Három fenyőfa története a vásárlás tükrében

karácsonyfaA minap a Nyugati felé vezetett utam, amikor a felüljáró villamosmegálló feletti oldalán lévő korláton a következő feliratra lettem figyelmes: Békés, boldog vásárlást kívánunk!

Először arra gondoltam, talán valaki szarkasztikus énjét éli ki és fel akarja hívni az emberek figyelmét arra, hogy miről szól a Karácsony szelleme. De aztán belegondoltam abba az eshetőségbe, hogy talán komolyan gondolta az iromány alkotója és tényleg úgy véli, hogy a fogyasztói társadalomban csak akkor lehet boldog az ember, ha Karácsonyra megveszi az ajándékokat, szépet, nagyot, drágát. Ha ő így gondolja, ám legyen, de ha a többség is így gondolja, az nagyon nyomasztó tud lenni. Mégpedig a gondolatok miatt. Mert ahelyett, hogy örömteli, pozitív gondolatok jelennének meg azon kapják magukat az emberek, hogy aggódnak, rohannak, elsietnek az Ünnep mellett, mindezt pedig úgy teszik, hogy ez fel sem tűnik nekik. A gondolatok pedig megfojtják az Üzenetet, a Szeretetről elvonja a figyelmet a vásárlási láz.

Tegnap Anyukám munkahelyén tartottak karácsonyi vacsorát, amire Húgommal mi is hivatalosak voltunk. A gyerekek készültek egy kis előadással is, egy norvég mesét dolgoztak fel három fenyőfáról, akiknek különböző vágyaik voltak. Az első azt szerette volna, ha mesés kincsesládika lehet, a második büszke, királyi tengerjáró akart lenni, a harmadik meg csak egy fenyőfa, aki olyan hatalmas, hogy amikro az emberek rápillantanak, Istenre gondolnak. Telt múlt az idő, amikor egy téli napon egy favágó érkezett az erdőbe és mindhárom fát kivágta. Az első kettő úgy gondolta, végre eljött a pillanat, hogy álmaikat megéljék. A harmadik szomorú volt, mert ő ott akart maradni. Az első fából jászol lett, a második rozoga halászhajó, ami a tenger helyett a tavon járta útját királyok helyett pedig halászokat szállított; a harmadikat pedig gerendákra csiszolták és az út mellett hagyták. A három fa lassan elfelejtette eredeti vágyaikat, hiszen az Élet teljesen más területekre száműzte őket. Szomorkodtak, de elfogadták, beletörődtek Sorsukba.

Aztán egy nap, afelett az istállóban, ahol a jászol volt kigyult egy fényes csillag. Két megfáradt vándor érkezett, az asszony karján egy újszülött csecsemővel. A gyermeket lefektették a jászolba, újabb vándorok érkeztek, térdre borultak a baba előtt. És a jászol akkor rádöbbetn, hogy a világ legdrágább kincsét tartja. Ő lett a legboldogabb fenyőfa a világon.

Néhány év elteltével a második fenyő szomorúan ringatózott a tavon, amikor megfáradt vándorok bérelték ki, hogy átjussanak a túlpartra. Az egyik közülök fáradt volt, és menten álomba is szenderült. A társai aggódva figyelték, ahogy elhagyják a partot, közben vihar kerekedik a tó közepén. A bárka tudta, nem elég erős ahhoz, hogy épségben elszállítsa utasait céljukhoz. Ekkor az alvó vándor felébredt, ráparancsolt a hullámokra, amik egyből megszelídültek. Ekkor a második fenyőfa felismerte, a legnagyobb király utazott az ő rozoga bárkáján. A legboldogabb fenyőfa lett, akiből valaha hajót készítettek.

Újabb évek teltek el, amikor a sorsára hagyott harmadik fenyő gerendáiból furcsa szimbólumot készítettek, majd katonák egy férfit szegeltek fel rá. Eleinte a fenyő roppant szomorú volt, de a harmadik napon rádöbbent, hogy nincs oka rá, hiszen eztán minden Léleknek Isten fog róla eszébe jutni.

Néha talán nem pontosítjuk a vágyainkat, és más módon kapjuk meg azt, amit szeretnénk. De talán így is van értelme. Hiszen a világ olyan szövevényes háló, amiben egyetlen rezdülés is nagy változásokat vonz magával.

Hozzászólások



Nekem erről az jutott eszembe,

hogy jó vágyakozni és azt pontosan megfogalmazni, de talán jobb azt a feladatot megtalálni amire hivatottak vagyunk. Sajnos az néha ellentmond a vágyainkkal. Én boldog lennék ha kiderülne, azt az utat járom amire születtem. Persze azért is írom ezt, mert ez még nem számomra nem egyértelmű.
A három fának sikerült, mert vágyaik ha nem is úgy ahogy megfogalmazták de teljesült és közben még a rájuk rót sorsukat is beteljesítették. Így kéne mindenkivel lenni. Felismerni azt!