Miért van szükségünk reményre? - I.

reményRemény — Csakugyan szükségünk van rá?

DANIEL még csak tízéves volt, de már egy éve harcolt a rák ellen. Az orvosok minden reményt feladtak, és ugyanígy éreztek a kisfiú hozzátartozói és közeli ismerősei is. Daniel azonban reményteli maradt. Elhatározta, hogy ha megnő, kutató lesz, és egy nap segíteni fog gyógymódot találni a rákra. Különösen nagy reményekkel töltötte el egy orvos közelgő látogatása, aki specialista volt annak a rákos betegségnek a kezelésében, amelyben ő is szenvedett. Elérkezett a nap, ám az orvosnak a rossz időjárás miatt el kellett halasztania a látogatását. Daniel magába roskadt. Ez volt az első alkalom, hogy erőt vett rajta a fásultság. Néhány napon belül meghalt.
Daniel történetét egy egészségügyi dolgozó mondta el, aki azt tanulmányozta, hogy milyen hatással van a remény és a reményvesztettség az ember egészségére. Te is hallhattál már hasonló történeteket. Például egy idős személy haldoklik, de mindenképpen meg akar élni egy várva várt eseményt, például egy szeretett személy látogatását, vagy valamilyen évfordulót. Eljön a nagy nap, majd tovaszáll, az illető pedig rövid időn belül meghal. Mi az az erő, ami élteti ezeket az embereket? Lehetséges, hogy a remény csakugyan annyira erős, ahogyan néhányan gondolják?

Egyre több kutatóorvos vallja azt, hogy az optimizmus, a remény és más pozitív érzések nagyon nagy hatással vannak az ember életére és egészségére. De közel sem mindenki osztja ezt a véleményt. Néhány kutató minden ilyen történetet a tudománytalan néphagyományok kategóriájába sorol. Jobb szeretik azt gondolni, hogy a fizikai rendellenességek kizárólag fizikai okokra vezethetők vissza.
Természetesen nemcsak napjainkban kétkednek többen a remény jelentőségében. Több ezer évvel ezelőtt a görög filozófust, Arisztotelészt megkérték, hogy határozza meg, mi a remény. Így felelt: „ Az éber ember álma.” Később Benjamin Franklin amerikai politikus némi éllel megjegyezte: „ Aki reményből él, éhen hal.”

Akkor hát mi az igazság? A remény mindenkor csak naiv ábrándozás, valótlan álmokban keresett vigasz? Vagy van okunk többre tartani a reménységet — hinni, hogy mindannyiunknak szüksége van rá az egészségünk és a boldogságunk érdekében, hogy a reménynek szilárd alapja és valódi haszna van?

Miért van szükségünk reményre?

MI TÖRTÉNT volna, ha Daniel, az előző cikk elején említett rákos kisfiú nem vesztette volna el sugárzó reménységét? Sikerült volna felülkerekednie a rákon? Vajon még ma is élne? Nos, még a legreménypártibb emberek sem mernének ilyen kijelentéseket tenni. És itt egy fontos ponthoz érkeztünk: nem szabad túlbecsülni a remény erejét, mert nem csodaszer.
Dr. Nathan Cherney a CBS Newsnak adott egyik interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy veszélyes túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani a remény erejének a súlyos betegek esetében: „Többször volt már rá példa, hogy a férj becsmérlően korholta feleségét, mondván, hogy az nem elmélkedett eleget, nem gondolkodott elég pozitívan.” Dr. Cherney hozzátette: „Ez a felfogás oda vezetett, hogy az emberek azt hiszik, ők irányítják a dolgokat, s ha valakinek az állapota rosszabbodik, néhányan úgy vélekednek, hogy az illetőnek nem sikerült eléggé féken tartania a daganatát. Ez a következtetés pedig nem helytálló.”

A valóság az, hogy a halálos betegek kimerítő harcot vívnak, mely minden energiájukat felemészti. A hozzátartozóik ezért semmiképpen sem szeretnék a már amúgy is nehéz terhet bűntudattal tetézni. De akkor ezek szerint mit sem számít, hogy az ember reménykedik-e vagy sem?
Ez nem így van. Az imént említett orvos például palliatív kezelésre szakosodott, vagyis nem közvetlenül a betegség meggyógyításával vagy akár a beteg életének a meghosszabbításával foglalkozik, hanem azzal, hogy kellemesebbé tegye a beteg életét, megkönnyítse számára a hátralevő harcot. Ezek a szakemberek teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy értékesek azok a kezelések, melyek derűsebb gondolkodásmódot eredményeznek még a súlyosan beteg embereknél is. Tetemes bizonyíték támasztja alá, hogy a remény éppen ezt teszi, és még sok minden másban is szerepe van.

