Reinkarnációs álmok

Reikarnációs álmok

Filmrendezők kommerszregényírók kedvenc témája a reinkarnációs álom, melyben a főhős visszatér előző életébe. Számos kalandot él át, és máris kész a kasszasiker. Az ilyen álmok többsége azonban egyáltalán nem jelent ennyire pozitív élményt, sem az álmodónak,
sem az álom kutatójának.

Az előbbinek azért nem, mert részleges, homályos, és mint ilyen,
hiába enged bepillantást az előző életbe, az értelmét nehezen lehet kisilabizálni az utóbbinak pedig azért nem, mert az álomanyag
gyakran hagy kétséget afelől, hogy valóban pszichikus megnyilvánulás történt-e, vagy csak egyszerű hétköznapi álom.

Eltekintve ezektől a problémáktól, a reinkarnációs álom ideális esetben sorozatokban jelentkezik, pontosan ismétlődő
álomtartalommal ritkán kiegészítő információkkal.
Üzenete specifikus, határozott, így az álmodó ébredés után minden részletre emlékszik.

Olyan helyekre, ahol életében soha nem járt, és szituációkra
amikbe soha nem került. Talán ezért éreznek olyan sokan kényszert egy ilyen élmény után arra, hogy felkutassák előző életük nyomait közeli vagy távoli könyvtárakban, levéltárakban. Gyakran felmerülő kérdés, hogy ezek az álmok vajon nem múltban gyökerező, jelenben megnyilvánuló jövőbe látások-e, vagyis nem tulajdoníthatók-e egy
hatszáz-hétszáz éve élt jövendőmondó próbálkozásának, hogy kapcsolatba lépjen a jövőjével, azaz a mi jelenünkkel.

A kérdés logikus, de könnyen megcáfolható.
Ahhoz ugyanis, hogy egy középkori próféta kapcsolatba léphessen egy jelenkori álmodóval, mindkettőjüknek pszichikus képességekkel kell rendelkezniük. Ezzel szemben az álmodó valójában ritkán, vagy soha nem pszichikus. A pszichikus álmot megélő ember általában csak
megfigyelőként vesz részt saját álmaiban. Ez alól két kivétel van.

A profetikus és reinkarnációs álmodó. De míg az előbbi jelenlegi önmagát látja a jövőben bekövetkező események sodrában,
addig az utóbbi egy teljesen idegen külsejű embert vél felfedezni álmaiban, akiről mégis pontosan tudja, vagy legalábbis érzi, hogy önmaga.

Az ortodox pszichiátria képviselői szerint ezek az álmok merő fantáziák, amelyek hétköznapi eseményeket romanticizálnak álomképpé. A tudományos kijelentések mellett általában azzal érvelnek, hogy az álmodó személyiségének nincs információja semmiféle előző létről.

Vajon mit szólnának ezek a tudomány szilárd talapzatán álló tudósok ahhoz, ha bizonyított esetek százait tennénk le az asztalukra.
Talán személyiség-torzulással magyaráznák azt, hogy valaki álmában egy letűnt korban él, egészen más emberként, és ébredés után olyan specifikus nevekre, helyekre, körülményekre emlékszik vissza, amelyekről azelőtt soha nem hallott, és nem is szerezhetett tudomást.

A reinkarnációs emlékek tanulmányozása közben szinte bizonyítást nyert, hogy az előző élet élménye csak akkor jelenik meg a jelenlegi
lét álompalettáján, ha az valamilyen módon megrövidült,
vagy tragikus véget ért.

Ebből következik, hogy azok, akik a múltban teljes életet éltek,
soha nem fognak visszaemlékezni annak részleteire, sem álmaikban, sem az úgynevezett déja vu érzéseikben. Ez utóbbi jelenség egy kis magyarázatra szorul. Mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor megpillantva, mondjuk egy épületet, legszívesebben felkiáltottunk volna: Ezt a házat már láttam valahol!

De hiába kutatunk emlékeink tárházában, nem találunk rá vonatkozó információkat, vagy legalábbis azt hisszük. Hogy megérthessük
a jelenség lényegét, képzeljük el, hogy egy forgalmas utcán sétálunk, és kirakatot nézegetünk. Tudatosan észre sem vesszük azt a kitépett újságfecnit, amin egy ház fényképe látható, és amikor mondjuk tíz év múlva megpillantunk egy házat, és az az érzésünk van, hogy láttuk már valahol, nem fogunk emlékezni a kis újságdarabra, amin tényleg ott volt annak a háznak a fényképe.

Az ilyen esetek nagy része azzal magyarázható, hogy az agyunk, pontosabban az elménk megszűri a behatoló információáradatot,
hiszen annyi hatás ér minket, hogy nem tudnánk mindet felfogni.
Így a tudatunkba azoknak csak egy kis része hatol be, és csak
ezekre fogunk tudatosan emlékezni a későbbiekben.
A többi információ mélyen elraktározódik a tudatalattiba, és csak
akkor jön elő, amikor azok valós forrását megpillantjuk.

A deja vu villanások azonban, néha a reinkarnációs memóriához kapcsolódó üzenethordozók rövid információt tartalmaznak az előző életünkről. Az előző élet emlékének felszínre hozatalában óriási
haszna lehet a hipnózisnak. Terápiaként, neurotikus esetek
kezelésére alkalmazzák, melynek során a pszichiáter kimetsz egy-egy kellemetlenkedő emléket, és helyette beültet egy semleges életélményt.

A hipnózis egyik formája a hipnotikus regresszió, melynek során
az egyént először gyermekkorába, majd a születése küszöbére viszi vissza a terapeuta. Ha ezt sikerült átlépni, a memória annyira
fellazul, hogy az alany minden különösebb nehézség nélkül
kapcsolatba tud lépni korábbi életével, és nagyobb részletességgel számolhat be annak eseményeiről, ott szerzett tapasztalatairól.

Már számos hipnotikus regressziót végeztek arra alkalmas egyénekkel, de soha nem olyanokkal, akik egyszerű kíváncsiságtól vezérelve akartak visszamenni előző életükbe.
Valószínű ugyanis, hogy a reinkarnációs álmok csak azoknak jelennek meg, akiknél valami oknál fogva meg kell hogy jelenjenek.

De vajon a rejtett tartalom mesterséges kifürkészésével
nem sértjük-e meg az egyén karmikus fejlődését?
Ahhoz, hogy eloszlassuk a kételyeket a reinkarnációs álmok
valódisága felől, választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy hol is húzódik a határvonal a fantáziaálmok és a bizonyítható álomélmények között.

Mint minden álom esetében, itt is figyelembe kell venni az álmodó
hátterét, műveltségét és sok más egyéni tényezőt. Bárki, aki anélkül bírálja a reinkarnációs álmok hitelességét, hogy ismerné a témát vagy legalábbis az álmok részletesleírását, nem fog tudni semmilyen következtetést levonni. Az egyéni vélemény pedig mindenkinek a magánügye, semmiképpen nem minősül megdönthetetlen ténynek. Nézzünk meg egy álmot a kétkedő szemével:

Mr. F., aki megszállottja az egyiptológia tudományának, gyakran álmodja azt, hogy az ókori Egyiptomban él. Vajon az álomanyagot a tudatos ismeret sugallta az álmodónak, vagy az előző, ókori Egyiptomban leélt életének emlékei eredményezték Mr. F. elhivatottságát a történelmi periódus iránt? Fontos eldönteni azt, hogy mi volt előbb: az álom vagy az érdeklődés.

A hitelesség megőrzése végett itt csak olyan reinkarnációs
álmokat említek meg, amelyek ideális példái ennek a kategóriának, sorozatban jelentkeznek, és többé-kevésbé ugyanazt az anyagot tartalmazzák.

Miss Karen G. az Egyesült Államok Légierejének egyik külföldön állomásozó alakulatánál dolgozik. Három olyan ismétlődő álma volt, amely nagyon felzaklatta. Sajnos még a férjének sem számolhatott
be élményeiről, mert ő, szkeptikus lévén, nem hisz az ilyen megnyílvánulásokban.

Huszonegy éves volt, mikor álmában megjelent egy zöld szemű, hosszú, fekete hajú, gyönyörű no, fekete ruhában és fehér főkötőben. Gyűlölettel teli emberek vették körül, és miközben egy fához kötözték, ezt kiabálták: Égessétek meg, égessétek meg a boszorkányt!

A nő sírt és rimánkodott, hogy ne bántsák, hisz ha boszorkány lenne, akkor meg sem tudnák égetni.
Ám mikor a nő szavait hallottam, hirtelen felismertem benne
önmagam. Tudtam, hogy ő én vagyok, magyarázta miss G. Karen. Almában a nő megpróbálta megértetni az emberekkel, hogy ő csak előre tud dolgokat, ez minden.

De ők nem hallgatták meg, és ezért ostobának nevezte őket.
Ekkor gyújtották meg alatta a tüzet. Valóban éreztem a tűz forróságát, a lány vergődését, a tűzhalál szörnyű kínjait.
Utolsó gondolatom az volt, hogy az emberek tévednek, és egy napon
ezt majd be is látják.

Bár miss G. nem kapott pontos információkat a tartalommal kapcsolatban, valami oknál fogva úgy gondolta, hogy az álombeli
nőnek Susanne vagy Elisabeth volt a neve. Miss G. még háromszor látta ugyanezt az álmot, vagyis összesen négyszer élte át a tűzhalált. Karen második álma a középkori Franciaországban játszódott.

A történet egy másik nőről szólt, aki egy kastélyban tartott baráti összejövetelen vett részt. Az álmodó tudta, hogy ez a nő vagy a szeretője, vagy a felesége a kastély urának.
A társaság szembekötősdit játszott, amiben a kastély ura volt a hunyó, és a nőt kellett megkeresnie.

Hogy megtréfálják, a barátai bútordarabokat toltak a tapogatódzó
férfi elé, aki eleinte ezt mulatságosnak találta, de később, mivel nem találta a nőt, tehetetlen düh kerekedett benne. A nő pánikba esett.
Ekkor már tudtam, hogy az a nő én vagyok.
Kirohantam a szobából, és elbújtam a WC-be.

Az álom helyszíne hirtelen egy kis városban folytatódott tovább,
ahol a férfi hangosan veszekedett a nővel, és végül megfenyegette, hogyha valamit továbbra is folytat, elszakítja tőle a gyermekét, akit soha nem láthat többé. Az álom utolsó jelenete ismét a kastélyban játszódott. A nő sírt és azzal fenyegetődzött, hogy öngyilkos lesz.

Aztán hirtelen kinyitotta a terasz ajtaját, nekirugaszkodott
és a mélybe vetette magát. Amikor Karen már másodjára álmodta ugyanezt, rájött, hogy az álombeli férfi nem más, mint a jelenlegi
parancsnoka. Ez egy nagyon érdekes és meglehetősen zavaró érzés,
de maga a jelenség vagyis két ember reinkarnációs periódusának egybeesése, egyáltalán nem szokatlan dolog, bár elég ritka.

A harmadik álom, mely igazából felkavarta miss G.-t, nagyon rövid volt. Egy rémült nőt és egy síró gyereket látott, a háttérben pedig egy vulkán okádta a tüzes lávát. A nő felkapta a gyereket, és futott,
míg el nem ért egy kis falut. Bementek egy házba, amit a hegy
oldalába vájtak.
Emlékszem a megkönnyebbülésre, amit akkor éreztem, mikor végre
a házban voltunk.
Aztán kinéztem az ablakon, és láttam, hogy közeledik a lávafolyam.
Hirtelen minden rázkódni kezdett.

Miss Karen G. álmai abból a szempontból érdekesek számunkra,
hogy mindhárom hirtelen halállal végződik:
az elsőben boszorkányként máglyán égetik el,
a másodikban a halálba zuhan,
a harmadikban pedig természeti katasztrófa vet véget életének.

