Párbeszéd

párbeszéd- Lehet, hogy furán hangzik, de nem zavar, hogy erre a pályázatomra sem jött válasz, mert tudom, hogy úgy is lesz egy nagyon jó munkám. Ez még biztos nem az volt, ezért várok türelmesen. Csak néha van egy kis nyugtalanság bennem.
- Ezt nagyon jól mondtad, meg jön az a munka hamarosan.
Mitől vagy nyugtalan?
- Attól, hogy most itt a lehetőség, időm is van, nyugalom van, adottak a körülmények, miért is nincs bennem egy kis önmegvalósítási kényszer?
- De hát, olvasol, edzel, biciklizel, horgászol, segítesz a barátaidnak és tulajdonképpen ez is az! Most valószínűleg erre van szükséged. Minden olyan dolgot csinálsz, amire nem volt lehetőséged a hajón.
- Gondolod? Na jó, megyek és hagylak dolgozni.
- Maradj még, beszélgessünk! Nekem pedig azt hiszem, hogy épp ez kell!
Nekem az a problémám, hogy most még annyi időt sem hagyok magamra, mint az aktív munkaidős korszakomban. Minden időt sajnálok magamtól, amit nem a mostani munkámmal töltök. Pedig elméletben tudom, hogy mit kell tenni, hogy nem szabad erőszakkal és görcsösen és még is ott van bennem a türelmetlenség.
Szívesen elmennék a vasárnapi tréningre is, de nem vagyok benne biztos, pedig eddig egyikben sem csalódtam, mindig azt éreztem, amikor már ott voltam, hogy itt a helyem.
Épp olvastam valahol, hogy valósítsd meg önmagad, kezdj el pl. festeni!
De kérdezem én, milyen témájú képeket tudnék így festeni, ha ott mocorog az agyamban a sok türelmetlen kérdés?
Pedig van ebben valami!
Képzeld el, hogy az első munkahelyemen két olyan főnököm volt, akik előzőleg az írószövetségben dolgoztak, a Magyar PEN Club alapítói között voltak. Sok írót és közéleti embert ismertek. A közvetlen főnöknőm nagyon jól gépelt és rendszeresen vállalt gépelést íróknak. Engem küldött el a kéziratért, majd én vittem az írónak a kész anyagot is.
Emlékszem, hogy amikor legelőször Zilahy Lajos íróhoz mentem, még a lábam is remegett. Aztán nagyon elcsodálkoztam a látványon. Nagy villa, bezárt ablakok, a csöngetésre egy sötét ruhás nő jött ki, aki betessékelt a házba, de nem is igazán tudtam merre menjek, mert sötét volt. Aztán láttam, hogy kinyílik egy paletta és mentem a világosság felé. Nagy volt mindenfelé a „rendetlenség”, sok papír, poros tárgyak és a szoba hátsó részében egy sovány, csontos alak, aki a botjára támaszkodott és hátulról megvilágította őt a beáradó fény.
Ő volt, maga az író.
Átadtam a hozott anyagot, megkaptam tőle a következő adagot, köszöntem és eljöttem. A szívem hevesen kalimpált, hogy én most tényleg találkozhattam vele, közben viszont kis csalódást éreztem a rideg, komor szobától.
Később rájöttem, hogy az író már beteg volt, a sötétruhás nő a gondozónő lehetett. Ő már ellátásra szorult, de azért folyamatosan írt.
Mit számított a lomos, poros szoba?!
Ő abban a csodában élt, amit le is írt mindnyájunk örömére. Valószínű a hétköznapi élet útvesztőjében már elveszett volna, de így maradandót alkotott. Ő erre született.
Mi másra születtünk, de talán ebből a példából kihámozhatnánk azt, ami tanulságul szolgálhat, hogy kapcsoljunk ki, tegyük félre az apró-cseprő napi dolgokat és foglalkozzunk mással is, pl. festéssel.
- Vagy pl. menj el a tréningre és ne sajnáld magadtól az időt!
- Vagy például…. Jó, majd még meglátom! Gyere, folytassuk a beszélgetést a konyhában, mert közben megfőtt a leves.
- Mindig ilyen voltál? Mindig sajnáltad magadtól az időt?
- Nem, dehogy! Amikor fiatalon feljöttem a fővárosba, akkor csak magammal foglalkoztam, mert úgy éreztem, hogy rengeteg mindenről lemaradtam és azt be kell hoznom. Képzeld, hogy volt két színház- és egy operabérletem, esti suliba jártam, dolgoztam, de hajnalban már a szigeten úsztam, délután futóedzés és utána újra úszás a Dagályban, mert ott volt az öltözőnk, hétvégén versenyek, koncertek, stb.