A remény értéke

„ A remény nagyon hatásos terápia” — állítja dr. W. Gifford-Jones orvosi szakíró, aki számos olyan vizsgálatot áttanulmányozott, mely a halálos betegek érzelmi támogatásának az értékéről készült. Ez a fajta támogatás feltételezhetően segít az embereknek reményteljesebb, pozitívabb gondolkodásmódot ápolniuk. Egy 1989-es vizsgálat szerint azok a betegek, akik ilyen támogatásban részesülnek, hosszabb ideig élnek. Az újabb vizsgálatok eredményei nem ennyire egyértelműek. Mindenesetre a vizsgálatok azt bebizonyították, hogy az érzelmi támogatást élvező betegeket kevésbé gyötri depresszió és fájdalom, mint a támogatást nélkülözőket.

Nézzünk meg egy másik vizsgálatot, mely arra összpontosult, hogy milyen szerepet játszik az optimizmus és a pesszimizmus a szívkoszorúér-betegségekben. A vizsgálatba több mint 1300 férfit vontak be, és mindegyiküknél részletesen kiértékelték, hogy optimista vagy pesszimista-e a szemléletmódjuk. Tíz évvel később újból elvégezték a vizsgálatot, és kiderült, hogy több mint 12 százalékuknál időközben valamilyen szívkoszorúér-betegség alakult ki. Közel kétszer annyi volt köztük a pesszimista, mint az optimista. Laura Kubzansky adjunktus, aki az egészséggel és a társas viselkedéssel foglalkozik a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karán, megjegyzi: „Mindeddig a legtöbb bizonyíték annak alátámasztására, hogy a »pozitív gondolkodásmód« jót tesz az egészségnek, anekdotaszerű történet volt. Ez a vizsgálat az egyik első kézzelfogható orvosi bizonyíték arra, hogy az elképzelés a szívbetegségekkel kapcsolatban igaz.”

Néhány vizsgálatból kiderült, hogy azok, akik úgy érzik, rossz az egészségük, lassabban épülnek fel egy műtét után, mint azok, akik optimálisnak tartják az egészségüket. Még abban is szerepet tulajdonítanak az optimizmusnak, ha valaki sokáig él. Vizsgálatot készítettek például arról, hogy milyen hatással van az idősekre, ha pozitív, illetve ha negatív színben tüntetik fel előttük a korosodást. Miután olyan üzeneteket villantottak fel a szemük előtt egy-egy pillanatra, amelyek az öregedést a bölcsesség és az élettapasztalat gyarapodásával hozták kapcsolatba, azt figyelték meg, hogy az idősek nagyobb lendülettel és erővel gyalogoltak, mint azelőtt. Valójában olyan nagy volt a változás, mintha egy 12 hetes edzésprogramon vettek volna részt!

Miért válik minden jel szerint egészségére az embernek, ha olyan érzelmeket táplál, mint a remény, az optimizmus és a pozitív gondolkodásmód? A tudósok és az orvosok talán még nem ismerik az emberi elmét és testet annyira, hogy határozott válasszal tudjanak szolgálni. Mindamellett a témával foglalkozó szakemberek feltételezései ismereten alapulnak. A következő feltevés például egy ideggyógyász professzortól származik: „Jóleső érzés boldognak és reménytelinek lenni. Kellemes állapotot eredményez, melyben a stressz-szint nagyon alacsony, és a szervezet erőre kap. Az ilyen érzések ápolásával is hozzájárulhatunk saját egészségünk megőrzéséhez.”
Ez az elgondolás talán fontos felfedezésnek számít néhány orvos, pszichológus és tudós között, a Biblia tanulmányozóira azonban egyáltalán nem hat az újdonság erejével. Majdnem 3000 évvel ezelőtt a bölcs Salamon király a következő gondolatot írta le ihletés alatt: „ Az örömteli szív jó orvosság, de a megtört szellem kiszárítja a csontokat” (Példabeszédek 17:22). Figyeljük meg ezt a kiegyensúlyozott szemléletmódot. A bibliavers nem azt mondja, hogy az örömteli szív bármilyen betegséget meggyógyít; csak annyit mond, hogy az ilyen érzés „jó orvosság”.

Tulajdonképpen nyugodtan megkérdezhetnénk: „Ha a remény orvosság lenne, ki az az orvos, aki nem írná fel a betegének?” De a remény nemcsak a jó egészséghez járul hozzá. Sokkal több jótékony hatása van.

