Engedd el...

A felismerés most földbe döngölt.

Annyira próbáltam mindig követni azt, hogy bevonzzak dolgokat. Hogy bevonzzak egy randevút, egy csókot, egy szeretkezést, egy új munkát, a mentoromat, pénzt.
Végig dolgozott bennem a Titok, hogy befolyásoljuk az eseményeket.
Aztán mindig azt vettem észre, hogy egyszerűen nem akar összejönni, hiszen én ezt mennyire nagyon szerettem volna.
Két dolog: nem vettem soha észre a tudatalattimban működő erőket, hogy milyen mértékben befolyásolták a kívánságokat. A másik, hogy az Elengedéssel születtek meg mindig azok a dolgok, amikre valójában vágytam.

A tudatalatti erőkről illetve az elengedés erejéről megfűszerezve apróbb jelekkel:
A párommal valamiért kialakult közöttünk a se veled, se nélküled állapot. Hányszor koncentráltam arra, hogy működjön a kapcsolatunk, hogy boldogok legyünk. Ugyanakkor minden egyes kibékülés és szakításnál a következő gondolatok szaladtak végig a fejemen, amit teljes szívemből így is gondoltam: az első hónap mindig csodálatos, olyan mint egy tündérmese (és én egy igazi hercegnő vagyok), azonban eltelik egy kis idő, és úgyis megint ellaposodik a kapcsolatunk, elkezd hiányozni valami. Különlét, majd újra hódítás, behódolás.
Próbálom bevonzani azt, hogy javuljon meg a kettőnk dolga, de a hitemet már elvesztettem. Már nem tud működni. Próbálkozhatok akármivel.
Egyszerűen Hancock esete jut az eszembe. Mindketten akkor voltak erősek, és teljes erőből ragyogtak, amikor külön voltak. Amikor együtt volt a több évezredes párjával elvesztette az erejét, és halandóvá vált.
A mi esetünkben is hasonló a felállás. Egymástól külön élve ragyogunk, és a véletlenszerű találkozásokkal vesszük észre, hogy milyen hihetetlen erővel vonzódunk egymáshoz, az együttlétben mi is halandókká válunk. Külön-külön erősebbek vagyunk, és gyengék vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk a gyengeségünket. Hancockék inkább a halhatatlanságot választották és a végtelen erejüket, minthogy halandókká váljanak és azzal legyenek, akiket szeretnek. Nem vállalták be. Mi vajon megtesszük-e?

Most újra együtt vagyunk immáron lassan egy hónapja. És MEGINT megváltozott valami. A menetrend hasonló volt. Csodálatos, mesébe illő újrakezdés, gesztusok, szavak, érintések, tettek.
Nem tudom pontosan meghatározni, hogy miben rejlik a változás, de egyszerűen érzem a jelenlétét. És tudom, hogy a kapcsolatunk ismét a pusztulás felé vette kezdetét. Kialakult egy csodálatos bensőséges kapcsolat, ami ritkán adatik meg, és mindketten újra bezártunk.

Egy honlapon rendszeresen húzok angyalkártyát, amivel igyekszem megfejteni a jelenlegi problémáimat, hátha iránymutatást kapok a jövőre nézve.
A mai kártyám a jelek ereje volt. Az, hogy figyeljek nagyon, madár, vagy bármi formájában megkapom az iránymutatást.

Hát megkaptam.
A tegnap előtti szeretkezésünk maga volt a csoda. Tele érzékiséggel, szexualitással, vadsággal és gyengédséggel. Minden egyszerre… Egy pillanat erejéig végig szaladt a gondolat a fejemen, hogy egy utolsó szeretkezéshez méltó volt. Nyilván elhessegettem, „mégis miért lenne utolsó alkalom?!” Aztán történt közöttünk egy kisebb veszekedés és azzal a lendülettel visszakértem a nála lévő dolgaimat (köntös, hálóing). Tudom, hogy a skorpióm munkált, ugyanakkor egyfajta lezárásnak is tűnt a dolog. Egyfelől jó, másfelől rossz. A kérdés, hogy ezt ő hogyan értelmezi.

Az újrakezdések átka az, hogy nem Új kapcsolatnak értelmezed, hanem folytatásnak. Előkerülhetnek a régi sérelmek, fájdalmak és nyilván a szünetet már el is felejti az ember.
Én sajnos, és ezt tényleg sajnálom, hogy nem ÚJ kapcsolatként kezeltem, mégha az ellenkezőjét is mondtam, hanem folytatásnak. És így nem azt néztem, hogy ez a Lothar egy Új Lothar, akivel három hete vagyok együtt, és még soha nem ismertem, hanem az a régi Lothar, akit másfél éve ismerek.
Így csalódottsággal töltött el az, hogy a háromhetes Lotharral nem beszéltünk arról, hogy nyáron elmegyünk együtt nyaralni, és ezt a másfél éves Lothar számlájára írtam fel. Miközben ha valaki tényleg TELJESEN új az életünkben, biztosan nem töltött volna el csalódottsággal, mert hát miért terveznénk ilyet egyáltalán. Alig ismerem!!!
Ennek kihatásaként az egész héten negatívan kezeltem őt.
Elkövettem azt a hibát, hogy úgy éreztem megint, hogy révbe értem, a hódításnál használt szavaira, mondataira alapozva, miközben megfogadtam, hogy a szavaknak soha többé nem dőlök be. Hát megint megtettem.

A hálóing, köntös kérdésére visszatérve. Azért kértem el, mert úgy gondoltam, hogy miután nem szeretne még semmit se elsietni (ezeket a szavakat használta), az elsietésben az együtt alvásra gondolt, nos úgy véltem, hogy semmi értelme annak, hogy nála legyenek a dolgaim, ha a háromhetes Lothart nézem. Lévén mit keresnének nála egy új háromhetes Angie dolgai? Csakhogy az éterben úgy érzékeltem, hogy a másfél éves Lothar reagált. Nyilván, ha a dolgainkat visszakérjük az lezárás, és azzal, hogy ő visszaadta belement.
Tegnap abban a hálóingben feküdtem le és mégis kétségek között hánykódva forgolódtam egész éjszaka. Úgy éreztem, hogy elrontottam, hogy azzal, hogy egy e-mailben megnyíltam előtte és elmondtam neki a problémáimat, azzal őrá erőszakosan akartam a saját akaratomat érvényesíteni, és ezáltal elvesztettem. A kapcsolatunknak rövid időn belül megint vége lesz.
Nyilván ezt még nem tudom, hogyan fog végződni, mert a kapcsolat még tart.
22-es csapdája. Ha új kapcsolat, kezeljük is annak. És MAJD AKKOR kerül hozzá újra holmim, amikor a kapcsolatunk abba a fázisba ért, hogy együtt legyünk még éjszaka is. Ugyanakkor visszakérni dolgot, illetve az teljesül is. Nos… Ez inkább lezárás, mint újrakezdés.
Ezer és egy pillangó repdesett a gyomromban.

Végig szaladtak az elmúlt másfél évünk „krízis” szakaszai. És minden egyes alkalommal, amikor úgy döntöttem, hogy itt a vége, fölösleges ezzel tovább bajlódni. Ergo elengedtem. Nos… Mindig akkor kaptam jelet, ami kettőnkre vonatkozott…
- Tavaly május: Pünkösd. A rengeteg bizonytalanság után, amit már nem bírtam elviselni, úgy döntöttem, hogy befejezem. A kezem ügyében volt a naplóm és le akartam írni az ezzel kapcsolatos döntéseimet. És jó érzéssel töltött el, hogy megszületett az ELENGEDÉS gondolata. Amint felcsaptam a naplómat, azzal a lendülettel megszólalt a rádióban egy szám, aminek sajnos nem tudom a címét, de a refrénje csak a következő szavakból állt: Don’t give up. Felnéztem az égre és elküldtem az odafönt lévőket melegebb éghajlatra.
- Tavaly szeptember: Megszületett a döntés, meg is tettem. Szakítottam. Hazafelé menet éreztem, hogy jobban érzem magam. A végtelen bizonytalanság érzés után, bármennyire is szeretett a szívem, telve volt még szerelemmel, úgy éreztem, hogy a bizonytalanság megszűntével újra magam lehetek. Így ELENGEDTEM. Soha nem szoktam nézni zenei adót. Most valamiért odakapcsoltam. Az első szám: Rihanna-take a bow… elégedetten gondoltam arra, hogy jó döntés volt. Közvetlenül utána: Kanye West- gone til november… Ismét felnéztem az égiekre és nem sorolom fel, hogy milyen kellemes szavakkal illettem őket. (november 2-án újra összejöttünk).
- Idén márciusi szakítás: nem tudom szavakba ölteni, mennyire nagyon megviselt. Mindez úgy, hogy a büszkeségem nem engedte, hogy ezt kifelé mutassam. Az otthonom csendes magányában megengedtem magamnak azt, hogy sírjak, hogy kiboruljak, de ezt más nem látta. Egy-két barátot leszámítva, akik soha nem hagytak magamra. Ezt soha nem felejtem el nekik… Összeismerkedtem egy férfival. Kialakult a kapcsolat. Hazafelé tartottam tőle, rendszeresen zenét hallgattam és arra gondoltam, hogy mennyire örülök, hogy megismertem Lothart, része volt az életemnek, de tovább kell lépnem. És Tarja-t hallgatva sokszor szinte már mosolyogtam, amikor a szép emlékeink eszembe jutottak. ELENGEDTEM…
- Jelen: felismertem azt, hogy az elmúlt napok eseményei egy újabb befejezés irányába vették az irányt. Azt hiszem ő újra megijedt attól, hogy ez akár „végleges” állapot lehet. A szavai: közösen építkezünk a Pilisben, minden álmodat valóra szeretném váltani, közös jövő, veled képzelem el stb. stb. Én újra elhittem, hogy MOST TÉNYLEG komolyan gondolja. És bár semmi szemmel látható jele nincs annak, hogy meggondolta volna magát… Gyerekkoromtól fogva van egy adottságom. Megérzek dolgokat… Megérzem a másik hangulatát (mégha nincs is a közelemben)… És érzem, hogy az egy héttel ezelőtti önmagunkhoz képest most valami ismét nincs rendben.

