A pokol szájában

Talán ez a katarzisélmény az, amire sóvárgom. Talán. Nehéz dolog a pszihé tényleges szándékait megtalálni, végső célját megérteni.
Még akkor is, ha egy-két dolog (pl.: körömrágás) tudatosul az emberben, amire aztán jobb odafigyelni mert ciki. Ha ez a magas érzelmi töltésben való kisülés a lényeg, akkor talán nem is fontos hogy ez pozitív vagy negatív végkifejlet.
Ha az ember "kényelemben" él, és nem kell az agyát napi 8 órában más dolgokra használnia - ami teljesen felesleges pazarlás, kapacitáselvonás és lényegében a jellemfejlődés visszafogása és fékezése - akkor talán rá jöhet dolgokra. Vagy jobban odafigyelhet saját magára, és környezetére. Utóbbit még fontosabbnak tartom, mert a saját rendszerben való létezés és gondolkodás - mely mindenkinek osztályrésze - valójában nem elegendő a "fejlődéshez". Annyira viszont mindenképp, hogy egy egy mástól kapott új szemüveggel értékeljük át saját életünket, a minket körülvevő világgal egyetemben; nem feltétélen leragadva saját rendszerünkben, hanem folyamtosan frissítve és ujraírva azt.
Az örök kérdés "miért" ezáltan mindig újra és ujra értelmet nyer.
"...Vajon miért romlanak a fogaim, mikor nem eszek édeset és rendszeren mosok fogat?..."
Hétköznapi példa, de jól érzékelteti az adott probléma megoldására való szükségérzetet.
Lehet viszont bonyolítani is - anélkül hogy feleslegesen túldimenzionálnék vagy fantáziálnék mellé.
"...Mások is mosnak fogat, meg esznek édeset mégsem pusztul ugya a fogszerkezet. Vagy mégis? Talán Nem csak a rendszeres fogmosás az, ami kell hozzá? Akkor mi? Milyen plusz vagy minusz dolog az, ami végül a megoldja ezt a problémát? ..."
Persze a legtöbb ilyen dolog mellett - beleértve a fajsúlyosabb, talán az élet egészét meghatározó dolgokat - elmegy az ember. Nem veszi észre, nem akarja, nem érdekli.
Egyik haverom, ha bemegyünk egy boltba vagy étterembe, mindig "megszakérti", hogy ez nem megy úgy, vaszleg pénzmosó. Meg a szakács arcán látszik, hogy lopja az alapanyagot, mert nem keres lófaszt se, meg a WC felújításnal is a kőműves kispórolta a cementet a vakolatból. Mire én unottan és csamcsogva oda vakkantok neki, hogy "...egyé már!..." meg hogy "...nem te vagy a főnök, mit foglalkozol a máséval. Ebédelni jöttünk, nem éttermet nyitni..."
Viszont arra nem tudott választ adni, hogy ha ilyen nagy "Vállalkozó" szellemű, akkor miért nem csinál valamit... ...illetve szabadkozik, magyarázkodik... ..akárcsak én a "párkeresés" problémájával.

Milyen egyszerű lenne, ha ennyire jól látjuk egymás bajait - meg is tudnánk helyettük azt? Mennyivel boldogabb világ lenne ez...

A világ persze nem ilyen egyszerű. Botorság hinni, hogy az. Kívülről nézve teljesen más, mint megélni azt. Na tessék, megint közhelyeket gereblyézek.

Talán kölcsön kéne adjuk egymás életét - mint azt egy pár filmben már megtették - hogy orvosolva legyenek a problémák.

Hozzászólások



Megváltoztattad az eredeti

Megváltoztattad az eredeti írásod szövegét!
Én ahhoz írtam a kommentáromat, nem a mostanihoz.



Mi a második? :) Nem

Mi a második? :)
Nem találatam most, mert pontosan beírtam volna. Egyébként ez is tágítja a szemléletemet. Egy magyar ember írta. Ha nem is értek egyet a zsidó istenképpel, attól még olvashatok róla.



Először is...

...óva intelek téged ilyen olvasmányoktól.
Csupán jótanács.



Salvaje!

Amilyen úton haladsz, számomra káprázatos!
Egy ilyen látással biró ember vallomása (gondolatai) számomra csodával hasonlatosak. Legalábbis így belepillantva. A Te szemzögedből a helyzet nekem nem tűnik olyan kétségbesetnek, bár én nem vagyok a Te helyzetedben.

Egy zsidó eszméket bemutattó könyvben valami ilyesmit olvastam:
Egyszer a rabbit megkérdezték a tanítványai:
- Hogyan van van az eleve elrendelés és a szabad akarat összefüggése? - a rabbi így válaszólt.
- Álljatok fel! - felálltak a diákok.
- Menjetek hátra a hátsó falhoz mindannyian! - odamentek. A rabbi ekkor odaballagot a terem oldalsó ablakához, és háttal a diákoknak kifelé nézett.
- Most jöjjön előre az első padsorhoz Gergő, és üljön le! - közben fülére tette mindkét kezét. Gergő a legrosszabb diák volt. Fegyelmezetlen. Lassan előre jött és leült a második sorba.
- A második padsorba ült le. - mondta háttal még mindig a rabbi. Levette kezét a füléről és megfordult. Tényleg.



