A mély ember mindig többet szenved

Túl könnyedén venni az életet nagyon felszínes dolog, és ha ez alapvetően jellemző az egyénre, akkor maga az ember is felszínes.

Általában az olyan emberek vidámak állandóan, akik igénytelenek a többre, a jobbra és a mélyebbre. Nem mondom, hogy minden esetben így van ez, de többnyire igen. Hiszen ha egy-két igényed van csak, és összesen 2-3 dolgot látsz át és fogsz fel az életből, akkor azokat gyorsabban ki tudod elégíteni, mint ha kétezret.

Ebből fakad az is, hogy a felszínes, és morálisan igénytelen embert nem sok minden fogja zavarni, míg a mély lelkű és morálisan igényest sok minden.

Természetes azért, hogy a felszínes ember ezen gondolatokra esetleg így gondolkodik: "Túl komolyan veszel mindent", s a mély, nem is fog tudni erre mit mondani, mert amit mondana erre, arra nem volna szükség akkor, ha nem igénytelen emberrel állna szemben, ő is értené, s nem beszélne így.

Ugyanis a felszínes ember lényegéből fakadóan igénytelen és nem vágyik olyan lelki-szellemi mélységekbe, mint az, aki mély.
A mély viszont szükségszerűen szenved és nem is tud igazán mit kezdeni az ilyen emberekkel.

Szenved, mert:
- lényegéből fakad, hogy fáj neki az igazságtalanság, és a hiábavaló felszínes üresség.

Tehetetlen mert:
- amit mondana, fel sem éri lélekkel és ésszel az igénytelen üres ember...

Ezért ha mély ember vagy, és teheted, sose barátkozz felszínes emberrel, mert ha megszereted, hihetetlen mennyiségű szenvedést zúdít rád akaratlanul is, - no nem azért mert gonosz -, hanem azért, mert felszínes.

Ha mégis belebonyolódtál egy ilyen kapcsolatba, és küldetés tudattal rendelkezel (és elég erős is vagy ehhez) megpróbálhatod felfogni úgy a helyzetet, hogy az a feladatod, hogy segítsd a felszínest mély emberré válni, de előtte mérlegeld, hogy tényleg elég erős és bölcs vagy-e a feladathoz.
Ha az vagy, rendkívüli adottságaid vannak, mert
a mély lelki tartalom + szellemi magasság + erős lelki állóképesség a legjobb kombináció.
Ha döntöttél, légy elkészülve rá, hogy elviseld a nemtörődömséget, a közönyt, a felületességet, a köztetek törvényszerűen húzódó falakat, egyszóval mindazt a lelki ürességet, amit türelmes munkával "gazdagon termővé" akarsz teremteni.

Ha viszont rosszul döntesz, és alkalmatlan vagy a feladatra, csak szaporítani fogod lelki kínjaid, és sem rajta, sem magadon nem segítesz.
"Akkor még mindig ott hagyhatom" - mondhatod erre.
Ez igaz, de ebben az esetben morálisan elmarasztalható vagy, hiszen Saint-Exupery is leírta már a Kis Hercegben, hogy "ha megszelídítetted a rókát, már felelősséggel tartozol érte", másrészt meg nem is biztos hogy képes leszel a szakításra, mert ha gyenge ember vagy (hisz ezért adtad fel a harcot), akkor megtörténhet, hogy a kötelek elvágására is gyenge leszel...

Fontos tehát, már az elején jól mérlegelni!

Mert ha mélységed miatt zavar a másik felszínessége és emellett még arra is alkalmatlan vagy, hogy elviseld vagy megjobbítsd partnered, (szerelmed, barátod, ismerősöd), akkor semmiképpen sem szabad belemenned ilyen kapcsolatba, különben elviselhetetlen kínok várnak rád....

(Rajnai Lencsés Zsolt)

