A víz

úszásNekem az úszás-adta csodálatos érzésről pusztán sejtéseim vannak. Soha nem tanultam meg úszni, csak ámulattal, és reszkető izgalommal figyeltem, ahogy gyermekeim már apró kisgyermekként átszellemült arccal, boldogan szelték az uszoda, nem sokkal később a Rába és a Duna, később - varázslatos álmuk megvalósulásakor - a tenger hullámait.
Hogy soha nem tanultam meg úszni, talán azért történt, mert félelmetes nyomot hagyott bennem első találkozásom a sebesen áramló folyóval.

Úgy 6 -7 éves lehettem, amikor édesapám - aki egyébként még közel 80 évesen is kiváló úszó volt - magával vitt a folyóhoz. Ahogy úszott, miközben én a hátába kapaszkodtam, a túlpartra érkezés előtti pillanatban váratlanul sebesen keringeni kezdtünk egy félelmetesen kavargó, sötét örvényben. Néhány pillanatig hiányzott csak a papa védelme, a rémület sem tartott tovább pár pillanatnál, és már partot is értünk, de soha többé senki nem tudott rávenni, hogy úszni tanuljak. Csakis úgy voltam hajlandó mély vízbe menni, ha közben érezhettem a szilárd talajt a talpam alatt.
Talán ezért van úgy azóta is, hogy én a tengert és a folyókat is inkább csak nézni szerettem mindig. Ülni a parton, hallgatni a csendet, a víz zenéjét, a hullámok ringatózását, nézni, amint a végtelen ég a vízre hajol, várni, ahogy az azúrkék horizonton szikrázóan előbújik a nap, vagy a parton ülve búcsúztatni a vöröslő bíborban eltűnő megfejthetetlen csodát, a naplementét, és becsukott szemmel remélni, hinni, elképzelni, hogy körforgásával a VÉGTELEN titkát rejtegeti, s vágyni, hogy a titok talán mégis feltárul egyszer.
Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy megélhettem ezeket a pillanatokat, és azért is, hogy Zoli fiam áldozhatott megfejthetetlen titkokat rejtő szerelmének, a csodás tengernek élete utolsó pillanatáig.
Bár megtudhatnám, mit érzett "akkor"! Bár jönne egy álombéli üzenet legalább, hogy boldog volt abban az utolsó, végzetes pillanatban is! Nem akarok, nem tudok arra gondolni, hogy szenvedett. Arra akarok - és szerencsére, az évekig tartó rémálmokat leküzdve ma már képes is vagyok - gondolni - és ezt is köszönöm a Teremtőnek, s ha önámítás is, esengve kérem, hagyja meg mégis ezt így nekem - hogy Zoli boldog volt abban az utolsó, végzetes pillanatban is, VÉGTELENÜL boldog.

- Mik vagyunk mi Neked, Uram? - kérdezem gyakran, de nincs felelet. Megköszönöm mégis alázattal, naponta többször is egész fájdalmas, titokzatos létemet.
Könyörgök, imádkozom: „szeress, Nagy Úr! De ne az én testemet, a tűnő anyagot szeresd, amely semmit nem ér, szeresd azokat, akiket szerelemben hívtam az életre, s akik közül egyikük már a tökéletes létben, talán hozzád közel bolyong, talán úszik feléd a mindenség végtelen áradatában…
Imádkozom hozzád, Uram…Talán meghallod a mindenségben esengő imáimat. Imádkozom, mi mást tehetnék e félelmetes, mégis csodás rejtelemben?
Hátha mégis, ezzel is, tehetek valamit Istenért, Emberért, a lélekért, szeretteimért, magamért, fájdalmas - szép, örök titkokat rejtő létünkért.
Talán jó úton járok akkor is, ha néha esengő imáimon kívül semmi egyébre nincs erőm…
Talán…

Hozzászólások



Mindannyiótoknak

Mindannyiótoknak köszönöm a kedves szavakat, gondolatokat. Erőt adóak, amit én is kívánok szívből - minden kedves Olvasómnak.
Szeretettel:
Vali
http://vers.virtus.hu/index.php?id=list&where=239



A hullámzó víz békéje vigasztal

Kedves Gosivali !
Megrendítő és felemelő az írásod. Megbékélni a halállal anyaként a legnehezebb. A vízhez való csodálatos kötődésed a történtek ellenére bámulatra méltó. Érzed, hogy van valami VÉGTELEN titok, ami vigasztalást nyújt. Nekem is csak ez gyógyította fájdalmamat. És olyan pluszt kaptam cserébe az élettől ezáltal, hogy mégjobban szeretek mindent és örülök mindennek.
Kívánom neked, hogy életed ragyogó örömben teljen, szeretteid körében,
Hono_Lulu

"RELATÍV IDŐ

Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat.
Vajon csak e pillanatért vagy?
Azon túl vár időtlen önmagad."

/ Szepes Mária /



Drága Örökös

Drága Örökös Boldogság!
Viszonzásul küldöm szerető gondolataimat, legszebb kívánságaimat ... A köszönet Téged illet, és azokat, akik nem felejtik el a karnyújtásokat azok felé, akik rászorulnak... A fiam is így élt - és így halt meg... Talán ezért vagyok képes elviselni, túlélni, ami történt, sőt - újra élni, és elfogadni a földöntúli boldogságot - Mirácska-adta nagymama-örömöket, amit sohasem hittem volna: ha vele és a lányommal vagyok, a világ legboldogabb embere vagyok - újra! :)
Írok majd erről is. :)



Lángvirágnak

Csak üzenni tudom - köszönöm, és minden szeretettel küldöm jókívánságaimat Neked, és mindenkinek, aki szükséget szenved a lelki békében, és azoknak, akik segíteni tudnak ennek elérésében, megélésében. Te ilyen vagy... :) Köszönöm!



Köszönöm....

Drága Vali :) Amikor leszülettünk, akkor feladataink vannak, amit teljesítenünk kell. Te az egyik vállalásodat már teljesítetted, egy gyönyörű, boldog életet teremtettél :) Zoli fiad élete boldog volt, ez az írásaidban teljesen egyértelmű. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy egyes emberek miért mennek ilyen hamar vissza Istenhez. Talán jobban szereti őket? Aztán rájöttem, hogy minden a mi saját döntésünk, hogy mennyi időt töltünk itt a földi életben. Amikor visszatérünk, akkor úgy menjünk vissza, azzal a tudattal, hogy a lehetőségeinknek megfelelően minden jót, amit tehetünk ITT és MOST, azt tegyük meg.
Szeressük Önmagunkat és szeressük Embertársainkat...
Köszönöm hogy olvashattalak :)
Szeretettel: Öbike
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Gosivali

Csodálatos wember vagy csodálatos érzésekkel, Isten végtelenül szeret téged!!!! Az az ember a szánalomra méltó, akinek nincsenek érzései. De aki ilyen nemesen viseli a fájdalmát, áldott az az emberek között!

Földnek ,Víznek, Tűznek, Légnek ereje
Napnak, Holdnak, Csillagoknak fénye
Teremtő Isten Lélegzete
Mindig Veled
http://tunderorszag.ning.com/