Beszéljek, vagy szó nélkül lépjek ki?

Most megint kavarog a fejemben rengeteg gondolat a párkapcsolatomat illetően.
A férfi elég problémás, több olyan tulajdonsága van, amit nem tudok elfogadni. Nem akarom őt megváltoztatni, mert tudom, hogy egy kiforrott, negyvenes embert képtelenség. Szeretném már lezárni a kapcsolatunkat, de valami titokzatos erő húz felé, és azt súgja, hogy még ne tegyem. Egyik percben azt érzem, hogy nekünk dolgunk van egymással, és csak akkor leszek képes őt elengedni, ha elvégeztük azt a feladatot, amit el kell, hogy végezzünk. Másik percben meg azt súgja valami, hogy ne pazaroljak rá több energiát, úgysem lesz közös utunk, hagyjam menni.
Nehéz a döntés.
Több kapcsolatomnak lett úgy vége, hogy valami 'bent rekedt', nem varrtunk el minden szálat, nem beszéltük meg a problémákat, csak úgy kisétáltunk egymás életéből.
Most addig nem nyugszom, amíg tiszta nem lesz a lelkiismeretem, és nem kérdőjel, hanem pont kerül a kapcsolat végére.
A kérdés, ami foglalkoztat, melyik jobb, ha lezárni készülünk egy párkapcsolatot: homokba dugni a fejünket, vagy tiszta vizet önteni a pohárba?

Hozzászólások



Örülök, hogy tetszik Cherry kedves!

***



Köszi Csillagfény!

Nagyon szép...:)



Nem tudom mi a jobb, de én most SZÓ NÉLKÜL KILÉPEK, JOBB ÍGY:



Kedves Felebarát! Jó

Kedves Felebarát!

Jó ötlet! Köszönöm szépen.



Agica72!

Akkor meg kene nezni,hogy mi hianyzik a kapcsolatbol (mindket reszrol) ,hogy harmonikus legyen.
Pl. le lehet irni kulon-kulon midkettotoknek, es atadni olvasasra.
Igy talan elkerulheo a vita,veszekedes!

Szeretettel,
felebarat



Cherry!

Az,hogy talalkoztatok,nem veletlen!
Es ahhoz, amit oda kell "adjatok" egymasnak, nem foltetlen szukseges a parkapcsolat,lehet barati is!

Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát! Teljesen

Kedves Felebarát!

Teljesen igazad van! Én is ezt szeretném.



Kedves Hozzám Szólók!

Köszönöm a sok-sok kommentet, átgondolom őket, és próbálok okosan dönteni. :)
Tulajdonképpen én vagyok megint a lökött tyúk. Amikor anno csalódtam a srácban, akkor eldöntöttem, hogy OK, attól az ominózus pillanattól kezdve nem veszem őt komolyan, átmegy a kapcsolatunk 'lazába'. De magammal toltam ki, mert nem tudok laza kapcsolatban létezni. Egy párkapcsolat vagy komoly, vagy semmilyen. Ja, és a szakítás utáni barátságban sem hiszek. Most arra 'gyúrok', hogy összeszedjem még azt, ami a 'bögyömben' van, elmondjam neki, és megkönnyebbülten szakítsak vele.



Agica 72!

Nem lenne jobb ELNI az eletet egyutt, mint SZENVEDNI egyutt?

Szeretettel,
felebarat



Gal Jani!

Csak a szad? Az orrod meg a fuled is,nem?!:)))

Szeretettel,
felebarat



Kedves Cherry! Én is

Kedves Cherry!

Én is hasonló helyzetben vagyok egy férfival. Nagyon szeretem őt, de nem tudok vele együtt élni normálisan ember módjára annyira zűrös pasi volt, az egész lelkivilága és hozzáállása dolgokhoz. Persze szeretni is lehet nagyon, sok jót is kaptam tőle. Nagyon sok mindent megtettem már érte én is, de egy idő után besokall az ember. Most normális kapcsolatra és emberre vágyom. Épp tegnap este került szóba sokadszorra hogy most akkor mi legyen. Már többször mondtuk egymásnak hogy többé ne is beszéljünk mert csak fáj mindkettőnknek ez a se vele se nélküle dolog de egyszerűen képtelenek vagyunk elengedni egymást. Ahogy kimondjuk hogy többé ne, utánna biztos hogy nem bírjuk ki, majd beleszakad a szívem és az övé is. Ugyanakkor képtelen vagyok arra gondolni is hogy vele éljem az életem. Barátokként sem működött, annál azért többet is érzünk egymás iránt. Este tanácsot kértem "odaföntről" hogy mi a helyes döntés. Azt kaptam, hogy próbáljam vele meg újra. Fogalmam sincs hogyan lehet, ha eddig nem ment és az ember már tele van negatív tapasztalatokkal. És hányszor lehet tisztavizet önteni abba a pohárba a szeretet nevében ha már az ember fél beleinni is (de ott sem tudom hagyni). Na szóval fogalmam sincs. Odaföntről azt mondták hogy próbáljam meg újra. Hát érdekes mert ma már azon járt az agyam hogyan húzzam ki belőle magam, a következő pillanatban pedig hogy de mégiscsak megkéne próbálni, tud változni az ember, sok mindenre képes aztán megintcsak a nyúlcipőn gondolkodtam és utánna azon hogy hátha tényleg jó sül ki belőle. Bla bla bla
Bocsi ez egy nesze semmi fogd meg jól



Szerintem a tiszta víz

Szerintem a tiszta víz jobb.. a ha homokba dugod a fejed tele megy a szád homokkal..

GÁL JANI.. :DDDDDD

http://fedezdfelmagad.blogspot.com/



Hát, nem tudom, egy ideje már húzza az agyát ez a pali...,

de azért talán még egy esélyt megérhet. Őszinte, tiszta kommunikációval. Ha képes rá a "kedves", de ezt kétlem. Bár, a saját lelkiismeret megnyugtatása végett érdemes megpróbálni.
De csak egyszer utoljára.

http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8



Cherry!

Nem kell lezarni,felbehagyni,befejezetlenul,lelkiismeret furdallassal lelepni!!!
Az egyuttelest fel lehet fuggeszteni,es jo baratoknak megmaradni. Kibogozni ,ami nem tiszta, segiteni a masiknak onmagara talalni,ezt baratsagban is megteheted.
Ha gondolod! Jobb,ha te teszed meg az elso lepest.

Szeretettel,
felebarat

Amikor nem tudsz donteni, mindig az elso gondolat a jo, nezdd meg a cimet, amit irtal!



óóóóóóóóóóóóóóó h

hagyd el az országot , kb 6-8 évre ! lazíts ............ kakiljál bele " mindenbe "

újszelekújhangokújillatokújfényekújszínekújformákújszokások..........

üdv

alexander



Kedves Cherry!

Jól érzed magad ebben a kapcsolatban? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8