Titok a titokban+ levél a 2008-as Margit- szigeti Titok találkozó résztvevőinek

Elég nehezen fogalmazom meg azt, amit most írni szeretnék a vonzás törvényével kapcsolatban, de megpróbálom. Azért írom le, mert hiszek abban, hogy amikor a legjobban szükséged van rá akkor megtalál egy mondat egy írás valahonnan váratlanul és benne van a válasz, amit keresel. Amit leírok ha abban csak egy fél mondat is lesz, ami másnak is segítség már megérte és legalább így én is rendezem a gondolataim.

2008-ban én is ott voltam a Titok találkozón a Szigeten. Amikor felálltunk és arról volt szó, hogy mindenki mondjon valamit önmagáról emlékszem, azt mondtam, hogy hol tudom, hol nem tudom alkalmazni a Titkot, akkor még nem tudtam mit hoz még az az év. Sok problémát, küzdelmet és szenvedést is. Megszállottja lettem a Titokkal kapcsolatos információk gyűjtésének, folyamatosan újabb és újabb könyvek után kutattam, rengeteg információt szereztem, de az elmúlt egy év megtanított rá, hogy szereztem, de nem fogadtam be igazán. Munkahely elvesztése, munkahely keresésbeli sikertelenségek, párkapcsolati kudarcok következtek és én minden áron alkalmazni akartam a Titkot, próbáltam magamra erőltetni pozitív gondolatokat. Annyira buta voltam. Észre sem vettem, hogy pont az erőltetés az amivel elveszem a lehetőségét valami szépnek. Volt valaki, aki nagyon érdekelt és minden áron meg akartam szerezni és egy este úgy tűnt, hogy teljesült a vágyam, és tényleg alakult köztünk valami, de aztán ő kilépett az életemből. Tudom, gondol rám, de nem vállalja ezt fel. Talán nem is fogja. De nem ez a lényeg. Gyakran olvasom a volt párok visszavonzásának tervét. Én is ilyen voltam. Minden áron akartam visszaépíteni azt, ami talán már nem működő képes. És most megtanított az élet, hogy mindennek ideje van. Van, amikor eljön a búcsú ideje…. És nem baj ha fáj, nem baj ha negatív érzéseket kelt az, ha emiatt folyik a könnyem. Mert sokan, ahogy eddig én is félreértelmezik a Titok azon tanítását, hogy negatív gondolat negatívat vonz, mindig gondolkodjunk pozitívan. Szerintem, a Titokkal kapcsolatban azokra a negatív gondolatokra céloznak, amelyek ok nélküliek. Amikor azt hisszük, hogy valamire nem vagyunk képesek, de ezen a magunkra erőltettet pozitív gondolatok nem segitenek. A kérdést kell feltenni , miért gondolom ezt? Miért akarom így kínozni magam? És lehet ezekre a kérdésekre nem lesz válasz, de ott-akkor mikor belátjuk, hogy ennek semmi értelme, ott megszületik valami új. Ami nem pozitív gondolatok magamra erőltetése, hanem egy gyenge, de nagyon lassan növekvő erő, amit csak akkor érinthetünk meg, ha mélyen befelé forudulunk és megtanuljuk kizárni a külvilág zajait, letenni a múlt nagy súlyait. Elfogadni azt, hogy vannak olyan sebek a lelkünkben amik formálták és mindig is formálni fogják az életünket, de nem kell ezen sebek súlya alatt roskadnunk, meg kell tanulni velük együtt élni. Megtanulni a bölcs mérlegelést, hogy bár igaz, hogy „két kis lépéssel nem jutunk át a szakadékon” , de az sem jó, ha akkora ugrást akarunk kivitelezni, ami egyszerűen kivitelezhetetlen, nem azért mert lehetetlen, ó dehogy. Azért mert nem érett meg rá az idő, még nem állunk rá készen, még nincs meg hozzá egy tapasztalat, egy mondat, egy személy, egy szó… Mert ez a hatalmas ugrás még várat magára. Az elmúlt 4 hónapomat a négy fal között töltöttem , tele negativ gondolatokkal félelmekkel és nulla sikerélménnyel. Akartam használni a Titkot, és felirkáltam cetlikre mit szeretnék és a sikerek nem jöttek , persze, hisz erőszakolni akartam őket, és az erőszak erőszakot szül. Mert a pozitív dolgokat nem lehet erőszakolni, csak megélni és befogadni lehet és hinni bennük. Nemrég elmentem egy másik városba dolgozni pár napra, és ott megismerkedtem valakivel. Nem tudom ő mit szeretne tőlem néha úgy érzem barátságot néha úgy hogy többet, de hagyom hogy lassan kialakuljon. És mikor arra kért, hogy tartsunk két nap szünetet míg a tőlünk független dolgokat átgondolja, az egyéb problémáit életemben először megértettem mire kér mit szeretne, és mindenféle negativ érzés nélkül hagytam csak engedtem hogy megtörténjen. Előtte való nap bementem a templomba ahogy néha szoktam. Persze ott is mindig gyújtok egy gyertyát és elmondom hogy mit szeretnék, de ezúttal másképpen volt. Meggyújtottam a gyertyát és csak annyit mondtam köszönöm. Köszönöm, hogy ez az ember az életem keresztezte, köszönöm azt amit Tőle kaptam. Remélem ilyen vagy olyan minőségben még sokáig az életem része lesz, ha nem akkor elengedném, ha mennie kéne, és nagyon fájna, de a szeretet nem birtokol, megenged. Szeretni annyi, mint hagyni a másikat szabadnak lenni , elfogadni azt amilyen, és nem minden áron megtartani. És képzeljétek, a 2 napos szünet vége az lett hogy már másnap délután írt egy sms-t, hogy tudja, hogy megbeszéltük a szünetet és ő kérte, de mégis ír :-) Mióta őt megismertem, azóta elkezdtem talpra állni. Ma rendet raktam , 2 napja elkezdtem újra álláshirdetésekre jelentkezni, és ma új életem első napján, ültettem egy fát. És a faültetés után 15 perccel csörgött a telefon és behívtak egy állásinterjúra :-) Lehet nem ezt az állást kapom meg lehet igen, nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy nagyvonalú célokat tervezek, és lazán, nem rágörcsölve, a többit pedig az életre hagyom , Istenre és az Univerzumra, hagyom hogy meglepjen és minden újat amit csak hozhat az élet kipróbálok és elfogadok, mert sosem tudom hogy az élet hol nyújtja az ajándékait, és hol mivel találkozom. Nem gondoltam volna, hogy egy pár napos ismeretség ilyen szinten segít a talpra állásban. Néha félek , hogy túlzottan Rá támaszkodom és ha kilép az életemből akkor újra összeomlok, de ma már ez a félelem nem arra sarkall, hogy magamra erőltessek pozítív gondolatokat, hogy nem igy lesz, hanem arra, hogy ha kell naponta többször is „elbeszélgessek magammal” hogy miért hiszem akár egy percig is azt, hogy nem vagyok elég jó Neki vagy nem érdemlem azt a boldogságot amit mellette élhetnék. Mitől félek? És kérem az Istent és az Univerzumot hogy abban segítsen, hogy önmagamban belül változzanak ezek az érzések, és a félelem, egyszerűen szertefoszlik :-)

Nyitott szemmel járok "Mert néha onnan kapunk segítséget, ahonnan nem is várjuk" :)

Köszönöm Nektek, hogy sok szép írást olvashatok Tőletek, és nagyon sokszor gondolok Rátok, a 2008-as találkozóra és előttem van az arcotok :-)És köszönöm azoknak is akik nem voltak ott, de jelen vannak ezen az oldalon. És köszönöm ennek a csodálatos fiúnak is , aki nem is tudja mennyi mindenre tanított már most meg és remélem, ez még csak a kezdet köztünk :-)



Kedves nuti, csak most

Kedves nuti, csak most olvastam a soraidat, és nagyon szépen írtál arról ami a Titok lényege. Épp most lesz jövő héten a szokásos éves találkozó a Margit szigeten!