A perzsa királyok szerencse csillagairól

"Végy egy marék szénát, hordd a zsebeidbe, meglátod, szerencse kísér majd terveidbe!" -olvastam a minap a jóslatomat. Valaki megmondaná, honnan vegyek szénát? Nehogy már ezen múljon?!

Mostanában azon kaptam magamat, hogy nap mint nap rákattintgatok Bibír Boszi oldalára, és elolvasgatom, mit üzennek a csillagok.

Mikor 2009 januárban azt jövendölték nekem, hogy egy kedves kis lélek éppen felém tart és a karikagyűrűjét készíti elő számomra, akkorát nevettem, hogy azt az univerzum minden sarkában lehetett hallani.

Ám márciusban megjött Gyuszi a nagy semmiből és még csak azt sem mondhattam, hogy váratlanul, hiszen Bibír Boszi megmondta. Igaz, más jeleket is kaptam, de lazán elhárítottam minden ezirányú megjegyzést, sugallatot.

Na akkor kaptam én rá erre a kézen és a világhálón fekvő oldalra, és azóta minden nap megsasolom, mit üzennek a perzsa királyok csillagai.

Valamikor régen, amikor még esténként könyvet olvastunk, és nem egy gép elé ragadva töltöttük az időnket, az alábbi könyvben találkoztam már ezzel a jóslásmóddal. ez olyan régen volt, hogy bizony le sem merem írni, mert hogy még nem is érzem magam annyi idősnek, amilyen régen olvastam ezt a könyvet... ;)

Dr.Schmidt Erzsébet: babonások és kártyavetők kézikönyve

Ma már könnyű a dolgunk. Csak rákattintunk a Bibír oldalra, beírjuk a kereszt vagy becenevünket, és a születési időpontunkat, majd kapunk egy számsort, aminek számjegyeire szintén rákattintunk, és máris megvan az aznapi jóslat! Sőt! Mit egy jóslat? Hat különféle jóslat. Egészség, család, szerelem, szerencse. stb...

A telhetetlenek persze itt is bajban vannak, mert naponta csak egyszer érdemes kattintani, ugyanis csak az első jóslás igaz.
Néha persze szembesül az ember kissé idejét múlt dolgokkal, mint például ez a címben is szereplő szénahordás a zsebben, de még mindig jobb, mint például a Káma Szutra szerelmi bájital receptje, amiben majom ürüléket, szúnyogszárnyat, meg már tudom is én, miket kellett összekotyvasztani a lelkes párkeresőknek ahhoz, hogy meghódítsák kiszemeltjüket.
Csoda, hogy Indiában még most sem divat a szerelmi házasság? ;)

...
További infókért és a Bibír elérhetőséért katt az alábbi linkre és jó szórakozást kívánok a bibír jósdához, drága Teremtőtásaim!

A perzsa királyok szerencse csillagairól
http://otrolahatra.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=74705

HOGY MIÉRT OLYAN SZIMPATIKUS NEKEM A BIBÍR OLDAL?
EZÉRT : A sorsát senki sem kerülheti el, DE alakíthatja !!! Nagyon is !!!

MAGAM ISÍGY VÉLEM! CSAK IS MI MGAUNK ALAKÍTHATJUK A SORSUNKAT, SENKIMÁS A VILÁGON!

Csillátok
Ui: És ne feledjétek! TI vagytok életetek sugárzó Napocskái! ;)



Már a küszöbön kopog az én boldogságom! :)

Mai jóslatom:

"Küszöbödön kopog
közel boldogságod,
úgy lesz, amint hiszed,
álmaidban várod.
Bár a sors megpróbál,
legyen erős lelked,
mert öröm, boldogság
mosolyog feletted".



A mai jóslatom :)

"Most sokat emleget
egy ábrándos lélek,
aki igaz szívvel,
forrón szeret téged.
Viszonozd érzelmét,
azt ő megérdemli,
kölcsönös érzéstek
boldoggá fog tenni."

Vajon ki lehet az? Ha emleget, akkor ismer... :)



Az biztos, hogyha előre látom jövőt...

néhány évvel ezelőtt, akkor Ádámot akkor is pofon vágtam volna- és nem képletesen, hanem igaziból - ha utána rendőrök kísértek volna el a tett helyszínéről! Soha nem fogom neki megbocsájtani azt, amibe belekergetett.



Egy újabb "pozitív" jóslat! :)

Közeleg egy napod,
amely nem lesz ünnep,
mikor homlokodra
gond redői gyűlnek.
Akikben legjobban
hittél hű szíveddel,
Abban fogsz csalódni...
De legjobb - feledd el!

Köszönöm, drága Univerzum!



Alá van húzva...

Mai jóslatom:

"A sorsod könyvében
rég meg vagyon írva
boldogtalanságod,
sőt alá van húzva.
Szerelmes leszel te
nagyon, de hiába,
mert ő nem akar majd,
s ezt a szíved bánja."