Az ARANY IRÁNYTŰ kapcsán

arany iránytűSzámtalan párhuzamos világ létezik. Itt, ebben a pillanatban és pontosan ezen a helyen is, ahol írom e sorokat, a Mindenség szövetét ha megpiszkálnánk, lehet, hogy létezik egy alteregóm, aki egy nagyon hasonló, de kissé mégis más lakásban – szintén ír, vagy táncol, vagy elaludni készül éppen.

Lyra Bellaqua Oxfordjában – az emberek kívül hordják a lelküket, -amit ők a daimonjuknak hívnak, - az ő lelki tulajdonságaikat - tartásukat, vitalitásukat, kedvteléseiket, reményeiket, félelmeiket, örömre való képességüket – megtestesítő, a beszéd képességével megáldott állatok formájában.

Ez a szemmel is látható kapcsolat ember és daimonja között bennem csodálatos érzéseket és gondolatokat indított el, megigézett, mert rengeteg lehetőséget rejt: csodákat, melyeknek mi is részesei lehetünk, ha megtanuljuk érezni, megszólítani, látni, mindenki és mindenek előtt szeretni - tulajdon lelkünket, - becses saját magunkat!

A szemléletes példáját annak, hogy is néz ki, mikor valaki tényleg szereti magát, a daimonját, - ebből a csodálatos könyvből kaptam.
(Köszönöm, Zsuzsi!:)

Lyra világában a gyerekek daimonja még alakváltó. Lyra egy vagány, rosszcsont, kalandokat szerető, fiús, nagydumás, bárkivel szóba elegyedni tudó 13 éves kislány, - és az ő daimonja, például legtöbbször fürge kis rágcsáló, menyét, vagy nyest formáját ölti, de ha rejtőzködni akarnak, - molylepkévé alakul, ha megdühödik – vadmacskaként csörrent oda sérelmezőjének, ha el akar vegyülni, szürke kisegérré alakul, ha pedig hirtelen menekülőre kell fogniuk – kismadárként röppen el üldözői elől…

Aztán kamaszkorban – az ottani gyerekek daimonja megállapodik, nem akar változni többé, mert szeretne „valaki” lenni.

Nem kellene vajon megőriznünk az alakváltásnak, a gyors alkalmazkodásnak ezt a gyerekkorban még természetesen használt képességét? Mennyivel egyszerűbben tudnánk közlekedni, alkotni, teremteni a saját életünkben?

Lyra apja – Lord Asriel – független gondolkodású kutató – szabad, uralkodásra termett szellem – az ő daimonja egy méltóságteljes hópárduc.

A legtöbb szolgáló - kutya-daimonnal rendelkezik, ők hűségesek, engedelmesek, és azt szeretik, ha más mondja meg nekik, mit kell tenniük.

A legmegindítóbb Lyra és Pantalaimon (Így hívják Lyra daimonját, ja, merthogy daimonjaiknak nevük is van!) - kapcsolata. Lyra és Pán – imádják egymást. Pán hallgat Lyrára, együttműködnek, kölcsönösen óvják egymást. Van, hogy Pán veszélyt sejt egy helyzetben, Lyra mégis rászól, „Pán, ne legyünk gyávák, uralkodnunk kell a félelmünkön!”, - és ezzel a tudatos elhatározással valóban véghez is tudják vinni merész tervüket. De van, hogy Lyra tudatos döntése túl lassú lenne a vészesen felgyorsult események iramához képest, és ekkor Pán zsigerből, egy szempillantás alatt – kismadárrá alakul, kiröppen a nekik felállított kelepcéből, és maga után vonva Lyrát, megmenekülnek.

Daimon és gazdája – nem távolodhatnak el túl messze egymástól. Hát persze hogy nem! A lelkünk, a daimonunk, hogy is élhetnénk nélküle…? Erre, abban a világban is csak a sámánok képesek, és ezt hosszas tanulás előzi meg.

Mégis, vannak helyzetek, mikor a daimon, ha tudja, hogy azzal gazdája hasznára tesz, direkt eltávolodik, hogy ezzel maga után vonja gazdáját, mint az előbbi menekülős példában is. Ez a távolság nagy fájdalommal jár mindkettőjük számára, és édes az újraegyesülés.
Lyra és Pán perceken keresztül ölelgetik, becézgetik egymást, mikor ez megtörténik velük.

Esténként Pán fehér hermelin formáját veszi fel, Lyra nyaka köré tekeredik, így alszanak el meghitt boldogságban.
Ők soha nincsenek egyedül.
Ahogy mi sem vagyunk.
Ha megtanuljuk valóban szeretni tulajdon lelkünket, hű társunkat.

Gyerek-korában Lyra sokat bújócskázott Pánnal, ami persze, nem ugyanolyan, mint mással játszani, mert hát hogy ne tudná az ember, hol van a saját daimonja…?
Mégis, olyan szép, szerintem…:)

A másik ember daimonjának megérintése – tabu, íratlan szabály, amit mindenki ösztönösen érez. Ez egyfajta tapintat.
Miért is „vájkálnánk” egy másik emberi lény lelkében, - legbecsesebb kincsében…?

Előfordul, hogy a daimon olyan alakban véglegesedik gazdája felnőtt korára, amitől az örök életére boldogtalan lesz.
A tengeren Lyra reszketeg szívvel nézi a hajóból, ahogy daimonja delfin alakot öltve játszadozik…”És mi lesz akkor?, - gondol bele halálra vált szívvel, -„ha Pán jobban fogja szeretni a delfin-létet, mint őt, Lyrát?” Mert akkor Lyra többé nem léphet majd szárazföldre…
Egy vén tengerész, aki sirály daimonjával szemtanúja Lyra aggodalmának, elmeséli neki, hogy ő is a daimonja véglegesedése előtt került a hajóra, és ifjú matrózként elszorult szívvel hallgatta annak a tengerésznek a történetét, aki örök életében boldogtalan volt, mert daimonja tengeri állatként véglegesedett, és onnantól fogva ő soha többé nem léphetett szárazföldre.

„Mégis, - mondja Lyrának, - "soha nem véletlen, milyen a daimonunk, meg kell békülnünk vele, ezzel tesszük a legjobbat saját magunkkal. Sokan vannak, kik szeretnék, ha daimonjuk majd méltóságteljes oroszlán formáját öltené, aztán végül nyúlként véglegesedik, és ezért egész életükben boldogtalanok, nincsenek kibékülve vele, s ezáltal magukkal sem."

A kívül hordott daimon – útbaigazítás is a külvilág, a többi ember számára. Azonnal látható, "miféle" vagy, azonos daimonnal rendelkező emberek rendszerint könnyebben szót értenek, jobban vonzódnak egymáshoz, ugyanakkor vannak olyan daimonok, melyek ijesztőek más daimonok számára. Egy hópárduc társaságában a macska lehet, hogy kényelmetlenül fogja érezni magát.

De arra van a „gazda”, hogy megtanulja uralni a daimonját.

Van, kinek néma a daimonja. Lélek, mely nem beszél a gazdájával, nem segíti, nem támogatja.

Van olyan is, ki bántalmazza a saját daimonját. A legrosszabb szimbólum. Ugye mekkora képtelenség ilyet tenni...?

Örök társunk, ki végig kísér minket egy életen át, szeretni is csak általa tudunk, megtenni, elérni bármit is csak az ő jóváhagyásával, együttműködésével, "lelkesedésének" lángjával vagyunk képesek…

Soha nem vagyunk egyedül!

Ismerjük meg a drága lelkünket, tanuljuk meg meghallani a sugallatait, megérteni a szavait,
szeretgessük, gyámolítsuk, mikor elesett, mikor elbizonytalanodik,
becézgessük, mikor más is becézi,
de méginkább, ha más éppen nem becézi,
tanuljuk meg, hogyan tudunk hatni rá, ha önmagunknak ártó dolgok felé vonzana,
de gondolkodás nélkül kövessük, mikor csodákra sarkall...!

A legcsodálatosabb játék! :)))

Hozzászólások



Diamyne :)))

Aranyos vagy...:)



Kedves dabesy77!

Köszönöm szépen a visszajelzésed, annak meg külön örülök, hogy Téged is ennyire megfogott a regény.
Én is a filmet láttam előszőr, és ugyanígy voltam vele, ahogy Te, éreztem, hogy többről van szó... Meg akartam várni a folytatásokat, de itt az oldalon kaptam a súgást, hogy jól teszem, ha elolvasom a könyvet. :) És tényleg jól tettem.
Örülni fogok, ha jösz még, mert két dolog már biztos van az érdeklődésünkben, ami közös! :)))



Köszönöm! :)

Kedves Bea!

