Újra megszülettem!

Régen jártam itt. Régen jártam minden más helyén is e csodás világnak. De újra megszülettem, s most nem győzöm végigjárni a kedves helyeket, megmászni a Prédikálószék fenséges vadálló köveit, fejest ugrani a zöldes-kék tó vizébe, élvezni a víz simogatóan bársonyos érintését, kitárt karral állni a langyos esti szélben......
Csak olvasom itt a sok kedves bejegyzést és ámuldozok, mintha egy emberöltő telt volna el, mióta itt lehettem. Alig hiszem, hogy az elmúlt néhány hónapban történtek mind velem estek meg. Olyan távoli a kezdet, egyre inkább eltűnőben gondolataimból minden megrázó történés, csak ujjongó lelkem legmélyén ragyog a fájdalmas-gyönyörű felismerés, hogy újra megszülettem!
Amíg él bennem, s emlékszem az átélt tortúrára, mementóként megosztom a velem történteket okulásul magam, és mindannyiunk számára.

Sok-sok nyomorúság ért életemben, mint közülünk oly sok embert. A teremtés csodája azonban, hogy mindannyian másképpen leszünk úrrá a minket ért csapásokon. Van aki a keletkezése pillanatában azonnal feldolgozza, leszűri belőle a tanulságot és továbblép. Ez a legnagyszerűbb módja, hogy produktív, teljes életet nyerjünk. Van azonban, aki csak gyűjtögeti a sérelmeket amik a kicsi a rakás módjára egyre csak szaporodnak, mígnem elérkezik az utolsó csepp, ami akkora erővel bír, hogy már képtelen úrrá lenni rajta és belepusztul. Ez utóbbi voltam én. Hiába tudtam és értettem minden bölcsességet ebben a témában (hisz születtek bőven ezen az oldalon is). Tudtam, hogy hol a megoldás, mégsem sikerült magamévá tennem. Ahogy az engem ért csapások szaporodtak, úgy váltam egyre görcsösebb „tudatos teremtővé”. Minden fellelhető módszert, jó tanácsot elolvastam, naphosszat próbálkoztam a különféle technikákkal, minden idegszálammal, akaratomat kényszerítve küzdöttem, hogy megfordítsam balsorsomat. Minden hiába. Naponta feladtam, s naponta kezdtem újra görcsös erővel.

Közben lassan, észrevétlenül (és persze törvényszerűen) kezdtek rajtam különböző betegségek jelei mutatkozni. Akkor már ezekkel is küzdenem kellett, s ez egyre betegebbé tett. Emlékszem, az első komolyabb fájdalmat a gyomromban éreztem. Aztán a fejem, fogaim, a fülem kezdett fájni. A doki természetesen antibiotikummal akart kigyógyítani. Hetek teltek így el, nem javultam. Előbb pánikbeteg, majd súlyosan depressziós lettem. Erre már nem fogadtam el gyógyszert, hiszen majd én meggyógyítom magam, hiszen ismerem a Titkot.
Vesegörcsök kezdtek gyötörni, majd egy reggel nem tudtam lábra állni. Tekintve, hogy így már nem voltam képes dolgozni sem, kénytelen voltam ismét orvoshoz fordulni. Kórház, vizsgálatok, különböző kezelések, s az ezekkel járó összes tortúra után állapotom egyre csak romlott. Egy esős délután felhős ábrázattal tudatta velem egy erre a feladatra kijelölt doki, hogy előrehaladott daganatot találtak a gyomromban. De sebaj, mert majd jól kioperálják, meg besugározzák és megölik különböző kemoterápiás mérgekkel. Akkor sem gyógyul meg, de néhány hónappal tovább élhetek, s ez, lássam be, micsoda nagyszerű dolog.

Itt történt meg velem ezen az esős délutánon, hogy beletörődtem a sorsomba és végleg feladtam. Nagy-nagy nyugalom és béke töltött el. Vége a sok görcsös küzdésnek, nem kell már erőlködnöm, nincs már semmi dolgom, csak várni szép csendben, hogy vége legyen. Meg sem fordult a fejemben a doki által felkínált kecsegtető lehetőség elfogadása, s annak ellenére, hogy leereszkedő modorban felvilágosított, hogy a kezelés nélkül bármelyik nap utolsó lehet a számomra, szedtem a motyóm és búcsút vettem kínzóimtól.

Nem szóltam senkinek. Elvonultam, bezárkóztam, vártam, hogy beteljesedjen. Leírtam mindent az állapotomról az ágyam mellett egy füzetlapra, gondosan kihangsúlyozva, hogy semmiféle orvosi beavatkozást nem vagyok hajlandó eltűrni. Nem görcsöltem, belenyugvással vettem a gyötrő fájdalmakat. Ma is borsózik a hátam az átélt fájdalmak emlékére. Nagyon-nagyon fájt minden! Egybemosódott az idő, tudatomban elmosódott a hely, a nappalok és éjszakák, időnként arra eszméltem, hogy egész napszakok estek ki az agyamból. Nem volt más, csak a mérhetetlen fájdalom. Tiszta pillanataimban csak arra tudtam gondolni, hogy most már biztosan mindjárt vége. Már alapvető életszükségleteim sem voltak.

Egyszer arra eszméltem, hogy valahol mélyen bent sikolt bennem valami: SEGÍTSÉG!! És csak újra, meg újra hallottam bentről,a segélykérést. Ez volt betegségem legmélyebb pontjáról származó utolsó emlékem. Végre mindent elengedtem magamban, s azt hiszem, akkor nyitottam ki Fóki képzeletbeli ajtaját, hogy beengedjem az ott várakozó JÓL-létet. A közbenső időkben történtekről csak legjobb barátom elbeszéléséből tudok.
Lent a mélységes, sötét kútban kezdtem érezni a hideg, jeges tavaszillatot, amitől a zavaros mélység lassan kezdett szürkülni. Az időről fogalmam sem volt, de időnként érzékeltem magam körül Bandi barátomat, amitől szeretet áramlott szét minden porcikámban. Néha a háziorvosunk arca is földerengett, amint kutakodva fölém hajol. Ezzel nem törődtem. Rendszeresen kezdtem érezni a számban a jeges tavaszillatú valamit, ami tudatomban összeforrott az élet jelentésével. Nyoma sem volt a saját akaratomnak, teljesen megnyíltam, s átadtam magam ennek az életíz- és életillatnak. Néhány nap alatt kitisztult a tudatom, már pontosan tudtam, mi történt velem és hol vagyok. Detti barátnőm is ott toporgott a közelemben, időnként belém diktált némi élelmet, de főként csak Bandi barátom utasítására töltötte belém a sok folyadékot meg a jeges, tavaszillatú izét. Nem ellenkeztem. Éreztem, ahogy visszatér belém az élet, lassan talpra álltam.

Eltelt négy hónap. Hihetetlennek tűnő négy hónap. De újra megszülettem! A nyitott Fóki ajtón át hagytam beáramolni az Univerzum minden csodáját. Nem kellett nekem kitalálni a „hogyan”-t, nem is lettem volna képes rá. Csak meg kellett engednem, hogy megkapjam, hogy elfogadjam a segítséget. A Mindenség úgy döntött, hogy feladataim vannak még, amiket nekem kell elvégeznem, s megadta hozzá az életet. És micsoda életet! Régi sérelmeim, amikbe majdnem belepusztultam, nevetséges, apró pontokká zsugorodtak a távolban, s csak legyintek, ha eszembe jutnak. Észrevettem végre a világ csodálatos színeit, a sok szürke mocsok helyére meghatóan szép felismerések telepedtek. Nyugalom, béke és szabadság érzése költözött szívembe a félelmek helyett. Megbocsátottam magamnak. Hálás vagyok minden pillanatért, amit ezen a világon tölthetek, s hálás vagyok Dettinek az ápolásért. Hálás vagyok Bandi barátomnak, aki az Univerzum szövetségeseként megmentette az életemet! (Zárójelben jegyzem meg: az a jeges, tavaszillat, ami számomra végleg összeforrott az élet jelentésével, ami azóta is mindennapi kenyerem lett, nem volt más, mint egyszerű gyorsfagyasztott búzafűlé, meg árpafülé felváltva. Milyen bugyuta is voltam, hogy nekem nem jutott ez hamarabb, még a kezdetek kezdetén eszembe. Két éve Bandi ezzel gyógyította ki a nővérét, akinek a mellében csomót találtak.)

Már két napja újra dolgozom. Teljesen másnak látom a környezetemet. Hogy lehet az, hogy eddig nem tűnt fel nekem, mennyi kedves és szeretetre méltó ember vesz körül? Kizárt, hogy ők változtak volna meg. A változás bennem ment végbe. Tegnap megkaptam a vizsgálati eredményeket a kórházból, ahova háziorvosunk véres kardként vitt magával. (csak ő tudja, mit akart ezzel, s kinek bizonyítani) Minden leletem negatív, teljesen meggyógyultam! Meg kell erősödnöm, de erre van nekem egy csodálatos, tavaszillatú életem: http://buzafulekoncentratum.hu/
Már nem félek semmitől. Élek, mert sikerült kinyitnom az ajtót. Köszönöm Fóki! A katarzis megtanított az élet hihetetlen egyszerűségére, a szeretet, az elengedés és a hála érzésére. Köszönöm, hogy újra megszülethettem!

Hozzászólások



Köszönöm!

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, édes-habos szülinapi tortámból mindannyian ehettek egy hatalmas szeletet. Íme, két kézzel osztogatom, egyetek bátran, jut mindenkinek!
Ölelés: nagyanyus

Életem forrása, amitől többé már nem akarok megválni: http://buzafulekoncentratum.hu/



Édes NagyAnyuskám!

Az Élet váratlan ajándékot tartogatott számodra. Mesésen gazdag emberré változhattál, ennyi csodás / ámde nagyon kínnal / teli élmény hatására.
Magam is köszönöm egybeforrt "élmény beszámolódat", ami megrázóan kedves, egyszerű, és mélységesen EMBERI!
Áldjon Az Úr! Szeretettel: Anikó

Igen. Igen. Igen. IGENT mondtam magamra, az álmomra, és életemre.
Szeretettel: Anikó a Ragyogás, a szeretet és a mosoly nagykövete:)



Drága Nagyanyus!

Isten hozott! Boldog születésnapot kívánok Neked és kedves ápolóidnak is szívből.
Köszönöm, hogy olvashattam!:)))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery

www.lyoness.hu



Kedves Nagyanyus!

Nagyon köszönöm, hogy olvashattam. CSODÁK bizony vannak.... bennünk :-)
Sok BOLDOG és EGÉSZSÉGES évet kívánok Szeretettel!

Szép napot kívánok!
Jugik

http://www.jugik09.gemsziget.net