Az ex a nagy Ő?

Kedves Mindenki!

Pár napja láttam a filmet a Vonzás Törvényéről. Elkezdett érdekelni a téma. A párom 14 év után 3 hete hagyott itt. Egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Egy nagyon kedves, türelmes ember volt, aztán utána már teljesen az ellentéte. Nem tudom mi történhetett. Családalapítás előtt álltunk, megvolt mindenünk már csak a gyerek hiányzott. Én úgy éreztem boldogok vagyunk. Benne állítólag már évek óta érlelődött ez a dolog. Teljesen a padlóra kerültem, ahogy az lenni szokott. Teljesen biztos vagyok abban is, hogy nem egy másik nő volt a dologban. Vagy legalábbis, ha az is volt, amíg velem volt nem történt semmi közöttük. Minden porcikámmal érzem, hogy ő az igazi. Egyszer már voltunk együtt majdnem egy évig, aztán 2 év múlva ismét egymásra találtunk. Aztán következett ez a 14 év. Szeretném, ha harmadszor is egymásra találhatnánk, minden porcikámmal érzem, hogy ő az igazi. De, nem akarok görcsösen ragaszkodni hozzá, mert szerintem az csak ront a helyzeten. Nem tudom mitévő legyek alkalmazzam rajta a vonzás törvényét, vagy engedjem el, próbáljak meg tovább lépni? Hogyan van több esélyem? Várom a véleményeket és tanácsokat.
Mindenkinek további szép napot kívánok!

Hozzászólások



Ringer Streaming Guardaserie

lebron shoes
balenciaga
ferragamo belt
nike epic react
coach outlet
longchamp
lacoste outlet
Kanye West shoes
michael kors
yeezy 700
reebok shoes
lebron 11
jordan retro 6
hermes bags
fila
asics shoes
birkin bag
mlb jerseys
golden goose
kd 10
yeezy boost 350 v2
nike jordans
stephen curry shoes
asics running shoes
coach handbags
kobe 9
yeezy boost 700
balenciaga sneakers
harden shoes
nike roshe run
coach outlet
hogan outlet
nike air force
nfl jerseys
golden goose
yeezy
hermes belts for men
jordan shoes
fila shoes
fila shoes
nike air max 2019
michael kors outlet
yeezy shoes
kd shoes
balenciaga
nike air max 270
yeezy boost 350 v2
lebron 15
cheap jordans
james harden shoes
polo ralph lauren
nmd
nike react
adidas gazelle
kobe 9
louboutin shoes uk
off white shoes
bape hoodie
air max
yeezy boost 350 v2
hermes handbags
iniki
jordan retro 12
timberland boots
lebron 15 shoes
nike cortez men
fila
balenciaga shoes
nike air max 2018
fila shoes
ferragamo belts
reebok outlet
valentino
paul george shoes
adidas shoes
coach outlet online
air force 1
yeezy
bape hoodie
jordan 12
yeezy boost 350 v2
yeezy boost
fitflops
goyard handbags
kyrie 5
adidas eqt
supreme hoodie
kobe sneakers
yeezy shoes
yeezys
michael kors purses
michael kors outlet
moncler outlet
nmd
nike kd 11
jordan shoes
ralph lauren uk
jordan 11
off white
hermes handbags for sale
curry 5
timberland outlet
christian louboutin
vans outlet
lacoste polo shirts
hermes handbags bag
adidas zx flux
kobe byrant shoes
ferragamo belts
adidas outlet online
air jordan
hermes belt
michael kors outlet
goyard bags
yeezy boost 350
curry 4 shoes
gucci belt
air jordan 13
off white clothing
kd 11 shoes
curry shoes
adidas pure boost
air max 2018
calvin klein outlet
balenciaga
jordan 4
adidas stan smith
hogan outlet online
moncler jacket
jordans
jordans
kevin durant shoes
mbt shoes outlet
kobe 11
lebron 16
retro jordans
fila sneakers
adidas shoes outlet
adidas tubular
westbrook shoes
rolex replica
nike epic react
golden goose outlet
curry 6
michael kors handbags
curry 4
supreme hoodie
longchamp bags
baseball jerseys
longchamp outlet
adidas eqt support
ralph lauren uk
fila shoes
lacoste polo
kyrie shoes
jimmy choo shoes
off white
adidas outlet
michael kors handbags
nba jerseys
coach factory outlet
yeezy boost 350
goyard
lacoste
longchamp handbags
nike sneakers for women
adidas yeezy
golden goose outlet
air jordan
cheap nba jerseys
kyrie 5
curry 6 shoes
off white x jordan 1
kyrie 5 shoes
kyrie irving shoes
adidas shoes online
jordan sneakers
yeezy shoes
coach outlet sale
pure boost
gucci belts
kd 11
yeezy boost
birkin bag
longchamp bags
golden goose sneakers
yeezy boost
air jordan
calvin klein outlet online
lacoste online shop
jordan 13
off white hoodie
air yeezy
cheap mlb jerseys
nike shox
balenciaga shoes
curry 6
nike air max 2017
cat boots
nike flyknit racer
adidas stan smith sneakers
michael kors handbags outlet
coach outlet
ultra boost
mbt shoes
golden goose
adidas yeezy
kyrie 5 shoes
chrome hearts online
off white shoes
hermes outlet online
yeezy shoes
kobe shoes
yeezys
michael kors outlet
nike air max 90
birkin bag
lebron 16 shoes
adidas nmd runner
canada goose
curry 5 shoes
nike shox for men
yeezy
golden goose outlet
hermes belt
birkin bag
fake rolex
adidas crazy explosive
coach outlet sale
michael kors uk
hermes belt
yeezy boost 500
jordan 11 retro
vapormax
nike cortez
jordan shoes
converse outlet store
cheap jordans
off white hoodie
red bottom heels
yeezy 500
coach outlet
kyrie 3
coach outlet online
curry 6 shoes
michael kors outlet
golden goose sneakers
golden goose
nike polo shirts
yeezy boost 350
canada goose jacket
adidas iniki
curry 4
nike sneakers
nike air huarache
michael kors outlet online
michael kors handbags
nike air max
nike sneakers for men
ysl handbags
lebron shoes
off white clothing
nike roshe
coach factory outlet
adidas yeezy boost
goyard bags
balenciaga triple s
nike react
moncler jackets
nike air max
nike huarache
yeezy shoes
cheap jordans
michael kors outlet
chrome hearts
cheap jordans
adidas stan smith shoes
valentino shoes
nfl store
adidas stan smith
retro jordans
adidas yeezy
golden goose sneakers
crazy explosive
balenciaga shoes
chrome hearts outlet
kobe 11
golden goose
nike air force 1
golden goose sneakers
hermes online shop
yeezy boost
nhl jerseys
fake rolex
yeezy boost 350 v2
cheap nba jerseys
off white jordan 1
air max 2019
michael kors
nike vapormax
kyrie 4 shoes
nike air max
russell westbrook shoes
nike basketball shoes
jordans
chrome hearts
kd shoes
chrome hearts
100% real jordans for cheap
adidas ultra
lebron 16
yeezy boost
fila
nike polo
nike hyperdunk
yeezy boost 350
red bottoms
yeezy boost 350
supreme clothing
kd 11
jordans
cheap nfl jerseys
air max 90
zx flux
air jordan 4
fitflops sale clearance
air jordans
kyrie 4
fake rolex watches
yeezy boost 350
lebron james shoes
curry 5
yeezy
nike flyknit
russell westbrook shoes
ferragamo belt
golden goose outlet
michael jordan shoes
goyard handbags
basketball shoes
offwhite
louboutin shoes
nike max
yeezy shoes
yeezy shoes
jordan retro
adidas tubular
michael kors factory outlet
nike air max
lebron 16
lebron 10
hermes handbags
adidas tubular shadow
off white
yeezy boost 350
fila
westbrook shoes
yeezy 500
off white clothing
curry 6 shoes
air max 270
yeezy boost 350
vans shoes
adidas superstars
kd shoes
adidas superstar
adidas nmd
jordan shoes
yeezy shoes
nike huarache
off white nike
adidas ultra boost
chrome hearts online
golden goose outlet
lacoste polo
yeezy boost
mbt shoes online
red bottom shoes
michael kors handbags
jordan shoes
michael kors handbags
nike foamposite
kate spade handbags
hermes birkin
cheap jordans
jordan 6
jordan shoes
adidas nmd
lebron 16 shoes
replica rolex
yeezy boost
adidas tubular
kobe shoes
nike lebron 16
kobe basketball shoes
yeezy boost 350 v2
moncler jackets
fila disruptor
yeezy boost 350
michael kors handbags
michael kors outlet online
ysl
nike shoes
longchamp handbags
curry 6
golden goose
caterpillar boots
michael kors outlet online
curry 4
converse outlet

qzyfffff



.

Secret, nagyon szeretlek, de hülyeségekkel ne etess!
JÓL TUDOM, hogyha egy pasi óhajt valamit egy csajtól, akkor még a Jóisten sem tudja megállítani!



...

Secret, édes Secret, picikét kinyújtózom, de sietek majd vissza!



.

Nagyon szeretlek, Secret ... és jövök mindjárt! Te vagy a nagy Ő!



Atyaúristen, éppen most vagyok egy igazi CSODÁNAK a részese!

Higgyétek el, hogy semmit nem mutat a számítógépem, csak a thesecret. hu webhelyet.

Secret Papi, éreztem, tudtam, hogy te egy Internet Mágus vagy!



Egyetlen webhely sem elérhető a számítógépemről

csak a thesecret.hu portál. :) Tutira Te vagy a nagy Ő, drága Secret!



Kedves Diane! :) Érdeklődni

Kedves Diane! :)

Érdeklődni szeretnék, persze, ha nem veszed tolakodásnak, hogy mi volt a találkozás végkimenetele?
Sikerült újra kibékülni?



Kedves Diane és

Kedves Diane és Kriszti!

Teljesen hasonló az én történetem is... Kriszti te tudod :)
Nem véletlen, ha valaki nem tud elfelejteni valakit!!!Velem előfordult már, h szenvedtem valaki miatt, de aztán elfelejtettem, de most én sem tudom! Képtelen vagyok rá, mindig ott van a fejemben, és ez NEM véletlen, tudom......
de már nem is félek, nem is aggódom, valami miatt annyira tudom h összejövünk és találkozunk.....nem tudom megmagyarázni, de azt hiszem nem is kell. Csak így érzem.
Ha Ti is így érzitek, ne hallgassatok másra. Engem is megpróbált mindenki lebeszélni, meg h ne sajnáljam h vége, nem vesztettem sokat...de igen, nagyon is sokat vesztettem, és elég csak nekem tudni h miért. Sajnos nekünk februárban megszakadt a kapcsolatunk, és bár azóta beszéltünk, hol rosszabb, hol jobb hangulatban, mégis valahogy azt éreztem, h Őt is csak visszahúzza valami, és azért nem vagyunk kapcsolatban. Remélem nem beszélek össze-vissza, és értitek h mit akarok mondani. Nem szabad feladni......csak bízni kell és hinni, minden látszat ellenére is.
Szép napot Nektek!!!



sziasztok!

Nekem az a véleményem, ha valaki menni akar, azt engedjük el, és bármilyen nehéz, lépjünk túl rajta. Ha neki is te voltál az igazi, akkor úgyis visszatalál majd, de te ne erre várj!
Éld az életed , és ha itt lesz az idő, választ fogsz kapni a kérdéseidre, amik most nyitottak maradtak benned.
hiszek az Univerzum törvényében....ami kint , az bent...eszerint próbálj élni!
Nekem most sokkal kilátástalanabb a helyzetem, de persze, minden embernek a maga problémája a legrosszabb:D



továbblépés

Kedves Csillamilla!

Igazad van, megpróbálok továbblépni, bár nem lesz egyszerű, hiszen részemről nagyon erős a kötelék. Talán túlzottan is. De végülis annyira megváltozott az utolsó egy hónapba, hogy engem nem az az ember hagyott el aki 14 évig a társam volt. Teljesen más lett, és szerintem már nem is lesz ugyanaz soha. Csak számomra az a hihetetlen, hogy egy kedves, megértő, türelmes emberből, hogy lesz egyik pillanatról a másikra teljesen az ellentéte. Megpróbálom megfogadni a tanácsodat és jól érezni magam nélküle.
További szép estét mindenkinek.



Kedves Diane!

Én nagyon szurkolok Neked / Nektek! Ismerős a helyzeted és együtt érzek Veled!
... én is hasonló cipőben járok mint Te, nem bírok kiverni egy férfit a fejemből már hosszú ideje...
...sajnos köztünk most nincs kommunikáció.. de nagyon bízok benne, hogy hamarosan lesz!!!!

Minden jót és ne félj!!!!

Üdv. Kriszti



újra?

Sziasztok.
Nekem is van egy ezzel a témával kapcsolatos történetem. 2007 vége fele ismertem meg a srácot, egy közös ismerősünk segítségével. Első beszélgetéseink msnen történtek, utána találkoztunk is, többen voltunk egy kis szórakozóhelyen. Nekem szerelem volt első látásra. Már az msnes beszélgetéseink alatt is többször úgy éreztem, igen, nekem ő kell. De mikor élőben találkoztunk, és beszélgettünk ebben már teljesen biztos voltam. Sajnos akkor nem lett semmi az egészből. Nagyon sokáig szenvedtem miatta. Én nem tudtam elfelejteni őt, igaz nem is tudta hogy én érzek iránta valamit. De utána nem is találkoztunk, nem is beszéltünk, mégis én 1 éven át küzdöttem azzal, hogy ne gondoljak rá. Próbáltam másokkal, kisebb-nagyobb sikerrel.. 2008 nyarán valahogy véletlenül összefutottunk. [Titok?Elötte pár nappal került pont szóba, az egyik ismerősöm kérdezte, hogy együtt vagyunk e még..] A közös baráti társaság ezután többször is összehozott minket, és én újra ugyan azt éreztem. Csak Ő. Csak Ő. Két hónapig mentek így a dolgok, végre úgy tűnt ő is érez valamit. Össze is jöttünk, igaz nem hosszú időre. Életem legboldogabb időszaka volt. Még akkor is, ha sokszor bunkó volt velem, hazudott, és mint utólag kiderült, állítólag meg is csalt. Karácsony előtt pár nappal szakított velem, azzal az indokkal hogy "nem úgy szeret ahogy kéne". Teljesen összeomlottam lelkileg, 2 hétig szinte hozzám szólni se lehetett, és a karácsonyom is fantasztikus hangulatban telt ennek köszönhetően... Nagyon sokat sírtam, és sok időmbe telt még összeszedtem magam és megpróbáltam túllépni ezen.
Valamennyire sikerült is, 5 hónap után új kapcsolatokkal próbálkoztam, de nem volt nagy sikerük, mindenkiben őt kerestem, és mindig tudatosult bennem, hogy "nem, sajnos nem szeretem annyira mint amennyire Őt szerettem." és minden szakítás után ezzel nyugtattam magam "Miatta van az egész, mióta vége, azóta nekem semmi sem sikerül" [a Titok olvasása után rájöttem mekkora hibát követtem el]. Ezután szingli napjaim következtek, barátokkal, bulizásokkal.. Egészen mostanáig. Kisebb tárgyait megtartottam, nem tudtam kidobni őket. Gondolom akkor ezért nem tudtam szabadulni magától az embertől sem, hiszen istenem, a mai napig a pólójában alszom... Sokszor próbálkoztam a kidobásukkal, de nem tettem meg, mert a Feng Shui szerint van berendezve a szobám, és a legtöbb tárgyát ott tartottam a szerelem résznél, mert nekem ezek jelképezték leginkább a szerelmet. [És ezáltal megint a Titok.. nem szabadultam a tárgyaktól, nem szabadultam tőle sem]. És természetesen a közös számunkat is meghallgattam néha, még akkor is ha nem miatta, csak azért mert egyszerűen tetszett az a szám...
A szakítás óta nem beszéltem vele, sőt gyűlöltem is, amiért ezt tette velem, így minden kapcsolatot megszüntettem vele. Pár nappal ezelőtt láttuk egymást. Engem nem is nagyon kavart már fel az egész, mivel úgy voltam vele hogy jobb ha nem foglalkozok ezzel, de még is csak foglalkoztam, mikor hazafelé utaztam végig Ő járt a fejemben, a közös emlékeink, hogy de jó lenne újra.. Meghallgattam a közös számunkat is... mikor hazajöttem msnen rámírt, bocsánatot kért és kérte tőlem, hogy találkozzunk. Egy világ dőlt össze bennem és épült újjá abban az 5 percben.. Félek a találkozástól, bár hihetetlenül örülök neki. Magától az embertől is félek, hogy hogy alakul a helyzet, mi lesz ha újra akarja kezdeni, vagy hogyha újra csalódnom kell benne.. Attól is félek, hogy mi van akkor, ha én megint most beleélem magam, és közben semmi ilyesmiről nem lesz szó, és csak beszélgetünk. De akkor miért keresett fel most, így 1 év után?... Tudom, hogy nem erre kéne gondolnom, de sok szenvedés után ez nehéz jóra gondolni. Mindenesetre nagyon szeretném vele újrakezdeni, még akkor is ha az eszem mást mond, ugyan úgy ahogy a barátaim és a családtagjaim is. De én hiszek abban, hogy újrakezdhetjük. És abban is, hogy most minden rendben lesz. Hiszem sokan mondják, ha nem sikerül elsőre, majd sikerül másodszorra... Tudom, hogy így lesz... Háát.. drukkoljatok. Én is drukkolok neked, hogy helyrejöjjön a kapcsolatod, végül is a Vonzás Törvényével bármi sikerülhet. Bízz benne. Ne haragudj hogy ide írtam az én történetemet is, de elolvastam a fórum címét, és annyira aktuális volt nekem, hogy leírtam. Gondoltam hátha tükrözi kicsit, hogy a vonzás törvénye mennyire nyomon követhető a történetben, és hogy mennyit segített, hogy újra kapcsolat legyen közöttünk.
Köszönöm annak, aki elolvasta.
Szia(:



Miért is?

Szia/Sziasztok!
Én még írásban új keletű vagyok közöttetek, de már sokszor olvastalak Benneteket, csak kevés időm van irogatni , így eddig nem regisztráltam. Talán most érett meg az idő igazán erre.
Sajnálatos dolog, amikor egy kapcsolat elérkezik a végéhez, és ez csak az egyik fél részére egyértelmű.
A kezdetekben mindig benne rejlik a vég is, ez elkerülhetetlen.
Talán a nézőpontod egy kicsit át kell helyezni, és a másik fél oldaláról megvizsgálni, mit is érez, érezhetet az eltelt időszak alatt. Egy kapcsolat nem csupán arról szól, hogy nekem szükségem van Rá, meg kell látni azt is Neki ez MIÉRT IS JÓ?
Emberi "önzőségünkből" -ami természetesen mindenkire igaz- fakadóan könnyen mondjuk, hogy nem tudok nélküle élni. De ha megvizsgálod MIÉR IS?
Ha az önismerettel nem takarsz el magad elől magadról dolgokat, akkor talán rá jössz a megoldásra, ami nem 1-2 nap és nem is 1 hét. Nem könnyű feladat, és nem is kellemes érzés, de utána az ismeret jelen pillanatba helyez, és nem a múlttal leszel elfoglalva.
Fantasztikus dolognak tartom, hogy ennyi emberhez eljutott a Titok, és nem csukott szemekre, és fülekre talált!!
De egy dologról talán ne feledkezzünk meg, fontos, hogy az amit AKARUNK, az MIÉRT IS JÓ a másiknak, vagy a környezetünknek?
Magamról talán csak annyit, hogy 22 éve házasságban élek, amiben volt rossz is jó is. Két alkalommal majdnem elváltunk, egyiket a férjem akarta, a másikat Én.
Körül-belül 15 éve ezotériával, illetve metafizikával foglalkozom autodidakta módon.Hét éve agykontrollt végeztem, folyamatosan javítgatom az életem, életünk.
Gyönyörű a Világ, és benne Mi Emberek a Szeretetre születtünk.
Szióka



csillamilla

atjott az egesz dolog . jol leirtad gratula . az erzesemet irtam le . 100% -os.



Helo Harcos! Pedig már

Helo Harcos!

Pedig már annyira nem vagyok tini... épp ezaz, hogy az exem volt annyira gyerekes hogy kikészített... én csak leírtam mi volt, és nyilván ezért gondolod tinisnek, mert ő volt folyton gyerekes, és úgy is viselkedett...



hi

megkellene szerintem hallgatni egy fefit is , mi a velemeye errol a sziturol . a keto emberrrol van szo 1 feleseg es 1 ferj . addig amig elkerulitek a beszelgetest hoppa OSZINTE BESZELGETEST , addig nincs megoldas . addig csak kamu az egesz . ugyan olyan lesz , mindig ugyan az a vege .



hi csillamilla

ez az iras nekem egy tini korszak szerelmenek az elemzeset jutatja eszembe .



hello destiny

ez nagyon kemeny helyzet egy parkapcsolatban . dehat erre is van megoldas .



Sors!

Kedves Destiny!

Abból amit leírtam, nekem úgy jön le hogy Te jobban szeretted, vagy neked jobban megfelelt a párod mint Te neki! mert ha vki azt mondja hogy már évek óta érlelődik a dolog benne hogy szakítsatok, az elég nagy baj, és valószínüleg ez látszott rajta, csak Te nem vetted észre mert elvakított a szerelem!:S:( Teljesen együtt érzek veled! A másik, sztem picit félreírtad idézem:

" Egyszer már voltunk együtt majdnem egy évig, aztán 2 év múlva ismét egymásra találtunk."

Nem azt akartad írni hogy már voltunk egyszer külön majdnem egy évig? mert ha ez igaz, akkor sztem főleg nem ő az igazi aki neked kell, csak nagyon szereted! Tudod csak a káposzta jó felmelegítve!:) nekem is mindig ezt mondták, ugyanis én is elég rossz helyzetben voltam/vagyok.

Én is beleszerettem egy srácba, akibe inkább ne tettem volna.... mivel a szerelem túl erős volt, de mivel természetbeli eltérések voltak és gondolkodásbeli is, így elég sokat veszekedtünk, nagyon sokat!:( mondhatni hetente... két hetente... 10 hónapig bírtam! kb 6 szor szakítottunk ez idő alatt... tudom, tudom, ez se normális dolog, de azért írom ezt le, mert én is azért békültem és akartam megoldani mert azt hittem és úgy éreztem hogy ő az igazi! Ő az én hercegem akire kicsinek vágytam, és ő az aki nekem kell, és ha van problémánk kit érdekel majd megoldjuk mert a szerelem mindent legyőz! A vicces hogy ő is igy gondolta... de annyit veszekedtünk mind a sok jó mellett, és annyit sírtam, mert amikor veszekedtünk tudott nagyon csúnyákat mondani, meg szakításoknál is, és én már teljesen kikészültem a végére, és nem bírtam tovább! Egy kis apróságon vesztünk össze legutoljára mert megint nem értett meg... és közöltem vele hogy VÉGE van! Nekem is éppoly nehéz volt mint neki, mert ő most úgy érzi hogy az én szerelmem nem volt elég erős, pedig ő tudja hogy minket egymásnak teremtettek, és nem vártam meg míg ő megváltozik... hát erre meg csak azt lehet mondani hogy egyrészt kutyából nem lesz szalonna, másrészt, meg nagyon is szerettem, de közben meg nagyon érzékeny voltam, és az ő beszolásait nem tudnám elviselni egy életen keresztül, tudom magamról... és utálok az eszem szerint dönteni, de muszáj volt! elég sokat sírtam, viszont felvázoltam a helyzeteket, és sokszor rájöttem már, hogy nekem nem erre van szükségem, én más srácra, másfajta szerelemre vágyom, csak annyira elvakított a szerelem a rózsaszín köd meg minden, hogy egyszerűen nem láttam a fától az erdőt....
Csak egy kis ízelítő.... : szakításunk után letöröltem msn ről, hogy könnyebb legyen felejteni őt... erre ő küldött egy olyan levelet, hogy mégis mit képzelek, és hogy ő sajnálja hogy drága csizmát vett nekem szülinapomra, és hogy hurcolászott mindenfele, és még azt is hogy egyáltalán megismert, és hogy én nem érdemeltem meg őt egy percig se, és hogy hogy merészelem őt letörölni.... és hogy ezzel a szép emlékeket is elintéztem benne...
fél órával később jött még egy levél... jó hát lehet hogy ezeket még megfogja bánni, de ne játszuk már azt hogy én megbántom és akkor ő hagyja annyiban???

hát hűűű de megbántás volt hogy letöröltem msn ről! Wow ez aztán a sértés.... gondoltam magamban.... hihetetlen hogy képes volt így beszélni velem, persze ez nem volt az első... minden szakításnál ezt játszottuk és mondom volt pár... de mégis szerettük egymást, és még most is érzek, pedig már eltelt több mint 1 hónap.... de mostmár érzem hogy nem tudnék vele lenni, mert a rózsaszín köd nagy nehezen elszállt, és tudom hogy nem ilyet érdemlek! és sztem Te se!
Persze múlthéten jött a bocsánatkérő levél és hogy ő mennyire szeret... (mindig ezt csinálta) megbánt aztán bocsánatot kér megbánja és azzal minden elvan intézve! csak hogy ez baromira nem így működik, de írjátok meg nyugodtan a véleményeteket!

Én azt mondom neked, ha elhagyott és elment, hát menjen! Engedd el! akkor nem ő az akit neked szántak! örülj annak a 14 évnek és tartsd meg a jó emlékeket, a rosszakat felejtsd el és lépj tovább! Itt a vonzás törvénye! pofon egyszerű... találd ki hogy milyen férfira van szükséged, ki mellett éreznéd jól magad, mi az ami az előző párodba nem tetszett és a jövőbelin pedig szeretnéd??:D van egy csomó jó kis kérdés! ülj le és írd le álmaid pasiját! Lehet hogy meg fogsz lepődni hogy mennyi minden nem tetszett az előző párodon, vagy épp idegesített némely szokása stb!:) Én is írtam még ez a párom előtt.... csak nem volt elég pontos!:S mostmár 5 oldalas a "Herceg Listám":)

UI: én naplót írok, nem tudom miért, de nagyon sokat segít kiírni magamból az érzéseimet a gondjaimat, stb, és arról nem is beszélve, hogy visszalehet nézni, főleg szakításkor. sokkal egyszerűbb úgy összegezni a dolgokat! én pl csak most vettem észre szakítás után 1 hónappal hogy már vagy 100 szor leírtam hogy én nem ezt érdemlem hogy nekem nem ilyen pasi kell (viselkedésileg) de meg se láttam.... a rózsaszín köd!:):(
Úgyhogy én már viszonylag jól vagyok és új célokat tűzök ki, hisz semmi sincs véletlenül és az élet megy tovább.... ha menni akar, akkor hagyd, de ha tényleg ő az igazid akit neked szántak és tökéletes lenne számodra, akkor meg ne aggódj, visszafog jönni, vagy újra egymáshoz sodor titeket az élet!:) a sorsodat úgysem tudod elkerülni, úgyhogy ne aggódj!:) Pihenj, lazíts, vegyél gyertyás melegfürdőt zenével, meditálj és találd ki mire vágysz igazán!:) és várd hogy a sors majd tálcán kínálja!!!!:):):):)):):):)

Szép estét nektek!:);)