Köszönöm az írásod, mert végre "rávett" , hogy több hónapnyi - pusztán olvasgatás után - beregisztráljak az oldalra, és végre én is merjem hallatni a hangomat..
köszönöm :)
Én először a filmet láttam, tetszett is, de éreztem hogy itt valami fantasztikus alaptörténet lehet a háttérben, ami százszor többet ér, mint amit a film két órájában meg tudtak mutatni. Így "megkaptam" karácsonyra a könyvet, és meg kell mondjam, majdnem akkora hatással volt rám, mint a Mennyei prófécia, vagy hasonlók.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, és nem kell azzal foglalkozni, hogy 3 kötet, mert annyira olvasmányos, hogy még észre sem veszed és már kiolvastad..
nna ennyit így elsőre, remélem (biztosan) jövök még!!



Beus :))

... A test lélek nélkül olyan, mint egy üres ház lakók nélkül... nincs benne élet... ha elhagyjuk magunkat... kihúnynak a fények, a melegség... társaink "fázni" fognak közelünkben... és eltávolodnak melegebb fények felé... így van. Átvitt értelemben olyan ez, mint a makrogazdaságban a gázellátás ami fűtőanyagként szolgál a hőtermeléshez... :) Lelkünknek ugyanilyen szüksége van az "energiára"... :)
A Te daimonod is egy aranyos lényecskének képzelem... :))



Diamyne:)))

Köszönöm a szavaid!
A sorend fordított szerintem, csak akkor tudnak elhagyni minket, ha mi elhagytuk magunkat, - ezért olyan fontos, hogy vigyázzunk magunkra. Végre megértettem, mit jelent ez igazából, elsősorban nem a testi épségünkről van szó ilyenkor.
A Te daimonodat én valami nagyon törékeny és finom lénynek érzem....:))



Beus :))

még a filmet sem láttam és a könyvet sem olvastam, de nagyon jó volt elolvasni bejegyzésedet. Eszembe jutott, vajon az én daimonom milyen formát ölthetett? :) Dehát, nem is ebben van az igazi lényeg... egyszerűen nem szabad elhagynunk magunkat, ha már mindenki elhagyott... mert értékesek vagyunk valahol mindannyian...



:-)

Köszönöm szépen a képet!



Moncsi, drága...:)))

Nekem a Te "Kicsilányoddal" kezdődött ez a gondolatsor...
Látod, a könyv is így vonzódott hozzám, általatok.
Köszönöm, hogy olvastál,
Ölellek. :)



Drága Ragyogás!

Vannak dolgok, amikbe bele "kell" futnunk, mert elterveztük előre. Viszont azt mi választjuk meg, hogy HOGYAN, milyen érzelemmel éljük át ezeket a jeleneteket, dühöngve, közömbösen, reményteljesen, aktív-cselekvően, stb. Igen, fontos az érzelem, én is így érzem, ahogy Te.
Szeretettel ölellek.



Beus :-)) Köszönöm. Olyan

Beus :-))

Köszönöm. Olyan szépen összefoglaltad :-D

Ismerjük meg a drága lelkünket, tanuljuk meg meghallani a sugallatait, megérteni a szavait,
szeretgessük, gyámolítsuk, mikor elesett, mikor elbizonytalanodik,
becézgessük, mikor más is becézi,
de méginkább, ha más éppen nem becézi,
tanuljuk meg, hogyan tudunk hatni rá, ha önmagunknak ártó dolgok felé vonzana,
de gondolkodás nélkül kövessük, mikor csodákra sarkall...!

Igen én is így szeretném csinálni :-DDD Ölellek sokszor, Moncsi



Entinek: utolsó blogom TÖRÖLVE!

Töröltem, és azért is rosszul érint hogy megírtam egyáltalán, meg azért is, hogy olyan indulatos vagyok, hogy törlöm. Láthatod, nagyon sok fejlődni valóm van még:) Hálás vagyok azonban minden apró kis dologért, amit ma is megcselekszem, és eddig is megcselekedtem, mivel minden tanít.
Amit a párhuzamos létsíkról írsz, elgondolkodtató. Tényleg másként alakul életünk, ha így vagy úgy döntünk. Egy közös pont azonban mégis fellelhető bennük: az érzelem.

És itt Bea hsz-e is már érintett: valóban csak úgy érdemes meg élni a piros lámpákat, ha azt az időt is felhasználjuk érzelmeink fokozására. És nem bosszankodunk, hogy miért váltott pirosra:) Nem igaz?