Optimizmus, pesszimizmus és az életünk

A kutatók rájöttek, hogy az optimistáknak többféleképpen is hasznukra válik derűlátó szemléletmódjuk. Rendszerint jobb eredményeket érnek el a tanulásban, a munkájukban, sőt még a sportokban is. Vizsgálatot végeztek például egy női atlétikacsapattal. Az edzők részletes elemzést állítottak össze a nőkről, de kizárólag a fizikai képességekre összpontosítottak. Eközben magukkal a nőkkel is felmérést készítettek, és kiértékelték, mennyire pozitív a szemléletmódjuk. Amint kiderült, az, hogy mekkora reményekkel viseltettek a nők, sokkal pontosabb képet adott a teljesítményükről, mint az edzők által összeállított összes adat együttvéve. Miért van a reménynek ekkora ereje?
Sokat sikerült kideríteni az optimizmus ellentétének, a pesszimizmusnak a tanulmányozása által. Az 1960-as években végzett kísérletek meglepő eredményt szültek az állatok viselkedésével kapcsolatban. A kutatók ennek kapcsán új kifejezést alkottak: „tanult tehetetlenség.” Azt tapasztalták, hogy az embereknél is hasonló reakció figyelhető meg. Például egy kísérlet során az alanyok kellemetlen zajt voltak kénytelenek hallgatni, ám — amint azt a tudtukra adták — megtanulhatták megszüntetni a zajt; csak a megfelelő sorrendben meg kellett nyomniuk néhány gombot. A zaj csakugyan megszűnt.
Egy másik csoport ugyanezt az útmutatást kapta, ám amikor megnyomták a gombokat, semmi sem történt. Nem nehéz kitalálni, hogy sokukban a tehetetlenség érzése alakult ki. Az ezután végzett tesztek során már bizonytalanok voltak, még csak meg sem próbáltak tenni valamit. Meg voltak róla győződve, hogy semmivel sem változtathatnak a helyzetükön. De a csoport optimista tagjai még ebben a helyzetben sem engedték, hogy eluralkodjon rajtuk a tehetetlenség érzése.

Dr. Martin Seligman, aki segített néhány ilyen korábban végzett kísérlet kidolgozásában, életét az optimizmus és a pesszimizmus tanulmányozásának szentelte. Mélyreható kutatásokat végzett olyan emberek gondolkodásmódjával kapcsolatban, akik hajlamosak tehetetlennek érezni magukat. Megállapította, hogy a pesszimista szemléletmód sokféle tevékenységben akadályként emelkedik az ember előtt, sőt, bénító ereje van. Dr. Seligman így foglalja össze a pesszimizmusról és annak hatásairól tanultakat: „Huszonöt évi kutatás után meg vagyok róla győződve, hogy ha pesszimista módjára megrögzötten azt hisszük, hogy a balszerencse a mi hibánk, hogy mindig utolér minket, és hogy mindent tönkretesz, amibe belefogunk, akkor többször leszünk balszerencsések, mint ha nem így gondolkodnánk.”
Az ilyen megállapítások, ahogyan említettük, új gondolatként hangozhatnak némelyeknek napjainkban, a Biblia tanulmányozóinak azonban ismerősen csengenek. Figyeld csak meg a következő példabeszédet: „Elcsüggedsz a nyomorúság napján? Szűkös lesz az erőd” (Példabeszédek 24:10). Igen, a Biblia egyértelműen rámutat, hogy a csüggedtség, és az azzal járó negatív gondolatok elszívják az embertől az erőt, melyre szüksége van, hogy cselekedni tudjon. De mit tehet az ember, hogy leküzdje a pesszimizmusát, és optimistábban, reménytelibben lássa az életét?

CsatolmányMéret
fenyek-020.jpg195.66 KB

Hozzászólások



Egyelőre a Mennyei Atya még nem írta alá

Vártam a kárpótlást, de egyelőre a Mennyei Atya még nem írta alá. Már nagyon régóta ott hever az íróasztalán a kárpótlási határozatom tervezete, de valamiért mindig félrerakja... és mások "papírjaira" nyom pecsétet.

Talán szólnom kellene az ügyvédemnek, :) Lucifernek, :) hogy intézkedjen és csapjon rá végre az asztalára, de Istennel nem érdemes ujjat húzni!



A múltat csak úgy lehet eltemetni magunkban, ha....

valami sokkal jobbat ölelünk magunkhoz.

Ó, pontosabban ebben reménykedtem én: nagyon-nagyon sokáig! Vártam a kárpótlást, a sokkal jobbat, amit boldogan magamhoz ölelhetek, de hoppon maradtam.



Klassz a cikk. Jó volt, hogy elolvashattam.

Köszönöm szépen! Anikó