Be is hoztam a lemaradásaimat hamarosan a fővárosi ismerőseimmel szemben. Ők lepődtek meg a legjobban a helyismeretemen és a kulturális naprakészségemen. Egy idő után már én is fővárosinak éreztem magam. Mire Ti megszülettetek, már nem volt lemaradásom, mert úgy éreztem, hogy minden megtörtént velem a maga idejében és most másnak van itt az ideje. Akkor már rólunk szólt a történet, a család lett az életünk fő színtere.
- Igen, emlékszem, sok helyre mentünk, kirándultunk.
- Mindenre emlékszel? Mert néha úgy érzem, hogy amikor jött a rossz időszak, akkor az nektek nagyon rossz lehetett.
- Tudod, én eljártam sok barátomhoz, láttam, hogy ők hogyan élnek. Voltak, akik normálisan és voltak, akik rosszabbul, mint mi. Nem azért, mert kiabálások voltak, hanem igénytelen volt a környezet, stb. Nálunk ilyen nem volt, látszólag rendben volt minden.
- Igen, látszólag. Sőt, sokáig nagyon is titkoltam mindent még a családtagoktól is. Titeket viszont sajnáltalak, hogy ezt kell megélnetek és igyekeztem nektek mindent pótolni két ember helyett.
- Hidd el, hogy mi ezt nem éreztük. Nem volt összehasonlítás, hogy mihez képest rossz a mi családi életünk. Ez volt, ezt fogadtuk el, nem volt ez akkor tragédia számunkra.
- Én pedig azt tudtam, hogy egyszer másképp lesz. Nem tudtam hogyan, miképp, de nagyon vágytam a nyugalomra, békére. Akkor még nem ismertem semmiféle Titkot, vagy mást, de mivel nem volt kivel megbeszélnem, ezért évekig minden gondolatomat leírtam. Aztán pedig elrejtettem az irományaimat, majd később elégettem. Mindegyikben az szerepelt, hogy békés, boldog élet, nyugalom, szeretet, egészség a gyermekeimnek.
Sok volt a bánat és a zűrzavar körülöttünk, nekem két biztos pontom volt. Az egyik Ti hárman, a másik a munkám. E köré épült minden tervem és minden erőmmel ezekre összpontosítottam. Úgy látszott időnként, hogy elég jól, mert pl. a munkahelyemen néhányszor segítséget kellett kérnem, hisz nem tudtam, hogy mi lesz másnap. Az igazgatóhoz mentem, mert az is csak ember. Így is volt, de még mennyire! Segített, amit tudott, majd megjegyezte, hogy én lettem volna az utolsó, akiről feltételezi ezt a zaklatott hátteret, hisz rajtam semmit nem látni. Igen, erre törekedtem, hogy Ti sem lássatok semmit és ne érezzetek hiányt semmiben. Nekem ez természetes volt és úgy gondoltam, hogy az lesz a tetteimre a válasz, ha majd egyszer Ti visszaigazoltok engem.
- Akkor Te most újra építed önmagad?
- Hát, gyakorlatilag igen, mert talán két évvel ezelőtt jutottam el gondolatban addig, hogy önmagammal foglalkozzam, majd pedig kb. egy éve, hogy elfogadjam, szeressem önmagamat.
- Nem semmi! De azt nyugodtan elmondhatom Neked, hogy ha mindezt értünk tetted, akkor jól tetted és jól is csináltad, mert sok mindent mi sem éreztünk.
- Egyszer beszélgettünk egy barátnőmmel, hogy elképzelem magam 60 éves anyókaként, amint körülöttem vannak a 30-40 éves „ kisfiaim”, akiket még mindig….most pedig itt van, ha nem is egészen így, de majdnem. De tudod, én ezt nem érzem kihasználásnak, vagy nyűgnek. Örülök, hogy így együtt vagyunk.
- Igen, ennek mi is örülünk, de látod, egyre kevesebben leszünk. Igaz, aki elmegy, az a saját idejében és saját akaratából megy el, mert tudja, hogy itt addig maradhat, ameddig akar.
- Na, hát ez a legfontosabb nekem, hogy ezt érezhetitek. Látod, milyen sokat is adtál ma nekem ezzel a beszélgetéssel és még csak lelkiismeret furdalásom sincs, hogy nem dolgoztam, hisz annál sokkal fontosabb dolog történt velem.
- Velem is!

Hozzászólások



Drága Gyöngyök!

Rég nem voltam itt és az oldalon sem. Most elolvastam újra és mondhatom jól esett felidézni.
Köszönöm, hogy TE is itt jártál és én is küldöm Neked öleléseimet!-:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága BEA!

Kell a bátorság, igazad van. És ha nincs elég, akkor szoktam egy kicsit rásegíteni. Szerencsére előttem egyik sem szégyelli a gyávaságát sem, persze mindig minden "kettőnk között", szigorúan. Azóta is jól van, néha lázong, mondja a magáét. Ennek a napnak a hangulata bennem azóta is sokszor visszatér. Köszönöm a hozzászólásaidat!-:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Ery! :))

Úgy látszik, dolga van még ott, csak az előző alkalmakkor nem vette még észre, és az élet mindig visszatereli! Ehhez is nagy bátorság kell, merni visszamenni ugyanoda, ahonnan egyszer már kiszálltunk.
Sok sikert a fiadnak!
"Éljünk a szívünk erejével!" :)))))



Köszönöm BEA, van folytatás is, képzeld!-:)))

A fiam - csütörtök óta - újra dolgozik és a régi helyén. A főnöke újra visszahívta. Ez azért nagy szó, mert ez a harmadik ilyen alkalom, amikor szerencsét próbálás címén váltott, majd újra a régi helyére került.
Örülök, mert Ő még nagyobb Mágus, mint én és ezt folyton bizonyítja is. Mégegyszer köszönöm!-:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Ery,

ez nagyon aranyos történet volt...:)))



IMI, köszi a fotót!-:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága Bea!

Most az az időszak jutott eszembe a hozzászólásod hatására, amikor egészen kicsikék voltak és még csak ketten voltak.
Már akkor is valamiféle rendszerben zajlott az életünk. Ők nap közben játszottak, ettek, aludtak, de délután 3-6-ig, sőt még utána is, hiszen akkor vacsi, fürdés és mese következett, az övék voltam. Ha esett, ha fújt, mi elindultunk Budafokon és sétáltunk, énekeltünk az esőben, virágot szedtünk, vagy versenyt futottunk, szánkóztunk, mikor minek volt itt az ideje.
Aztán egyszer az történt, hogy még nem jött el a 3 óra, én dolgoztam a konyhában és megjelent a két bik-makk két víztől csurgó konyharuhával és ezzel a szöveggel: "Na, Anci! Kitakarítottunk, hogy neked segítsünk, most már mehetünk együtt játszani?"
Először vettem egy nagy levegőt, - hogy AtttttyaÚristen, ezek végig maszatolták a lakást két vizes konyharuhával - de aztán annyira meghatódtam az igyekezetüktől, hogy letettem mindent a kezemből, megdícsértem őket és mentünk játszani.
Persze utána azért finoman megkértem őket, hogy máskor azért szóljanak, mert így is nagyon jó a takarítás, de nekem másképp mégjobban tetszik. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy mindig mindent meg lehet egy gyerekkel beszélni, a korának megfelelő módon, csak nekünk is korrektnek kell lenni velük. Aztán természetesen, ezek a dolgaink végig kísértek bennünket az életünk további szakaszában is, mint ahogy most is leírtam ebben a blogban.
Köszönöm, hogy megerősítettél ebben az érzésemben!-:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Ery Drága!

Jól tetted, hogy leírtad, nagyon köszönöm!
Elsősorban emberek vagyunk, az hogy épp gyerek, vagy szülő valaki, - csak a szerepe, egy "pillanatnyi" viszony két ember között, ezért nagyon nagy szó, hogy Te emberként szóltál Hozzájuk 5 éves korukban is, ezért is kapod vissza Tőlük ezt az egyenrangú hozzáállást.



Szívesen Drága Öbi, én is köszönöm!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága Ágica! Jujj, de jó, hogy itt vagy,

még szokom!:)))
Igen, nagyon jó mindkettőnknek! Nekem és Neked is, hiszen érezzük, hogy kellünk és Nekik pedig azért, mert érzik a hátteret. Erre törekedtünk, hogy ez így legyen. Tegnap nekem ez egy óriási megerősítés volt Tőle. Tudod, dönt az ember, nehezen, de még is csak eldönt valamit és utána azért vannak néha kétségek. Ez most nekem egy nagyon jó megerősítés az egyik legérdekeltebbtől.
Köszönöm, hogy itt vagy, köszönöm, hogy szóltál és nagyon örülök Neked.
Szeretettel ölellek!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága Bea!

A hangvétel? Tulajdonképpen kicsi koruk óta így beszélgetek velük. Tehát a beszélgetés mindig is kétszereplős volt úgy, hogy csak finoman terelgettem őket a jó választásuk felé, de a döntés megmaradt nekik. Megtanulták és ők sem szólnak bele az én dolgaimba. Erre épp ma volt egy jó példa megint, mert munkával kapcsolatban variáltam, levelezgettem, majd úgy éreztem, hogy közel vagyok a döntéshez. Kikértem a véleményét (Ő, a középső, mert most Ő van velem itthon a legtöbbet), hogy mit szól ahhoz, hogy én effelé hajlok. Erre Ő azt mondta, hogy már régóta várta tőlem ezt a választ és szerintem lendíteni fog rajtam ez a döntés.
Jól esett, mert várta, érezte, de nem szólt bele, csak most a végén, amikor pont erre a pici bíztatásra volt még szükségem. Tényleg nagyon jó érzés és ez az érzés volt bennem tegnap is, ami miatt gondoltam, hogy leírom Nektek. Úgy látom, hogy jól tettem! Köszi a hozzászólásodat és mindent!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



:)

Köszönöm!
Öbike
A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Drága Ery...

Jó,hogy megosztottad velünk ezt beszélgetést.Én is sok ilyenen túl vagyok,sőt még a mai napig is jönnek...és akkor mindent félretéve,
csak velük foglalkozom.Gyerekek ők,még mi vagyunk....hiába 35-37 évesek.
Nagymamának én is eltudlak képzelni,mert ha gyermekeinket így szeretjük..csodálatos érzés az unokánk érkezése és a vele érkező
végtelen sok szeretet.Szeretettel ölel:Ágica



Drága Ery!

Engem a hangvétel fogott meg nagyon, ahogy beszélgettek. Anya és fia. Két egymást tisztelő ember, alapvetően is tisztelik egymást, a vérségi kapocs ezt csak még erősebbé teszi. Az anyáknak sokszor elég, ha tele a gyerekek gyomra és egészségesek, de az emberre annyira nem kíváncsiak...
De jó ilyet látni! :))
Élj a szíved erejével!
Szeretettel:
Bea



Na, ez nem ér...hüpp....hüpp...

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága Barátnőm!

Fantasztikus nap ez a mai! Ennek a beszélgetésnek most volt itt az ideje. Nagyon örülök, hogy megtörtént, mert tudom, hogy mindkettőtök számára nagyon sokat jelentett.
Te csodálatos anya voltál, vagy és leszel mindíg. Ez az ösztön kiírthatatlanul benned van a gyermekeid nagy örömére.
Egy kicsit előreszaladva az időben elképzelem, hogy nagymama vagy. Tudom milyen leszel!
Megszületendő unokáid a legszerencsésebbek közül valók lesznek, hiszen Te leszel a nagymamájuk.

Szeretlek!

" Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Drága Anett!

Örülök, hogy ilyeneket gondolsz rólam! De tudod TE is, hogy ezek az érzések nem mindig jönnek elő az emberben akkor,
amikor kellenek és a többi, pontosan úgy van, ahogy írod!:))) Köszönöm és én is ölellek sokszor!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Kedves Anikó!

Köszönöm szépen a visszajelzésedet! Én is úgy gondoltam, hogy ugyan személyes a példa, de talán mindenki ki tudja belőle
hámozni azt, ami segít a továbblépésben. Nekem ez a mai nap nagy segítség volt és annak is örülök, ha Neked segítettem azzal,
hogy leírtam!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Igen Drága Ery...

Olyan jó érzéssel tölti el az embert, mikor szívéhez nagyon közel álló embertől megerősítést kap, igen te mindent nagyszerűen csinálsz. Nagyon sok embernek kellene megtanulni, hogy a bátorítással és a dicsérettel sokkal több jót érnek el, mint az ellenkezőjével.

Millió ölelés!Anett

“Most valósággá válik minden édes remény,
Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e, csupán rajtunk áll.”
(Antoine de Saint-Exupéry)



Kedves Ery!

Én is ezzel kínlódom, még ezt meg kell csinálnom, még azt, és ha majd minden kész, ragyog, utána jöhetek én a tormnámmal, a meditációmmal, a szépítkezéssel...mondanom sem kell, olyan nincs, hogy végre minden kész legyen, és sorra kerüljek én is. Kezdek már ráébredni, és jókor jött az írásod is, mert segít az ébredésben.

Ó, Zilahy Lajossal én is találkoztam gyermekkoromban, akkor is már fehér haja volt, de még egészséges volt-látszólag. Édesapám volt az őszi írótábor szervezője városkánkban Magyarkanizsán, itt Vajdaságban- minden évben, amin Zilahy Lajos is részt vett, és ilyen alkalmakkor nálunk aludt.Nagyon megmaradt emlékezetemben, pedig még csak 9 éves voltam amikor elhunyt.



Drága Anett!

Köszönöm, hogy megérted és teljes szívemből kívánom, hogy Veled is megtörténjen.
Szinte felszabadultam ettől a beszélgetéstől, aminek minden mondatát le sem tudtam írni, csak a lényegét.
Az előbb megint lejött és azt mondja, hogy: "Az jutott még eszembe, hogy ne is gondolj arra, hogy valamit
rosszul csinálsz. Jól csinálod és csak is jó lehet a végeredmény!"
Ugye, tudjuk? De mennyivel más így hallani, Tőle!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Drága Ery!

Bízom benne, hogy egyszer én is egy ilyen beszélgetést fogok hallani. Szinte magam előtt láttam ahogy átsétáltok a konyhába, és hallottam a fiad nyugodt szeretetteljes hangját ahogy mondja neked:
"Hidd el, hogy mi ezt nem éreztük. Nem volt összehasonlítás, hogy mihez képest rossz a mi családi életünk. Ez volt, ezt fogadtuk el, nem volt ez akkor tragédia számunkra."
Köszönöm, hogy elolvashattam az életed egy napját.

Millió szeretettel teli ölelés! Anett

“Most valósággá válik minden édes remény,
Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e, csupán rajtunk áll.”
(Antoine de Saint-Exupéry)