Partnerkapcsolat 3.

secretItt az ideje a harmadik szint kifejtésének, bár most csak a férfi oldal fér bele, a nőit holnap!

Szavakkal leírni egyszerű, de megvalósítani nem feltétlenül az. Ahogy már említettem az előző írásokban: az első szint arról szól, hogy a másiktól akarom, azt, ami boldoggá tenne: a szabadságom másoktól függ, a szeretetet a másiktól kapom. A második arról szól, hogy magamnak adom: szabadságot a felelősség kikerülésével, szeretetet az önszeretettel érem el. A harmadik szinten már nincs szükségem, én adok!

FÉRFI:
A férfi rádöbbenve, hogy ettől szabadabb már nem lesz, elköteleződik valami ÜGY mellett. Az ügy többet jelent, mint a saját öröme, többet, mint a családja boldogulása. Valami, amit a közösségért tesz, vagy Istenért. Lehet ez a haza védelme, vagy meditáció (nem vizualizációs álmodozás, hanem Milarepa, Bodhidharma, vagy hasonlók nyomában járni!) Egy MLM vállalkozás, ha csak a pénzért teszi, nem számít ügynek, ha valóban a többiekért, az ő sikerükért, egészségükért hajt, túllépve magán, az ügy. Ha lemegy a haverokkal focizni, az egy 2. szintű hobbi, ha megszervezi a helyi csellengő gyerekek edzéseit és focikupáját, az ügy. Ez fontosabb kell, hogy legyen a kedvesénél is. Képzeljük el, hogy James Bond felébred Gizi mellett, hogy telefonon hívják megmenteni a világot. Gizi kiakad és hisztizik, hogy megííígééérteeed, hogy itt maaaaraaadsz! Ha passzolja a világmegmentést Giziért, akkor a hölgy pontosan 3 másodpercig boldog, aztán lenézi Jamest, mert nem mentette meg a világot. Tehát menni kell, nincs mese! Gizinek meg hisztizni kell… Sebaj! Amíg nincs meg az ügy a férfi életében, addig egy alapvető ürességet él meg. Ezt betöltheti csajozással, pénzkereséssel, tévézéssel, de végig lesz benne egy mély fájdalom.
A nő felé nyitott szívvel fordul, amennyire tud. Igyekszik figyelni. Fontos! Ami egy nő számára evidencia, az egy férfinek legtöbbször teljesen ismeretlen terület. Egy nő, ha jól éli meg magát, akkor a ruházata nem csak fedi a testét, de kifejezi a hangulatát is. A bugyi színe összhangban kell, hogy legyen a felsőruházattal, akár látja más aznap, akár nem. A férfinek funkcionálisan van három-négy cipője, a nőnek, ha teheti harminc-negyven. Mert mindegyik más hangulat. Mi férfiak, csak azt látjuk, hogy szép, vagy sem. A feladat az, hogy a részleteket is egyre jobban érzékeljük. Ha tehát a kedvesünk elénk lép a keresztkérdéssel: melyik fülbevaló illik a ruhámhoz, akkor a legrosszabb válasz a mindegy. A második legrosszabb, hogy fogalmam nincs alapon a bal kezedben lévő! A válasz nagyjából az lesz rá, hogy Miéért, ez nem tetszik?- és felveszi a jobb kézben lévőt. Vegyünk magunkon erőt és próbáljuk megérezni! Ez a fejlődésünk iránya! Hölgyeim, lehet, hogy elkeserítő, de ha nyögtök egyet, a 95%-a a pasiknak nem tudja, hogy élvezel, vagy fájt! Az összes pornóban ezért kiabálnak, hogy „Most élvezek!”, hogy a balga is tudja, hogy mi van!
Tehát, ha a férfi nem lát, nem tud követni, nem érzi, hogy mi van, akkor nem feltétlenül egy sötét bunkó, egyszerűen tényleg más. Ezt nekünk meg kell tanulni, de nem könnyű, annyira másként vagyunk összerakva. A nők az energia, együtt áramlás az élettel. A férfiak ezt kívülről nézik, és csak néha-néha lépnek be az életbe, akkor is legtöbbször azért, hogy végigvigyenek egy projektet. A humorunk is már. A férfi kívülről ránéz, és megmondja a frankót. Nem véletlenül a humoristák zöme férfi. A nő együtt áramló humorú. Nézd azt a kisgyereket, milyen aranyosan….! Amikor egy dögös csajt megnézünk az utcán, akkor az egy pillanatra beránt bennünket az életbe. Mert megnézzük, akár van partnerünk, akár nincs! Nem feltétlenül dugni akarunk! Angyalt láttam, érdemes élni! Felemeli a szépség a lelkem.
Ha egy férfi szíve megnyílik, lehet, hogy egy ideig nem áll rendesen a szerszáma. Össze kell hangolni a figyelmet és a céltudatosságot. Az egyik dolog, hogy szeretem és közben mocskos dolgokra készülök vele. Ez így leírva hülyén hangzik, de tényleges probléma sok pasinak, hogy összeegyeztessék a szexet a szeretettel. Ahogy a nők egy része is önbecsülési problémákat épít a dologra, feleslegesen.
A másik árnyaltabb. Emlékeztek a Mi kell a nőnek? című filmre? Mel Gibson egy áramütés miatt elkezdi hallani a nők gondolatait. Felszed egy csajt,és amikor ágyba kerülnek félhat marad. Mert ilyeneket hall: Na, mi lesz már nagyfiú? Igen, az a mellem nem kell lecsavarni! Végül kimenekül a fürdőszobába, ahol dönt, és élete élményét okozza a nőnek, hiszen súgnak neki! De először azon kell átlépnie, hogy kritikaként élje meg amit hall belülről. A női kritikától nagyon fél minden pasi. Ezért akarnak tökéletesek lenni. Pedig ha tudnák, hogy nem a tökéletesség a lényeg, hanem a tudatos jelenlét. Hogy akkor is itt vagyok nyitott szívvel, ha tombolnak az elemek. A tudatos jelenlétből fakadó férfiasságot nem pótolja sem viagra, sem sportkocsi, sem csekkfüzet.
Szóval a kihívás a férfinek az, hogy megnyitva a szívét, érezze a nőt. Lépjen át a felszíni próbákon, felületességen és a nő szívét érezve, arra hangolódjon rá, amit a nő valójában akar, és irányítsa oda. Merjen irányítani, elragadni a nőt. Úgy vezesse, ahogy táncban kell. Nem a fejében őrzött projektmodell alapján (számolva a lépéseket, fejben tartva a figurát), hanem érezve az életet, és azt, ami történik valójában. Ezáltal oda jutnak el mindketten, ahova egyedül nem tudnának.
Amikor elmenekül a férfi a nő elől, mondjuk sziklát mászni, vagy vadvízi evezésre megy, akkor azt hiszi, ez most más. Pedig nem. Figyelsz, vagy meghalsz! :-) A férfiak hisznek a felhalmozott érdemben. Ha a haver jófej volt tegnap, tegnapelőtt, de ma ki van borulva, semmi gond, holnap jobban lesz. A nők nem így működnek. Ha most nem figyelsz, akkor véged. Kit érdekel, hogy öt perce még figyeltél? Akárcsak a sziklamászás. Végig figyelni kell! Ha a szexben talál a férfi egy jó mozdulatot, akkor hajlamos ismételni, pedig a körülmények megváltoztak! Ilyenkor kéne, hogy jöjjön tantrikus szinten egy állati nagy pofon. :-)

A férfi a szabadságát annak adja, aki és ami felé elköteleződik. Szabad a lövészárokban is.

Hozzászólások



Kedves András!

"Elméletileg van olyan férfi, aki napi öt percben olyan minőségi jelenlétet tud adni, hogy az kitartson egész nap. Gyakorlatban????"
Gyakorlatban szerintem attól függ mi kell a nőnek.Ha lelkitárs,szerintem az öt perc tuti nem elég.Ha egy tenyészbika akinek sok-sok ügye van és dől a lé,akkor meg minek az öt perc,legyen csak egy,annyi is elég és még a minőségi jelenlét se fontos szerintem.



sikerült

Kedves Edit!

Így harmadik próbálkozásra sikerült felfognom hogy te vagy a nő és a pasidról beszéltél:)
Vannak olyan nők akik tudják tolerálni,hogy a pasijuk "sose ér rá".Cserébe gyakran kapnak egy jó életszínvonalat,és szépen eléldegélnek egymás mellett.Attól függ kinek mit jelent a párkapcsolat,mint olyan.Mert ha egy nő úgy gondolja,hogy a férfi dolga az,hogy dolgozzon és eltartsa a szeretteit,akkor neki ez így oké.De ha egy nő nem a másik mellett akar élni,hanem a másikkal együtt...ahhoz szerintem igenis sok idő és törődés kell.Hogy reménytelen-e egy ilyen pasi...attól függ kinek.Nekem tuti az lenne,mert nincs ideje...nem tudom neked mi a fontos.Mert ha ideje van,akkor meg pénze nincs annyi...nem tudom mi neked a fontos.



:)))))

Ja,hogy te vagy a nő:)))))
Akkor is ugyanaz a válasz szerintem,csak férfival:))))



Azért kedves Drága Zsűl, mert

Azért kedves Drága Zsűl, mert mást írtam, csak jobbnak láttam törölni. :) Semmi közöm mások életéhez.



Kedves Ritocska!

Ezt miért írtad?



Egyébként ne feledjük, hogy a

Egyébként ne feledjük, hogy a világ tükör, és amire figyelünk, azt látjuk. A "hol van már egy olyan" meg a "miért mindig csak" hozzáállás nem azt sejteti, hogy a következő pillanatban betoppan az a vágyott férfi/nő. Ha valaki komolyan gondolja, hogy szeretne egy magasabb szintű kapcsolatot megélni (ezt megadhatja egy új "arc", vagy egy régi, új "arccal":D), akkor először magában kell az igény mellett akarnia és meg is tennie a változást. Az egyik legkönnyebb első lépés, hogy új szemmel nézed a körülötted levő embereket. A félig üres pohár helyett a teli részét nézed. Ha ezt magadévá teszed és megszokod, észre sem veszed, és Te magad is máris "emelővé" válsz. Nagyszerű érzés, de ennek se kell a rabjává válni; nem szabad görcsösen keresni a nagy bummokat. Olyannak kell elfogadni a találkozásokat, érintkezéseket, amilyenek. Sokszor előfordult velem is, hogy sokat sejtettem bele egy találkozásba, és nagyot kívántam adni, erre nem fordítva sült el? Én kaptam sokat, és megint azt éreztem, hogy én vagyok az, aki nem tud adni, pedig szeretne. Persze visszajelzésekben azért megjött ennek az élnek a tompítása, belül mégis ezt éreztem.
Azt se feledjétek, hogy a világ legegyszerűbb és legélvezetesebb dolgáról van szó! Hiszen olyan jó együtt lenni valakivel, akit szeretsz valamilyen formában! S emiatt még érdekel is az illető, tehát - elvileg - minden magától kell, hogy jöjjön, mint a karikacsapkodás!:)



-

Nem mondtam semmit.



Kedves Jamy!

Hát a nő én lennék:), eléggé elfoglaltan, de kétségtelenül sokkal több szabadidővel... nehéz nem hisztizni, bármennyire is nem a műfajom! Köszi, hogy írtál, üdv.: Edit



gyanítom, hogy azért ez nincs teljesen így!

Egy harmadik szintű nő nem állna szóba egy első szintű pasival! Ezekben az esetekben egyszerűen egy letagadott igény van a nőben. Elég gyakori. Érdemes elolvasni az enneagram 2. típus leírását valahol! "Nekem nincs szükségem semmire, de rám szükség van!" című önbecsapás.
Nagyon hajszál választja el az első és a harmadik szintet: a tudatosság. Az első szintű nő is ad, szolgál, csak épp a férfi egóját szolgálja, a harmadik szintű rombolja az egót és szolgálja az isteni ÉN kibontakozását!

A sok-sok üggyel megáldott férfivel kapcsolatban pedig meg kell fontolni, hogy milyen a minősége az együtt töltött rövid időnek. Elméletileg van olyan férfi, aki napi öt percben olyan minőségi jelenlétet tud adni, hogy az kitartson egész nap. Gyakorlatban????



Nem reménytelen

Nem reménytelen,szerintem egy olyan nő kéne melléd akinek ugyanolyan sok dolga van,mint Neked és ugyanúgy elkötelezett sok ügy mellett. Mindenki más bevágná szerintem a hisztit,miért nem érsz rá.



És mi van, ha több "ügye" is van?

Kérdés: hogyan tud jól működni a partnerkapcsolat, ha a pasinak több nagyon fontos ügye is van? Céget vezet, felelősséget érezve és vállalva a foglakoztatottak megélhetéséért, elvált, de nem az a szokásos vasárnapi apuka, hanem az átlagosnál jóval nagyobb szerepet kíván betölteni a gyermeke életében, aztán ott van még a politikában való aktív részvétel, hogy tovább ne soroljam... Hogyan fér ebbe egy partnerkapcsolat? Nincs az a tolerancia, ami mindig pozitívan képes hozzáállni ahhoz a tényhez, hogy még a saját magánélete is csak ezek után következik a sorban...
Vagy eleve reménytelen az ilyen pasi? Mit gondoltok?



szerintem

Szerintem tele van a világ 3.szintű nőkkel (Én adok) akiknek 1.szintű pasi a párjuk(Tőled akarom).Jó volt végigolvasni amit írtál,csak aztán vége lett és visszatértem a valóságba.Lehet,hogy én rontok el valamit,de én idáig csak 1.szintű és egy 2.szintű férfit vonzottam be.Életemben nem láttam olyan férfit,akinek ÜGYE lett volna,hacsaknem ügy a kocsma,vagy horgászás.Beszélgetni a 2.szintűvel mondjuk tudtam,az egyes szintűekkel meg nem,biztos tőlem akarták azt is,hogy válaszoljak magamnak:))).
De én hiszek a James Bond-ok létezésében és addig hiszek benne míg meg nem teremtem és be nem vonzok egy hasonlót.Igaz még nem találtam ilyen csodát és a környezetemben senki se....na de miért pont ne én?És függetlenül attól,hogy idáig csak szellemifogyi férfiakat vonzottam be,abban is hiszek,hogy van egy lelki társam valahol és kiegészítjük majd egymást mint jin és jang és egyek leszünk,és nem fog minket érdekelni hányas a szintünk.



Kedves András!

Eszembe juttatsz egy hasonló vélekedést, amit én írtam, hallottam egy előadáson... azon előadás emlékei alapján próbáltam lejegyezni... Amit írsz, szerintem valahol hasonlít erre, íme a link:
http://www.thesecret.hu/node/8393



:)

Nem mondtad, csak a példáid eléggé ezt sugallták és általában nem a férfiak felé vagy igazán szélsőséges. :)) Amikor hallgattalak régebben, meg most is, amikor elolvastam ezeket az írásaidat, mindig az a gondolatom volt, hogy szívem szerint megtenném, hogy ezt leírom női szemmel is. :)) És igazad van, hogy MÁS és nem alá vagy fölérendelt, de így picit részrehajlónak érzem. ;)

Egyébként azért is jó, hogy ezt leírtam, mert legalább tettem saját magammal kapcs is egy komoly felfedezést. Igen. Szélsőségek rocks! :))

De köszönet az írásokért.



hmm

Azt mondtam volna, hogy a női kommunikációban van a hiba?
Nem, csak más! Bár manapság a második szinten nem feltétlenül annyira más. Pasik lettek a nőkből, és nők a férfiból. Nem teljesen rossz, de nem is extázis. Amit leírok az szélsőséges, de fontos! Az extázis szélsőségből fakad!



:)

Az előadásodon is végighallgattam ezeket a szinteket, de szerintem nemedből fakadóan elfogult vagy a tárgyban.

A férfiak és az érdek nélküli adás... Erre befizetnék. Nagyon őszintén. Elég sokkal találkoztam, de olyannal, aki érdek nélkül adott volna, hát... Erről a harmadik szintről nem is beszélve. Kivéve, ha a "haverok" és az "üzlet", "mert szívecske valamiből meg kell élni" az "ügy"-nek számít. James Bond meg állati jó fej ipse, csak egy nagy gondom van vele, hogy fikció. :)

Mielőtt félreértés esne, eggyel maximálisan egyet értek, hogy a férfiak nem értik a nőket és a nők sem a férfiakat, de tapasztalatom szerint meglehetősen kevés is a törekvés, hogy ez másként legyen. Különösen férfi oldalról. Mert egyszerűbb hallgatni, meg vállat rántani, meg "majd rájössz" vagy szimplán csak "nem kell annyit beszélni", "nem kell mindent kimondani", rálegyinteni, "NŐ!" vagy simán letiplizni.

Én nem tartom magam a fülbevalón megsértődős nőnek (egyébként is vagyok annyira nagy kislány, hogy dönteni tudjak), de azon, amikor igyekszem egy konfliktust emberi módon megoldani és nemükből fakadóan képtelenek rá a férfiak, akkor tanácstalanul tárom szét a kezem és elgondolkodom talán mégiscsak a hiszti lenne a megoldás. Mert attól legalább félnek. De, ha jobban szeretek felnőtt módjára viselkedni? És nem szeretek csapkodni és vörös fejjel visítozni? És szeretem a konfliktust frissiben letudni, mert feltételezem, hogy félreértés?

Szóval azt gondolom, hogy nem csak a női kommunikációban van hiba. :)



köszi! :)

Csodás és mesteri őszinteség. Tőled vártam a választ, András és éppen ilyesmire számítottam. Kíváncsiságom kielégült. ;)



:-))))))))))))))))))))))))))

Ezzel egyetértek! ez az írás is arról született, hogy nagyjából tudjuk (már akit érdekel), hogy merre van az arra. Mivel az esetemben a cél a megvilágosodás, nem csak egy ferrari megteremtése, ennek a mércéjét írom. Lehet, hogy nem ez a fórum rá, de ez nem zavar.

Amúgy a tantra tanárom szerint az a kihívás, hogy saját neurózisunk és tanáraink elmebaja ellenére elérjük a megvilágosodást.

A tanárok közül szinte mindenki komplexusból tanít. Én is így kezdtem, de egy ideje már rádöbbentem erre, azóta sokkal inkább játék. Bár még van mit elengednem....



Vendor :)

... nem számít, hogy aki észt oszt, hogyan él, csak az hogy érzed e, hogy amit mond igaz.

Ez a lényeg.

Egy csomó lélek van itten a földön, az egyiknek ez a sorsa a másiknak az, az egyik egy ilyen élet utat jár be a másik egy olyat.

Sokan bele esnek ebbe csapdába, hogy hallanak valamit és ezért utasítják el, mert számukra nem hiteles személy adja át a tudást, a megértést.
Te ne légy ilyen.
Ami igaz az igaz és tök mindegy, hogy kinek a szájából hangzik el, vagy hol olvassuk, egy nagy okos lexikonban vagy graffitiként egy budi falán.

A világ nagyon érdekes, talán éppen ettől :))

Minden jót mindenhez :D



Kíváncsiság

Azért arra kíváncsi volnék, hogy azok közül, akik itt osztják az észt, vajon hánynak van igazán rendben az élete :) Szerintem marha nagy meglepetések derülnének ki. Vicces ez a világ, talán éppen ettől. :)