Bemutatkozom - Röviden magamról

Mit hozott 2010?

Könyvelő…. (azaz Voltam. Vagyok. Leszek?...)

Nem érzem öregnek magam, mégis azt gondolom, hogy nagyon sok víz lefolyt már az öreg Dunán amióta könyveléssel foglalkozom…

Mond valakinek valamit még az alábbi sorrend?
Napló, indigó, karton…?
A fiatal könyvelőknek már nem sokat. Azoknak még annyit sem, akik nem foglalkoztak könyveléssel 2-3 évtizeddel ezelőtt…
Pedig egyszerű. A kézi könyvelés alap kellékeiről beszélek, amiben a napló egy A/3-as nyomtatvány. Az indigót talán még mindenki ismeri. És a karton, aminek a méretét nem tudom meghatározni, valamivel kisebb mint egy A/4-es lap, és ugyanazokkal a rubrikákkal van ellátva, mint a napló nevű nyomtatvány első egyharmada.
Innentől kezdve logikus. A naplóra került az indigó, majd arra a karton. Lekönyveltünk egy két tételt a szépen egymásra illesztett papírokon – jól láthatóan, rányomva a tollat -, majd a következő tételhez pontosan jó helyre helyezve az előzőt, másik kartont vettünk elő, és folytattuk a munkát. Görnyedve a szépen rendben tartott íróasztal fölött…..

Akkor még rendszeresen használtuk a fejünket olyan dolgokra, amire manapság már nem divat. Végeláthatatlan oszlopokat adtunk össze, szoroztunk, osztottunk, papíron fejben, pedig már akkor is voltak számológépek….
Hosszú reménytelen estéket töltöttünk zárások idején túlórában a munkahelyünkön. Az „ellenőrzés ellenőrzését” is elvégeztük, ha kellett napokon át kerestünk 1 fillér tévedést. Mert megtanultuk, hogy mindennek mindennel egyeznie kell.

Már akkor is hallottam sokszor:”Milyen jó Neked, Te könyvelő vagy!”

Igen, akkor még úgy gondoltam, jó nekem. Van munkám, van fizetésem, pont úgy mint abban az időben még mindenkinek…..

Akkor már léteztek könyvelőgépek is. Sokban különböztek a kézi könyveléstől, mégsem volt elegendő a tudása ahhoz, hogy sok terhet vegyen le a vállunkról. Csak más volt….
Megmentett jó sok összeadástól, és körmöléstől, helyette a kartonokat dugdostuk, cserélgettük a gépben a napló felett. Nem volt egyszerűbb. Nem szerettem a könyvelőgépet. Úgy éreztem, hogy most már helyette is nekem kell gondolkodni, így inkább másik hely után néztem…

Minden kis fecni amin számoltunk, vagy az összeadó gép szalagja valaminek a bizonylata volt. Mindenre vigyázni kellett, még jól jöhetett egy esetleges hiba keresésekor…
Fiatal voltam, érdekelt, szerettem amit csináltam. Úgy éreztem, van benne valami, és azt tanultam a szüleimtől, bármit is csinálok, azt tegyem szívvel lélekkel, szeretettel és akkor haladok…
A mai napig szeretek dolgozni! Igyekszem mindent teljes bedobással jó érzéssel csinálni, ha utálatos a feladat akkor is keresek benne valami pozitívumot, így nem érzem kényszernek.

88-ban eljött az első „bruttósítás”, jöttek az adók és a magasabb fizetés. Hogy mindenki jobban járt e nettóban, arra már nem emlékszem, nekem kicsivel több maradt a pénztárcámban. Akkor már kapizsgáltuk a személyi számítógépeket, voltak jó programok, „integrált” rendszerek. Hogy megismerjem, újabb munkahelyre mentem.

Építőipar, óriási forgalmat lebonyolító magánvállalkozás, ami a változásokat és a kiskapkukat kihasználva sok tíz milliós (akkor még nagyon sok volt) tb+adó tartozással a nyakában, maximálisan igyekezett minden dolgozóját kizsákmányolni….

Valahol itt kezdődött az én igazi történetem. Nem bírtam látni, ahogy a dolgozókról minden bőrt lehúznak, és mégis vezető a cég az állami tartozás listán, eközben a vezetők feltűnöen gyarapodnak, emberségük pedig ezzel párhuzamban, de csökken…
„Miért nincs törvény a felelősségre vonásra?” Az adótörvények még egyszerűek voltak, tudott az ember figyelni az összefüggésekre, a számítógép nagy segítség, számomra csoda volt, mégis menekültem…

Munkahelyet kerestem és találtam, azonnal váltottam… Ott még kézi könyvelés folyt, de olyan könyvelőt kerestek aki már dolgozott számítógépen, és a technika bevezetésében – a könyvelés mellett – jelentős szerepet tud vállalni. Tetszett. Kihívás. Feladat. Tanulás….

