Telihold

Ma telihold van! Nagyon szeretem. Sokan begubóznak, és lehúzzák, a redőnyüket, behúzzák függönyüket és idegeskednek hogy nem tudnak elaludni. Én meg annyi fényt gyűjtök be tőle amennyit csak tudok, mert tele vagyok energiával ilyenkor:) Remélem nem bánja...
Ma egy rossz álomra ébredtem, ami hatással volt rám, ezért meditáltam egy gyorsat, és ráhangolódtam a pozitív napkezdésre. Sikerült. Megmondom őszintén ez volt az első reggeli meditálásom, amit nem is nevezhetünk meditálásnak, mert kb öt perces volt, és csak tudatosítottam magammal hogy nem befolyásolja a napomat az álom. Anyának mondtam hogy fél hatkor érek haza, pedig szerdánként öt és negyed hat között szoktam. Nemtudom miért mondtam ma fél hatot. Sajnos beleivódott a tudatomba, és így is lett. Lekéstem a félötös és a háromnegyed ötös buszt is, így az ötórásival gurultam haza, ami pech. Mikor hazaértem és ránéztem az órámra pontban fél hat volt. Teljesen meglepődtem, és már el is felejtettem a késésemet, inkább örültem neki, hogy itt is jelen van a vonzás törvénye. Hazafelé a busz leghátuljába álltam és onnan néztem az utat és a teliholdat. Olyan volt mintha nagyon gyorsan futnék hátrafelé. Jó volt elszórakoztatni magamat azon a büdös sötét buszon:D Szeretem az ilyen napzárásokat. Egyre jobban a pozitív gondolkodáson vagyok és a jó barátok beszerzésén, akik nem csak haverok, nevetőtársak, hanem olyanok akik megkérdezik tőlem hogy telt a tegnap estém, vagy nincs-e kedvem elmenni pénteken moziba. Meditáljatok a telihold előtt. Állítólag nagyon jó hatással van a szervezetre;)

Címkék:

Hozzászólások



:)

Szerintem a Hold hatása, vagy a tudat hogy szereted a teliholdat:) Örülök hogy rád is pozitív hatással van:)



Nagyon szeretem a teliholdat

Nagyon jókat tudok aludni akkor. Ilyenkor ébredek a legkipihentebben. Még nem meditáltam rá, sőt mostanában egyáltalán nem teszem, de azt észre vettem, hogy telihold idején többet vagyok magamba mint máskor. Akkor elcsendesülök és elvagyok a saját gondolataimmal. De nem tudatos, valahogy a természet vezetett rá. Nem rég vettem észre, hogy ez a holdnak köszönhető.



:D

Köszönöm az ötletet, kiprobálom megyek meditálni:)

"Go Jolly" - „Haladj vidáman előre!”

Sant Darshan Singh Ji Maharaj