Pénzzel és karierrel kapcsolatos történetek gyűjteménye

Ez a téma éppen az aminek hangzik. A vonzás törvényének tudománya erősen gyakorlati tudomány, igzoljuk szeretném ha mindannyian beküldenénk sikertörténeteket.
A Biblia azt mondja: "gyümölcseikről ismeritek meg őket". Mik a mi gyümölcseink? Ha barátságosak, jóakaratúak vagyunk, ha békességet, szeretetet sugárzunk mások felé, ha szakmai eredményeinkkel hozzájárulunk mások és magunk épüléséhez, akkor jó gyümölcsöt hoztunk. Járjuk meg együtt a fejlődés útját előre, felfelé, Isten felé!



Változtass valamin, Csuti!

Ha azt tapasztaltad, hogy nálad a dolog nem igazán működik, valószínűleg van ott egy "görcs", egy akadály. Véleményem szerint ez az, hogy arra koncentrálsz, hogy a munkád, a hivatásod által szerezd meg a jólétet. A munka jó és becsülendő dolog, de ne arra koncentrálj! Ne akard az Univerzumot korlátok közé szorítani. (Nem szereti!:))) Ne te akard meghatározni a hogyan-t, inkább csak a végeredményre és a végeredmény elérésekor érzett kellemes érzésre, hálára hangolódj! Egy nagy igazság a rendkívül szimpatikus Mike Dooley-tól, akinek a frissítő hírlevelére igazán érdemes feliratkozni: Az agyunk NEM azért akkora, mert azzal kell kitalálnunk azt, hogyan materializálódjanak a vágyaink, hanem azért, hogy el tudjuk vele képzelni azt az érzést, szituációt, amikor a vágyaink már materializálódtak!
Szerintem kicsit lazíts az "akaráson", engedd át a gyeplőt a Mindenségnek! Végezd a dolgod ahogy eddig, de vágyaidban a végeredménynek örülj, ne foglalkozz a hogyannal!
Szeretettel:
-fóka-



bőség

Szia haoka!
Szeretném én is kipróbálni a netes pénzkeresést, bár nem vagyok egy internetes guru, de kipróbálnám, főleg akkor, ha mindez ingyenes, és sok kicsi sokra megy ebből is lehet esetleg bőség ugyanis az anyagi helyzetem nem mondhatnám, hogy rózsás. Előre is köszi a segítséged.
Eredményes teremtést kivánok



Csak ámulok....

Az anyagi helyzetem csapni való, üzletkötő lévén több könyvet elolvasva, és agykontrollos lévén is pozitiv goldolkodás, stb. ott tartok, hogy az APEH tartozás miatt hitelt kellett felvennem és jövőre nyugdijba akarok menni.,húsz éve elváltam és két leányomat egyedül neveltem, ma már mindkettőnek diplomája van, amire nagyon büszke vagyok, szeretem a munkámat is (pénzügyi tanácsadás, hitelezés,befektetések, biztosítások) viszont nem vagyok benne sikeres és mindezt 1997 óta csinálom, nem igazán tudom bevonzani a potenciális ügyfeleket, pedig valóban segíteni akarok nekik, ugyanis annál jobb érzés nincs mint amikor segítesz a céljaik megvalósításában. Én a pénzt egy eszköznek tartom egy olyan eszköznek, amivel célokat lehet megvalósítani. na hát nekem ez az eszköz valahol mindig elakad. Vonzás Törvénye, igen a hasonló hasonlót vonz, így én is , hát ilyen az ügyfélköröm is, ez borzasztó. Én is akarok milliomos lenni, hogy végre élhetném az életet is, amióta elváltam, azóta csak a munka van, de nincs pénz, nincs szórakozás, nincs tengerpart és hiába képzeltem magam oda, valahogy nem jutottam el oda. Adtam magamnak egy utolsó esélyt én is sikereket akarok elérni a munkámban, én is akarok tengerparti nyaralást, és nem érdekel, hogy milyen
lesz a nyugdijam a minimálbér után, hisz igy is úgy is milliomos leszek. ja és a felvett hitelt is egyösszegben vissza tudom fizetni, mert megtehetem így aztán meg is teszem. rám talál az az ügyfél
aki akkora összeget fektett be, hogy a jutalékából még az unokáim is profitálnak, na ez aztán egy merész kivánság, de miért is ne, úgy legyen.



Nagyon jo

grcomplete, nagyon nagyon orvendek:), gratula es tudjatok minden ott van csak kell kerni.

Jot olvastam: az univerzumnak van 1 nagy lerakata es ott minden van, kell kerni es maris csomagoljak es kuldik- ne felejtsetek el megkoszonni!

En kerek mindennap valamit, barmi jut eszembe es csak ugy omlik, hihetetlen:). Olyan dolgok jonnek ami egeszen mas de kapcsolodo.
Ebben az evben- meg a titok megismerese elott kertem, hogy boldog legyek, mert ez valamiert nem jott be nekem, barmilyen jo dolgom is volt. Most minden napom csupa boldogsag. Az elobb 1 jo hirt hallottam, varom ugy legyen:)
Minden jot kivanok nektek, vegyetek az univerzalis lerakatbol es toltson el a szeretet, feny es merhetetlen boldogsag.



Gini!

Szia Gini!
Nagyon örültem, amikor olvastam a történeted. Különösen az utolsónak!
Csak így tovább. :) Úgyis "megtalálod" a legmegfelelőbb utakat. :)

Puszi, Demko :)



Menjetek el Csilla tréningjére,tényleg hatásos!

Azóta minden sikerül...Mármint ami a médiát illeti.Ma megint jöttek riportot csinálni.Hétfőn megjelenek a Metro napilapban.(2 !!! millió !!! példányban jelenik meg!!!).Szintén ma telefonáltak a Sikeres Nők című újságtól,hogy 2 oldalas cikként megjelenek a jan-febr.összevont számban...Holnap jelen leszek,mint szponzor,de barterként---(mindenhol ott leszek,mint reklám,5 tv lesz kint,na meg az újságok) a Miss Alpok -adria szépségkirálynőválasztáson.Most már sejthetitek,mi volt a kívánságom...és egyre jobban jönnek is be a kívánságaim...Csilla!Szeretnék még Tőled rendelni határidőnaplót!!:-)Ti is rendeljetek mégmégmég!:-)Mert a jóból sosem elég!!:-)Sok sikert mindenkinek!:-)
Rita --- eXtrém szendVicc



Köszi Martinak is!

Köszönöm a hozzászólásotokat és a multkori segítségeteket. Most hétvégén megvettem a "Kérd és megadatik" című könyv mindkét kötetét. És nagyon nagy hatással van rám. Nem is tudtam szinte letenni. A gyakorlatok is nagyon fantasztikusak. Több méterrel járok a föld felett!
Köszönöm,köszönöm...!!!



ez is



ez a kedvencem



aljani

megmondtam, hogy szuper lesz!
nekem is napról napra , egyre jobb-mindennap beadom a kéréseimet és megköszönöm:)
Szuper ajándékot kaptam amit rég kívánok, a férjemnek pedig bejött 1 angliai meghívás.
Köszi,köszi!



Gini Kedves!

Olyan ismerős,és olyan tökéletes:))
Köszönöm:Ercsi



Vonzás, bár nem az enyém:-)

Még egy érdekes, nem anyagi tárgyú vonzás.
A párom még csak kóstolgatja a spirituális dolgokat. Érdekesnek tartja, vonzza őt, de csöppet szkeptikus, vagy inkább tartózkodóan figyelgeti mire megyek vele én:-)
Elég cefet hónap van mögöttünk. Betegségek, anyagi nehézségek és nyilván ebből is adódóan érzelmi feszültségek, stressz. Egymás agyára mentünk és egyre hidegebben viselkedtünk.
(kos-kos)
Szóval, mig én Müller Örömkönyvét vettem meg, Ő Trutykó Pokoljárását:-) Ezen jót röhögtünk persze... Ő maga mondta: Ajajajjj itt valami nem stimmel, még a címek is éreztetik, ki mivel tölti magát...
Mondom magamban: Ja! Kezdi kapisgálni:-) Figyelget és látja, hogy hasznomra válik "amivel töltöm magam"... Látja, hogy az eddig nevetséges hitem magamban kezd visszaköszönni és találkozni velem.
A történet pedig. Csúnya, stresszes, hideg hónap volt a november érzelmileg is. Tegnap lefeküdtünk és mint mostanában oly sokszor háttal egymásnak. Dac, és várakozás a másikra. (Vicces...:-))
Aztán nekiálltam végre levenni az ego páncélomat, megbeszéltem magammal, hogy elég.
Odafordultam, mondtam olyan marha fáradt vagyok, szeretlek és különben is nevetséges ez a haragtartás, bújj ide kiflibe, hagy érezzem, hogy nem utálsz:-)
Odabújt.
Reggel azt mondta: "5 perccel azelőtt, hogy hozzámszóltál azt mondtam magamban: - Ha működik ez a hülye vonzás törvény, akkor szóljon hozzám Gini, és végre kerüljön helyre minden!"..... :-)))
No comment...
Az biztos, hogy párás volt a szeme amikor elmesélte.



A Gyuruk Ura:)

Sziasztok! Elore is elnezest az ekezetlensegert de sajnos kulfoldi a klaviaturam, ugyanis kinnt elek Angliaban:) Szoval az en tortenetem nem a penzrol szol, de ez is megtortent es tuti hogy a vonzas torvenye van a dologban:) Par honappal ezelott, tortent hogy volt egy kabala ezust gyurum ami eltort. Aztan ra egy honapra korulbelul neztem meg a Secretet, es olvastam el a konyvet. Gondoltam hat legyen ez az elso, szeretnek egy gyurut, de kulonleges legyen! Konkretan nem vizualtam be hogy milyen legyen pontosan, csak hogy KULONLEGES legyen...Es tortent a mult heten, hogy az en kedvesem hazaallitott egy uveg pezsgovel, hogy unnepeljunk...Mondom mit? Hetkoznap, munka, stb stb, vajon mi a rossebbet kene nekunk unnepelni?:) Hat majdnem le is nyeltem az unneples targyat:) Ugyanis megkerte a kezemet egy igazan KULONLEGES csodaszep gyuruvel:)
Hat ez lenne az en tortenetem:) Es ez meg csak a kezdet!

Ui: Egy orara is acsingoztam mert par honapja elhagytam...ket napja kaptam egy orat pont olyat amilyet akartam.:)

Tovabbi szepet es jot mindenkinek!

Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi, pótolhatatlan és helyettesíthetetlen.



A legapróbb is hatalmas élmény

Tegnap megkértem a páromat tolja ki a lányunkat sétálni, kitakarítok. Nekiálltam, 10 perc múlva meghalt a porszívónk. Nem részletezem miért, a fontossági sorrend legyen elég:-) NEM tudunk porszívót venni! Álltam a romok fölött, kezdtem összeomlani, aztán káromkodtam egyet - Isten bocsá' -, felröhögtem, mondom: Akkor is lesz porszívóm ingyen!
Felhívtam anyámat: - Anyu, kölcsönadnád a porszívótokat, besz@rt az enyém:-(
- Kölcsön persze, de várjál már a Zsoltinak (sógorjelöltem) van kettő vadonatúj, azt mondta eladó 5 ezerért darabja. Hívd fel!
- Szia Zsolti, anyám mondta van eladó porszívód, most halt meg az enyém, kellene. Odaadhatom részletekbe - szégyen ide vagy oda - azt az 5 rugót, amit kérsz érte?
- Milyen részletekben? Átviszem holnap, nehogy már az 5 ezer forintoddal legyek boldog, te hülye vagy, tiéd az ingyen.
Ma áthozta.
Thats all...



Kedves Chiradia!



:)

:)

nem tudom igazán hova irjak h mindenki láthassa...csak annyit szeretnék h szííívvvből örülök annak h egy ilyen szuper közösség létezik és én rátalálhattam :)



Szia Jégcsapretek! Ha tudsz

Szia Jégcsapretek!

Ha tudsz valamit használni abból, amit írtam, annak csak örülni tudok! "Használd egészséggel!" :)
A lényeg, hogy tudd (és tudod is), hogy jó úton haladsz, és így tovább! :)
És sok sikert a babához, már ha ezt lehet így írni. :)

Köszönöm, hogy meghallgattatok, elolvastatok. :)
Puszi, Demko :)



Sziasztok, vonzás törvényét alkalmazók!

Már régen írtam erre az oldalra,de úgy gondolom tudnotok kell a pozitív változásokról. Legutóbb,mikor itt jártam ahhoz kaptam tőletek tanácsot, hogy vajon mit csinálok rosszul, pedig úgy gondoltam, hogy mindent jól teszek. Hát azóta óriási változás történt. Képzeljétek összejöt azaz üzletkötés amiről a multkor írtam, csak egy másik alannyal, lényeg a pénzem megkaptam érte. Aztán jött egy mégnagyobb üzlet , sokkal, de sokkal több pénzt kerestem vele. Utána pedig átutaltak a számlámra megint egy nagyobb összeget. A páromnak van egy üzlete, amit már régebben be is akart zárni, mert...
Gondoltam foglalkozom az ő dolgával is, és elhatároztam hogy x összegű bevétele van az üzletnek. Hát mit mondjak, csodálatos módon szaporodik a kassza nap mint nap, amit az elmúlt évekre nem lehet mondani. De a jövővel foglalkozzunk és ugye a jelennel. De várjatok ez még semmi. Rendezvényszervezéssel is foglalkozunk, esküvők, szülinapo, meg ilyesmi. Azt határoztam el 1 hete,hogy 5 megbeszélésünk lesz a héten és bejött. Azt is tudni kell,hogy ilyenkor az ügyfelek a megrendelés mellett kifizetik az 50%-ot. Nagyon boldog vagyok és örülök annak is, hogy a párom már pozitívan gondolkozik és látja azt,hogy ez mennyire működik. Leírhatatlanul hálás és boldog ember lettem az elmúlt 1-1,5 hónap alatt. Aki ezt másképp látja az vak.
Köszönöm!



Drága Shakti!!!

Fantasztikus vagy!!!!!!!!!!



"...mint a gyermekek..."

Az egyik kedvencem. És ebben is nagyon hasonlítunk. Először az anyám unszolására olvastam el a Bibliát. 18 éves lehettem. Azt mondta, az alapműveltség része. Károli fordítást. Bár nem sokat értettem belőle, az Evangéliumok mindig "megfogtak". Később vettem másik fordítást, sőt több nyelven is beszereztem. Mára az egyik kedvencemmé vált. Jézus tökéletes teremtő volt. Én nagyon bírom őt is. Tudom, egyesek számára istenkáromlás, hogy ezt írom, de nekem biztosan igazi, jó haverom lett volna! Szerintem igazi példakép!



Helló Shakti!

Fúúúhhh.... Na, ezek a szavak most olyan jól estek, hogy mindjárt kiugrom a bőrömből! Csak azért is ideírok egy idézetet a Bibliából, mert annyira de annyira igaz, Te vagy rá az élő bizonyság!
"Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, semmiképpen nem mehettek be a Mennyek országába!":))))
Na, ez az! Igen! Ezért vagyok itt! Ilyen bizonyságokra vágytam! Köszi!
-fóka-



Lelki társ

Fóka drága, ezek a gondolatok és a stílus annyira közel áll hozzám. Olyan vagy férfiban, mint én nőben! Csíplek! A Secret előtt - micsoda véletlen - már másfél évvel elolvastam a Teremtő képzeletet, a Vonzás hatalmát, a Kérd és megadatikot (meg azóta a Vonzás törvényét). Lazán kell kívánni. Tán a Barbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól című könyve írja le a leglazább kívánást. Egyszer kipróbáltam egy kívánságot. Gondoltam, akkora marhaságot kérek, amekkorát csak lehet. Ő hivatkozott egy kastélyra - aki olvasta, tudja. Az volt a kívánsága, hogy ő bizony kastélyban akar lakni. Gondoltam, ez elég nagy baromság ahhoz, hogy én is ezt kívánjam. Annyira röhögtem közben, és annyira abszurdnak és lehetetlennek véltem, hogy azt mondtam, na Istenem, ha ez lehetséges, akkor minden lehetséges! Rá 4 hónapra kaptunk egy meghívást egy Genovai kiállításra, Hotel Castello Miramare (nézzétek meg a neten a képét www.castellomiramare.it - ha jól tudom). A falakat mossa a tenger, igazi középkori kastély. Mi a sarokszobát kaptuk, így minden ablaka a tengerre nézett. Csak álltam a kastélyszobábam, bámultam a tengert és akkor esett le! Úristen, én egy kastélyban lakom! Bár csak pár napra, de akkor is!!! Gondolhatjátok, hogy innentől kezdve igazán felszabadult a teremtőerőm. Ezt annak javasolom, aki olyan, mint én. nagyon nehéz időket éltem, rettenetes kapcsolatom volt a pénzzel. Kitaláltam, ha nem tudom megváltoztatni az érzéseimet ezekkel a papírdarabokkal kapcsolatban, akkor nem azt kívánom, hogy pénzem legyen, hanem azt, hogy mindenem meglegyen, amit ezért megvehetnék. Na aztán meglódult a fantáziám! Istenem, olyan évet zárok, hogy senkivel sem cserélnék. Ha abból indulok ki, hogy gyakorlatilag hajléktalan voltam (3 hétig laktam utcán), elmondhatom: Van egy 60m2-es újépítésű lakásom (teljesen ingyen!!!), új autóm, majdnem 6 jegyű bevételem (kitöltöttem ám azt a Secret csekket - az van rajta, havi 1 000 000 Ft). :-) Gyönyörű gyerekem, ideális párkapcsolatom. Idén 10 országban voltam és ebből 6 tengerparton. Imádom a munkámat (hiszen a hobbim). Az élet annyira nagyszerű, annyira csodálatos, laza és szabad! Kívánjatok! Próbálkozzatok igazi hülyeségekkel, mint a gyerekek. Közben jól érzitek magatokat, nevettek a képtelenségeken, és egyszer csak valóra válik. Utána pedig szárnyakat kaptok, és együtt repülhetünk a létezés angyalszárnyain!



Szia Demko! Új vagyok itt,

Szia Demko!

Új vagyok itt, s már egy másik témában írtam "pár sort", s utána gondolkodtam el a soraidon...s nem is igazán pénzes téma, de el kell mondanom:))) közlési kényszerem van:))..Nem akartam még egy gyereket- többek között a pénz miatt, meg azért mert nem is tudom elképzelni, hogy úgy szeressem , mint az elsőt, akivel évig csak ketten voltunk , s nagyon összenőttünk - dehát a férjemet nem hagyhatom gyerek nélkül, hamár elfogadta és szereti az enyémet...arra akrtam kilyukadni, hogy lehet, hogy azért van most olyan munkahelyem, ahol nem szeretek, hogy így is tereljenek a családalapítás felé:))) nem is rossz a gondolatmeneted, bár én is mindíg azt vallom, hogy bármi történt is velem, akár jó, akár rossz, nem tartanék itt és nem az lennék aki most vagyok, ha bármi is máshogy alakul:)))
üdvözlet
Jégcsapretek



Sziasztok! Én is nemrég

Sziasztok!

Én is nemrég olvastam a Titkot, és már vannak sikerek! Nekem nagy gond az anyagiak, mivel egyedül nevelem a kétéves kislányomat. Elképzeltem, hogy külön lakásunk, állandó havi jövedelmünk lesz, és "véletlenül" a múlt héten egy olyan netes oldalra jutottam, ami egy csomó infót adott a netes pénzkeresésről. Belevágtam, és már szépen gyűlik a pénzem, igaz, lassan, de már látható a vége, hogy igenis fogok tudni lakást venni. Tulajdonképpen semmit nem kell csinálni, csak amikor netezek, akkor egy progit elindítani a gépemen, és másokat is beszervezni, hogy az ő gépükön is fusson a progi (teljesen ingyenes a letöltés!) És egyedül ezzel nem sok pénzt lehet keresni, de ha vannak emberek, akiket én ajánlok, azok után már szép kis summát kapok. Feladtam ingyenes netes hirdetéseket, és már egy csomó jelentkező van. Ha gondoljátok, ezt ti is megcsinálhatjátok - ha írtok nekem, elküldöm az infókat, hogy mit hogy kell csinálni - ingyenesen,hiszen én az után kapok pénzt, ha ti is letöltitek a progikat. És ha ti is hirdettek, akkor ti is kaptok a ti ajánlottjaitok után. Szóval, ha napi 2 órát neteztek, akkor ez megéri, és csak kicsi időbefektetés, az is csak az elején, amikor hirdettek. A leírásokat meg nektek már nem kell megcsinálni, mert egyszerűen továbbkülditek a ti jelentkezőiteknek az én leírásaimat. És tudjuk, hogy BŐSÉG van, mindenkinek jut jelentkező... Ha érdekel, írjatok: haoka8@gmail.com. Köszi! Sikeres teremtéseket mindenkinek!



Fóka!

Szuperül elmondod, taníts még:)
Szeretem az egyszerű, logikus, rövid:) dolgokat-ezért is jó nekem a titok.
Olvastam 1 másik könyvet:hogyan legyél borzasztó gazdag rövid időn belül(-ezt elnevezem G-nek). A titkot hamarabb olvastam( ezt T-nek nevezem). Ez 1 kis előzetes ahoz amit elakarok mondani.
G-t befejezve felírtam magamnak a kivánt havi jövedelmet=1,5 millió forint.
Másnap letöltöttem a csekket a T-ről, ráírtam 1 összeget.
A következő nap rájöttem, hogy a T csek havi kamatja megegyezik G szerint kivánt összeggel-ez csodálatos és máris rámtört a boldogság érzete még jobban.
Eredmény:A negyedik nap 150 ezer forintot kaptam, onnan ahonnan nem is vártam.
Juhéééééé, beeee jóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!



még valami

Sziasztok megint!
Több helyen olvastam itt a fórumon, hogy sokan "akarnak", "nagyon akarnak", mégse megy. Engedjétek meg, hogy kissé vulgáris témával illusztráljam a dolgot. Nem tehetek róla, de férfi vagyok, és mint a férfiak közül sokan, én is szeretem az altesti humort:))) Előre is bocsánatot kérek az érzékenyektől. Szóval:
Olyan ez, mint a székrekedés: minél inkább akarjuk, nyögünk, annál több a kudarc, a fájdalom, a szenvedés. De ha elernyednek a belek...:))) Nnnna, szóval a teremtés élvezet és móka kell, hogy legyen, mert csak úgy működik! Sokszor nehéz magunkat felszabadítani, de a lényeg éppen ez: könnyedén, nem görcsösen. Aztán meg nem kell az órát nézve várni, hogy mikor teljesedik be. Azzal csak hátráltatjuk. Olyan ez, mint a túlzottan ragaszkodó szerelmes: a túlzott ragaszkodásával, állandó telefonhívásaival csak elriasztja maga mellől a párját, az meló után inkább a kocsmába megy a haverokkal, ott legalább békén hagyják:))) De ha tudja, hogy otthon egy türelmes és nem szekáló társ várja, igyekszik haza, nem kíváncsi a haverok hülyeségeire. Ha elültetünk egy magot és utána naponta kiássuk, hogy lássuk, nő-e már, azzal nagy valószínűség szerint kipurcantjuk szerencsétlen magot. De ha türelmesen várunk, esetleg már előre elkészítjük a kinövendő virág helyét az egyik szekrényen, stb... Az életben minden így működik. Élni és élni hagyni. Így van ez a teremtéssel is: ha megteremtettük, hagyjuk élni. Aztán majd jön az a megfelelő időben. Ha valamit nagyon féltünk, ha valamihez nagyon görcsösen ragaszkodunk, jó eséllyel elveszítjük. De ha valamit hagyunk élni, kibontakozni, az jó eséllyel - ha néha úgy is érezzük, mellőznünk kell - visszatalál hozzánk, méghozzá tartósan.
Sok sikert mindenkinek!



egy kis segítség...

Sziasztok!
Már régebben foglalkozom a vonzás törvényével, még a Titok c. film és könyv megjelenése előtt. Sokmindent megtudtam az azóta jobblétre szenderült Lynn Grabhorn és a Hicks házaspár műveiből, amelyek szintén erről szólnak. Egy másik témában már megemlítettem, de itt is megemlítem a módszeremet, ami sokaknak segíthet.
Nem kell hozzá más, mint némi idő, és egy képszerkesztő program, egy képnézegető program (a windows saját képnézegetője is jó, de nekem kedvencem az ACDSee), esetleg a Powerpoint. A lényeg: készítsünk fényképekkel, feliratokkal, ábrákkal, animációkkal megspékelt vizualizációt segítő prezentációkat arról, hogy milyen gazdagok vagyunk, mi mindenünk van, stb. Remek móka!
Visszanéztem egy régebbi ilyen "műsoromat" és azt láttam, hogy jónéhány tárgy, ami abban szerepelt, már a birtokomban van, mindenféle erőlködés nélkül. A lényeg: úgy tekintsünk ezekre a prezentációkra, mint már meglévő dolgokra, amikért hálásak vagyunk, amikben gyönyörködünk. Lelkesítő aláfestő zenéket is hallgathatunk közben. Határt csak a fantáziánk szabhat. Készíthetünk montázsokat, amint egy nagy ház szép medencéjében hűsölünk, vagy egy klassz autó volánjánál vigyorgunk, vagy akármiről. Az se baj, ha a képek mókásak, sőt!
Elmondok egy érdekes esetet. Ez még akkor történt, mikor még nem is ismertem ilyen témájú könyveket, de a Bibliában (ami nem vallásos mű, hanem egy igen összetett, többdimenziós eseménymátrix sok-sok használati utasítással az élettel kapcsolatban) volt egy eset, mikor Jákób Lábánnál szolgált, és egyetlen fizetségként azt kérte, hogy a pöttyös meg a csíkos juhok legyenek az övéi. Lábán kinevette, mert olyan juhai nem is voltak, de belement az alkuba. Jákób ekkor elkezdett egy vizualizációs gyakorlatot, kezdetleges ámde hatékony segédeszközzel: botokat vett, amiket befestett pöttyösre meg csíkosra és azokon keresztül nézte a juhokat párzás közben.(mármint a juhok párzottak épp, nem ő..:))) A lényeg: ezután a juhok csak pöttyös és csíkos egyedeket kezdtek elleni... Jákób kőgazdag lett, Lábán pedig síkideg...:))) Ez a történet nyilván fikció, ahogy a Biblia legtöbb sztorija, de mint hitlecke tényekre alapszik. Gondoltam, kipróbálom! Mivel juhokra nem volt szükségem, de egy szép új piros autóra annál inkább, fogtam a szép új áhított autó képét és kivágtam, szépen a körvonalai mentén egy katalógusból. Naponta néhány percre ezen a képen keresztül néztem azt a helyet, ahol az ócska Trabantom parkolt, mintha a szép piros autó parkolna ott. Mondanom sem kell, már ötödik éve ezzel a piros autóval járok...:)))) Szóval működik! (no, és a papírkivágás-autót is eltettem emlékbe:)))



kedves aljani!

Hogy nem sikerult az uzlet, ennek nagyon , nagyon orvendjel, mert sokkal nagyobb var rad.



EZ csodálatos, Ritus! :)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Hát ez a megrendelősdi egyre jobb:-)

Hát ez a megrendelősdi játék egyre jobb...Pénteken a blikkben jelentem meg.Egyszerűen hihetetlen,hogy minden sikerül,amit csak kívánok:-)
Nektek is ezt kívánom!:-)
Rita----eXtrém szendVicc