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Zsuzsikám!:)))

Igen, észrevettem, hogy nem figyelünk a daimonunkra eléggé, épp erre ébresztett rá a könyv..., ezzel a szemléletes dologgal, hogy ugye, egy testileg is megjelenő, hozzád beszélő, a válladon ülő, vagy a nyakadba csimpaszkodó kis lényt, - nem tudsz semmibe venni, kénytelen vagy hallgatni rá, kommunikálni vele, ahogy mi itt a világunk többi tagjával. Pont a saját lelkünket "nyomjuk" el...?! Nincs ez így jól...!
Meg kell tanulnunk megismerni őt, érteni a szavából, hallgatni Rá! Szeretni Őt.
Ölelünk Titeket! :)))



Kedves Hajnallány!

Én is nagyon szeretem a Csillagport! :)))
És remélem, hogy ennek a trilógiának a többi részéből is fog film készülni...



Kedves Ragyogás-Anikó!

Ne mondj le a vágyadról, hiszen ez könnyen megvalósítható vágy...:))
A döntéseink terelnek minket párhuzamos "létsíkokra", minden pillanatban eldönthetem, hogy hogyan akarom érezni magam a sok lehetséges verzió közül, függetlenül az eseménytől. Piros lámpa - dühösen, piros lámpa - nyugalomban, szép gondolatokkal, stb...
Itt a könyvben, - szó szerint megtalálták az átjárókat a párhuzamos világokba, ami nem jó, és súlyos következményekkel járt, megbontotta a teremtés rendjét. De nem lövöm le, hátha kedved támadt elolvasni...:))



Kedves Banikó!

Egy regény-trilógia, és a trilógia első része alapján készült film ihlette az írásomat. A könyv írója: Philip Pullman, a trilógia címe: Az úr sötét anyaga, a 3 rész sorrendben: 1. Az arany iránytű, 2. A titokzatos kés, 3. A borostyán látcső.
Idáig az első részből készült csodálatos mozifilm, már kapható DVD-n.
A könyvet, ahogy ez lenni szokott, a gyerek-és ifjúsági irodalom kategóriába sorolták be, a boltokban ott tudod megtalálni.
Ha elolvasod, látni fogod, hogy nem gyerek-történet.
És csodálatos...:)))
Jó olvasást kívánok!



Drága Beám!:))))))

Köszönöm......:))))Olyan jó volt olvasni az írásodat!Bár oda vissza Aranyiránytű ismerő vagyok,mégis fedeztem fel újat!Csak annyit tennék hozzá hogy milyen jó lenne jobban figyelni a daimónunkra,belső hangunkra.....kinek mi a szimpatikusabb.:))Észrevetted már hogy sokszor csak utólag gondolunk rá,helyzetben az indulataink irányítanak.Nem véletlenül írom,ma volt egy kis zaj körülöttem,és bizony nem hallottam meg a kis hangját hogy fejezzük már be.....:))))Most miközben írok,vevő vagyok az adásra....:)))
Egy élmény voltál drága Bea!
Ölellek :Zsuzsi



:)

imádtam!!!a filmet láttam. könyvben még nem olvastam,de rajta vagyok. amúgy alig várom a mozikban a folytatást! :) a könyv ugyanis 3 kötetes :):):)
még amit szeretek az a csillagpor (stardust). hasonló fantasy, de a szerelemről. :)



Kedves Ragyogás :)

Hova tünt az utolsó blogbejegyzésed?
Köszönöm Neked, hogy írtál miként kell elképzelni a párhuzamos világokat.
Ha nem törlik az utolsó blogbejegyzésed másként alakult volna az életem.



Pedig én mennyire megszerettem volna az Arany iránytű filmet már

márciusban nézni!!! Hiszen lemondtam egy vágyamról.

Érdekes aspektus. Sokszor voltak bennem is hasonló érzések, gondolatok. Elgondolkodtató a párhuzamos létsík például, ha lemaradunk egy zöld lámpáról, vagy sorompót kapunk a vasútnál... stb. Melyik létsík érvényesül igazándiból egyáltalán? És melyik valóságosabb? A zöld lámpa előtti, vagy utáni? A piros vasúti jelzés előtti, vagy az utáni?

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Bea, ez nagyon érdekes. Nem

Bea, ez nagyon érdekes. Nem tudom könyv, vagy film az alapja az irásodnak, de szeretném elolvasni, vagy látni...felkeltetted az érdeklődésemet.Köszi:-))