Mrs. Shirley F. -nek az elmúlt huszonöt év alatt számtalan reinkarnációs álomélménye volt. Ezekben mindig ugyanazt látja:
egy kastélyt, ami sziklára épült, és az óceánra néz.
Mrs. F. álmában gyakran barangolja be a környéket, és néha
úgy érzi, mintha keresne is valakit.

De mindig abban a tudatban él, hogy ez a kastély az ő otthona.
Ha valaki csak felszínesen ismeri a tartalmat könnyen állíthatja azt, hogy a kastélyról álmodni, főleg, ha az álmodó szerényebb
körülmények között él, a vágybeteljesítés egyik megnyilvánulási formája.

Ez az érvelés könnyedén megcáfolható hiszen a középkorban
vagy az azt megelőző időkben az európai lakosság nagy része élt várakban, kastélyokban nem szükségszerűen a vár uraként.
Így amennyiben Mrs. F. álma a középkorban játszódik,
semmi meglepőt nem láthatunk abban, hogy ő egy kastélyt tekint
ebben az otthonának.

Chris Roberts l970-ben lépett velem kapcsolatba, miután álmaiban tiszta reinkarnációs élmények érték. Az egyik álma kapcsán váratlan körülmény lépett föl. Éppen saját tulajdonú, nonprofit rehabilitációs központjában dolgozott, mikor összeakadt egy Josephine F. nevű
fiatal nővel. Első látásra felismerték egymást, pedig azelőtt soha nem találkoztak Ahogy telt-múlt az idő, természetesen megpróbáltak közösen valami elfogadható magyarázatot találni erre a különös ismeretségre.

Erőfeszítéseiket végül is siker koronázta. Rájöttek hogy valamikor együtt éltek Japánban, talán mint férj és feleség.
Miután rábukkantak a közös életük idősíkjára, egy éjjelen
mindketten ugyanazt álmodták. A történet egy természeti katasztrófával kezdődött, mely során mindketten a tengerbe zuhantak.

Úsztak a vihartól háborgó hullámok között, míg valahogy be nem tudtak mászni egy elsodródott házba. Utoljára még látták azt a fal magasságú hullámot, amely fenyegetően rohant feléjük.
Aztán mindketten belevesztek a tengerbe.

Sajnos, nem minden reinkarnációs álom tartalmaz ilyen egész és
ép álomanyagot. Előfordul, hogy az álmodó soha nem tudja meg,
hogy mi lesz álombeli történetének a vége. Időnként az is megesik, hogy a jelenre vonatkozó szimbolikus anyag összekeveredik a reinkarnációs tartalommal, és egy meglehetősen furcsa,
majdhogynem abszurd álmot kapunk eredményként, amelyet
különösen nehéz kielemezni.

Claudia L. huszonéves michigani lánynak.
Öt és tizenhárom éves kora között volt egy állandóan visszatérő álma, amelyben mindig ötéves körüli kislánynak látta magát.
Az anyjával együtt egy magas felhőkarcolóhoz mentek, és miután beléptek az épületbe, az anyja két másik felnőttel üzleti tárgyalásra ment, így Őt egyedül hagyták.

A kislány nem félt, és nem is hiányzott neki a felnőttek társasága. Körbejárt az épület halljában, sorra megcsodálta a recepciót,
a butikok színes kirakatait és a sok jövő-menő embert.
A dekorációk között óriási csuprokat fedezett fel, amik olyan nagyok voltak, hogy könnyedén belefért volna bármelyikbe.

Hirtelen azonban úgy érezte, hogy eltévedt, és rajta kívül egy lélek sincs az épületben. Ekkor hallotta meg, hogy valaki közeledik a folyosón. Először azt gondolta, hogy az éjjeliőr az, de amikor feltűnt
az alak, rémülten látta, hogy az páncélt visel, és egy hosszú dárdát tart a kezében.

Tudta, hogy a férfi meg fogja Őt ölni, ezért futni kezdett.
Odarohant a csuprokhoz, és belefújt az egyikbe. Azt még hallotta,
hogy üldözője közeledik, de ekkor mindig felébredt, így soha nem
tudta meg, hogy hogyan végződött a története.
Ébredés után pedig úgy érezte, hogy valamit befejezetlenül, nyitva hagyott. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért ismétlődhetett
ez az álom állandóan, és ennek ellenére miért ennyire rendezetlen
és befejezetlen?