Hozzászólások



20171207 junda

20171207 JUNDA
mbt shoes
louboutin shoes
michael kors outlet clearance
nba jerseys wholesale
nhl jerseys
true religion jeans
kate spade outlet online
michael kors canada
ugg boots
kevin durant shoes
coach outlet clearance
polo outlet
prada outlet
christian louboutin shoes
coach outlet store
michael kors outlet
michael kors factory outlet
ugg boots
ugg outlet online clearance
lebron james shoes
hermes outlet
salomon shoes
cheap oakley sunglasses
cheap oakley sunglasses
ugg outlet
longchamp outlet
ed hardy clothing
uggs outlet
coach outlet store
michael kors outlet
coach factory outlet
uggs
uggs outlet online
moncler outlet
ferragamo outlet
oakley sunglasses
cheap jordan shoes
cheap ray ban sunglasses
ray ban sunglasses outlet
coach outlet
canada goose outlet
ralph lauren uk
coach outlet
canada goose outlet store
moncler coats
true religion outlet
moncler outlet
moncler outlet
polo ralph lauren shirts
true religion jeans
cheap football shirts
canada goose coats
polo ralph lauren
ugg boots on sale
polo outlet
ralph lauren outlet
michael kors outlet
coach outlet
christian louboutin outlet
canada goose outlet
coach outlet online
ugg outlet
uggs outlet online
ray ban sunglasses
nike air max 1
polo outlet
michael kors outlet
canada goose jackets
cheap oakley sunglasses
coach factory outlet
moncler jackets
coach outlet store online
coach outlet
lacoste shirts
ray ban sunglasses
ugg outlet
nike outlet
coach outlet
cheap ray ban sunglasses
canada goose jackets for women
michael kors outlet clearance
ugg outlet
converse shoes
hermes outlet store
ralph lauren pas cher
canada goose uk
coach outlet online
coach outlet store
michael kors outlet online
ugg boots
fitflops sale clearance
uggs outlet
michael kors handbags
michael kors handbags
canada goose black friday
michael kors handbags
new balance shoes
ugg outlet online
ray ban sunglasses outlet
puma outlet
fitflops outlet
cheap jordans for sale
ralph lauren outlet
coach outlet
moncler jackets
michael kors outlet clearance
fitflops sale clearance
michael kors uk
cheap ray ban sunglasses
michael kors outlet stores
new balance shoes
canada goose outlet
nfl jerseys
ray ban sunglasses
michael kors outlet
canada goose jackets
polo ralph lauren
nfl jerseys wholesale
nfl jerseys wholesale
mulberry sale
fitflops sale clearance
ferragamo shoes
ralph lauren polo
canada goose outlet
michael kors outlet
coach outlet online
uggs outlet
michael kors outlet
michael kors
true religion uk
oakley sunglasses wholesale
nfl jersey wholesale
reebok trainers
tory burch outlet
christian louboutin shoes
coach outlet
polo outlet
michael kors handbags
true religion jeans
nike outlet store
nike store
cheap ray ban sunglasses
canada goose jackets
christian louboutin
pandora jewelry
cheap mlb jerseys
lacoste outlet
michael kors outlet online
canada goose outlet
michael kors outlet
nike shoes outlet
air max trainers
polo ralph lauren
nike shoes
longchamp pas cher
tory burch outlet online
coach outlet store online
michael kors handbags
coach factory outlet
pandora charms
adidas store
michael kors
polo ralph lauren
coach outlet online
michael kors outlet clearance
ralph lauren outlet
ray ban sunglasses
fitflops sale clearance
ray ban sunglasses sale
mulberry handbags
cheap jordan shoes
nike blazer pas cher
longchamp pliage
cheap jordans
canada goose outlet
fitflops
adidas shoes
polo ralph lauren outlet
pandora charms sale clearance
michael kors outlet
coach outlet store online
michael kors outlet online
nike store uk
herve leger dresses
ralph lauren
mont blanc pens
ferragamo outlet
soccer shoes
mbt outlet
michael kors outlet clearance
canada goose outlet store
longchamp solde
swarovski outlet store
mulberry handbags sale
oakley sunglasses uk
coach outlet
swarovski outlet
polo ralph lauren
cheap oakley sunglasses
kate spade outlet



:)

Mérhetetlen bölcsesség,ha valaki eljut oda,hogy: NEM SZÁMÍT!!!
és tud nevetni a gondok felett....

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))



hogyan lehet hatni a felszines emberre

Igen, a mélyen érző ember megpróbálhat hatni a felszines érzelmeire, de hosszútávon ez szinte lehetetlen. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom! Nagy erő, kitartás kell ahhoz, hogy a felszines emberből mély érzelmeket "csalogasson" elő. Ahhoz, hogy ezt megtapasztalja idő - kevés, sok- szükséges és a végén a mélyérzésű nehezen gyógyuló sebeket kap!



Pontosan azt akartam írni

Pontosan azt akartam írni amit Origami a második hozzászólásában amikor olvastam ezt a szöveget.
Megjobbítani csak az EGO akar...aki szeret az elfogad,és ad,cserébe nem kér semmit,így válik valójában különlegessé mások számára.
Minden emberi lény egyedi és mély érzelmekkel van megáldva.

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Aki

megpróbálta elkezdeni megzabolázni a személyisége reflexes hajlamait, az tudja, hogy nemhogy másokat, szinte ömagunkat is lehetetlen megváltoztatni. A személyiségünk - adott, a kérdés az, hogyan tekintünk rá, és mennyire tanuljuk meg elfogani, vagy éppen ha kell, - kinevetni saját reflexes hajlamainkat.
Megjobbítani senkit nem lehet. Akartával sem, nemhogy akarata ellenére.
Szerintem nem attól mély egy ember, hogy szeret szenvedni, kár, hogy ma nagyon elterjedt ez a szemlélet.
A derűs emberek tudnak a legmélyebbek lenni, mert már tudják, hogy az életben kevés dolog ér annyit, az örömön kívül, hogy túl komolyan vegyük...



szerintem mindenki mást él

szerintem mindenki mást él meg belül, mint ami kívülről látszik... nincs mély és felszínes ember, gyakran a felszínes emberek sokkal mélyebbek, csak ők nem a nagyvilágnak élik az érzelmeiket.......



Vagyis, aki ilyet leír, hogy a másikat meg kéne jobbítani, ...

az önmagában nem fogadja el, amit a másik tükröz felé.
Nem ismeri saját magát, következésképpen nem lehet mély ember.
Esetleg olyan, aki a saját egóját kezelgeti azzal, hogy ő mindenkinél jobb.
Szánalmas...



Elég egyoldalú a megfogalmazás...

Megjobbítani???
Érthetetlen...