Ragyogj!

ragyogj"Az a szép, ha szakadatlanul változunk. Mert minden változás haladás, minden állandóság hanyatlás. Megelégedés és beletörődés csak ugyanaz, mint a reménytelenség, és aki megáll és nem akar mássá lenni, az már a halált választotta." (Arsan, Emmanuelle)

Az utóbbi 2-3 hónap leforgása alatt az életem majd' minden része egy dolog körül forgott, és ez: a Változás.

Sokan félnek a Változástól.

Kedvelik a kijárt utat, dolgaikat a megszokott mederben szeretik tudni; legyen szó műszakbeosztásról, a családdal töltött hétvégékről, a helyről, ahol munkanapokon megveszik a szendvicsüket, az épületről, ahol tanulnak, arról, hogy az asszony otthon van a gyerekkel és főz, vagy épp a távkapcsoló számára felszentelt éjjeli szekrény bal hátsó sarkáról. Ez egy oldalról természetes. Hiszen az életünk szokásokból épül fel; bizonyos időpont környékén kelünk, alszunk, eszünk, edzésre járunk, szórakozunk és pihenünk /amolyan 8_óra_munka_8_óra_pihenés módjára/, és megszokjuk, hogy a tér mely bizonyos szegletébe kell állnunk minden reggel hogy bepréselődhessünk egy egykoron 'Tömegközlekedésre Alkalmas'-nak pecsételt piros, pöfékelő szardíniásdobozba.
És ezek a bevált tevékenységek, ismeretek kényelmessé, élhetővé teszik életünket. És ez így van jól. Tudjuk, hogy anya és apa szeretik egymást és azt hisszük, ez örökké így marad; ismerjük a főnökünket és számítunk az eddig felénk mutatott jóindulatára a jövőben ésatöbbi.
Plusz a szokásaink segítenek bennünket a szerepalkotásban és -megvalósításban is, hogy tudjuk, kik is vagyunk mi, illetve hogy elhelyezzük magunkat valahol a szociális palettán. /Például ha valaki végez az egyetemen, egy naptól fogva már nem diák. De még nem is munkavállaló. Akkor ki is Ő valójában??/

De mi van, ha valami -vagy esetleg minden- borul?
Ha 2 hónap pangás után felismerjük, hogy a munkahelyünk nem lesz már az, ami másfél éve volt..
Ha rá kell ébrednünk, hogy igencsak össze kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat; és közben az egy éve tökéletes lakótársunk bejelenti, hogy vidékre költözik egy hónapon belül..
Ha felötlik bennünk, hogy a partnerünket talán mégsem nekünk teremtették; ha megkapjuk a hírt, hogy egy szerettünk komoly beteg lesz; ha negédes új sztorikat kell hallgatnunk az édesapánktól az új szerelemről; és ha mindeközben komolyabban elgondolkozunk rajta, hogy tényleg szakítani kéne; vagy ha elhatározzuk, hogy két év után szakot váltunk az egyetemen..

Szóval nekem a lakóhelyemen kívül gyakorlatilag minden megváltozott az utóbbi hetekben.

A munkahelyem, az diákstátuszom, a másik munkahelyem, apukám szerelmi élete és ezáltal a családi felállás, anyukám lakóhelye, anyukám egészsége, a magánéletem ..

Hát volt azért hullámvasúúút :)
Anyagilag, hangulatban és teremtőerőben is ;)

----------------------------------------------------------------------------------
Egy hónapja elkezdtem egy füzetet.
Mélyponton voltam, ami azért nem általános mélypontot jelenti, hanem a magamhoz képest vett mély pontot.
Emlékszem, szinte m_a_g_a_m_r_a e_r_ő_l_t_e_t_t_e_m a pozitív gondolatokat.
Minden nap írtam a füzetbe, többször is, sokszor oldalakat. Mert bőbeszédű vagyok /ugye nem is látszik?/, pláne ha a vágyaimról van szó. :)
Eleinte Semmi Kedvem nem volt hozzá. Ekkor a szépírásra és a különböző színű tollak váltakoztatásával próbáltam magam a feladathoz kötni.
Aztán beindultam :)
Mondhatni: naplót írtam --előre.

Egy szép bordó füzet /a kedvenc színem/ szépen bevonalazva, egy szentesített toll, én és a gondolataim. A vágyaim. A fizetésem pontos összege. A kapcsolataim jellemzői. A Férfi jellemzői /pár oldal -csupán :D/. A munkahelyem pontos jellemzői. A családi helyzet megoldódása. Egészség, pénz, és mindenekelőtt Újra az a Hamisíthatatlan Harmónia Bennem. A kiegyensúlyozottságom, és az, hogy Mindig Mosolygok.

Erre is koncentrálnom kellett az elején. Amolyan terápiás módon figyeltem a hidakat, a kisbabákat, a virágok nevető pompáját, a csókokat és mindenekelőtt a felhőket, persze. Simogattam a kis kőangyalokat a dekorboltban. Mosolyogtam, ha napsütésre ébredtem; ha esett, akkor a szeretett jegenyefámra gondoltam az udvaron.
És így tovább. Majd mesélek még ;)
-------------------------------------------------------------------

És most az életem sínen van újra.
Én tettem oda.
Boldog vagyok és kiegyensúlyozott.
Teljes harmónia van bennem.
Van egy fantasztikus állásom, ahol anyagilag megteremthetek magamnak mindent, amire szükségem van és többet is.
Anyukámnak fantasztikus lakást találtunk, jövő héten költöztetjük.
Apukámmal újra jó a kapcsolatom.
Megtarthattam a dekorboltos állásomat is, amit nagyon szeretek és ami nagyon rugalmas.
Anyukámnak is találtam állást -egy Tökéleteset.
2 év kihagyás után újra játszatok színpadon egy ígéretes színtársulatban, folytatva a 10 éves múltat. :)

És a füzetem: Csupa Hálaadás és "Köszönöm".

És tényleg: Köszönöm.

Címkék:

Hozzászólások



Kedves ...

...Ery, domcsi, ágica és Evelion!
Köszönöm a szavaitokat és a jókivánságokat, mindannyiótokat ezerszer ölellek, és remélem, mihamarabb találkozunk!
Kivánok Nektek minden napra csodát!!

..., drága Juditmama!!!
Igen, én is örömmel emlékszem vissza az estére! Emlékszel a füzetre, amibe irtam? MOndtam, hogy afféle napló ez -csak előre ;)
Szeretettel ölellek!

...humorgumó!
Még mindig imádom a neved ;) Szombat este találkozunk!

... macsesz!
Örülök, ha Te is szép változásoknak nézel elébe! Igy szép az élet, nem?? :D
Akkor szombaton!

...Katis!
Örülök, ha adhattam! Ne félj önmagad lenni ;)

...Tike!
Igen, nagyon hiányzik az ölelésed, azt is bevallom, hogy a többi barátunk energetizáló öleléseit mind-mind kénytelen vagyok a tiéd mögé rangsorolni :D Pedig ők se semmik azért ;)
Ezer mosoly:

Dia
..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Drága Dia!

Szivből köszönöm írásodat.Nagyon sajnálom , hogy szombaton nem talizhatunk.
Bizok benne, hogy hamarosan el jön az a nap is. Jó lenne ismét átölelni Téged!

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Ismét tanultam:)))))))))))

Dia kis drágám:)))))))))))))) Most ismét hatalmasat tanítottál...nagyon-nagyon köszönöm:)))))))))))))))))))

Édesanyudat ismeretlenül is köszöntöm, és boldog vagyok minden jó híredtől!!!!! Én csak kis tyúklépésenként mertem megtenni bizonyos döntéseket...kicsit már én is jól vagyok, a felhők felett már számomra is kbukkant a napocska:)))))

Imádnivaló lányka vagy:)))))))))))))))))))))) Hatalmas ölelésem küldöm:))))))))))))))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Dia kedves:-)))

Szívből köszönöm, amit írtál.... :-) Szinte csak gördül lefelé a szemem, és csak olvaslak, olvaslak....A VÁLTOZÁS...a bizonytalanság, a sok mi lesz ha, viszatartja az embert...olykor engem is, főleg a nagy lépések előtt...:-)) Ahogy olvastalak csak egyre inkább azt erősítetted meg bennem, hogy bizony én is nagy lépések előtt állok...ami szépen lassan be fog következni....új otthon....új munkahely...új iskola....új Én:-)))

