Hogyan választ az Isten anyát a fogyatékos gyermeknek?

Hogyan választ az Isten anyát a fogyatékos gyermeknek?

1988-ban csaknem 100 000 asszonynak született fogyatékos gyermeke. Több ezer asszony sírt – és sír ma is – azt a kérdést ismételgetve, hogy: ,,Miért pont én?!”

Tudományos szempontból mondhatnánk azt, hogy azért, mert a természet közbeszólt. A reinkarnáció hívei azt mondanák, azért, mert bűnt követtünk el előző életünkben. A babonások szerint a szerencsétlenség játszik közre.

Régen a gyenge vagy fogyatékos újszülöttet ledobták a hegyről, vagy felfalták őket a vadállatok. Ma vagy intézetbe adják őket, vagy elvetetik a magzatot, míg mások harcolva az élettel, felnevelik gyermeküket, még ha néha fel-felemlegetik is, hogy: ,,Nincs Isten!”

De ha van Isten, vajon hogyan választ anyát a fogyatékos gyermeknek?

Erre a kérdésre egy internetes oldalon kaptam választ:
,,Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.
– Csongor Márta : fiú, védőszentje: Mátyás.
– Piros Júlia: leány, védőszentje: Cecília.
– Hernádi Katalin: ikrek, védőszentjükként adjuk nekik Gellértet.
Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik: – Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
Az angyal kíváncsiskodik: – Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
– Éppen azért – mosolyog az Úr. – Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
– De lesz-e hozzá elég türelme? – kérdezi az angyal.
– Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel.
Figyeltem ma ezt az asszonyt. Megvan benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együtt élnie, és ez nem könnyű dolog.
– De Uram, talán nem is hisz benned!
Az elmosolyodik: – Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
Az angyal levegőért kapkod:
– Önzés??? Hát az önzés erény?
Az Úr bólogat:
– Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy: ,,anya!'', csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli vak gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
– És ki legyen a védőszentje? – kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
Az Úr elmosolyodik:
– Elég ha adunk neki egy tükröt...”

Forrás: (Forrás: www.baratikor.com)

Hozzászólások



Cheenska :)))

Köszönöm szépen, hogy leírtad :))))

" A gyermeki értelem nem végez összehasonlítást, hanem minden dolgot és minden eseményt egyedinek, egyszerinek és véglegesnek tekint. "

http://www.youtube.com/watch?v=rzpW7P83sb4