Te írod sorsodat, és a sors, mint esély, esélyes nálad?

Sajnálom! Bocsáss meg! szeretlek. Köszönöm! Hogy írhatok, hogy ismerhetlek Salvaje:)
Írd át sorskönyvedben életedet, és esélyeidet növeld meg, hogy értékesebb és szebb lehessen a Holnapod, a ma, a most tükrében:)

Sajnálom, hogy nem fedeztem fel e szavakat hamarabb:)
Bocsáss meg, hogy ide írom!
Szeretlek, mert vagy, és vagyok:)
Köszönöm, hogy vagy, és vagyok:)

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes zamatodat"! A döntés a Te kezedben van! IGENT mondtam magamra. :)



Sorskönyvek

Húúú Salvaje, Eric Berne könyvei nálam diszhelyen állnak a könyvtáramban, és szerintem kötelező olvasmánnyá kellene tenni legalább a középiskolában.Csak azért nem előbb, mert elég nehéz nyelvezetűek, főleg a Sorskönyv, vagy csak rossz a forditás? Erre a témára épül a Sors, mint döntés c. kétkötetes könyv is , amit többen irtak,onnan is lehet ,,szemezgetni,,.
Azért jó lenne kötelezővé tenni, mert sokan nem látunk rá valódi mozgatórugóinkra,amig rá nem mutat valaki, valami, és talán szivesebben veszi az ember egy könyvből, mint a hozzátartozóitól.Igy a dacolás nem kaphat szerepet. Ámbár...a könyv nálam szem előtt van,belenéznek az emberek állva, futtában, de nem kéri senki,hogy elolvassa.Vajon mitől félhetnek? Ez az amit nem értek.



Játszmák

"Igen, de..." elnevezésű, leginkább egy pingpongmeccsre emlékeztető játszma. Ennek során az Ikrek találomra felvet egy problémát, amire a másik egy megoldási javaslattal válaszol. Ezt az Ikrek egy ellenvetéssel üti vissza ("Igen, de...") mire az asztal túloldaláról új javaslat érkezik, ami az Ikrek ismét csak cselesen hárít. A (tetszőlegesei hosszú) menet végén a játszmába bevont fél egyszer csak kifogy az ötletekből, és tanácstalanul széttárj a kezét. Az Ikrek, aki erre a pillanatra várt, diadalmasan leüti a labdát: "Na ugye, hogy te sem tudsz rajtam segíteni!" Egy-null.

Ez még rosszabb...



Sorskönyvek

"...Kifejezetten komor felhangokkal bír azonban az "Ahasvérus" elnevezésű (vesztes típusú) Ikrek-sorskönyv, amelynek gazdája, miként a névadó bolygó hollandi, csak megy, megy, és sehol nem leli nyugtát. Ó az, aki már maga sem tudja, hogy hány válás is áll a háta mögött, életében már hányféle (fél)munkát végzett, és hány országban kért már ideiglenes letelepedési engedélyt..."

A felismerés hátborzongató.

"..Kétfajta sorskönyv ismeretes: a nyertes és a vesztes típusú. Az ember naivul azt hinné, saját elhatározásából senki nem ír magának vesztes forgatókönyvet - ám ez koránt sincs így. A psziché struktúraigényének ugyanis alapvetően közömbös, mi a történet vége, csupán az a fontos, hogy jól megragadható katarzisban csúcsosodjék ki - s ugyan mi lehet katartikusabb egy tragikus befejezésnél?
Az életforgatókönyv műfaját nem pozitív és negatív összetevőik aránya, hanem egyes-egyedül végső kimenetelük határozza meg. Élhet a hős évekig vagy akár évtizedekig királyi pompában és boldog házasságban, amennyiben a végén özvegyen, nincstelenül és vakon végzi, vesztes sorskönyvről beszélünk. A görög végzetdráma (és onnan kezdve a tragédia műfaja) a vesztes típusú sorskönyvek örök prototípusa. S míg az ókorban az emberi élet forgatókönyvét kísérletező kedvű és kaján olümposzi istenek írták, addig ma már csupán egyetlen név szerepel a stáblistán mint író, rendező és főszereplő: a sajátunk.
Aki úgy véli, a vesztes forgatókönyvek a tehetségtelenek, tehetetlenek és ostobák sajátja, az óriásit téved. Ahhoz, hogy életünk hajója precíz tájolással és hibátlan időzítéssel zátonyra fusson, legalább olyan jó manőverezőkészség kell, mint ahhoz, hogy mindenkit megelőzve elsőként érjen a célba..."