Ha tüzetesebb vizsgálatnak vetnénk alá a tartalmat, bizonyára kiderülne hogy vagy az épület, vagy az éjjeliőr páncélja egy idegen
álom beékelődése az eredeti anyagba. A legritkábban megjelenő reinkarnációs álomtípus akkor fordul elő, mikor Ugyanazt az álmot egyszerre többen látják.

Richard U. l970-ben azt álmodta, hogy a tengerparton lovagol.
A víz sötétkék volt, és kristálytiszta. Odament egy csoport férfihoz, akik olyan páncélba voltak öltözve, mint amilyet annak idején a keresztes lovagok viseltek. Mindannyian egy hajó érkezését várva kémlelték a látóhatárt Másnap Richard említést tett furcsa álmáról
két közeli barátjának.

Kiderült, hogy mindhárman ugyanazt álmodták, csak éppen más szemszögből. A barátai ugyanis álmukban egy régi hajón voltak,
és egy sziget felé közeledtek. Rájuk is benyomást tett a kristálytiszta víz szépsége.

Mrs. Georgia G. harmincéves, kétgyermekes családanya, jelenleg Iowában lakik, de mindig volt egy olyan érzése, hogy előző életében
a régi Közép-Nyugaton élt. Az első álma, mely rádöbbentette arra,
hogy valóban élt már ezelőtt, meglehetősen váratlanul érte.
Álmában egy négyszögletű tornyot látott, melynek egyik oldalát
egy hosszú, magas kőfal határolta.

A torony előtt két pap állt, akik merev arccal némán néztek le a szégyenkező fiatal nőre, aki előttük térdeit. A nő hirtelen megszólalt: "Könyörgöm", de a papok továbbra is mozdulatlanul álltak.
Ekkor ismerte fel Mrs. G. a szürkésbarna ruhát viselő nőben
önmagát.

A kőfal végénél emberek lapultak, de akármi is történt a templom udvarán, nem akartak vagy nem mertek beleavatkozni.
Bár ez az álma soha többé nem fordult elő, olyan határozott és tiszta értelmű volt, hogy soha többé nem tudta elfelejteni. Arra is jól emlékezett, hogy szüleinek sok bosszúságot és problémát okozott gyerekkorában a már szinte beteges templomfóbiájával.

Amikor például hittanórára kellett volna indulnia vasárnaponként, mindig betegséget színlelt. Azóta sem jár templomba.
A reinkarnációs álmok többsége az előző életek emlékeit idézi föl. Annál ritkább az olyan álomanyag, amely a két élettartam közötti, átmeneti időszakról szól, vagy a visszatérés pillanatát örökíti meg. Talán azért van ez így, mert az említett periódus a karmikus törvény szerint annak az emlékanyagnak a része, amelyre az embereknek nem szabad emlékezniük életük során.
Vagy mégis?

Mrs. P. L. középkorú, elvált nő.
Általában francia vagy héber nyelven álmodik, amelyeket tulajdonképpen se nem beszél, se nem ért. Legérdekesebb álma 1938-ban fordult elő, amelyben egy szabályos kör alakú kertet látott, egy kúttal a közepén. A kút mellett elfüggönyözött kis fülkék álltak. Mrs. L.-nek megparancsolták, hogy lépjen be az egyikbe, és "fogadjon".

A fülke belsejében egy vízipipa vagy legalábbis ehhez hasonló szerkezet volt. Mrs. L. beleszívott a pipába, és azonnal elvesztette
az eszméletét. A másnap reggeli ébredés után még körülbelül egy
óráig teljes kábulatban volt, ami azelőtt még soha nem fordult elő
vele.

