Mi a véleményetek a tantra szexről?

olvastam egy cikket a cosmopolitan-ben a tantra szexről és felkeltette a figyelmemet! A lényeg: a végletekig vissza tartott orgazmus! Szerintetek ez nem mazoizmus egy kicsit? :P Mert őszintén szólva csomóan azzal küzdenek hogy egyáltalán a közelébe kerülhessenek és akkor még "tartsák magukban"?
Jó vicc! :) Nah erre vagyok kiváncsi! Vajon vki már próbálta? és mennyire volt jobb?

Címkék:

Hozzászólások



Tudtad, hogy az ölelés egy tantrikus gyakorlat?

"Ha jelen vagy benne és tudatosan végzitek, akkor célja egymás rezgés-, és energiaszintjének emelése.
Az öleléssel a szeretet és a szexuális energiát forgatjuk. Különböző neműek esetében csak egyféleképpen lehet az energiát forgatni.
Egyneműek esetében az energiát elég egy irányban forgatni, de forgatható akár minkét irányban is.

Tudtad, hogy a tudatosság szerint az ölelésnek fokozatai vannak?

Az első fokozat, amikor a légzésünket még nem szinkronizáljuk. Már ekkor is jótékony hatással bír.

A második szint, amikor az ölelésben résztvevő két ember szinkronban (egyszerre szívják be és fújják ki a levegőt) lélegzik. Ezt tudattalanul sok ember végzi.

A harmadik szint, amikor az ölelés résztvevői váltott ütemben, az az felváltva lélegeznek ki és be. Ekkor elindul az energia kör a szív és a szex csakrák érintésével. Különböző neműek esetében a férfi a szex csakrájánál adja át az energiát a nőnek a férfi levegő kifújásának
idejében. Ezt a nő levegőbeszívással egyidejűleg fogadja. Majd a nő a levegő kifújásával egyidőben a szívcsakráján keresztül áramoltatja a férfi szívcsakrájához, amit a férfi a szívcsakráján keresztül levegő beszívásával egyidőben fogad. A körben forgatott energia az ölelés ideje alatt, körröl körre folyamatosan erősödik. A kört bárhol el lehet kezdeni.

A negyedik szint, amikor a körforgás a végtelen jelnek megfelelő 8-as formában történik. Ekkor az ölelésben résztvevő két ember a 2 szem közötti 3-dik szemüket is össze érintik.

Különböző neműek ölelésében a nő mindig a szív csakrán keresztül adja át a férfinak az energiát. A férfi pedig egyszer a szex csakránál, másodjára pedig a 3-dik szemüknél. Itt is a nyolcasban forgatott energia folyamatosan, korról körre erősödik. A 8-ast is bárhol el lehet kezdeni. A nyolcast viszonylag nehéz megcsinálni, ugyanis mindkét féltől teljes figyelmet, az az egyhegyűséget kíván. Viszont cserébe ez a gyakorlat emel messze a
legtöbbet. Jó gyakorlást!"

*
Ennek az elméletéhez nem értek, csak azt tudom, hogy szeretkezés után, az angyalommal "bebábozódunk" valamiféle energiagubóba, s onnan én pillekönnyű szárnyakon szállok el Álomországba.



Ma prűd vagyok, s nem adom ki a hálószobám titkait

pedig tegnap éjszaka is megfogalmaztam egy hatalmas igazságot!



:)

*



Közös energiakör :)

"Az ejakuláció - ha túl gyorsan következik be- energiaveszteséggel jár.
Amennyiben késleltetik, a csúcspontot elérve szexuális energiával tölti fel a testet. Az orgazmus pillanatában megnyílnak az energia-csakrák, így közös energiakör alakul ki a férfi és a nő között.
Ez az a pillanat, amikor a szerelmesek a hetedik mennyországban érzik magukat. A kielégülést követően a test ellazul, ilyenkor pezsdülnek fel a gyógyító energiák, szerelmet, békét, harmóniát árasztunk szerelmünk felé.
Ezekben a percekben sérülékenyek, érzékenyek vagyunk, ezért kiemelten fontos, hogy társunkat gyengéden cirógassuk, megöleljük, megcsókoljuk, karjaiba bújjunk, szerelmet, odaadást sugározzunk felé".



:)



A gyakorlat teszi a mestert :)

Egy jó mester mellett, magam is hamarosan mesterré válhatnék, ha igazán érti a dolgát!

Ha a tanulásban, a gyakorlásban régen maximalista voltam, ... miért lenne az másképpen a tantrában, ... nem hiszem, hogy csalódást okoznék neki, illetve magunknak!



Kedves Babamanó!

Sokkal jobb:)
Gyakorolni kell:)



Nos én a tantra szexnél

Nos én a tantra szexnél többre tartom a lelki vonatkozásokat. Szerintem ennek a világnak hasznosabbak is, hiszen ma a gyógyítás és a szeretethez való visszatérés korát éljük. A www.tantrarandi.hu oldalon lehet olvasni a programok milyenségéről. Ezeket a programokat én nagyon hasznosnak tartom, mert a férfiaknak és a nőknek egy olyan csodás légkört biztosít, ahol rengeteg gyógyulásnak ad lehetőséget. Érintés művészete, érintkezés, és legfőképpen megtanulni a célorientáltság nélküliséget. A mai világ túl van zsongva és vezérelve, és ezen szemüvegen keresztül tekint a férfi női kapcsolatokra is, ahol persze mindig valamilyen céllal közelít a férfi a nőhöz, vagy fordítva... nos ezeken a programokon lehetőség nyílik egy teljesen más kapcsolódási forma megélésére. Itt nem a megismerésen és nem is a randizáson van a hangsúly, noha arra is van lehetőség, hanem magán a kapcsolódáson. Hallottam már embert elítélően beszélni erről a programról, de az az ember nem próbálta ki, így nem mérvadó. Akik igazán bátrak, és szeretnének kipróbálni valami újat, azok biztos merészen belevágnak a megtapasztalásba.:)



Szerintem inkább az egymásban való...

elmélyedésről van szó. Nem tudom, hogy mit írt a cosmo, de ha így közelítette meg, ez így felületes.

lollipop
www.eveart.gportal.hu
www.eveartflower.gportal.hu



az utazas a fontos

szerintem nem egeszen igy van, en ugy gondolom, ugy van ez, mint mikor haladsz a celod fele, de magat az utazast is megeled, tehat nem az orgazmusra rakod a hangsulyt, es kello figyelmet , idot forditasz arra, hogy nem testbol, ill nem csak abbol, hanem szivbol, lelekbol szeretkezel, es akkor az orgazmus testi gyonyore eltorpul a lelki osszeolvadas mellett. Szerintem ha egy par ez iranyba mozdul, ezen elvek miatt, tehat nem csak sima huzzuk a masikat, akkor csodas kapcsolatnak neznek elebe, mert valahol a legmelyebb onvalojukat adjak ehhez.
Udv

http://www.youtube.com/watch?v=dtBnfJvf6eQ