Örökké ugyanazt: önmagát keresi

önmagát keresiAz ifjú Lin-csi egy nap a Jóságos Kegy kolostorának könyvtárából kilépve fölnézett a Holdra.

- Szólj, vándor, égi társam! Látszik-e onnan,
mit kutat az ember idelenn a porban?
Bűvös árnyak között forog tébolyultan,
betűk erdejében bolyong vakon, kínban.

A Hold azon nyomban válaszolt. Mintha mindig csak a jelek erdejében tévelygőket leste volna, valahányszor benézett egy könyvtár ablakán.

- Örökké ugyanazt: önmagát keresi.
Ám térképén az utat sohasem leli,
űzi az elszánt ész, csatát csatára vív,
a könyv lapján az elme kűzd, soha a szív.
Amit már birtokol, mert beleszületett,
úgy döntött, fáradsággal szerzi meg.
Nincs hang, mely őt feltartsa, bármi édes,
nincs dal, mely hullámot megtörni képes.

- Ajaj! Ajaj! - sóhajtott Lin-csi. Megértette a Hold válaszából, milyen csapdát épített magának könyvtáraiban az ember. Ebbe bizony Buddha követői is jól beleestek. Ezért olyan végtelenül hosszúak kolostoraikban a reggeli beszélgetések, ezért szaporodnak olyan sebesen a könyvtárak szekrényeiben a teleírt rizspapírok. - Kár! Kár, hogy ilyen okos az ember - állapította meg sajnálkozva Lin-csi.
Lassan, tűnődve lépkedett a főváros hosszú utcáin. A harmadik dobszó már az éjfélt jelezte, ám kint az utcán és bent a házakban még eleven volt a városi élet. Egy szép, módos ház ablaka előtt megállt. Hangokat hallott, csendes, szelíd szavakat, derűs beszélgetést. Az ablak pergamenjén Lin-csi apró lyukat fedezett fel, kíváncsian benézett. A családi asztal körül többen ültek, csillogó szemmel, kipirult arccal. Az asztalon sütemények, és két szilvavirágsziromból préselt illatos égő ostya, melyeket éppen akkor helyezett oda egy fiatal lány. Szép látvány volt. Az üldögélők izgatottan figyelték egymás szavát, nevetés hallatszott.
- A könyvtárakban nyoma sincs derűnek. Komorak a könyvek, komorak az olvasóik. Miért? Mintha más szemmel, másra figyelnének a lapok fölé hajló szerzetesek, mint ezek az emberek. Ők talán itt a szobában mást keresnek, mint kolostori társaik? Nem önmagukat? - tűnődött a pergamen mögött leselkedő Lin-csi.
- Akinek tökéletes a látása, megfeledkezik a szemről. Akinek tökéletes a hallása, megfeledkezik a fülről. Aki okos, megfeledkezik az értelemről. Aki helyesen gondolkodik, megfeledkezik a gondolkodásról, aki pedig helyesen él, megfeledkezik a létezésről. Az ilyen ember már jól érzi magát a bőrében, és többé nincs benne semmi erőfeszítés. Olyanná válik, akár egy pompás begóniafa. Vagy akár ezekben a pillanatokban ez a család - foglalta össze magának aznapi tűnődéseinek eredményét Lin-csi, s a pergamentől máris odébbállt. Útját a Kanyargó Patak ligetében álló hibiszkuszfa felé vette. Aznap már erőfeszítés nélkül sem töprengett tovább. Azt akarta, hogy kis időre szűnjön meg számára a földi világ.

Részlet, a Lin-csi apát ifjú kori tűnődéseinek hangot adó könyv lapjairól, melyet Su-La-Ce írt meg és Magyarországon, Sári László adott közre.

Hozzászólások



'

hmm .. ja! :))

akik önfeledten is magukat adják ... tulajdonképp mindig önfeledtek :)

Jóéjt ... flower ... lol :)) a flowból képeztem ezt a szót és rájöttem hogy előttem az angolok is megtették
:D