Beszélgetések Istennel - A lényeg

A műben fellelhető lényeg a teremtésről, önmagunkról, Istenről, részletek:

"A legtöbben úgy vélik, ha rendelkeznek valamivel (több idő, pénz, szerelem, akármi), akkor végre
lehetőségük nyílik megtenni valamit (könyvet írni, szabadságra menni, házat venni, kapcsolatot
létesíteni), hogy annak révén valamilyenek legyenek (boldogok, nyugodtak, elégedettek, szerelmesek).
A mindenségben azonban nem a birtoklás teremti meg a létet, hanem éppen fordítva.
Előszőr valamilyen vagy, mondjuk boldog (vagy éppen okos, bölcs, könyörületes, akármilyen), aztán
ebből az állapotból kezdesz el cselekedni - majd hamarosan felfedezed, hogy a cselekedeteit révén
eljutnak hozzád mindazok a dolgok, amiket szeretnél a magadénak tudni.
Ezt a folyamatot a következőképpen lehet teremtő módon hasznosítani (hiszen ez maga a teremtés fo-
lyamata): megnézed, mivel szeretnél rendelkezni, felteszed magadnak a kérdést, milyen lennél, ha
rendelkeznél vele, aztán elkezdesz úgy létezni.
Ha tehát a helyes irányt követed, hasznodra fordíthatod a mindenség teremtő erejét, ahelyett, hogy ellene munkálkodnál.
(...)
Ha valamit meg tudsz adni másoknak, ráébredsz, hogy magad is rendelkezel vele. Hiszen ami neked nincsen,
azt másoknak sem adhatod. A lelked ugyanerre a következtetésre jut, és megszületik a rólad szóló Új Gondolat, melynek jegyében ténylegesen rendelkezésedre áll mindaz, amit másoknak adsz.
Aztán megtapasztalod ezt az Új Gondolatot a valóságban: annak megfelelően létezel. És ezzel máris munkára fogtad az univerzum leghatalmasabb teremtőszerkezetét Isteni Énedet.
Azt teremted, ami "vagy".
A kör bezárult, és egyre többet és többet fogsz teremteni az életed során. Megtestesül a fizikai valóságban.
Ez az élet legnagyobb titka.
(...)
- Semmi nem történhet, - bizony mondom semmi sem eshet meg! - az életetekben, ami ne lenne tökéletes alkalom arra, hogy helyrehozz valamit, teremthess valamit, vagy hogy megtapasztald azt, amit helyre kívánsz hozni, meg szeretnél teremteni, vagy megtapasztalni, hogy az legyél, Aki Valójában Vagy.
- Igaz is és ki vagyok valójában?
- Aki csak lenni akarsz. Amilyen megnyilvánulása akarsz lenni az Isteninek - az vagy. Ha úgy döntesz, akár minden pillanatban más és más lehetsz, ahogy az gyakorta meg is történik. De ha nem akarsz ilyen sokféle tapasztalatot megélni, hanem inkább megállapodnál, arra is nyílik lehetőség. Csak annyi kell hozzá, hogy ne váltogasd olyan gyakran az elképzelésed arról, Aki Vagy, és Aki Lenni Akarsz.
(...)
Az életed menetét - az embereket, a helyszíneket, a történéseket - a tökéletes teremtő hozta létre, szükségszerűen és elkerülhetetlenül tökéletesen a maga tökéletességében:te. És Én... benned és általad.
Együttműködhetünk tudatosan és öntudatlanul is ebben a közös teremtésben. Éberen is élheted az életed, de élhetsz álomvilágban is.
Alva is, ébren is járhatod az utad. Tiéd a döntés.
(...)
- Bizony mondom: soha nincs olyan alkalom, hogy ne lennék veled; nincs olyan pillanat,
hogy ne válaszolnék.
Nem mondtam már korábban?
- Na igen, de...
- Mindíg veled vagyok az idők végezetéig.
És az idők végezetéig nem fogom rád erőltetni az akaratomat.
Azt akarom ami a legjobb számodra. De mindenekelőtt azt akarom, amit te akarsz. Ez a
szeretet legbiztosabb mércéje.
Amikor azt akarom neked, amit te akarsz magadnak, akkor igazán szeretlek. Amikor azt
akarom neked, amit én akarok neked, akkor rajtad keresztül önmagamat szeretem.
Ugyanezzel a mércével állapíthatod meg, szeretnek-e téged mások, vagy igazán szeretsz-e
másokat. Mert a szeretet nem önmagával törődik, hanem azon igyekszik, hogy segítsen
megvalósítani a szeretet tárgyának akaratát.
(...)
- Hogy mi a legjobb Istennek? Nos ez tényleg izgalmas, nos mi volna az?
- Ha megadom neked azt, amit a legjobbnak tartasz magadnak.
Célom, hogy kinyílvánítsam az Énemet, márpedig ezt általad, rajtad keresztül érem el."