Nagyon köszönöm még1szer.... ja és hát szombaton találkozunk!:-))
Szeretettel:
Macsesz



Huha

Kedves nézzafénybe:)
Még a könny is a szemembe szökött a végére.
Boldogság olvasni soraidat,mit sorokat!Azt,hogy rendben van benned a Világ:)
Nevén nevezted azt,amit egyszer próbáltam.Cefetül rossz passzban jó dolgokat írogattam.Csak pár alkalommal.
Adtál egy másfajta látásmódot.Kicsit olyan,állj az asztal tetejére és innen is nézz körbe:)
Megoszthatok még veled valamit?
Nálam a munkahely az úgynevezett "kritikus pont".
Tessék,eltelt 6 hónap,nagyon jól éreztem magam,szeretem most is.Ám már nem adja meg azt lelkiekben,amit eddig.És kényelmetlenül érzem magam,mert,nem is tudom,milyen visszaigazolásokat kapnék családtól,hozzátartozótól.
Persze, az anyagi biztonság fontos.
Ám mit kezdek én mindezzel,ha mégsem annyira jó az a jó ott belül?
Amúgy érdekes...
Mióta a középsuliban leérettségiztem /lelkileg szakadásként éltem meg/,azóta összességében dolgoztam 4-5 évet és volt eddig 16 munkahelyem??!
Hmm...
Keresek na:)))))
Azmárviszont felettébb érdekes,hogy valamit csak nem akarok még mindig észrevenni...
Nagyon úgy fest.

Köszönöm,hogy megosztottad gondolataidat!
Érezd magadat nagyon jól továbbra is!
Öleléssel,
Katis



Jó reggelt!

http://www.youtube.com/watch?v=OdZjnJyx77I

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!



Drága NÉzzafénybe -Diácskám!!

Nagyon , de nagyon örülök írásodnak ! Teljes szívemből kívánok sok sikert és amit akarsz, minden valósuljon meg egész életedben. Szerető ölelésem küldöm : ágica



jó lesz veled találkozni hétvégén:)

" Boldogság = Állapot > ÁLLAPOT=Pillanat "



Drága Kicsi Csodalány!

Már nagyon vártam Tőled ezt az írást. Nehéz most bármit írnom, mert Ery barátném lelőtte a poénjaimat, szokása szerint az én gondolataimat is leírta. Puszi Neki érte!! Mindenesetre egyet tudok. Téged nem kell félteni! Te tényleg az vagy, ami az írásodból árad. Nagyon jó volt a közeledben lenni, és hálás vagyok, hogy az éjszakából fennmaradó pár órácskát is egymás mellett tölthettük. Több ismerősömnek meséltem Rólad azóta, és egyre inkább az az érzésem, hogy Te valami különleges feladatra jöttél közénk. Mert ennyi bölcsességet, tudást amivel Te rendelkezel, 20 év alatt lehetetlen felhalmozni.Kívánom Neked, hogy soha ne térj le erről az útról, és minden álmodat valósítsd meg! Tudom, hogy ez nem is történhet másként! Szép estét kívánok Neked szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Drága Nézzafénybe!

Csodálatos érzés volt olvasni az írásodat. Nagyon sok erőt ad nekem. Köszönöm.
Kívánom, hogy továbbiakban is ilyen tökéletesen jól tudj magad körül megteremteni mindent. Kívánom, hogy szép sikereket érj el a színitársulatban, a munkádban. Kívánok neked minden szépet és jót tiszta szívemből.
Ölellek



Drága Nézzafénybe Diácska!

Örülök, hogy olvashattam Rólad. Igen, ez mind Te vagy, ezt mind Te teremtetted és még nagyon-nagyon sokkal több is vagy,
amit ezek a sorok itt nem adhatnak vissza. Az, ki lát és ismerhet érzi, ami árad belőled és ez csak vonzza a sok teremtést.
Szívből gratulálok ezekhez is és ahhoz a sokhoz, ami még feléd tart. Jó szórakozást a hétvégén Mato-nál, millió ölelés!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery