Szerelmem

Előző bejegyzésemben írtam, hogy közeledik az ex barátom születésnapja, és szeretném őt visszahódítani.
Sajnos nem sikerült.
Már hónapok óta nem érintkeztünk, ezért remegő ujjakkal pötyögtem a billentyűzeten a köszöntőt, amit egy virtuális képeslapon küldtem el.
Izgatottan vártam a választ.
Két nap múlva jött a szomorú hír: örül a képeslapnak, de nem akar találkozni velem, mert van valakije.
Azóta nem vagyok jól. Amíg nem próbáltam vele felvenni a kapcsolatot éltem az életem, gondoltam ugyan rá, de nem voltam feszült és ideges. Most, amikor valamilyen szinten érintkeztünk, ismét padlóra kerültem.
Nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak? Örüljek annak, hogy volt egy olyan férfi az életemben, aki mellett átéltem a mindent elsöprő egekig repítő szerelmet, és ebben az életemben megtapasztaltam a gyönyörök csúcsát? (Hiszen sok embernek ez nem adatik meg.)
Vagy bánkódjak amiatt, hogy ez a férfi már mást szeret, és nem tudott kiteljesedni a szerelmünk?

Tudjátok mi a furcsa? Hogy legbelül, a szívem mélyén még hiszek kettőnkben. Hiszek abban, hogy a két lélek még nem engedte el egymást. Hiszek abban, hogy nekünk még dolgunk van egymással. Hiszem, hogy nem számít az évek múlása, ott hurcol engem a szívében, és rá fog jönni, hogy igenis, MI összetartozunk.
Lehet, hogy most mosolyogsz, és azt mondod: "ez a szerelmes nő illúziója, képtelen elengedni a szeretett férfit." Igen, ez így van. Nem tudom őt elengedni, de nem azért mert nem akarom, hanem azért, mert az ösztönöm, a tudatalattim mást súg.
Esténként, amikor lefekszem, mindig azt látom magam előtt, hogy az angyalok táncolnak, repkednek, mosolyognak, és "összeboronálnak" minket, mert az Isteni terv szerint egymásnak vagyunk rendelve.

Címkék:

Hozzászólások



:)

.



:)

A mohácsi csata sajátos olvasatán még magam is kacagok.



Bond sunglasses outlet dozed

Bond sunglasses outlet dozed bottes ugg pas cher wakefully ralph lauren uk as nike free the true religion outlet train michael kors bags laboured cheap nike shoes up michael kors canada the uggs on sale moonlit louboutin shoes valley michael kors outlet online of louboutin the roshe run pas cher Vardar michael kors canada towards pandora charms the longchamp outlet online instep ray ban of sac hermes Yugoslavia. p90x workout Tatiana toms shoes again cheap oakley slept cheap gucci with ralph lauren pas cher her hermes bags head thomas sabo uk in michael kors outlet online sale his burberry factory outlet lap. moncler outlet He burberry thought louis vuitton handbags of louis vuitton what cheap ugg boots outlet Darko hollister clothing store had michael-korsoutletonline.eu.com said. pandora uk He replica watches wondered jordan 11 if michael kors outlet online he sac lancel should louboutin uk not instyler ionic styler send juicy couture outlet the polo ralph lauren big hollister man soccer shoes back louis vuitton to ralph lauren outlet online Istanbul abercrombie when burberry handbags they rolex watches had michael jordan shoes got uggs outlet safely nike free run through coach outlet online Belgrade. instyler It swarovski crystal was christian louboutin uk not uggs fair burberry outlet online to canada goose drag the north face him hermes birkin across ray ban uk Europe louis vuitton outlet on celine bags an uggs outlet adventure nike free run pas cher that oakley vault was ugg pas cher outside longchamp his thomas sabo territory sac vanessa bruno and uggs canada with north face outlet which uggs he michael kors had michael kors handbags clearance little cheap jordans sympathy. canada goose jackets Darko lacoste pas cher obviously jordan 1 suspected longchamp pas cher that pandora charms Bond nike blazer had ugg boots clearance become ghd hair straighteners infatuated coach handbags with swarovski the hollister girl nike roshe and juicy couture wasn't longchamp seeing christian louboutin the air max pas cher operation north face straight longchamp pliage any insanity workout more. christian louboutin Well, air max there lululemon was coach purses a moncler grain michael kors of nike store truth replica watches uk in phone cases that. mulberry outlet It ugg uk would moncler sito ufficiale certainly polo ralph lauren outlet be louis vuitton purses safer asics shoes to jordan 3 get hogan outlet off rolex watch the ugg outlet train iphone cases and burberry outlet take louboutin outlet another air jordan shoes route sac longchamp pas cher home. karen millen But, ray ban sunglasses Bond lancel admitted replica watches to coach outlet himself, hollister he celine handbags couldn't nike air max bear longchamp handbags the christian louboutin outlet idea michael kors outlet of michael kors outlet running michael kors outlet away ugg from tiffany and co this nike trainers plot, canada goose outlet if prada handbags it fake rolex was timberland pas cher a nike roshe run plot. louis vuitton pas cher If reebok shoes it vans wasn't, tiffany jewelry he beats headphones equally michael kors outlet online couldn't coach factory outlet bear lunette ray ban pas cher the polo ralph lauren outlet online idea oakley sunglasses of gucci bags sacrificing michael kors outlet the new balance shoes three tory burch more birkin bag days longchamp soldes with uggs Tatiana. sac burberry And montre pas cher M cheap oakley had cheap oakley sunglasses left hollister uk the chi flat iron decision the north face to christian louboutin shoes him. ghd hair As jerseys Darko ugg outlet had air jordan 11 said, uggs M longchamp outlet online also nike outlet store was michaelkors-outlet-store curious moncler jackets to hermes belt see nike roshe run pas cher the nike air max uk game lululemon through. bottes ugg pas cher Perversely, nike free run M cheap nfl jerseys too abercrombie wanted burberry to replica rolex see chanel handbags what ray ban this vans whole ralph lauren outlet rigmarole oakley vault was ugg about. scarpe hogan Bond kate spade outlet online dismissed nike roshe the longchamp pas cher problem. longchamp outlet The jordan retro 11 journey lunette oakley pas cher was uggs going ugg pas cher well. hermes pas cher Once abercrombie again, louis vuitton why gucci panic?

Ten nike factory outlet minutes new balance outlet after longchamp they cheap oakley sunglasses had nfl jerseys arrived hollister clothing at christian louboutin the gucci outlet online Greek babyliss frontier air max station jordan 12 of http://www.michael-korsoutletonline.eu.com/ Idomeni hermes handbags there polo lacoste was tiffany and co a louis vuitton hasty christian louboutin knocking gucci handbags on moncler the ferragamo belts door. baseball bats It true religion jeans woke marc jacobs handbags the longchamp girl. moncler outlet Bond louis vuitton outlet slipped longchamp outlet online from wedding dress under jimmy choo outlet her michael kors outlet online sale head. nike free run uk He michael kors outlet online sale put doudoune moncler his nike air max ear air jordan to ugg outlet the cheap sunglasses door. true religion outlet `Yes?'

`Le nike air max uk conducteur, louis vuitton outlet Monsieur. timberland There guess pas cher has jimmy choo been ugg boots an nike air max accident. nike roshe run uk Your red bottom shoes friend louis vuitton outlet Kerim reebok outlet Bey.'

`Wait,' prada outlet said hogan sito ufficiale Bond montre femme fiercely. canada goose pas cher He coach outlet fitted canada goose outlet the canada goose outlet Beretta polo ralph lauren outlet into new balance its jordan pas cher holster ghd and polo outlet put michael kors on hollister his michael kors outlet online coat. swarovski jewelry He michael kors outlet online tore ralph lauren outlet open canada goose outlet the true religion jeans door.

`What michael kors outlet is lululemon outlet it?'

The nike blazer pas cher conductor's moncler face hogan was vans shoes yellow uggs under karen millen uk the moncler corridor new balance light. oakley glasses `Come.' burberry He michael kors outlet ran chaussures louboutin down www.michael-korsoutletonline.eu.com the sac louis vuitton corridor ralph lauren towards kate spade the longchamp bags first-class.

Officials moncler were canada goose clustered michael kors uk round nike huarache the michael kors purses open air max door nike free of michael kors outlet the mulberry uk second louboutin outlet compartment. nike huaraches They louis vuitton were replica handbags standing, air max 2015 staring.

The louis vuitton uk conductor oakley store made ray ban pas cher a sac guess path bottes ugg for north face jackets Bond. links of london uk Bond air max 2015 reached louis vuitton outlet online the nike roshe door oakley sunglasses cheap and burberry sale looked longchamp uk in.

The ugg boots hair ugg soldes stirred jordan shoes softly nike air max on jordans his ugg italia head. canada goose jackets Along burberry outlet the coach bags right-hand air max seat michael kors handbags were north face outlet two hollister bodies. true religion They michael kors were tn pas cher frozen hollister canada in ugg boots a ugg boots uk ghastly pandora jewelry death-struggle supra shoes that mcm handbags might jordan 4 have louis vuitton been cheap oakley sunglasses posed mulberry for oakley sunglasses outlet a ugg film.

Underneath montre homme was michael kors outlet online Kerim, michael kors outlet online sale his north face jackets knees oakley sunglasses wholesale up ghd straighteners in nike air max a nike outlet last oakley outlet effort moncler jackets to oakley sunglasses cheap rise. air huarache The louboutin taped rolex replica watches hilt michael kors outlet online of louboutin a uggs on sale dagger abercrombie and fitch protruded nike air max from ugg his michael kors outlet neck north face near louis vuitton canada the <a href="http://www.giuseppe-z



Drága Cherry!

Admin szavaihoz annyit fűznék még hozzá, ha az "Isteni terv szerint" egymásnak vagytok rendelve, akkor valamikor úgyis visszatér. De nem azért fogja tenni, mert Te kapaszkodsz belé... Sőt.
Ez a képzet, hogy úgy érzed egymásnak vagytok szánva ez csak benned él. Ha valóban könnyedén el tudod engedni, hát tedd meg! Akard. Engedd el, ne másért, ne az ő boldogságáért, hanem saját magadért, azért, hogy ne egy ketrecben élj! Egy negatív, sehova sem vezető, önmarcangoló, fájó ketrecben. Eddig is tudtál élni nélküle, ahogy írod, hát találj vissza oda arra az útra. Ha az Univerzum egymásnak szánt Titeket valóban, akkor ki sem tudnád kerülni, hogy újra együtt legyetek, ha eljön az ideje. Ha viszont nem egymásnak szánt a sors, akkor magadtól veszel el értékes időt a rá fordított fájdalommal.

Szerintem... Legalábbis eddigi tapasztalataim alapján... A változtatás jogát fenntartva. :)



lehet hogy nehéz elengedni

lehet hogy nehéz elengedni egy olyan embert, aki elhagy téged, de hidd el hogy sokkal jobb elengedni és törölni minden kedves emléket is, hogy helyet csinálj az ÚJ SZERELEM-nek, ami rád vár valahol. hiszen az, aki elhagyott, nem szeretett igazán. ezt a mondatot tartsd mindig a szemed előtt, ez segíteni fog. miért szeretnéd még mindig azt magad mellé, aki elhagyott? ha újra együtt lennétek, újra elhagyna... ez kell, erre van szükséged, újabb csalódásra? szerintem NEM. épp ezért engedd el, hadd éljen azzal akit szeret, hiszen ha igazán szereted, akkor hagyod, hogy boldog legyen. te pedig találni fogsz egy SOKKAL JOBBAT mert megérdemled. de az csak akkor fog eljönni, ha már elengedted és törölted szívedből az előzőt... ne zárd be a szíved sarkába mint az eddigi legcsodásabb kapcsolatot amire örökre emlékezni akarsz mert ezzel saját magad vered át... ürítsd ki az érzést teljesen, hogy legyen helye az ÚJNAK!



Kedves Cherry! A

Kedves Cherry!

A történeted hasonlít az enyémhez,azért is olvasgatok ezen az oldalon,hogy minél tökéletesebben elsajátítsam a vonzást.Elengedtem a szerelmem,mert úgy éreztem megfullad a kapcsolatunkban.Helyesebben elküldtem.Ha ezt nem tettem volna meg ,csak tovább közeledtünk volna a szakadékhoz.Volt már,hogy fél évig külön voltunk.Akkor hívogattam és szerettem volna visszakapni.Ezt tudtára is adtam,de mindhiába.Fél évig nem is hívott,tudtam,hogy van barátnője .Ennek ellenére biztosra vettem,hogy visszajön.Nem kételkedtem.Szinte mindennap vártam,hogy jelentkezik. Így is lett.Karácsonyra küldött smst,ami elindította a kibékülés folyamatát.Április lett mire újra összejöttünk.Nagyon örültem,de láttam ,hogy nem úgy képzeli a kapcsolatunk folytatását,ahogy én,hanem sokkal lazábban.Ezért engedtem el,további időt hagyva neki,hogy előbb legyen tisztában azzal,mit vár a kapcsolatunktól.Ennek már lassan két hónapja Nem fogom keresni,azzal csak ártanék.Viszont tudatosan vonzom Őt.Úgy élem az életem,mintha velem lenne.Reggel az ágyban gondolatban megérintem,,látom az autóját a házunk előtt,persze gondolatban,és minden este elképzelem az esküvőnket stb. .Ezer százalék,hogy visszajön,mert szeret és én is szeretem Csak azt tudom neked tanácsolni,ha tiszta szívből tudod,hogy neked Ő kell,ne lépj vele kapcsolatba,úgymond ne háborgasd!Hiszel benne ez kiderült.Vissza fog jönni.
Kívánok sok kitartást hitet,és feltétel nélküli szeretetet.

Muci