Öngyógyítás vizualizációval

öngyógyítás vizualizációvalValamelyik bejegyzésemben említettem, hogy január másodikán készítettem egy listát azokról a dolgokról amiket szeretnék elérni viszonylag rövid időn belül.
Erre a listára és a pontonkénti vizualizációra a lefekvés előtti időszakot szánom naponta.
Az egyik pontot csak azért tettem fel a listára, hogy megerősítsem magamban az érzést, hogy mi emberek, igenis képesek vagyunk használni pusztán az akaratunkat gyógyításra is.

Kb. három éve van egy nagyjából 3cm hosszú heg a bal kézfejemen, amit egy autószerelés alkalmával megcsúszó csavarhúzó okozott.
A listámra így írtam fel "2009.január.13-ig tartó időszak alatt a bal kézfejemen lévő heg begyógyul és nyoma sem marad".
Az első pár napban minden nap többször is megnéztem, de még mindig megvolt...
Ennek ellenére a listám többi pontjával együtt minden este magam elé képzeltem - mint egy gyorsított felvételt - amint begyógyul és eltűnik.
És ma reggel ismét eszembe jutott alaposabban megnézni, de nem volt mit vizsgálni.
Az egész eltűnt, mintha soha nem lett volna! :D
(Egyedül a helyét tudom felfedezni, ha forró vízzel mosok kezet, semmi több.)

Le vagyok döbbenve és nagyon örülök! :D

Hozzászólások



Kedves Scott! Nagyon

Kedves Scott!

Nagyon inspiráló amit leírtál! A Secret ilyen irányú alkalmazására én még nem fordítottam figyelmet. Valószínűleg túlságosan tele volt a fejem az élettannal. Épp ideje átváltani az élet-tanára... Ki fogom próbálni magamon. És ha megy akkor akár a munkám során is alkalmazhatom mások gyógyítására... Ez nagyon izgalmas... Kérlek oszd meg velünk a további sikereidet is!

Szeretettel:

Moncsi

"Az álmom az enyém, és létezik...".



Kettocske

Ahhoz,hogy az ongyogyitas-es masok gyogyitasa is- sikeres legyen ,kell a HIT.
Hinni abban,hogy lehetseges!
Aztan johet a gyakorlati megvalositas,a te esetedben,lassan,kis lepesekben kezd.A pici sikerek erositik a hitedet,es a kitartasodat.Konnyebb,es gyorsabb lesz a folytatas.
Es,amit kimondasz,ird le! Pl. Kepes vagyok ujra felallni! Ki tudom nyujtani a labam,es be tudom hajlitani!

Probalkozz batran!

Szeretettel,
felebarat



A jó öreg vizualizáció!

Egy akkora eszköz a kezünkben, hogy nem is gondolnánk!
Erős hit, akarat és kitartás kell hozzá és csodákra vagyunk képesek.
Én is sok kisebb nagyobb sikereket értem el ezzel a technikával. És mégis, néha azon kapom magam, hogy ha fáj a fejem, már nyúlok is tablettáért.
Hiába, a berögződött szokásokat nem könnyű levetkőzni.
Szép, teremtős napot kívánok Mindannyiunknak szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



kedves Kettocska! ez a

kedves Kettocska! ez a lehet, nagyon kevés! TE sokkal többre vagy képes! az orvosok nem tudnak semmit. ők azt látják, ami VAN. te viszont azt is láthatod, amit AKARSZ, hogy LEGYEN!!! lásd magad előtt, ahogy a kertben futkározol, vagy épp egy pillangót kergetsz a mezőn... képes vagy rá. lehet hogy ezért "kaptad" a balesetet, hogy ráébredj, bármire képes vagy! és ha erre képes vagy, utána semmi sem állíthat majd meg az életben. minden, amit TUDSZ, hogy elérhetsz, azt ELÉRED!!! egy dolog kell hozzá: HIT. a titok film erről szóló része szerintem nagyon meggyőző!



KEDVES KETTOCSKA !

MENNI FOG !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ne törődj a " SZAKEMBEREK " véleményeivel ...............

én is éltem át HASONLÓKAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!...........................

amit Ő " leépít " ................. " Ő " FÖL is ÉPÍTI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ez ellen NINCS TÖRVÉNY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szeretettel alexander



Yoda mondta!

Nem esetleg, hanem: sikerül!
Sőt gondolj rá jelen időben, képzeld el, hogy ezt most teszed és sikerül.
Koncentrálj az érzésre.
A filmben szereplő férfi, aki repülőgép balesetben nyaktol lefelé megbénult, sőt a pislogáson kívül minden képességét elveszítette és mégis talpra állt.
Nem fontos, hogy az orvosok mit hisznek, neked kell elhinni ;)
Yoda is megmondta a Birodalom Visszavág-ban,
"- Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!"
Áh, mindig tudtam, hogy lángész az kis zöld alak :D
*---------------------------------------------------------------------------*
Ha friss nézőpontra van szükséged, Kérdezz Egy Magyart! ;)
*---------------------------------------------------------------------------*



Öngyógyítás?

Ami azt illeti rám is rámférne egy gyors gyógyulás. Én is leírtam a kívánságaimhoz a legelsőnek, hogy egyszer csak felállok, és járok. Minden nap elképzelem, hogy járok. Futok. De az nem megy olyan rövid idő alatt. Én azt szeretném, ha tavaszig eljutnék odáig, hogy néhány lépést megtegyek. Csak néhány lépést. Az orvosok nem túl optimisták. Azt mondják olyan a sérülésem, amely miatt nem fogok járni . De én nem akarok beletörődni a véglegesbe. Már minthogy soha többé nem fogok járni. Minden esetre nem adom fel. Esetleg még sikerülhet is.
Kettocska



Szia Scott:)

Én is gratulálok:)



Scott!

Gratula!Lelkesítesz!

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



az anyajegy?

Látod, ez egy jó kérdés, hogy el lehet-e tüntetni egy anyajegyet.

Elvileg ugye az nem sérülés, tehát ha a saját egészséges állapotodnak a helyreállítására koncentrálsz akkor ezt nem érinti, de ha kimondottan bizonyos nem tetsző dolgok eltüntetésén agyal az ember... Hát ki tudja...
Csak nehogy olyan "ördögös" legyen a hatás.
Tudod, mikor az egyszeri ember megállapodik az ördöggel, hogy soha többé ne fájjon a lába, erre az ördög elviszi a lábát...
és
Nem is vagyok ügyes, csak borzasztó kíváncsi, hogy az emberi akarat mi minden másra képes még? :)
*---------------------------------------------------------------------------*
Ha friss nézőpontra van szükséged, Kérdezz Egy Magyart! ;)
*---------------------------------------------------------------------------*



Sziasztok! Vajon anyajegyet

Sziasztok!
Vajon anyajegyet is így el lehet tüntetni magunkról ? :O
Egyébként gratulálok, nagyon ügyes vagy! :)



Scott !!

Valahogy így kell , pontosabban így kell csinálni .
Az agykontrollon is ezt tanultam ,
a vonzás is így működik .
Siker sztorikra szükség van , mert erőt merítünk belőle .
Köszönöm , többiről is adj mielőbb hírt ,
Úgy legyen .
Öleléssel Márta



Ez igen! Gratulálok!

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop