Önmagamtól, Önmagamnak

gyerekkorom:-))) Nem véletlen ez a cím:-) Múltkori péntek este, beszélgettem Önmagammarcsival :-) és elmondtam Neki, miért nem szeretek már írni az oldalra, s miért találkozom inkább személyesen valakivel. Erre Ő azt válaszolta, hogy akkor írjam le, nyomtassam ki, aztán adjam oda Neki :-))) mert Ő szeretne még tőlem írást látni. Hát ezért.

Az elmúlt hetekben rengeteg csodálatos dolog történt velem, amint egy Kedves Társunknak már leírtam priviben, de mégsem ezekről szeretnék Nektek mesélni.
Szeretnék elmondani egy történetet, amiből mindenki azt ért meg, amit szeretne, csak arra kérlek Benneteket, mivel nagyon személyes, ne kezdjétek el bírálgatni. Annak a fogadására, hogy ki szerint mi miért történt, még nem vagyok készen.

..egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy család. Ebben a családban volt egy nagyfiú, egy nagylány, és egy éppen megszületett Pöttömpanka, aki elég későn érkezett,és jól elbújt, hogy ne vegyék észre, és megszülethessen.
Apuka Csepelen dolgozott a vasgyárban,anyuka otthon volt a gyerekekkel,amikor azt a hírt kapták, hogy nagymama nagyon beteg. Nagymama több száz km-re lakott,hát kis család úgy döntött, költöznek hozzá, hogy vele lakjanak, segítsenek neki. Apuka feladta állását, és leköltöztek vidékre. Nagyon messze volt híres fővárosunkhoz, egészen a Viharsarokban.
Ezen a vidéken munka nem nagyon termett, ha csak valaki nem volt tsz-tag,így gazdálkodni kezdtek. Ám nagymama igazán kritizáns természet volt, és pokollá tette unokája, s dédunokái életét. Eltelt egy év,s ők úgy döntöttek,nem bírják tovább. Vettek egy gyönyörű házat, (természetesen bankhitelből) s elkezdték felújítgatni. Mivel apuka szinte ezermester volt, csodálatos kis otthont varázsolt maguknak. A komfort nélküli kis házból egy nagyon kényelmes, három szobás, központi-fűtéses, három udvarból, és kertből álló gazdaságot teremtett. Benépesítették az udvart állatokkal, bevetették a kertet növényekkel, az első udvarba lugast telepítettek, s élték nem könnyű, sokszor nagyon nehéz, ám mégis gyönyörű életüket. Lassan földeket vásároltak még, azokat is művelni kezdték, ám mivel nem volt pénzük napszámosra, saját maguk vetettek, arattak, ha kellett két kezükkel. Napkeltekor már kinn voltak, s napnyugtával sem mindig a szobában.
Telt-múlt az idő, a gyerekek nőttek, növögettek, s egyszer csak már eljött az idő, amikor a két nagyobb elköltözött otthonról. Panka egyedül maradt, mert fiútestvére megnősült, lánytestvére kollégiumban élt Pesten. Nagyon szeretett itt élni. Minden nap kiment a tehenekhez, simogatta, becézgette őket, ott volt a borjak születésénél, ment apukájával szántani, s közben a szamarat zablájánál vezette :-))
Lovagolt a disznók hátán, kergette a kacsákat, és még sorolhatnám, mi minden gyönyörűséggel töltötte meg életét, amellett, hogy rengeteget játszott barátaival, hiszen a kiserdő is ott volt, a kert végében, s ha kedvük szottyant, akkor mentek fácánt, nyulat, vagy vaddisznót lesni.
Ám néha keserű vidéken az élet. Apukája egyre több időt töltött a kocsmában, neki egyre többet kellett otthon segítenie anyukájának, s mikor szülei reggel mentek a földekre, bizony ő is kelt, hogy ebéd legyen, mire fáradtan hazajönnek. Szerencsére ez jórészt nyáron volt, amikor nem volt iskola, mert iskolaidőben nagyon szeretett barátaival csatangolni. Az volt a szerencséje, hogy kitűnő tanuló volt, nem kellett otthon még ezzel is foglalkoznia.
Egyre többet segített bele az otthoni teendőkbe, s apukája sajnos egyre többet volt a kocsmában. Mert hogy a legjobb üzletek a kocsmában köttetnek, ezt minden vidéki tudja :-)))
De sajnos nem csak azok teremnek ott.
Egyszer egy este egy jó barát szörnyű hírrel kopogott be.
Apukát leütötték. Panka és édesanyja azonnal elindult a kocsmába, ahol apukából úgy spriccelt a vér, mintha csak slagból engednék. Nem leütötték, hanem megkéselték Őt.
A kórházból egy hét múlva kiengedték, mert hisz vasból volt a szervezete, s minden lelete rendben volt.
Eltelt kis idő, apuka egy-két hét alatt több tíz kilót fogyott. Panka volt otthon éppen, amikor rosszul lett. Bevitték a kórházba, ahonnan pár nap múlva embertelen körülményei miatt anyuka úgy döntött, hazahozza. Még élt pár napot. Utolsónak Panka búcsúzhatott el Tőle, mert azt még megvárta, hogy az iskolából hazajöjjön. Végignézett gyönyörű családján, gyermekein, unokáin, s egy sóhajjal itt hagyta Őket.
Pankának aznap lett volna a születésnapi bulija.

...Anyuka szanatóriumba került. Mire hazajött, és rendbejött, eltelt jó pár hónap. Jártak a férfiak, hátha elnyeri valamelyik a kezét. Ám nehezen tudta élete párját feledni, hiszen harminc év, mégiscsak harminc év. Aztán egyik mégiscsak maradt.
Új házat vettek, mert anyuka nem szeretett volna abban, amiben apukával. A régit valaki kivette, azzal a feltétellel, hogy később majd megveszik...

A történet ezen része eddig tart, illetve...:
Akik megvették volna a házat, nem fizettek, ellenben elkezdték tönkretenni. Az összes melléképületet lebontották, elhordták, eltüzelték. Ami éghető volt gyümölcsfa, építmény, azt tűzre tették. A vegyes tüzelésű gázkazánt eladták, a fürdőből a kádat és a mosdókagylót ki tudja hová, de eltüntették. Évekig pereskedtünk velük, 2003-ban megkaptuk a kilakoltatási végzést, ami természetesen nem történt meg. Mivel édesanyám akkor már nem élt együtt nevelő-apámmal, és én újra Pesten éltem, arra kértem Őt, hagyja a francba, nem ér annyit, hogy baja essék.
Anyukám bátyámmal és unokáival él együtt, nem messze Tőlünk vidéken. Pár hete kaptunk egy telefont, hogy megvennék a „házat”. Hát elutaztunk Kedvesemmel, hogy gyermekkori cuccaimat felszámoljam. Nem akartam átmenni régi házunkba, mert anyukám mesélte, hogy mi van ott.
Ám múlt hétvégén le kellett utaznom, mert fele tulajdonrész enyém volt, s hogy alá tudjam írni a szerződést, ott kellett lennem.”véletlenül”, akaratomon kívül a vevő elvitt a házhoz.
Azt hittem belehalok a fájdalomba, miután egyedül maradtam a vonaton, akkor született ez a vers, amit most leírok Nektek.
Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett, de ezek kellettek ahhoz, hogy értsétek, amiről az szól.

Búcsú a Biztonságtól...

Vajon hová tűnnek az évek?
A sok-sok év alatt meg- és meg nem tett dolgoknak mért csak emléke marad?
Vajon a gyönyörű gyermekkor álomkép csupán, s képzeletem játszik csak velem?
A sok kedvenc kutya, macska, disznó és malac, boci, tehén, liba és tyúk soha se nem volt talán?
A szőlőlugas, melynek árnyékában hűsöltem, hol lopva ettem a félig érett körtét, vagy a karám,
melynek vastag gerendáján ülve cseresznyéztem, mind beképzelt délibáb, mely folyton csak játszott,
hízelgett nekem?
Hová lett gyermekkorom, mi emlékemben oly élesen van jelen, hogy mint filmet látom magam előtt?
A gyönyörű házat virágokkal, gyümölcsössel, hová mindig öröm volt hazatérni.
Pamacsot, Bogáncsot, akik farkcsóválva, hangos ugatással, s meleg, csillogó szemekkel fogadtak, valahányszor csak hazaértem. A fácánokat, nyulakat, melyek néha otthoni állatainkkal keveredtek a közeli erdőből. Az éppen kibújó borsót, vagy fakadó barackfa-virágot.
Merre tűntél idő? Mért játszol képzelet? E sok csodás emlék, egyszer még élő lehet?
Hol szőlő volt, most még csak fű sem szeret nőni. Kert helyett elszáradt kóró fogad. Hol éjszakánként kedves barátom hozzám belopódzott, tátongó lyuk hasadt.
A terasz, melyen dalolva hintáztam én, már öreg emberként csuklik össze.
Hát így vigyáztak Rád Drága Gyerekkorom?
S most én is eldoblak magamtól, mint mostoha fogadott gyermekét, hogy fájdalom ne emlékeztessen Rád.
Ígérem szívemben képed csodásnak megmarad, s lelkemben őrzöm Drága Dalodat...

A címet kedvenc írómtól vettem kölcsön... Felnőttem... Köszönöm, hogy olvastatok...
Ercsike

CsatolmányMéret
Kép010.jpg305.65 KB

Hozzászólások



**

„Nem értem a nyíregyházi fiút,de azért én írtam Neked priviben” – írta Ercsike Csengének.
Sejtettem én, hogy szegény Secret Admin ártatlan volt, csak összekeverte Csenge egy másik pasival…



..........

csenge333



Kedves János:-)

Igen,jól vagyok,nagyon köszönöm.Azt hiszem Bach-tól van mit tanulni,amellett,hogy hihetetlen élvezetesek a könyvei:-)
Köszönöm,hogy elolvastál.Legyen csodaszép napod: Ercsike



Drága Ritám!

Tegnap úgy,de úgy vártalak!!!
És úgy élvezted volna:-)))))))))))
De azért megölelgettelek gondolatban...nagyon...
Sok szeretettel: Ercsike



Édes Juditkám:-))

Nagyon-nagyon köszönöm!
És mindent,amit írtál,vagy mondtál nekem idáig:-)
Hálás vagyok érte,hogy barátodnak tartasz.
Millió csók : ERcsi



Édes Erym:-)

Tetszett a hasonlat,és nagyon köszönöm:-))
Igen,én is azt hiszem,hogy nagyon jó páros a mienk:-)))))))
Szeretlek



Drága Csenge:-))

Gondolok rátok sokat:-))
Ugye már sikerült???????,,,
Sok puszi: Ercsike



Megható

Remélem jól Vagy ,bár nem ismerjük egymást ,de Richard Bach-ot Én is szeretem:DDD

sok szépet..:)



Ercsike kedves, szólni nem

Ercsike kedves, szólni nem tudok...
elengedni a múlt fájdalmát... megélve, átlépve önmagunkon ... über-extra-mega-giga erős vagy... ahogy sikerült kiírnod, úgy tetted magad helyre... nagy Ölelés!!! mega-giga nagy!

Unique**
Keep smiling :-)
akiélniakaréséliamiéliőt



Drága Ercsike!

Beleborzongtam a történetedbe! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

Nagy ölelés neked most is, meg majd szerdán még nagyobb!!!

C.



Drága Ercsikém!

Nagyon jól írsz, egyetértek Fókával. Én is elpityeredtem, meghatódtam a történeteden. És visszagondoltam az én gyerekkoromra. Meggyőződésem, hogy valamennyiünkben ott él a kis Panka. Megszületünk és növögetünk, miközben sok mindent megélünk. Vannak boldog, vidám emlékeink és bizony van bőven a keserű, fájdalmas-ból is. Aztán felnőtté válunk és felébredünk. Szembesülnünk kell azzal, hogy széthullott minden, nincs a biztonságot adó családi fészek. A szüleink sem tudják már azt a menedéket biztositani számunkra, amit gyerekkorunkban. Sőt! Nekünk kell Őket támogatnunk!
És megteremtjük azt a meleg családi fészket a gyerekeinknek, ahová mindíg hazatérhetnek, ahol szeretetet, odafigyelést, bátorítást kaphatnak amíg csak élünk.
Ercsikém! Biztos vagyok abban, hogy amit megéltél, amin keresztül mentél, abból nagyon sokat tanultál, épültél. Attól lettél ilyen csodálatos barát, társa a párodnak, és leszel majd gyermekeid legeslegszuperebb édesanyja.
Az a kis ház örökre ott marad a szívedben, az emlékeidben. Senki nem veheti el Tőled.
Kívánok Neked olyan csodálatos felnőttkort, amilyet csak elképzelni, és megteremteni tudsz Magatoknak!
Fogadd meleg, puha anyukás ölelésemet olyan szeretettel mint ahogy én azt küldöm Neked!
szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Hááát igen Ercsikém!

Folytatva Fóka gondolatát, nagy Páros a Tiétek!!!! De háááát hasonló a hasonlót, jó a jót, szép a szépet....mint tudjuk!

Bocs, ez nem teljesen idevaló, de le kell, hogy írjam, az utolsó (szép a szépet) gondolatról jutott eszembe!
Jöttek, születtek a gyerekeim, vittem, mutogattam őket, a Nagyszüleim pedig csak csendesen a könnyeik között ennyit mondtak:
"Tudod, drága gyermekem! Szép köcsögnek szép cserepe!"
Nem félreérteni, nem célzás, semmi más, csak a szépségről ez jutott eszembe!

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Drága Ercssike!!!! ÉN iS NAGYON VÁROM

csenge333
csak nehéz úgy megoldani, hogy ne "bőgés legyen belőle", de akkor is MEGOLDOM....



Drága Barátom:-)

Köszönöm,hogy ezt mondod.Szeretek írni,de elég kevés időm van rá:-(
Tudod,amíg Sanya leül a gép elé és ír,addig én ezer más dolgot kell csináljak,annak ellenére,hogy rengeteget segít nekem:-)))
Épp most beszéltük meg,hogy becsengetünk a Tesco műszaki osztályára,és jó pénzért eladatjuk magunkat :-) Őt a mosogató-gépek között,engem a mosógépek között:-)))))))))))))
Alig várom,a holnapot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Édes Csenge:-)

Előtted az este:-)))
Várom:-)
Szeretettel)))))))))))))))))))



Ercsim

Szerencsés ez a Sanyi gyerek, hogy ilyen gazdag lelkű társra akadt. Jók vagytok együtt, de külön-külön is. Írj többet. Talán egy regényt. Ugyanis van benned legalább egy bestseller (ha nem is az eladás céljával). Látom. Jó néha belelapozni. Holnap talizunk az "edzésen":)
-Fóka-



Én is VÉGTELENÜL SZERETEK...

csenge333

NAGYON!!!!EZT TUDOM.......



Megkaptam, KÖSZÖNÖM!!!

csenge333
Elkezdtem válaszolni, de nem sikerült még befejezni-"yen-olyan okok miatt"...Még öt óráig munka, csak van egy kis szünetem...



Drága Gini:-)

Nagyon-szépen köszönöm!!
Nekem is sokat segített a kineziológia,de életem ezzel a részével nem foglalkoztunk.
Mivel már én is tudom művelni,így könnyebben oldom magamban is a dolgokat:-))
Ölelésed megnyugtató,és igazán melengető:-)
Nagyon jól estek a szavaid.
Köszönöm,nagy szeretettel: Ercsike



Drága Ercsikém!

Jó, nagyon jó dolog, hogy kiírtad magadból - Önmagam jó tréner volt:-) -.
Talán..., tedd meg, hogy kinyomtatod és ha "haza" nem is tudsz utazni vele, hogy a kertben tedd ezt meg..., égesd el a sorokat.
Búcsúzz el az életednek ettől a keserédes részétől, hogy új alapokra építhess.
Persze, ez korántsem olyan könnyű.
Mindenkinek más az útja, és a segítség is máshonnan jön.
Nekem a diapozitív stresszoldás - biztosan a személy is számított, aki végezte rajtam -, és a kineziológia oldotta a gyerekkor borzasztó emlékeit.
És tényleg oldotta. Most, amikor visszatekintek - visszamerek tekinteni (!) - azokra az időszakokra, már nem szakad ki a lelkem, és nem sírom álomba magam, hanem mint egy film pereg előttem az a sok kocka. Kivülálló lettem, egyszerűen csak együttérzek "azzal" a kislánnyal, és magamhoz ölelném, örökbefogadnám:-)
Nagyon megölelgettelek most Téged is képzeletben, és elaltattalak a vállamon...

Életem...



Öbibabám:-))))))))))))

Énisénisénis szejetlek:-)))
Köszönöm,hogy Te lehettél az első,akivel megoszthattam.
Szeretlek: Ercsike



Kedves Anett !

Nagyon szépen köszönöm:-)))
A gyerekkort ki így,ki úgy,de azt hiszem mindenki magával viszi:-))
És ez így van jól.Köszönöm.
Szeretettel: Ercsike



Drága Ercsikém :)

....most már mindent értek.... köszönöm hogy megosztottad velem.... végtelenül szeretlek....
Öbike

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Kicsi Csenge:-))

Azért már válaszoltam ám:-)))))
Remélem ezt megkapod:-))))
Ercsike



Kedves Ercsy!

Gyönyörű írás!Nekem is az egyik kedvencem volt,a cukros zsíros kenyér,amit a szeretett nagyim készített el.

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Drága Ercsike!Nem jött meg a privi üzeneted!

csenge333



Édes Csenge:-)

Nem értem a nyíregyházi fiút,de azért én írtam Neked priviben:-)))



Én is nagyon szeretlek

csenge333
titeket...Olyan jó volna priviben is kontaktolni VALAKIVEL...



....

csenge333



Drágáim:-)

Szeretlek Titeket:-))
Köszönöm