Úttalan utakon

valami furcsa érzés ez. Amikor az ember csak úgy lóg a levegőben. Nincs semmi dolga. Se munkája, se iskola, ahol tanulnia kellne, se társa, akit szerethetne, se semmi a világon, ami a földhöz kötné egy picit is.
Már átéltem ezt többször is, nem mondom. De most mind egyszerre hirtelen szakadt ez rám. És ez túl sok a lelkemnek. Minden, egyszerre.
Kezdődött ott, hogy június közepén megtudtam, sajnos a szerződésem nem tudják meghosszabítani a munkahelyemen. Teljesen váratlanul ért, mert nagyon reménykedtem, hogy maradhatok, leg. félállásban... Pofon vágott. Aztán még nyáron volt nyári munkám, táboroztattam, de az csak idényre szólt. Július közepén befejeztem az iskolát is, amit egy éve kezdtem el, és amit nagyon szerettem. Jó volt olyan dolgokat tanulni, amik érdekelnek. És egyszer csak levizsgáztam, és vége. Annak is. (persze, ez pozitív, hiszen a vizsgám sikeres volt, de utána mindig olyan üresség tölt el - nem tudom, ismerős-e ez az érzés vknek. Elvégeztem egy feladatot, hálistennek sikeresen, és most hirtelen nincs miért küzdeni...nincs mi lebegjen a szemem előt..)
Most meg, múlt héten, egyik napról a másikra, a párom egyszercsak közölte, hogy ő neki ez a kacsolat sok, és vége...ő nem akar kötöttségeket.
Közben úgy 2 hónapja kezdődött, hogy apám bejelentette anyukámnak, hogy barátnője van, és most állandóan áll a bál közöttük, ami engem is megvisel. Most folyton az a téma, hogy anyukám ide akar költözni hozzánk (én a tesómmal lakom). Elvileg már hétvégén jön is..És teljesen kivan lelkileg, pár hete öngyilkosságot kísérelt meg...nehéz azzal szembesülni, hogy anyám élete során nem egyszer kísérelt meg öngyilkosságot..én csak egy éve tudtam meg, ő maga mesélte..
Hát én nem tudom. Nekem ez túl sok. Erő kell. De rengeteg erő. Belső erő, hogy ezt mind kibírjam.
Minden egyszerre. Az egyetlen állandó, immár 8 éve, és ez nagyon jó, hogy itt lakhatom, és a rezsin kívül lakbért nem kell fizetni... Ez nagy ajándék.
Minden-minden fenekestül változik. Felborult minden. Körülöttem. Bennem. Mihez kezdjek?

Szeretném, ha lenne út a lábam alatt. Ha lenne feladatom. Vmi, amiért érdemes reggel felkelni. Vmi, amiért küzdhetek, de olyan , amihez erőm és képességem is van.
Utat akarok, amin járhatok. Most csak nézek, bámulok, kapkodom a fejem, és egyik változás követi a másikat.
Vihar van.
Utólag majd biztos megértem , hogy miért történnek ezek... tudom, tudom. De most kell elviselnem...és most nem értek semmit, és egy nappal se látok előrébb, hogy merre menjek, mit csináljak..

Szeretnék vidékre költözni. Már régóta. Szeretnék elköltözni egy vidéki kisvárosba, és ott élni le az életemet. Szeretnék egy olyan párt, aki szintén kisvárosban szeretne élni. Szeretnék olyan munkából megélni, amit szeretek, ami hivatás számomra, és ami mellett marad szabadidőm. Szeretnék együtt élni azzal a férfival, aki örül nekem, hogy vagyok. Aki szeret és velem akar élni, akivel boldog vagyok. Ennyi. Csak ennyi. Csak ennyi az, amire vágyom. Így élni.

De egyelőre nincs előttem út. Se jel. Se semmi, hogy hogyan, hogy merre. Itt vagyok, kapkodom a fejem, és közben tehetetelenül nézem az engem és családomat érő változásokat. És tudom: a gondolatok ereje, a vonzás törvénye. De higyjétek el, most még az sincs. Elfogyott.

Majd lesz.

Címkék:

Hozzászólások



köszönöm

Köszönöm hogy olvashattalak.



Kedves Napfény Süss, Ragyogj!

Igen, azt hiszem, nagyon szerencsés természettel áldott meg a Teremtő. Anyukám szerint beépített lexxarom-tablettával születtem.
Ettől még meg tudok ijedni... sőt, távol áll tőlem a változások keresése mindaddig, amíg egy helyzet kibírható számomra. Utána viszont jön a "nagytakarítás".
Lehet, hogy pár hónapig nélkülöznöd kell, amíg az álmod megvalósulásán dolgozol, de valami olyanért teszed, amit akarsz. "Mit veszíthetsz?" Mindig ezt szoktam kérdezni magamtól mielőtt hidakat kell felégetni.... utána jön a "Mit nyerhetsz?" Ha az utóbbi javára billen a mérleg, márpedig ha jól vettem ki a szavaidból, akkor a jelenlegi zéró állapotot simán vissza"nyerheted" ha nem sikerül az álmod megvalósítása => a nyerhető oldal felé húz a súly, akkor nem is bátorság belekezdeni szinte, hanem logikus lépés ;-D.

Gondolj bele a nyerésbe: teremteni semmiből => önbizalom, siker, az álmod megvalósítása, ingázás közben utazás, új emberek, ~ tapasztalatok és ha nem sikerül, akkor is nyersz!!!! Ha mást nem, akkor azt, hogy tudod, új álmot kell álmodnod magadnak és önbecsülést, hogy igenis elég bátor voltál belevágni.... Tudod, mit, ezzel akár az a 0 is plusz előjelet kaphat a következő nekiinduláskor!

Nagyon-nagyon sok sikert!

BEW



Kedves Bew!

Érdekes, hogy te alapvetően pozitívan éled meg a rengeteg változást. Mindenkinek más dolog a nehéz. Nekem éppen ez...és ezt tudom magamról.
Talán ezért kell ismét ennyi változást elviselnem...
Külföldre én már nem mennék babysitternek... igazán sose vágytam rá.
Anyukám sajnos egyáltlán nem nyitott arra, hogy megoldást keressen.. ez már régóta így van. Elzárkózik minden ilyen lehetőségtől...
Igazából van egy út... amin elindulhatok, ha van hozzá merszem. Gyorsan kell döntenem, hogy belekezdjek-e. Teljes gőzzel és a kezdeti pár hónap nélkülözését vállalva és kockáztatva.. de csinálhatnám azt, amit szeretek, csak sok ingázással járna, és a semmiből kellene vmt kialakítani.. persze, nem lehetetlen. Talán azért szűnt meg minden út, hogy ezt elkezdjem..nem tudom. Az ingázás elrettent.. szeretnék egyszer végre közel lakni a munkavégzés helyéhez!!!
De jó hallani, hogy valaki pozitívan éli meg a változásokat. Ez olyan érdekes..hogy ami az egyik embernek nehéz és rossz, annak másik meg egyenesen örül .. hihetetlen!



Ragyogj Napfény

Sziamia!

Érdekes, hogy elég hasonló helyzetben vagyunk (anyudat leszámítva, az enyém szimplán nagyon beteg, de legalább nem akarja ellökni magától az életet), mégis egész másképp dolgozzuk fel.
Én ugyanis örülök neki. Azzal, hogy a sokéves rutinok ezen a nyáron kitáncoltak az életemből, tiszta lapot kaptam. Azt csinálom, amit csak akarok.. már persze bizonyos korlátok között :).

Ha jól értem, szereted a gyermekeket és szeretsz velük foglalkozni. Ha ebben az irányban haladsz tovább, akár egy babysitter ügynökségnél, akár ismerősökön vagy hirdetésen keresztül simán találhatsz egy családot, akik akár külföldre is keresnek egy bentlakó gyermekfelügyelőt. Ezzel a "levegőváltozás" is megoldott lehet, új embereket ismerhetsz meg, családban élhetsz, még ha egyelőre nem is a sajátoddal... De ez csak egy ötlet. Más kapuk is nyitva állnak előtted. Gyakorlatilag minden vég egy új dolog kezdete és minden, ami üres, lehetőséget ad arra, hogy megtöltsük valamivel, ami nekünk tetszik és amit mi választottunk magunknak.

Nagyon nehéz lehet elfogadni, de ha édesapádnak barátnője van, akkor édesanyádat már úgysem szereti annyira, amennyire ő azt megérdemelné, tehát jobb nekik ha távolabb élnek egymástól és talán megtalálhatják a boldogságukat. Az öngyilkosság mindig segélykiáltás és nem boldogságból fakad, tehát ha szakszerű segítséggel és szeretettel meggyógyíttatjátok édesanyádat, talán ő is megtalálhatja a boldogságát és nem édesapád feleségeként, hanem önálló emberként (és nem feltétlen egyedül).

Hidd el, ha a lehetőséget nézed és nem a veszteséget, tehát a jelenben élsz és nem a múltban, sokkal rózsásabbnak láthatod a helyzetet... És még kiderülhet az is, hogy van feladatod: kipihenni magad és felkészülni az előtted álló kihívásokra.

Sikeres életteremtést!
BEW



Drága Napfény! Szeretném, ha ez a sok, szép kívánságod teljesül!

" De egyelőre nincs előttem út. Se jel. Se semmi, hogy hogyan, hogy merre. Itt vagyok, kapkodom a fejem, és közben tehetetelenül nézem az engem és családomat érő változásokat. És tudom: a gondolatok ereje, a vonzás törvénye. De higyjétek el, most még az sincs. Elfogyott. "

Ma a világ, szinte kifordulni látszik sarkaiból. A rezgések emelkednek, a Földünk is lerázza béklyóit magáról.... és hidd el, aki keres kitartóan, TALÁL.

Megtalálod te is a neked valót, csak bízz a kívánságod erejében, de NE Görcsösen akard! Az is baj, ezt megtanultam Matonál, most augusztusban:) Itt vannak a képek:)
http://picasaweb.google.com/EvelionNo1/MatoBuli2009Augusztus#

IGENT mondtam magamra. :)



Kedves Napfény!

Átérzem, amit átélsz - voltam hasonló helyzetben. Az utolsó két szó azért biztató:))
Amikor először omlik össze valami az életünkben, sokszor azt hisszük, katasztrófa. Kesergünk, és lám... jön a többi baj is.
Hidd el, minden okkal történik. Ott van benned a vágy egy csendes életre, szerető társra - ez mind már valahol, valamikor megfogalmazódott benned,csak most értél el odáig, hogy ki is mondd, le is írd. Ez mind rád vár! De előbb le kell rombolni a régit, helyet kell csinálni az újnak. Ha ezt ezt elfogadod és beengeded az életedbe a változásokat, hamarosan minden úgy alakul, ahogy neked a legjobb.
Elhiszed? :))
Szeretettel:
Deryl