Egy nagyon idős, földhözragadt főkönyvelőnk volt, egy modern, haladni akaró fiatal ügyvezetővel. A kettő között én voltam a kapocs…
Duplán könyveltem, kézzel, és mindazt gépel is. Kb. egy évbe telt, mire sikerült meggyőzni az idős főkönyvelőt, hgy a géppel ugyanazt, sőt többet meg lehet csinálni, mint kézzel….

Ezalatt sokat tanultam. Fogalmam lett a számítógéppel elérhető lehetőségekről, a dupla munka még jobban megértette velem a könyvelés eddig ismert logikáját és lehetőségeit. Mellette megismertem az akkor kialakuló kisvállalkozói világot, láttam azokat akik a jogszabályok hiányosságait kihasználva a saját javukra fordították azt, és láttam azokat is, akik tisztességes kűzdik végig mindennapjaikat…

Tetszett a dolog. A munka mellett a könyveket, jogszabályokat bújtam. Úgy éreztem tágul a világ, és egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a jó vállalkozás kulcsa a talpra esett, az új szabályozásban jártas, a világgal lépést tartani tudó, titoktartó, megbízható – mondhatni mindentudó – könyvelő. Elindult a lavina, felgyorsult a világ, nem volt megállás.

A munkaadómmal kapcsolatban lévő kis és egyéni vállalkozók egyre csak hozzám jöttek tanácsokért, engem kerestek adóügyben, kérdeztek, húztak vontak. Ekkor döntöttem úgy, hogy főállásom mellett mellékállású vállalkozóként még belefér egy kis munka. Ott a magam ura leszek, önállóan használhatom fel az összeszedett tapasztalatot és tudást. De ez nem volt elég. Még tanulni akartam. A cég nem engedett el iskolába még úgy sem, ha én finanszírozom, mondván, hogy itt van rám szükség. Másodállásomat még nem éreztem elég stabilnak hogy kilépjek, így nem titkolt tervemmel új munkahelyet kerestem. Megtaláltam.

Hátrahagyva a saját gyermekemnek vélt céget, túl az első kisebb „gazdasági válságos” időszakon, belelátva a pénz-, és vagyonmentéses, körbetartozásos időszak jó és rossz oldalába, 92-ben új munkába kezdtem. Egy állami vállalat sok résszé privatizált egyik KFT-jének könyvelője lettem. A legjobbkor.
Megtanultam, megtapasztalhattam az állami és privát szférát, a gyakorlatban is láthattam a kapcsolt vállalkozások, és leányvállalat működését, miközben iskolába jártam, és maszekoltam.
Eljött az időszak, amikor előbb elaludtam, minthogy a párnához ért a fejem. Nem érdekelt. Szerettem.
Nem az a tipikus könyvelő voltam, aki ül a gép előtt és nyomja a tartozik-követelt. Ma csak úgy hívom őket:”azok a könyvelők, akik lefűzik a számlát.”
Érdekelt a cégek működése, érdekelt mindegyik ügyfelem tevékenysége, így a gyártástól a szolgáltatásokon át a non profit dolgokig sok mindennel megismerkedtem. Nem féltem ötletelni, hogyan lehet kíméletesen költségeket csökkentve bevételt növelni.

Az ügyfeleim és a munkaadóm szerettek, számítottak rám. Az iskola jól ment annak ellenére hogy az elmélet teljesen mást tanított mnt a valóságos gyakorlat. De szükségem volt a papírra, egyre jobban.
A számviteli törvény megváltoztatott mindent, felforgatta és elmélyítette az addig szerzett tudásom.
Gördülékenyen véve az akadályokat a maszekolásom mellett az imént már említett állami vállalat maradékát is privatizálták, jó hírű részvénytársaság lett, melynek a főkönyvelője lettem. Itt húztam le egy erős évtizedet, ahol a megfelelő emberekkel körülvéve magam, simán mentek a dolgok.
Volt időm a főállásom mellett még többet a saját vállalkozásommal foglalkozni. A lehető legtöbb időt szakítottam ki rugalmas munkaidőmből, melynek következtében kereken 40 vállalkozásnak dolgoztam. Mindezt adatrögzítő és egy béres, tb-s segítséggel. Volt közte alapítvány, egyéni-, és kisebb nagyobb vállalkozások.

Kemény időszak volt, mégis sikerült haladnom. Szívvel, lélekkel, ahogy szüleim tanították.
Minden egyes ügyfél a „saját gyerekem” volt, mindnek egyszerre fogtam a kezét, mindet felkészítettem a folyamatosan változó szabályok rá vonatkozó részére. A mobil telefon
És az internet egyre fontosabb lett a szinte éjjel nappal közöttünk folyó kommunikációhoz. Fáradhatatlanul haladtam előre, és egyre jobban éreztem, hogy lassítanom kell. Egyre több és bonyolultabb a szabályozás, egyre jobban oda kell figyelni dolgokra, egyre nagyobb a ránk hárított felelősség, kezdett sok lenni a 40 ügyfél. Le kellett építenem belőle, de a főállásomat nem adtam fel. Fontosnak tartottam az ottani kapcsolatokat. Általuk érintőlegesen még a magyarországi autógyártás létrehozásának könyvelésében is részt vehettem. Szükségem volt erre….
A maszekolás 90%-át akkor sikerült leépítenem, amikor megszületett a kislányom. Tudtam, hogy ekkor sem hagyhatok ki sok időt, hiszen néhány hónap kihagyás is óriási lemaradást jelent egy olyan világban, ahol naponta változnak, születnek, és szűnnek meg jogszabályok.
Így meghagyva néhány megbízható kisvállalkozást és rövid időre átpasszolva a legjobb könyvelő barátnőmnek az RT ügyeit, fél évet babáztam, majd újra dolgozni kezdtem. Ahogy nőtt a lánykám, úgy nőtt a megbízóim száma. Nem volt könnyű, de most volt értelme igazán dolgozni és tanulni. Már volt kiért!
Minél többet tapasztaltam, annál inkább úgy éreztem, hogy keveset tudok. A gyerekem és az előbbi mondatom volt a hajtóerőm.
A sors az utamba hozott egy kisebb cégcsoportot. Elvállaltam. Jó cégek, jó közösség, ingázni kezdtem az Rt és az új 3-as cégcsoport között- Szerettem. Szerettem a csapatot, az ottani tevékenységeket, a légkört, a biztosnak látott megélhetést. Egy nagy családnak tűnt. Úgy éreztem innen nyugdíjba lehet menni. Nem vállaltam több munkát, otthon már csak néhány kicsi ügyfelem volt. Az Rt-ben jól szervezett munka lehetőséget adott rá, hogy legyen időm az újjal foglalkozni. Szép volt, haladt minden annak ellenére, hogy a folyamosan változó szabályozások állandó változtatásokat követeltek a vállalkozásoktól.

A cégcsoport tulajdonosa elfáradt, a 3-ból két cég ügyvezetését lepasszolta legjobb barátjának, akivel szintén jól lehetett dolgozni egy darabig.
De a lehetőség, és a pénz szaga sajnos csúfos lejtőre tette, és a mindannyiunknak nyugdíjas állást biztosító cégek a figyelmeztetéseim ellenére az új ügyvezetővel együtt csúsztak… Besegített a csőd elkerülhetelenségébe, hogy beléptünk az EU-ba, és munkánk jó részére nem volt szükség….

Ez volt az a pont ahol azt hittem vége, de rájöttem, még mindig vannak fontos dolgok amik rám várnak, még mindig van mit tanulni. Felszámolás, felszámolási számvitel. A csődbe jutott cégek elvezettek a számvitel egy ismeretlen területére. Több felszámoló céggel kezdtem együtt dolgozni. Bedőlt kis és nagyvállalkozások… teljesen más, érdekes világ. A felszámolás nem más, mint a gépezet valamilyen formában való újraindítása.
Maradtak az otthoni kiscégek, de a felszámolás csábító volt. Egy csúfos vita után így könnyű szerrel álltam fel egyik napról a másikra az Rt főkönyvelői székéből….
Soha senkit és semmit nem hagytam el felelőtlenül. Régi ügyfeleim nem napi szinten, de tartották velem a kapcsolatot. Nem volt ez így az RT-vel. Eljöttem, és vége.
Vége a kedvenc 3 céges csoportomnak is..
Van helyette felszámolás, és néhány kicsi otthon…

Ment ez így néhány évig, majd elkezdett dolgozni bennem valami…

A sikereimet mindig mindenkivel megosztottam, a pofonokat igyekeztem magam feldolgozni. Rosszul tettem. Túl sokat láttam, tapasztaltam. Láttam rettegő arcokat, hallottam kétségbeesett hangokat. Érzékeltem, hogyan mennek tönkre családok, emberi életek pénz és munkahely híján, és mindemellett hogyan gazdagodnak meg számító, becsület nélküli emberek.

Nem csak az anyag, de a pénz sem vész el. Csupán átalakul….

A felszámolás igy vagy úgy elkopott mellőlem, jó néhány kicsi cég és néhány egyéni vállalkozó akinek jelenleg dolgozom. Közülük is megtépázott párat a 2009 kreált válsága, így jelenleg magam is a családomal együtt a fizetésképtelenség határát súrolom.
Egyetlen szó jár csak a fejemben: CSÖMÖR. Csömör mindattól amire az eddigi életemet építettem. Mindezt megkoronázza a 2010-es adó és járulék változás.
Nem tudok az ügyfeleim szemébe nézni, nem tudom azt mondani, hogy kibírható, áthidalható, van megoldás tovább haladni…

Szuperbruttósítás, tevékenységre jellemző kereset.. stb. Mond ez Neked valamit?

Nekem igen. Egy jó barátom szavaival élve csak annyit, hogy a felmondásomat töltöm. A fenti történet kb 25 évet ölel fel, és a saját felmondásomnak tekintem.

A felmondási időm nagyon hosszú lesz, években mérhető, de talán még nem késő megismerni egy más területet, és újrakezdeni egy új életet, új szakmát….

Most tanulom és űzöm tovább amit egykor elkezdtem, de tanulok egy újat is, amivel majd folytatom…

Szomorú? Talán igen, talán nem….

Most, hogy megírtam a saját felmondásom hirtelen Horváth Charlie énekli tisztaszívből a rádióban:
„az légy aki vagy” …

Mi ez? Véletlen? Irónia?
Nem. Ez az életem.
Még akkor is, ha a végén nem marad másom, csak a becsületem….

CsatolmányMéret
Az iras.jpg27.33 KB

Hozzászólások



*

Pipacs bírónő... ó, ez egészen jól hangzana, ezért már nagyon bánom, hogy a jogi egyetemet kihagytam, de más volt megírva.



Jééééé! :D Ez az év erről

Jééééé! :D
Ez az év erről szól! :P :DDDDD



Jéééé,mindenki most

Jéééé,mindenki most vált?Amúgy én is.Azt tudom honnan,azt még nem konkrétan hova,de hogy váltok az biztos.



Csatlakozom az előttem szólok

Csatlakozom az előttem szólok egy részéhez.
Könyvelő, pénzügyi tanácsadó vagyok (voltam?)--- s nem leszek.
Elég volt.
Már nem lehet gerincesen csinálni, nem lehet kivédeni, megóvni az ügyfelet.
Ismerem a buktatókat, ismerem a mondva csinált válságokat.
Ügyfeleim lecsökkentek, akik vannak nem fizetnek.
Én is váltok.
Most ezen (is) dolgozom!

Drukkolok Neked, hogy sikerüljön azt megtalálnod, amiben valóban ki tudsz teljesedni, nyugdíjas korodig (vagy tovább) szereted, kielégít. :))))



A zenekarhoz tartozok én

A zenekarhoz tartozok én is.
Sajnos tökéletesen igaz, de NEM ADOM FEL!
Mert szükség van rám
Mert számitanak rám
Mert szeretnek az ügyfeleim
ÉS Én is Szeretm ŐKET!



Szia!

:)))
Én a jó masszázs után szinte úszok a levegőben, a lábam sem éri a földet, úgy érzem magam, mint aki berúgott, csak valahogy könnyedebb bódulat.
Fantasztikus egy csaj vagyok!:)))
Ez nem a reklám helye!
Tudom.:)))
Minden jót Neked a továbbiakhoz és nekem is!
Üdv



Kedves Éva!

Megtanulok gyógymasszőrni, és minden havi utaláslista átadásakor lesz bónusz negyedóra gyógymasszázs. :))))
Mekkora ajánlat!
Anita



:)

Tapasztalatom hasonló, szintén zenész.:)))
Nem könnyű ma Magyarországon ebben a szakmában böcsülettel, ép ésszel megmaradni.
De sajnos a többi is lassan ellehetetlenül, elembertelenül.
Marad a gyorsúszás, gyorskorcsolya, hoki.:))) esetleg tájékozódó futás, de ott meg kullancsveszély.
Üdv: Éva



Boldog vagyok, hogy őszinte kitárulkozó vallomásodat olvashattam

Kívánok boldog 358 napot az évből:) Anikó