Ki tudja, talán ennek az álomnak a révén az álmodó bepillantást
nyert abba a machinériába, melynek segítségével előző életélményeinket kitörlik a memóriánkból.
A reinkarnációs álmainkat külső, realisztikus élmények is
kiválthatják. Például amikor valaki átutazik egy vadidegen városon, amelyet azelőtt soha nem látott, és éjszaka azt álmodja, hogy itt élt,
egy régebbi korban, akkor az álmot az átutazás váltotta ki, miután a reinkarnációs anyag évekig szunnyadt, arra várva, hogy egy külső hatás felszínre hozhassa.

Az ilyen típusú anyag nagy része töredékes, és az élmény is
rendkívül rövid ideig tart. Néha csak villanásszerű. Már korábban is utaltunk rá, hogy az ismétlődő álom a reinkarnációs memória létezésének biztos jele.
De ez nem jelenti azt, hogy az egyetlenegyszer előforduló álomnak ne lenne előző léthez kapcsolódó emlékanyaga.

Az a tapasztalat ezekkel az egyszeri esetekkel kapcsolatban az,
hogy az ilyen élményt olyan álmok követik, melyek tartalmukban teljesen mások, de a magukban hordozott információ Szinte mindig kapcsolódik az első álomhoz. Talán nem is sejtjük, hogy amikor egy bizonyos helyzettel kapcsolatban előérzeteink vannak, vagy amikor különösen vonzódunk egy ismeretlen helyhez vagy személyhez
anélkül, hogy erre bármilyen valós okunk lenne az esetek nagy többségében reinkarnációs emlékanyag tör a felszínre.

Meggyőződésem, hogy minden jelenlegit megelőző élet összes élményével, tapasztalatával együtt belevésődik az emberi pszichébe. Erre minden egyes reinkarnáció alkalmával rárakódik az új tudat rétege. Az így kialakult úgynevezett régi lélek egymásra rakódott tudatrétegek sokaságát tartalmazza, amelyek közül néha információk, emlékek hatolnak be a jelenlegi tudatba, és okoznak reinkarnációs élményeket.

Utolsó álomkategóriánk ebben a fejezetben az úgynevezett reinkarnációs rémálom Mivel ezek az élmények kivétel nélkül az álmodó előző életének tragikus és szörnyű kínokkal teli végét
mutatják, gyakran okoznak pszichikai megbetegedést neurózist, viselkedészavart. Az ilyen esetekben a már ismertetett hipnotikus regressziót alkalmazzák terápiaként.

A negyvenéves Mrs. Margaret K. Kentuckyban él.
Mrs Margaret beszámol arról, hogy hat-hét éves korától egészen tizenéves koráig állandóan visszatérő rémálom kísértette, amiben szörnyű tűzvész tombolt.
A lángok elborítottak mindent, elzárva előle a menekülés útját.
De amikor végül elérték azt a kis helyet, ahol ő ült, a lángok nem
jöttek közelebb.

Ezután egy tó közepén látta magát.
A tűz ezúttal a partról támadott, és hamarosan a tó egész felszíne
égett. Most sem tudott elmenekülni, és a tűz most is megkímélte az életét. Bárhogy is történt, Mrs. K. egész életében rendkívül félt a tűztől, bár soha nem volt ezzel kapcsolatban semmilyen rossz
élménye.

Úgy érzi, álmára hivatkozva, hogy félelme egy korábbi létén alapul. Mrs. K. egyike azon keveseknek, akiknek fejlett hatodik érzékük
van reinkarnációs élményeik mellett. Mostanában egy férfiról szokott álmodni, aki valamilyen kapcsolatban áll a tengerrel.
Mrs. K. álmában vagy a felesége, vagy a szeretője a férfinak.
De valami mindig távol tartja a két szerelmest egymástól.

Ezért ébredés után Mrs. K. Sokszor érzi úgy, mintha elvesztett volna valamit. Egész nap csak a férfira gondol, bár fogalma sincs róla,
hogy ki lehet az. Joanne M. Ohióban él. Soha nem érdekelte különösebben az okkultizmus vagy a reinkarnáció bár nyolcéves kora körül elkezdett minden éjjel ugyanarról álmodni.

