettem IGével. Több, mint furcsa ez az egész, tényleg. Azt meg nem díjazom, ha valaki bejátssza nekem a sértődöttet, mindig nevetni szoktam az ilyen emberen. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=ORLn90DVfwc



Igazad van Ige.

Nem nyilatkozom a témában, mert nem vagyok alapos ismerője. Amihez pedig nem értek, abba nem szólok bele. Tisztában vagyok önnön korlátaimmal. És felesleges lenne elmesélnem itt, honnan jövök, milyen neveltetést kaptam, mert nem az számít. Tanulok amit tudok tőletek, próbálok figyelni, részemről ennyi.
A szeretet átölel. Mert megérdemlem. Köszönöm :)



Hitkomisszár trükkök

A propagandista csak terjeszti az ideológiáját, a hitkomisszár pedig ezen túllépve igyekszik eltüntetni az útjából minden más konkurens ideológiát.

Egy példa rá:

Saját lelki bajaik eltávolítása és másra való kivetítési próbálkozás:
A hitkomisszárok a saját hibáikat, gondolatmeneteiket és hibás logikai és érzelmi viselkedésből eredő lelki betegségeiket, igyekeznek eltávolítani maguktól és azt másokra kivetíteni.

Bővebben itt:

http://vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=13066

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Szia Ori.

Részemről teljesen pártatlan vagyok. Úgy is azt szűröm le magamnak, ami nekem belefér. Engem személy szerint nem sért semmilyen megnevezés, hiszen nem nekem szól. Nem azonosulok másokkal. Talán ezért nem voltam soha semmilyen csoportosulás, nyáj:) nevezzük akárminek, tagja. Pusztán furcsállom az indulatokat, ennyi:) És továbbra is figyelek:)

A szeretet átölel. Mert megérdemlem. Köszönöm :)

 

Kedves Dorka

Rég felismert hitkomisszár trükk, hogy ha a hitkomisszárok már nem tudják az adott egyén érveit támadni, akkor az adott személy személyét támadják. Most is ez történt csak és mi itt néhányan viszonoztuk csak az ijedtén egyébként általunk is elítélt gesztust.

Egyébként érdekes és jellemző az is, hogy nem tudsz, vagy nem akarsz a témában nyilatkozni.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Unique, köszönöm.

Azt gondolom tényleg érdemesebb csak figyelni és szűrni. A mézes-mázas csili-vili dolgok mindíg gyanakvásra késztettek:) Köszönöm hogy megerősítettél ebben. Csodás csavargást:)

A szeretet átölel. Mert megérdemlem. Köszönöm :)



Kedves Dorka! A legnagyobb "sértésem" most itt a pap...,

illetve az atya szó volt, nem személyeskedtem, csak leírtam a véleményem a vallások, szekták destruktív hatásairól. Népirtások, búcsúcédulák, anyagi kizsákmányolások, vallásháborúk. Szerintem a mai világban ezek az "eszmék" már túlhaladottak, és semmi pozitívat nem okoznak az emberekben.
Ebből csináltak itt többen műbalhét, engem lelki sérültnek beállítva. Nem bántottam én senkit, aki figyelt, nem ült fel a műbalhés sértődötteknek. :-) Régi módszer ez is a szektáknál, ezért is írtam be a boszorkányos linket. :-)
Én most sem személyeskedtem, és nem is fogok, csak a véleményem írtam le. Ha ez valakit sért, az nem az én hibám. Én még a személyeskedések miatt sem sértődtem meg, mert a sértődést egyértelműen játszmának tartom. Sosem élek ezzel a trükkel. Szeretem a konstruktív vitákat és a humort, aki félreérti, annak nincs humorérzéke, de ez sem az én bajom. :-)
Nézz a dolgok mögé, ott van a valóság!
http://www.youtube.com/watch?v=ORLn90DVfwc



Drága Ige.

Nem magával a témával van a problémám. Téged is szokszor elolvaslak. Én is hiszek valamiben, mindegy hogyan nevezem. Inkább ami nekem a problémát okozza, az az, hogy a vita valahol tévútra tért. Már nem egy egészséges vita, hanem némely esetben személyeskedés, egymás sértegetése. És ezt nem értem mire jó? De részemről ennyi, inkább csak olvaslak benneteket:)
A szeretet átölel. Mert megérdemlem. Köszönöm :)



Dorka!

Rengeteget lehet tanulni, még ha figyeled is és nem is szólsz bele, sőt, akkor igazán....
érvek keresése, miértek kutatása és nem személyeskedés és indulatos vádaskodás a lényeg....

Ez a vita inkább véleménycsere, aki higgadt, attól tanulhatunk. Sosem gondolnád, ki a barátod.

Ahogy anno engem is megvezetettek a mézes-mázos, ömlengők.
Akkor néztem nagyot, mikor az illetővel egyszer csak nem értettem egyet, mertem mást is olvasni, körbejárni a témát és szűrni,
mertem gondolkozni, hú.... mit kaptam, a világ rossza is lehettem akár, hisz MÁSHOGY gondoltam dolgokat!
Pedig az ugye nem feltétlenül rossz? Csak az mozdít előre, attól fejlődsz....

No, itt ezt tanuljuk:
3M... más, másképp, mégis jó :-)

unique**
3T: Tisztelet türelem tanulás :-)
aki élni akar és éli, ami éli őt
akiélniakaréséliamiéliőt

Szép napot, mentem csavarogni és jól érezni magam :-))

Köszönöm a véleménycserét!



Dorka Isten/ek miatt van a vita már több ezer éve

Erről szól ez a VITAFÓRUM. Ezt is mutatják/juk be benne.
Van is egy olyan isten fdefinicióm:

Isten = Örök vitatéma

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Nem célom belefolyni a vitába, csak...

..néhány érszevétel:
Origami eddig hozzám mindíg kedvesen, emberségesen szólt, csak úgy mint mások. Igyekszem erőt meríteni belőletek, tanácsot kérni, és ezt eddig megkaptam. Most csodálkozom, és azon tűnődöm, vajon mi értelme van itt ennek a vitának? Kit, milyen irányba terel, mit lehet ebből nyerni? Nem egymás segítése a cél? Nem az a lényeg, hogy mindenki az lehet aki és ami lenni akar? És ez független származástól, bőrszíntől, neveltetéstől, vallási hovatartozástól? Azt vettem észre, szépen belesétáltok egymás csapdájába, és egyre vehemensebben védi mindenki a maga igazát. De mi ÉRTELME? És hová vezet? Hmmmm..........

A szeretet átölel. Mert megérdemlem. Köszönöm :)



Kösz, unique, már értem. :-)



Ori :-)

vak, korlátolt, gondolkozást nem tűrő, beeeee a nyájba... cseppet ellenkezik az itt hirdetett titokkal, ami szerint fedezd fel önmagadban az Istenit és fedezd fel magadban a különlegest, eredetit és önmagad... aztán ha ez megvan tessék menni beeeee a nyájba...

vallás, mlm-munka... talán ez épp elég is...

sok is...

jó ám az, ha mások helyettünk gondolkodnak, milyen nehéz is az már!

najólvanna....