Cinikus írás a megvilágosodásról, a tudatosságról (önirónia)

tudatosság, magas lóJó régen nem írtam, jöttem, olvastam, tanultam. Régebben sokat olvastam, tanultam. Tőletek, magamról. Figyeltem... hogy milyen reakciókat váltanak ki belőlem az egyes tudatszintek, amellyel működtök.
Minden energia.
Minden változás.
Minden az isteni kreativitás 'agy' szüleménye, amely céllal és okkal létesült.

Sokan vagytok büszkék magatokra. A tudásra, melyet birtokoltok, a megvilágosodásra, amely "magasabbra emel" benneteket az egyszerű halandók fölé.
Kihúzzátok magatokat, amikor jártok az utcán, és bámuljátok az egyszerű embereket, akiknek fogalma sincsen 'semmiről', az anyag fogságában tompa állapotban kergetik a szükségleteik kielégítéseinek módozatait.

ÓÓÓ persze, Ti megvilágosodott lények a Titok, az igazság valóságairól.
Szeretnétek, ha mindenki látná a különlegességetek, a "hatalmatokat", amellyel be tudtok avatkozni a magatok és mások életeibe, sokszor erőlködve, erőszakkal is akár. Úgy, hogy senki nem kéri a beavatkozást, a segítségeteket, de Ti tudjátok, Neki mi lesz a "jó", mert azt hiszitek a saját értékrendetek a mérvadó és mindenek felett álló. Mert Ti tudtok "valamit". Az egyetlen igazi infót, amelyet lehet tudni. A megismerés 'csúcsán' álltok, és beérkeztetek.

Bocsánat a kissé cinikus hangvételért, de bizony magamról írok itt elsősorban, arról a megélésről, ahol tartottam pár éve, amikor elindultam a megismerés útján. Azon az úton, amelyen most is haladok, ebben a pillanatban is. Rá kellett jönnöm, nincs megállás, csak haladás van, valamerre...
Most sok-sok év távlatából kellett rájönnöm, hogy az ÚT, amelyet járok nem olyan természetű, amely hamar célhoz juttat, befuttat... biz'a, az egész élet az ÚT, amelynek vége majd akkor következik be, amikor a testem már nem képes ellátni a feladatait, és a lelkem megszabadul a fizikai béklyóitól.
Nincs 'beérkezés', nincs tökéletes állandó boldogság, csak apró pillanatnyi örömök, hétköznapi boldogságok.
Az őszinte élet azt a vívmányt hozza, hogy állandóan szembe "kell" nézni a valósággal, a pillanat szépsége mögötti félelemmel, a szorongással, ami az elvesztése miatt következik szinte azonnal.

A felemelkedett mesterek talán képesek állandóan Isten fényében sütkérezni, elengedettséggel, oldottsággal, mi egyszerű halandók csak tipródunk a magunk által létrehozott körülményeink összességeinkben... a batyu, amelyet cipelünk magunkkal... olyan, amilyen, de a miénk - egyedi és soha meg nem ismételhető ismerethalom.
Mellékesen, hiszem, hogy Isten része vagyok, mint fényszikra, örök léttel bíró tudatosság, de nem vagyok egyenlő az egész isteni megnyilvánulással, amely soha nem nyilvánul meg teljes egészében.
Rész az egészben, egész a részben, de nem Isten a teljességben.
Tudom a helyem...

Mi egyszerű emberek vágyunk a csodára, a békességre, boldogságra.
A pillanatokra, amelyeket nem bánnánk, ha állandósulnának.
Sőt szinte követeljük... és keresgéljük a módszereket, amellyel sikerülne ezt megvalósítani, ha lehet azonnal.
A titok...
Mi is az?
Sokan sokféleképpen magyarázzák, mosolygok annyi kiadványt látok újabban 'erre ráhúzva', szinte égek a vágytól, hogy megírjam a 'magamét', mert annyi mindent összeolvastam már, hogy magam is tudnék írni egy változatot.
... és szinte mindenki írhatna egyet, aki elég tudatossággal, szellemi fénnyel, megvilágosodottsággal bír - önmagáról, helyéről a világban, és a világ helyéről önmagában.
Módszerekről, elméletekről, amelyek működnek, amelyek szebbé teszik a saját életüket, a saját személyes történeteiket. Napról napra haladva.

Ma már nem vagyok se büszke, se önámító... nem nézek elbizakodottan az embertársaimra, hanem figyelek, regisztrálok, a pillanatban reagálom le a helyzeteket.
Mindig másképpen, éppen az aktuális energiaviszonyoknak megfelelően.
A nem verbális jeleket olvasom, és okulok a tanításokból. (Egyeztetem a verbálisokkal...ami a tanulság=igazság, kiderül, mennyire hiteles a másik, hol tart a maga Útján éppen... és nem minősítem, csak regisztrálom, és rögzítem.)
Hiszem, hogy mindenki tanító és tanuló is egyben, minden helyzetben van valami új tanulság, ami még nem volt, olyan esemény, amely adott helyzetben "soha sem átélt, megélt", így minden pillanat egyedi és megismételhetetlen 'valami', amikor új lehetőség adódik, hogy jóvátegyünk, vagy tegyünk egyszerűen 'valamit', valakiért (aki elsősorban önmagunk, és mindenki más, aki körülöttünk van... legfőképpen a szeretteink, akikkel közvetlen kapcsolatban, kötő energiaviszonyokban állunk, de bárki, aki interakcióba kerül velünk. Interakció=energiacsere. Lehet a hallgatás, beszéd, cselekvés... minden pillanatban energia jön és megy... tudattalanul általában. Akkor kezdődik el valami lényeges (önmagunk számára), amikor észrevesszük a szándékot, a saját és a mások tudatos és tudattalan késztetéseit, és a dolgok mögé látunk. Amikor a játszmákban nem szenvedő alanyok leszünk, hanem tudatos "játékosok" a játék öröméért.

Sokan vagyunk útkeresők, fénnyel teliek (mindenki... de akkor fokozódik a fény, amikor tudatossággal bírunk a valóság természetéről. Anyag=energia=fény, változás=interakció=energiacsere, stb.)

Nem tudom, miért "kellett" leírnom ezeket a gondolatokat, de egyszerűen ezt a késztetést kaptam, hogy osszam meg az aktuális tartalmakat...amelyek feszítenek.
Aki érti az tudja, aki nem, az csak hagyja... a befogadás egyszerűségét.

Bocsánat, ha valaki érzékeny széplelkét megbántottam... nem volt szándékos.
A 'jaj istenem, milyen messzire jutottam, és mekkorát emelkedtem a tömeg fölé' gondolat csak elválaszt, megkülönböztet, az egot növeli, és hamis téves képzeteket varázsol elénk.
Nem igazi... mű.
Pedig azt meglátni, hogy minden az egyetlenből származik, és nincs különbözőség valójában, az a művészet, a többi csak ámítás, és illúzió. Lám, mindaz... ami létezik az energia különböző megjelenése, arca... az az igazi felismerés.
Nem azért, mert azt mondják, hanem mert mindenben meg tudjuk látni a MAGOT, a lényeget, ami hordozza a "dolog" lényegiségét, amiért létrejött, megvalósult.
Látni és meglátni ( a valóságot) nem ugyanaz... pedig ugyanannak tűnik elsőre.

Kívánom minden útkeresőnek, hogy képes legyen ezen a ponton túljutni, és továbbhaladni.
Észrevenni a saját elméjének csapdáit, amely így is be akarja csapni, megideologizálni a létállapotait.
Mert tudni "kell", hogy a megismerés része ez is, sőt--- elengedhetetlen---, hogy bevonjuk a rációt a megismerési folyamatba, enélkül nem lehet meghaladni azt.
Vannak lépcsőfokok, amelyeket járva látjuk, még mennyi van 'még vagy már' előre és mennyi volt magunk mögött.
Az érdekes, hogy nem lineális a "fejlődés", vannak nagy bukások, nagy felemelkedések a szabad akarat által... a felelősség a gondolatok fókuszálásában, irányításában van.
A teremtő erő birtoklása felelősség.
Saját magunk és embertársaink iránt is.

Na, hát ez kikívánkozott...
Mindenkinek kívánok sok fényt, tudatosságot, bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen az igazságokkal, amelyeket meglátva, és feldolgozva (felvállalva) juthat egy valóban értékesebb, tudatossággal telített élethez, amely nem hamis örömérzetet (amely csak öncélú, önámító, egoista), hanem valódi és hosszan tartó boldogságot biztosít.
Szeretettel...

Hozzászólások



amit gondolok

Drága Titoktársak!

Most így egyben reagálom le a válaszaitok, köszönöm Nektek!
Mindenkinek!
Együtt és külön.

Hiszek abban, amiket leírtam, amely hit nem biztos, hogy másoknak is ugyanazt a fajta értékrendet adja.
Hiszek az emberi kételkedés jogában.
Hiszek a felismerések erejében.
Hiszek a lélek halhatatlanságában.
Hiszek a szellem erejében.

Hiszek abban, hogy minden ember előbb utóbb földi angyallá válik, aki segíti a többieket, akiket még elkápráztat az anyagi világ szépsége, a változatlanságot sugalló idillikus pillanatai.

Pedig minden változik, minden pillanatban.
Örökkön örökké.
Egy biztos, a haladás.
Az irányt a gondolat adja meg, annak a töltete.
Az ember felelős lény, aki elszámolás alá tartozik elsősorban önmaga felé, majd a környezete felé, ebben benne vannak a szeretteitől a földön élő összes lényig bezárólag.

Mert minden mindennel összefügg, energetikailag összeköttetésben van egymással, és folyamatos kommunikációkat folytat ugyanilyen módon.
Energiákat cserél.

Kedveseim...
Ez a hely is az, fórum, ahol jönnek, mennek az energiák.
Én is szoktam töltődni, töltekezni.

Mindenkinek köszönöm.
Szeretettel, Őbenne (az Univerzum Teremtő Lelkében):
fénylő.lélek



:-)))

Nagyon jól szórakoztam.
Emlékeztem Veled együtt.
Szeretem a tökös írásokat, mert őszinték, mert a vese tájékáról lökődnek ki kertelés nélkül.
Kedvencekbe vele, újra olvasandó :-)
Köszi

Életem...
Az első millióm 2 hónap alatt ebből lett...



Hű, de remekbe szedted Barátom, lelki társam:) Kerek.

És olyan gömbölyű is egyben, hogy az csak na!

Köszönöm! Számtalanszor elmélkedtem már ezen magam is, csak nem volt ilyen szépen egybefüggő. Hála Neked, ez csodásan megérett művé vált.

Anikó

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



kiváló:)

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Mély és öszinte :)

"Aki érti az tudja...
.....szembenézzen az igazságokkal, amelyeket meglátva, és feldolgozva (felvállalva) juthat egy valóban értékesebb, tudatossággal telített élethez...."
Lelkednek tündöklő fénye légy!
Köszönöm, hogy olvashattam!
csepp



Remek írás, köszönet, amiért megosztottad...

"Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül,
hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.."



és a lufi újból kipukkadt

köszi!
egyetértek

a kételkedés jogát fenntartom.