BONYODALOM A "KUN MIATYÁNK" KÖRÜL

Körülbelül három napig lehettek ebben a lágerben, ahol nagy volt a zsúfoltság a szemét és a kosz, meg a tetvek amik ették őket, mert az élelmezés kívánni valót hagyott maga után. Minden nap korpa leves volt egy kis darab fekete kenyérrel. Azon a napon mikor újra felsorakoztatták őket a hosszú menetelésre cukorrépa főzeléket is kaptak két újjnyi szalonnával. Volt olyan katona aki egyből elcserélte mahorkára, cigarettára pedig rosszul tette, mert most kellene az erő, hogy bírják az iramot. Hosszú menetoszlopokban haladtak kelet felé, nem tudhatták hány napi járásnyira és egyáltalán hol fognak kikötni. Akik nem bírták a menetet, a betegek vagy akinek feltörte a bakancs a lábukat félre álltak a sorból, akik mégsem tudtak annyi erőt összeszedni, hogy tovább tudjanak haladni azokat könyörtelenül lelőtték ott az út szélen mint a kutyát. Három napi járás után megérkeztek egy hatalmas területen fekvő szögesdróttal kerített táborhoz, ahol a menetoszlop fele maradhatott a többieknek pedig iszkiri volt Szibéria irányába. A nagypapa maradhatott ebben a levegősebb lágerben, nagyobb tisztaság és rend fogadta itt őket. Uralkodott a rend és fegyelem, mintha csak valami ellenőrzésre számítottak volna, a foglyok felügyelet mellett sertepertéltek, talicskán tolták össze a szemetet és az éghető anyagokat nagy halomba, majd tüzelték az összegyűjtött sittet. Mikor egy kicsit már beilleszkedtek, megismerték a körletüket, sorakozót fújt a kürtös. Nem tudták mire vélni, majdnem minden második katonát külön állították szúrópróba szerűen. Már majdnem a papához értek, mikor tábori futár vágtatott a parancsnok elé, kis tanácskozás után tolmács útján megkérdezték, ki tud oroszul, aki érti a nyelvet lépjen ki. A nagypapa kettőt lépett előre, hisz azon a településen ahol élt lakott egy orosz család és a fiaikkal együtt gyerekeskedtek, anyanyelvi szinten beszélte az oroszt. Kilépett, bár ne tette volna. Egyből neki estek megmotozták, le kellett adni a bugylibicskáját, a kanalát, villáját, a személyes tárgyait ceruzáját, ezeket zokszó nélkül átadta. Nagyon begerjedt mikor az imakönyvét akarták tőle elvenni azt nem engedte, már több muszkával is szembeszállt és a bajtársai sem hagyták cserben, odarohantak oltalmazni a kun miatyánkot. Kisebb zendülés alakult ki csak akkor szűnt meg a dulakodás mikor a parancsnok a levegőbe lőtt. A bajtársakat a muszkák agyon vissza verték puskatussal, utána sorba állították őket. A nagypapa visszakapta az ima könyvét a kun miatyánkkal együtt, de a többiekre kivégzés várt. Fel is állt a kivégző osztag, de a nagypapa nem hagyta annyiban, egy mindenkiért, mindenki egyért kiáltással beállt a bajtársai elé a sorba. Tüzelésre felkészülni zúgott az első parancsszó, a puskacsövek feléjük emelkedtek, a fényes szuronyokon megcsillant a napfény, a puskát vállhoz vezényszóra olyan síri csend járta át a tájat, hogy a döglegyek dongása hangversenyként hatolt a fülekbe, elnyomva a közeledő patkódobogást. Már csak az utolsó parancs volt hátra és akkor mindennek vége, ennyi az élet. Mindegyikük gondolt valamire, ki az édesanyjára, ki a szerelmére, családjára. Ez a néhány másodperc végtelennek tűnt és ha már halál akkor büszkén halnak meg a hazáért, már várták az utolsó ítéletet. A muszkák ujja a ravaszon kezdett katakolni, mikor megszólalt a velőtrázó utolsó parancs ami ellen már nincs apelláta. A dobhártyát majd átszakította a "sztoj"! állj vezényszó, ami után a puskacsövek oszolj állásba helyezkedtek. A vezényszó után bevágtázott a kis csapat, köszöntötték a parancsnokot, majd az elől lovagló díszegyenruhás egyén egyenesen a nagypapa elé poroszkált, leszállt a lováról a kantárszárat átengedte finom mozdulattal a segédjének.

Címkék: