Popper Péter utolsó levele

PopperPopper Péter utolsó levele - 19:58

Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. 76 éves volt. Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében.

Egyik utolsó levelét a 168 Órának írta. A hetilapban megjelent írást a 168 Óra engedélyével az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. A Megbeszéljük című műsorban Bolgár György olvasta fel az elhunyt író, pszichológus levelét.

Popper Péter levele

Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a
Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek.

Kik ezek az emberek? Főként magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek.

Márai azt kérdezte egyszer: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszú napot, a purimi és a hanukai játékokat.

S mert a közelmúltban történt valami velem, megkérdezem: vajon jól emlékszem-e Lucifer kérdésére Ádámhoz? Nos, vitéz uram! Nem borzogat egy kissé furcsán a torz képű halál hideg szele? És én felelek: borzogat.

Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal.
Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.

De addig - kérem megértéseteket - igyekszem eltűnni az életetekből.
Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.
Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém.

Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart.
Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? - kérdezte.
Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?
Különben jól vagyok .

Péter

Forrás: levelezőm 2010, 04. 20.

Hozzászólások



:(

istenem...



Ez kb. olyan

mint mikor megkérdezik,hogy vagy?
Mondod,hogy épp szarul....erre vagy azt válaszolják,hogy én is jól,vagy megy tovább a beszélgetés,mintha semmit se mondtál volna,vagy rosszul vannak attól,hogy panaszkodsz és elkezdenek félni,hátha ki is akarod fejteni miért vagy rosszul.Sose fogom megérteni miért kérdeznek emberek valamit,ha még a válasz se érdekli őket.
POPPER HALHATATLAN!



:(

Nyugodjon Békében Kedves és szeretreméltó dr.Popper Péterünk!
Lélekben mindig velünk marad!!!
Szeretjük!
Hiányzik nekünk nagyon!!:(



Kedves Ragyogás.....

Köszönöm hogy megosztottad ezt velünk.