A beszéd, Mágia

beszéd, mágiaKorábban is tudtam és írtam is, hogy bizonyos szavaknak és kifejezéseknek mágikus ereje van. Tehát felfokozott teremtő erővel bírnak.

Korábbi bejegyzésemet megerősítendő, sokaktól érkeztek kiegészítő gondolatok.

http://www.thesecret.hu/a_szavak_magiaja

Azóta is figyelmem előterében maradt a szavak ereje, ám most egy kicsit tovább gondoltam…
Munkám és magánéletem során, számtalan egymásba fűződő és egymástól független verbális kommunikációt folytatok, ismerőseimmel, barátaimmal, rokonaimmal és idegenekkel. Ezen interakciók közben értettem meg pontosan, hogy a metakommunikáció mily nagy erővel közvetít köztünk emberek között. A beszéd és annak energiája pedig, a varázslat…

Azt kellet megértenem, hogy maga a beszéd és a mögötte meghúzódó gondolatiság az, ami hatalmas teremtő erővel bír. Az érzelmek energiájáról nem is beszélve…
Ez a megértés talán nem is lepi meg a Secretes tudatossággal élőket. Mégis úgy éreztem, érdemes ennek tudatosítására szentelni pár gondolatot…

Felfedeztem, pár érdekes jelenséget. Az egyik az elcsuklás, a hangom elfojtódása. Ez akkor történik, mikor előre érzem, hogy indokolatlanul nagy érzelmi energiával akarom megtölteni mondatom következő szavait. Legyen az pozitív vagy negatív indulat. A tökéletesen megfelelő pillanatban, fizikailag elakad a hangom, és levegőért kell kapkodnom. Vicces helyzet.
Eleinte tovább küzdöttem magam, és csakazértis alapon kimondtam azokat a gondolatokat. Ezt jellemzően rossz érzés követte…
Ma már megadom magam, ezen helyzetekben, és elgondolkodom belső tudatosságom eme visszajelzésein.

Kicsit ebből fakadó a következő észrevételem is.

Azt mondják, életünk első két évében, mindent megtesz környezetünk, hogy megtanuljunk járni és beszélni. A következő 16 évben, pedig azért, hogy ezen képességeinket korlátozzák…

Azt gondolom, evvel kapcsolatban mindannyiunknak vannak tapasztalatai. Azonban ami miatt ezt felidéztem, az eme elfojtások következménye. Mégpedig, hogy míg meg nem tanuljuk használni nyelvünket és a beszédet a megfelelő módon, addig igen erős érzelmi impulzusokra van szükségünk, hogy merjünk verbálisan megnyilvánulni.
Nem a hétköznapi, rutinszerű beszélgetésekről szólok, hanem a rendhagyó élethelyzetekről, ahol belső elfojtásunk okán, elakad a szavunk.
Ennek folyományaként tapasztaltam, régebben magamon is, hogy sokszor keressük is a felfokozott állapotokat, hogy kifejezésre tudjuk juttatni érzéseinket, gondolatainkat. Öngerjesztő idegességgel próbálunk hangsúlyt adni mondandónknak vagy belsőleg használandó „oldószereket" hívunk segítségül…
Ennek sajnos velejárója, hogy nem veszi komolyan mondanivalónkat a célszemély, célcsoport…

Megértettem, hogy a beszéd Művészet…
Megfelelő kreativitás és intuíció kell hozzá, hogy a közvetíteni kívánt energiák hitelessé váljanak a befogadó közeg számára…
Vannak született tehetségei, géniuszai a nyelv és a beszéd használóinak. Így pedig vannak műértői, és műélvezői is.
Vannak ügyes iparosai, kik sok tanulással fejlesztik képességeiket. Úgy gondolom, legtöbben ezek közé tartozunk…
És bizony vannak a hozzáértésen kívül rekedtek is. Erre is ismerhetünk számos példát.

Sokáig boncolgathatnám…

A legfőbb megértésem, azonban mostani írásom inspirációja. Ez pedig a következő:

A beszéd energiája az egyik legfőbb megnyilvánulása annak, hogyan közvetítjük a Létezés és az Univerzum áramlatait.
Elme központú személyiségünk, ezen keresztül nyílik meg vagy zárkózik be…

Az elzárkózó ember szűkszavú, csatornája beszűkült. A Harag állapotában ez az első, amit berekesztünk az indulatunk céljában lévő személlyel kapcsolatban. Nem akarunk vele beszélni…

A nyitott ember nyílt beszédű, tiszta forrása a tudásnak, az ismereteknek. Az ő beszéde kapukat, szíveket nyit meg.

S mikor túláradóvá válunk, azt mondják bőbeszédű, ésatöbbi…

A lényeg, hogy itt a beszédben és írásban nyilvánítjuk meg leginkább, belső csatornáink állapotát és működését.

Bízom benne, átment mondanivalóm tartalma, azaz kellőképpen nyitott vagyok…

Kívánom mindannyiunknak, az önmagunkat való megértést, és a továbblépési lehetőségek sokaságát!!!

KÖSZÖNÖM!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

http://www.lyoness.ws/

http://www.lyoness.ag/hu/

http://www.youtube.com/watch?v=6samnKokuSo&feature=related

totzoli129@freemail.hu-ez a saját e-mail címem...ide bátran írhatsz.

Ez a jövő, az egymásért tevékenykedők közössége.

Hozzászólások



Drága Zotya! Igen, átjött és én is köszönöm!

Engem az a rész fogott meg a legjobban, ahol a beszélő és a hallgató közeg viszonyát boncolgatod.
Átéltem már én is az érzést, hogy nagyon szerettem volna mondani valamit, de nem igazán tudtam végig vinni a
gondolataimat, nem tudtam teljesen kifejteni. Legalább is így éreztem....egészen addig, amíg a szemben ülő, érdeklődve
figyelő és hallgató ember pozitív kisugárzása, érzelmi impulzusa ösztönzőleg hatva rám, kihozta belőlem a legjobbat.
Nyilván ezt az inspirációt érezhetik azok az előadók, színészek, akik beleéléssel, átéléssel, önmagukat nem kímélve
közvetítenek magasztos gondolatokat.

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery

www.lyoness.hu



Drága Zotya Barátom! :)

Köszönöm nyitott szívedből áradó szavaidat! :)

Szeretettel ölellek,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről