Egy gondolat...

Sziasztok!

Nehéz napok után vagyok. Nap nap után csak azon jár az agyam hogy mi lenne a helyes és mi a helytelen. De már nagyon elegem van ebből az állapotból! Nem tudom átélni az ITT és MOST-ot. Így érettségi előtt rengeteg minden nehezedik rám... és sajnos én mindent túlságosan is komolyan veszek. Egyszerűen "megfulladok" a tanulásban... Nem is merek belegondolni érettségi előtt egy hónappal mi lesz,ha már most kivagyok...

Tegnap este gondolkodás közben arra jöttem rá,hogy bárhova mennék innen,mindenhol hiányozna valami.... Nem szeretek itt élni,vannak emberek is akik idegesítenek, általában egyedül érzem magam jól. Az álmodozás mindig is ment... mesterfokon űzöm :D De itthon senki sem hisz az álmaimban.Mondjuk ez nem is lenne nagy gond,de mindig is az az itthon ülős típus voltam,így attól félek hogy amikor eljön az ideje,nem lesz elég bátorságom egyedül megtenni az első lépést. Pl. Pestre szeretnék menni egyetemre. De hát elképzelni,meg beszélni könnyebb mint cselekedni. És ez az én legnagyobb bajom. Álmodozni mindenről tudok,de hogy cselekedjek is,na az már más tészta! :) Na és vissza az első mondathoz. Szóval,arra jöttem rá,hogy mindegy hova megyek valami mindig hiányozni fog az életemből! Ugyanis legnagyobb álmom,hogy elkerüljek Magyarországról,de tudom jól,hogy sehol sincs kolbászból a kerítés. De akkor is itt van bennem az elköltözés vágya. Mindegy hogy hova,csak el innen! És remélem találok majd egy olyan országot,ahol szívesen élnék. Egy példa: USA a legnagyobb álmom,már 12éves korom óta oda vágyom. De néha beleszoktam gondolni,hogy ott mennyivel lenne jobb. Ha sikerülne kijutnom,a családom nélkül lennék,akkor eleve ők hiányoznának,de ha meg itt maradok,akkor sose tudom valóra váltani az álmaimat.

Már tegnap este elkezdtem írni ezt a blogot,de megzavartak és abba kellett hagynom! de ha visszagondolok szerintem teljesen másról akartam írni! Mindegy,most ez jött ki belőlem.

Konkrét kérdésem nincs,amire választ várok. De szeretném,ha olvasás után írnátok valamit,hogy mi az ami lejött nektek ebből a kis zagyvaságból! :)

Köszönöm!! Puszi mindenkinek! Ne kíméljetek! :)
Attól,hogy nem írok gyakran blogot,meg hozzászólást,itt vagyok! Minden nap olvaslak titeket! És köszönöm nektek! :)

Címkék:

Hozzászólások



Ez a védőburok nem is

Ez a védőburok nem is badarság! :) Próbáltam egész nap pozitív maradni,csak a szépet észrevenni magam körül! Hát eddig bejött! :) És tényleg az emberek is másképpen viszonyulnak hozzám,ha jó a kedvem és boldog vagyok! :)



Szia!

Kulfold?
Tanulni?
Csaldhiany?
Nezz egy kulfoldi egyetemet, vegezd el, es gyere vissza.
Ez jott le a mondanivalodbol!:)))

Szeretettel,
felebarat



Csak ennyit tudok mondani:

Csak ennyit tudok mondani: KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



ismét :)

na örülök, h tudtam valamit mondani :)

igen.álmodozni könnyű, de megvalósítani.na az munka :)
azért is írtam, hogy csinálj dolgokat, amik neked szokatlanok, és vidd is véghez őket! a céloknak pedig nevezz ki határidőket. úgy látom, hogy addig eljutottál szavaimat olvasva, hogy célok, de azt már nem sikerült meglátnod, hogy miket tegyél, hogy rá tudd venni magad a cselekvésre :):) (határidők, kreatív tevékenységek, bátorság növeléséhez szokatlan hobbik-fontos, hogy folyamatosan lendületben légy.)

egyébként: keresd a jót magad körül. én is azt teszem. szerencsére pár hónap alatt sikerült egy védőburkot magam köré építenem, miután hazaköltöztem, s ma már nem ragad rám magyarország sírása, nem idegesítenek az emberek. kész.megyek az utcán:mosolygok, nézem az eget, nézem a szépséget magam körül. a barátaimmal vagyok. és ha úgy érzem, hogy idegbeteg, depressziós, feszült emberek közé keveredem, akkor pár méterrel odébb állok vagy átmegyek az utca túloldalára. :o)
és mikor idegesen szólnak hozzám, belül mosolygok és sírok is, mert hát mindenkit nem lehet megmenteni, de próbálok megértő lenni, hisz az indulat 99,99%ban nem nekem, ellenem szól.
szóval építs magad köré sztem valami védőburkot, amivel megakadályozhatod azt, hogy elszívják az energiádat, hogy negatív irányba befolyásoljanak stb. némileg azért a realitás talaján kell maradni, mert azért az illúziókba bele lehet zavarodni, s csak még betegebbé tesz az, ha leveszed a rózsaszín álom-szemüveget. itt is, mint az élet összes területén, fontos az egyensúly megtalálása.

és tartsd szem előtt az álmaidat, vágyaidat. előbb-utóbb valósággá lesz! :)
amúgy, amit ragyogás belinkelt, nagyon jó. nekem tetszik :)

üdv
hajnallány



Jó olvasni fiatal-os, lendületeteket, vágyaitok meg égig repítŐ)

Bár az alábbi írá-sokk nem az én tollam hegyén ékeskedőek, mégis!! Megosztom veletek, drága Faith, és hajnallány!!!

Most találtam. És nagyon átadja az érzést, ami pozitív:)))Nézzétek meg. Csodaszép.

http://csoroszlan.extra.hu/pps/titok.pps

Ez a másik, Joe Vitale írása, Korényi Kata, Az Én utam című hírleveléről:

"Amikor először hallottam ezt a történetet az emberről,
aki magát gyógyítva gyógyít másokat - azt gondoltam, ez
csak valami újkeletű legenda.
Nem foglalkoztam vele.

Egy évvel később azonban újra az utamba került a történet.
Hírt kaptam arról, hogy egy terapeuta, egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho'oponopono-t - a gyógyulva gyógyítani módszert használja.

Ezúttal nem tudtam kiverni a fejemből. Úgy gondoltam, hogy ha a
történet igaz, mindent tudni akarok róla.

A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok
azért, amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, azért pedig, amit mások tesznek nem.

Nos, a hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.

Elmondta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a "közveszélyes őrülteket" tartották nem tartozott a legbiztonságosabb, legvonzóbb
munkahelyek közé - a pszichológusok havonta váltották egymást,
az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak.
A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes.
Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.

"Néhány hónap elteltével - mesélte Dr. Len - a korábban lekötözött
betegek szabadon sétálhattak, semmiféle veszélyt nem jelentettek.
Másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni."

"A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek
hazamehettek - ráadásul mindenki bejárt dolgozni.
Mára az osztály bezárták."
Ekkor feltettem a kérdést: "Mit csináltál magaddal, amitől ezek az
emberek ennyire megváltoztak?"
"Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette."
Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden - csupán mert az életedben jelen van - a te felelősséged.
Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed.
Hát... Ez egy kicsit erős... Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog.
Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik.
De mégis, az igazság az, hogyha felvállalom a felelősséget az életemért, azaz mindenért,
amit látok, hallok, ízlelek, érintek, vagy bárhogyan megtapasztalok - az az én felelősségem - hiszen jelen van az életedben.
Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalok és esetleg nem tetszik - orvosolni vagyok képes.
Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán belső kivetítéseink. A probléma nem velük van, hanem velünk, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magunkat kell megváltoztatni.
Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni.
Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész "teljes felelősség" dolog.
Ahogy azonban Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho'oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét.

"Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt.
Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta."
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan,
amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
"Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem,
hogy "Bocsáss meg!" és "Szeretlek!" - újra és újra."
" Ennyi?"
" Ennyi."

Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.
Kipróbáltam. Egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban,
miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni a levél küldőjével.
Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét.
Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat,
egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, aki ezt az egészet okozta.
Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért.
Pedig "látszólag" nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna,
még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam "Szeretlek!",
valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette.
Így hát azt javaslom, ha bármit is javítani akarsz az életedben,
csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magadat.
És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!"

CÓK-MÓK - Korényi Kata [azenutam@freemail.hu]

Mottóm: És nem a hangszer vagy a muzsika számít, hanem a dallam, ami belőlünk jön, mert ha az megvan..... a lelkünk, szellemünk kommunikál egymással.
Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra, hogy te kibontakoztathasd azt, aki te vagy:)

És, hogy miért ezt adom oda most nektek? a elolvassátok.... megjön a válasz. Anikó



Nagyon is sokat

Nagyon is sokat segítettél,azzal hogy magadról hoztál példákat! Ilyenkor úgy feltöltődöm,hogy majd kiugrok a bőrömből. És semmi kedvem visszabarangolni a valóságba! :S Azonban tett nélkül nem megyek semmire,szóval muszáj erőt vennem magamon és cselekedni! Jajj hát a célok megvannak! De nekem az a gyengém hogy tegyek is értük! :S De próbálkozom továbbra is! :) Soha nem adom fel! :)

De fura,hogy te is így gondolkodtál,gondolsz még most is Magyarországra! Hát akkor csak nem fellángolás amit már pár éve érzek! És én nem tudtam megfogalmazni,nem találtam a szavakat. És jöttél te,aki leírta mit is érzek: "ha az az álmod, és megmagyarázhatatlan módon odavágysz, akkor ott a helyed"
Tényleg nem tudom miért,egyszerűen csak vágyódom oda... Hát akkor ezek szerint ott a helyem! :) Na hát reméljük a legjobbakat!

Köszönöm válaszod!! Puszi!! :)



szia!:)

csak olvasni akartalak, de mivel az utolsó sorokban kéred az emberek véleményét, így írok :):)

nem volt zagyva egyáltalán, amit írtál :) mintha magamat olvastam volna, amikor érettségi előtt voltam ;)

érettségi: ne parázz miatta. én is hasonlóan jártam, mint te. túlspiráztam a dolgokat. de nagyon. én ráadásul olyannyira, hogy állandóan fájt a hasam. aztán egyszer iskolában úgy begörcsölt a hasam, hogy nem tudtam megmozdulni. na ekkor döntöttem úgy, hogy a tököm kivan. nem érdekel, az egészségem fontosabb. szerettem volna pestre menni én is :D:D mit szerettem volna?! akartam, szinte hisztérikusan! :D végül dacból nem mentem el a szóbelikre :D szóval ennyit pestről.mindig is idegenkedtem attól a várostól.szinte utálom :) azóta sem bántam meg.életem legjobb döntése volt!!! a görcsös akarásnak nyögés a vége (hirtelen most ez ugrott be:D) cserébe olyan egyetemre mentem, ahol lehetőségem nyílt külföldön tanulni, majd élni. és utólag értettem meg, hogy hisz én mindig is arra az egyetemre akartam menni, amire, csak nem láttam a fától az erdőt. olyan dolgokat tanulhattam, amiket kiskoromban találtam ki magamnak. ezen az egyetemen pont voltak ilyen választható kurzusok. pesten meg nem (megnéztem kíváncsiságból:P) szóval az élet mindent elrendez, csak követni kell a belső hangot.

a hazaköltözésbe kicsit belehaltam anno. és pont tegnap találtam egy dokumentumot a gépemen (takarítgattam a gépen:D), és olyanokat írtam benne, hogy húúú. azt írtam: nem bírom magyarországot. szeretem a szülőhazám, de kikészít a kilátástalanság. mocsár, lehúz. rámtelepedett egyfajta depresszió. idegesítettek az emberek (ugye rámtelepedtek, mert tele voltam energiával, külföld engem rendesen feltöltött) a magyar légkör pedig folyamatosan kikészített (lehet szidni érte, de félelmetes végigmenni az utcán magyarországon és mondjuk németországban. vagy az ügyintézés menetére, ha gondolok.ajj. mekkora a különbség!)
Ady ezt frankón megírta kb. 100 évvel ezelőtt, lásd: magyar ugaron. azóta semmi nem változott itt...na mindegy. nem is ez a lényeg. hanem, hogy azt írtam, azt kívántam, hogy bárcsak megoldható lenne, hogy külföldön éljek, de közben itthon is, hisz a családomat nem bírnám elhagyni. és összejött!!!
folyamatosan külföldre vágyódtam kb. 16 éves korom óta (tudatosan), előtte meg csak úgy :D rengetegszer álmodtam ice-vel, macskakövekkel...érdekes dolog, hogy kint mindig ice-vel utazok és macskaköves városokban éltem eddig :D még álmomban is ott voltam sokkal korábban, mint ahogy az megvalósulhatott volna! de ezt azt hiszem anno le is írtam itt.

minden úgy alakul, ahogy kell, csak kövesd a megérzéseidet. én nem bántam meg. te sem fogod.
és kolbászból van, csak kívánd azt, hogy abból van, és neked garantáltan azzá lesz!:):):)

ne félj lépni. ha az az álmod, és megmagyarázhatatlan módon odavágysz, akkor ott a helyed. én 6-7 éves korom óta megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek németország iránt, és minden út odavezet, akármit csinálok :D szóval hallgass a megérzéseidre.
és álmodozz csak tovább! én is álmodozó típus vagyok ám. néha csak pislogok, hogy ezt most álmodom vagy tényleg velem történik :):)
és ha félsz, hogy nem mersz lépni, javaslom, hogy határozz el valami komolyat és valósítsd meg. tűzz ki határidőt, és tartsd magad hozzá. ne hagyd, hogy elkényelmesedj. a kényelemben eltunyul az ember, elveszti a motiváltságát, lendületét, tettrekészségét! szóval lebegjen előtted mindig valami cél. csinálj olyan dolgokat, amihez merészség, bátorság kell. csinálj tőled távol álló, szokatlan dolgokat, pl. menj el táncórákra vagy kezd el hangszeren tanulni vagy időre hegyet mászni. bármi :D és ami fontos: keress egy olyan hobbit, amivel megőrizheted a gyermeki éned, ami állandóan kreativitásra késztet (fotózás, modellezés, rajzolás, zeneszerzés, videóvágás, gyertyakészítés bááármi, ami alkotás, ami fantáziát igényel... )
és szerintem ami még fontos: amivel szemben kicsit is ellenállsz vagy kellemetlenül, rosszul érzed magad tőle (olyan kényszeresnek.mintha rádkényszerítenének valamit, akkor biztos, hogy rossz felé haladsz-nekem ez volt eddig a tapasztalatom, az élményem).

hirtelen ennyi :) remélem mondtam azért valami okosat is azon kívül, hogy magamról csacsogtam itt ;))

üdv
hajnallány