Önbonctan

ÖnbonctanValami türelmetlenség indított el az útra.
Aztán célba értem.
A harmónia volt a cél.
Álmom foszlányai bukkantak fel.
Bementem abba a faházba.
Oda is térek vissza.
Belső út.
Riasztott az üresség.
Lassan töltöm a tartalmat.
Egymásra néztünk, a mester meg én.
Azt mondta, bármi is történik, ne kérdezzem, hogy miért.
De miért kaptam én ezt?
Lüktet bennem sok kérdés.
-Nézze, ha minden jó lenne, és úgy, ahogy akarnánk, akkor mi értelme ennek az egésznek?
-Tényleg. -hasít belém a felismerés. - Akkor mi értelme?
Váltok.
Elfogadom ami van.
A most megnyilvánuló kedvességet.
Gondolom jó lesz.
De lehet, hogy megint egy üres álarcot tapogatok, csókolok, ölelek.
Belőlem él, belőlem táplálkozik.
Nyüzsgő vámpír.
Elfáradok tőle.
Minden mondatát biztosítanom kéne.
Elveszítem az érdeklődésem.
Elbizonytalanodok.
Hát embert szeretek én, vagy csak egy öntelt álarcot?!
Magamat is részekre szedem. Mi lenne, ha tovább bontanám az álarcomat?
Már így is megszabadultam egy darabtól.
Körülöttem csak a néma víz lebeg.
Kockáztatok, elbukok.
De én már látok valamit...
Nincs rá szükségem. - csak ez villog bennem, mint egy led.
Röviden, és kitartóan.
Írok valami szívhez szólót arról, amit csinálok.
Oda, célzottan, a szívnek.
Lehántom az összes réteget.
Lehántom a pénz szükségességét.
Lehántom a magam szükségességét.
Pőre vagyok.
Mindenki lát.
Vállalom a garanciát.
A szívem garanciáját.
Ez a legtöbb...
Nem bújtok, nem ráveszek, nem győzködök.
Csak lehetőségként lebegek.
Mi lenne, ha ma most, nem a rosszat látnám?
Mi lenne, ha senki nem óvna meg a saját sikeremtől?
Csak én óvom magam.
Mitől?
Tényleg nincs senki mellettem?
Tényleg?
Vagy épp most?
És ha megnyilvánulok, akkor számít?
Számít, hogy ki mit mond?
Nincs szükség rá.
Csak az álarcoktól félek.
Ugyanazt böfögik.
Senki se lát.
Baj van azzal, ha látni kezdek.
Látom már az álarcokat.
Mindegyik jót akar.
Ördögi.
Mit mondjak nekik?
Mivel űzhetném őket az örök téli mezőkre?
Nem fognak megváltozni.
Ha kimernék emelkedni, visszarántanak.
Mi..mi...segítettünk..de te..te nem arra mentél...
Hű, mi ez?
Hibáztatás?
Az.
Szép.
De nincs rá szükség.
Mi vinne rá, arra az átkozott kitartásra?
Hát, csak egy okot tudok.
A szenvedély.
S mindaddig míg nem döntök, csak álarcokat pátyolgatok, hogy nekik jó legyen.
Nem érdekük, hogy többre vigyem.
Az én érdekem marad a saját sikerem.
Hogyan győzhetnék?
Magabiztosan....
Felismerem...
Az álarcokat...

Milyen jó, hogy itt vagyok köztetek...

http://www.youtube.com/watch?v=N4CxHmgINeg

http://www.youtube.com/watch?v=Q5uKa1bDtsk

CsatolmányMéret
tukorkep3.jpg10.36 KB
Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm Öbim!

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop - a Csillagközi Nyomozó



jelek....

Csütörtök óta folyamatosan szembesülök az álarcokkal... Hol egy felírat a plakáton, hol egy velencei karneváli kép, hol egy könyvcím a buszon mellettem ülőnél.... most meg ez is....
hmmm.....
Na azért a szeretet még az álarcokon is áthat :)
Munkára fel :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)