Nos… Nincs mit csodálkozni. Bevonzottam. Hiszen mindig arra gondoltam, hogy amikor hódítani kell, akkor ő a legcsodálatosabb herceg a fehér lovon. Hányszor mondtam azt el, hogy Lothar nem érti, hogy egy nőt megszerezni könnyű. Megtartani. Az az igazi kihívás. És neki fogalma sincs arról, hogyan kell egy nőt megtartani. Nyilván nem azzal, hogy kifarcol a kapcsolatból.
Az elmúlt napok tükrében többször éreztem magam egy olyan nőnek, akit nem mer felvállalni, mint annak, aki az ő álmai asszonya. Miközben nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki. Nyilván eszerint is viselkedtem vele szemben. Ez pedig erőszakos viselkedés.

Nem tudom, hogy meddig tart a kapcsolatunk. Együtt leszünk-e akár csak holnap. Elmondhatom-e azt, hogy a jövőben ő lesz az én párom. Nem tudom. Én csak azt tudom, hogy amikor külön voltunk megtaláltam önmagam, amikor vele voltam mindig rajta keresztül próbáltam élni a saját életemet. Így természetesen olyan elvárásokat támasztottam, amiket nem tudott, nem akart teljesíteni. Mégha szavak szintjén úgy is gondolta.

Nem tudom, hogy lehetséges-e ilyen. De miközben most számadást tartottam. Rádöbbentem arra, hogy el kell őt engednem. Mindezt úgy, hogy együtt vagyunk, hogy „nincs jele” annak, hogy bármi „rossz” történne is.

Úgy érzem magam, mint egy néző a focipálya széléről. Elengedtem.
Az, hogy ő most merre tart, hogy a kapcsolatunk folytatódik-e akár csak a jövő héten. Nem tudom.

Hozzátartozik a történethez, hogy ő az egyik legzárkózottabb ember, akihez valaha szerencsém volt. Próbáltam megnyitni, kudarcot vallottam. Nehéz úgy kialakítani a bensőségességet, ha csak az egyik fél adja bele magát. Elengedem.

Azzal, hogy elkértem a dolgaimat és ő elhozta ez egyenlő egyfajta lezárással.
Azzal, hogy elkértem a dolgaimat az egyenlő azzal, hogy ez egy új kapcsolat és nem egy folytatásos. Amennyiben újra együttalvásra kerül a sor, amikor annak eljön, akkor MÁS dolgokat fogok odavinni… Feltéve, ha eljön az ideje, lévén ez egy lezárás volt.
A kérdés az, hogy ezt ő hogyan értékeli.

Nem tudom… de befejeztem a kombinálást a spekulálást.
Élem a SAJÁT életemet. Amit nem rajta keresztül akarok megvalósítani. Nem általa képzelem el. Én vagyok a legfontosabb, a saját boldogságom. És hogy ennek ő része lesz avagy sem… Ez az ő döntése illetve az enyém, hogy akarom-e.

Az élet nem bonyolult… Mi tesszük azzá, hiszen a felhők felett mindig süt a nap….

Pszichogirl

Hozzászólások



Kedves bangaboy

Eztetet elsősorban magamnak írom, hogy folyamatosan figyelemmel tudjam kísérni a saját fejlődésemet...
Számomra csak hab a tortán, amennyiben hozzászólásokat is kapok a témáimmal, bejegyzéseimmel kapcsolatosan...

További jó olvasgatásokat,

Pszichogirl



Fú de hosszi!

Tinektek nem vót nezetekre elolvasnyi ?
Eztetet nem nekünk tanáták ki.



P.s. Arkangyal kártya

Azért odafönt nemcsak humorérzék van... :) (arkangyalkártya, közvetlenül a bejegyzésem után)

Azrael arkangyal- Vigasz
"Veled vagyok a szükség idején, és megkönnyítem sajgó szíved gyógyulását."
„Még a legerősebb ember is megtapasztalja a nyugtalanságot, nem szégyen hát időt szánni szíved gyógyítására. Ez kiváló idő arra, hogy csöndben eltöprengj igazi érzéseiden. Írd le őket a naplódba, majd szólíts engem, hogy vigaszt borítsak szívedre. Segíthetek, hogy nyugodtabb legyen az álmod, és az elméd elcsöndesedjen.”

Pszichogirl