Egy nem NORMÁLIS nap

nem normális mosolygósMa különös érzés kerítette hatalmába. Már az ébredésnél rátört, de nem tudta meghatározni, hogy mi lehet az.
A szokásos reggeli rutin sem úgy működött, mint máskor. Zuhanyozás, fogmosás, smink, hajszárítás, öltözködés. Valami nagyon nem stimmelt. Pedig szinte minden napja így indul. Nem volt rossz, de mégis furcsa. Valami azt súgta, hogy nem egy átlagos huszonnégyórának néz elébe.
Aztán indulás munkába. Villamos, troli, emberek. És az emberek furán néztek vissza. Mármint, akikre ránézett. Nem értette.
Lift, harmadik emelet, majd a jól megszokott iroda. A sorra befutó kollégák üdvözlése. No, de hogyan. Mindenki visszainteget, mosolyog. Számítógép bekapcsol. Te jó ég! A monitor. Mi történt? Tegnap még rendeltetésének megfelelően – a munkáját kiszolgálandó – működött. Most meg? Érthetetlen.
Legkedvesebb kollégákkal a jól megérdemelt reggeli kávé. Ötödmagával. A legjobbakkal. Reggeli idomulás a nap feladataihoz, a borítékolható nehézségekhez.
Amint ez az elmúlt néhány óra fényében látszik, hát ez sem úgy zajlik, mint a NORMÁLIS napokon.
Természetesen most is, mint legtöbbször egymásról, az elmúlt napról és persze elengedhetetlenül a főnökökről folyik az emelt szintű csapatépítés.
A mindig vidám különítmény most valahogy nem úgy festett, mint legtöbbször.
A kávézóhelyiségbe belépők döbbenten néztek körbe, hogy mi is súlytott le néhány kedves munkatársukra.
Mindenki kisírt szemmel, hangosan zokogva ült vagy éppen ácsorgott, csészéjét szorongatva, összezárt, keresztberakott lábakkal. A betérők nem értették, nem kérdeztek, csendben, részvéttel távoztak.

Aztán a munka híres mezejére léptek. Mindenki tette a dolgát. Telefonok, megbeszélések, egyeztetések, szerződések, pályázatok, táblázatok.
Közben persze az elengedhetetlen napi e-mailek egymásnak. Ilyenkor mindig könnybelábadt szemmel néztek egymásra. A munkaidő végének közeledtével már egyre gyakrabban és gyakrabban. Mindenkin eluralkodott a hangulat.
Így ment ez a munkaidő végéig. Mindenki szállingózni kezdett haza. Ők is elindultak. A bejáratig együtt, a nap eseményeinek a nyomát magukon viselve: mindenki zokogva, könnyezve. Búcsúzás, egymás nyakába borulás.

Ő is elindult a megszokott irányba, immáron egyedül. Útközben bandukolva rendezgetni kezdte gondolatait, a nap eseményeit. Az emberek tekintetét viszonozva most is érezte, hogy igen furcsán néznek rá. Néha egy két könnycsepp még most is kicsordult a szeméből, majd lágyan legördült arcán.

Sorra vette a nap történéseit és nagyhirtelen belehasított a felismerés, mi is zajlik ma itt.
- Volt ugye a reggel: vidámat, kedveset álmodott, örömmel ébredt. Furcsa érzés megmagyarázva.
- Reggeli serteperte: már a tükör is rámosolygott, ő vissza, kis biccentés a tükörben látható kedves arcnak. „Amindenflottultörténikmareggel” szintén a helyére került.
- Aztán úton munkába: Most már az utca népének vidám, mosolygós tekintete is érthető volt számára: csak visszamosolyogtak.
- S jött az iroda: monitor – mintha mosolygott volna. Az érkező kollégák mosolyukkal jelezték, hogy örülnek neki. Ők is csak viszonoztak.
- Aztán a kávézás a legkedvesebbekkel. Nyugodtan kimondhatjuk: barátokkal.
No velük ekkor elszabadult a pokol.
Elhatalmasodott körülöttük a jókedv. Aki hagyta magát, elkapta a „kórt”. Szinte észre sem vette. Terjedt, mint a pestis.

Ennek jegyében telt ez a nem NORMÁLIS nap. Mit telt? Repült. Munka folyt, zökkenő- és lecseszés mentesen. Valahogy mindenkinek, minden sikerült. Remekeltek. És nagyon-nagyon vidámak volt. De inkább boldogok.
E-mailek jöttek-mentek. Röhögősek, zokogósak, asztalra leborulósak.

Hazafelé még mindig felzaklatta egy-egy mai szösszenet. Könnyes hazaút szintén megmagyarázva. Emberek furcsa, de annál vidámabb tekintete innen eredeztetve.

Aztán elérkezett a nap vége.
Otthon a kedvesnek vacsorafőzés fütyörészve, vita és súrlódásmentesen, mosolyogva. Esti rutinra a mai nap hangulata átültetve. Elalvás mosollyal az arcokon.

Hát mindenre fény derült.
Egy szép álom indította az egészet szeretettel megtöltve, majd a mosolygó tükörre visszamosoly szeretlekkel megtöltve.
És mindez tőle indult. Belőle. Elvarázsolva egy egész napot. Nem csak a sajátját.
Mindenkit feltöltött szeretettel és vidámsággal, mindenkit, aki csak egy pillanatra is felbukkant körülötte.

A mai napon fontos döntést hozott.
Élete elkövetkező minden napját nem NORMÁLIS-an kívánja eltölteni. :-)))))))

Hozzászólások



Köszi :)

További sikeres nem normális napokat :)
Szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Képzeljétek,

nekem minden egyes napom ilyen!

Reggel munkába menet mindig tudatosítom magamban, hogy ma egy nagyon jó napom lesz és minden úgy alakul, ahogyan én szeretném! :)

Senki sem érti mitől ragyogok :)

"Az álmom az enyém. És létezik!"



Kedves Juhuckó!

Én is igyekszem ilyen "nem-normálissá" tenni a napomat!
Köszönöm, hogy leírtad,
Szép teremtéseket kívánok!