Ez mindig azzal kezdődött, hogy egy régi típusú, talán a századforduló körül divatos kerékpáron biciklizett. Áthaladt egy parkon, ahol magas fákat látott, majd felhajtott egy dombra, aminek a másik oldalán egy
kis patak csörgedezett. A következő emelkedő tetején egy Viktória korabeli épület állt.

Amikor odaért, leszállt a bicikliéről, és benyitott a házba.
Ekkor miss M. felébredt, így soha nem tudta meg, hogy mi
történhetett vele abban a házban. Elmondása szerint ezt az álomsorozatot egy betegsége váltotta ki belőle, így feltételezhetjük, hogy kapcsolat van a betegség és a ház belseje között.

Második álmát tízéves korában látta.
Ekkoriban mis M. együtt aludt a nővérével egy tetőtér-beépítésű szobában. A helyiség egyik végében volt az ágyuk, a másik oldalon pedig a hallba vezető lépcső. Álmában ezen a lépcsőn mindig feljött
egy öreg hölgy, kezében egy óriás késsel.

Miss M. tudta, hogy az őrült tekintetű nő őt akarja megölni. Szerencsére ebben a pillanatban minden alkalommal felébredt,
de utána órákig nem tudott elaludni, félelemtől bénultan bámulva
a feljárót, hátha megjelenik az öregasszony.

Újra és újra ugyanezt álmodtam, reggelente hideg verejtéktől vizesen ébredtem. Senkinek nem mertem beszélni élményeimről, mert féltem, hogy komplett elmebetegnek néznek.

Később, mikor főiskolára kezdett járni, rémálmai elmúltak ugyan,
de a mai napig retteg a késektől, ha más kezében látja, és ha a férje véletlenül egyedül hagyja éjszakára, mindig felkapcsol minden lámpát. Így is gyakran már hajnalodik, mire el tud aludni.

June Weidemann hivatásos ápolónő és művelt parapszichológus. Reinkarnációs álmai mellett egyéb pszichikus képességekkel is rendelkezik. Vele az a különös eset történt hétéves korában,
hogy egy reggel arra ébredt, idegen helyre, idegen emberek közé került.

Fél évig tépelődött magában, mert meg volt róla győződve.
hogy az apja és az anyja valójában nem is az ő szülei, mert nekik olyan furcsa kerek szemük van. Csak akkor nyugodott meg, mikor az édesanyja megmutatta neki a születési bizonyítványát.
Ezután nem sokkal álmában megjelent egy kis ház, amiről tudta,
hogy Kínában van.

Először a kerítést látta meg, amit nagy lapos kövekből építettek, ugyanúgy, mint a ház falait. Az udvar közepén egy fa állott, mely időnként gyönyörű virágokat hozott néha viszont csak egy vékony hóréteg fedte csupasz ágait. Amikor a fa kivirágzott, az illata mindent körüllengett. Erről az illatról June-nak mindig a mingfa jutott eszébe, bár fogalma sem volt róla, hogy az milyen növény lehet.

Az álom megnyugtató érzéssel töltötte el miss Weidemannt.
Ennek ellenére gyakran vannak rémálmai is.
Ezek közül az egyikben egy fiatal férfit lát, bőrnadrágban, aki egy gyalulatlan deszkákból összeácsolt létra tetején áll.
A létra eldől, és a férfi görcsösen kapaszkodva a felső fokokba,
zuhanni kezd.

A jelenet mindig éjjel játszódik, az erős holdfényben June mindig
látja a zuhanó alakot, de mire az földet ér, már pontosan tudta,
hogy az a férfi nem más, mint ő maga.
A másik álmában mindig egy ház felé rohan, amelynek magas üvegablakai vannak. Mikor belép a házba, nem lát ott mást, csak egy lépcsőfeljárót és egy erkélyt. Néha antik bútorokat és egy kopott szőnyeget is lát.

Az álom itt véget ér. Azt hiszem, mondani sem kell, hogy June még soha nem járt ilyen vagy ehhez hasonló épületben.
Miss Weidemannt soha nem izgatták fel különösebben az álmai,
művelt parapszichológus lévén, rég megtanult velük élni.