Rend a lelke mindennek

rend a lelkeSzeretnék megosztani veletek egy követhető módszert, a rendrakáshoz. Köztudott, hogy könnyebb a rendet fenntartani, mint rendet csinálni. Hajlamosak vagyunk a rendrakást halogatni a végtelenségig. Majd elmegy a kedvünk tőle, hiszen rengeteg időt és türelmet igényel rendbe rakni egy rendetlen lakást. Egyszerre ez nagyon elkedvtelenítő tud lenni. Ha nem engedhetünk meg magunknak egy takarítót, akkor nekünk kell elkezdenünk megcsinálni. De hogyan álljunk neki? Ismerős érzés lehet ott állni egy rendetlen szoba közepén, és azt sem tudjuk hol kezdjük el. Egyszerű: csak kezd el! Mindegy, hogy hol.
A napokban felismertem a tényt, hogy a szobám olyan mint egy disznóól. Nem figyeltem a rendtartásra egy hónapon keresztül. Igazából eszembe sem jutott, mert más dolgaim voltak. Az sem tudtam, hol kezdjek neki. Aztán arra jutottam, hogy elkezdem. Nagyon ideges voltam, hiszen, a fiókjaim is tele voltak mindenféle papírokkal, levelekkel, és egyéb kacatokkal. Nem tudtam velük mit kezdeni. Aztán egyszerűen csak elkezdtem. Megkérdeztem magamtól, hogyan tudnék idegesség nélkül rendet rakni. Azt tudni kell rólam, hogy gyakran azért halogattam a rendrakást, illetve nem értem a végére, mert egyszerűen belefáradtam, és nem volt semmi kedvem.
Beugrott egy ötlet, ami alapján el is kezdtem a munkát.

Ajánlom nektek is a következőt:

1. Válaszd ki az egyik fiókot amiben rendet raksz. Csinálj magadnak három kupacot:

- Fontos dolgok amiket visszapakolok.
- Fölösleges dolgok, amiket szemétbe dobok.
- Dolgok amiknek máshol a helyük.

2. Szépen egyenként vedd föl az ott található tárgyakat, és tedd valamelyik kupacba. Ha az a tárgy fontos, akkor tedd oda.. Ha máshol van a helye, akkor abba a csoportba, ha már használhatatlan és szemét, akkor a szemét csoportba.

3. A fontos dolgokat, tedd vissza a fiókba. Itt még ne törődj hogy rendetlenül teszed vissza. Tedd vissza egy kupacba. A szemetet meg értelemszerűen a kukába.

Így menj aztán szépen sorba minden fiókon, szekrényen. Itt most nem az a célod ebben a fázisban, hogy rendezetté tedd a dogokat, hanem, hogy kiválogasd a szemetet.

Amikor már szemétmentes a lakásod, akkor kezdd el csak a szépítést, az elrendezést.

Előfordulhat, hogy észreveszed, bizonyos tárgyakat máshova kéne tenned. Ez nem bonyolult, azokat kiveszed egy kupacba, majd félreteszed. Ne azonnal pakold a helyére, mert ez sok időt vesz igénybe. Nem is beszélve arról, hogy megszakítasz egy folyamatot. Majd ha odaérsz, a helyére teszed.

A feladatod ebben a fázisban a szépítés. Ne kapkodd el, csak szépen sorjában. Ez a módszer negyed annyira sem idegesítő, mintha egyszerre próbálnád meg szemétmentessé tenni, és egyben rendbe tenni a dolgokat.

Ez egy eljárás a sok közül. Tapasztalatom szerint, kevesebb időnket veszi igénybe, mintha a "klasszikus módon" kezdenénk neki. Nyilván vannak kivételek, mondjuk akiknek a takarítás a szakmájuk. Lehet, hogy ők másképp csinálják, de ne felejtsük el a rutin az rutin. Minél többször csinálunk valamit, annál gyorsabban és könnyebben megy. Ha történetesen rutintalanok vagyunk a takarításban, akkor ez egy jó módszer kezdéshez.

Van itt egy másik téma amit nem részleteznék. Ezek pedig a porszívózás, mosás, ablak tisztítás és ehhez kapcsolódó egyéb háztartási feladatok. Úgy gondolom, fölösleges lenne leírni egy módszer, hogy ezeket hogyan csináld. Vagy, hogyan porszívózz. De azért ne feledkezz meg ezekről sem! :)

További írásaim: www.motivacio.blog.hu

CsatolmányMéret
Rend.jpg41.38 KB
Címkék:

Hozzászólások



Journalists in many nations

Journalists in many nations have enjoyed data recovery some privileges not enjoyed by members of the general public, including better access to public events, crime scenes and press conferences, and to extended interviews with public officials, celebrities cheap web hosting and others in the public eye. These privileges are available because of the perceived power of the press to turn public opinion for or against governments, their officials and policies, as well as the perception that the press often represents wireless broadband their consumers. These privileges extend from the legal rights of journalists but are not guaranteed by those rights. Sometimes government officials may attempt to punish individual journalists who irk them cheap vps by denying them some of these privileges extended to other journalists.



A rendről jut eszembe...

Deepak Chopra A Bőség megteremtése című könyvében azt írja:
"Az Univerzum nem más, mint az egyensúlyt és összhangot teremtő elemek és erők harmónikus együttműködése. A latin eredetű "univerzum" szó jelentése: ' egy költemény,

egy dal' (uni: egy; verse: költemény, dal'); és ebben a dalban, ebben a harmóniában béke és nevetés, öröm és boldogság lakozik. "
Az Univerzumban akár hiszünk benne, akár nem, Rend van! Mi ezt azért nem látjuk, mert egy hangya nem láthatja a völgyben, milyen szép a kilátás a hegy tetején. Ám csak rajtunk múlik, hogy azt lessük- e mi mászik, vagy azt, hogy mi repül! Mint Jonathan Livingstone , a Sirály, Richard Bach könyvében. Aki nem azért repült , hogy élelmet keressen, hanem azért, hogy példát mutasson a többi sirálynak, hogy lehet szárnyalva is élni és nem kell a többi sirályt követve belesüllyedni a pocsolyába. Egy tanulságos idézet azt mondja :
"A trágya csak finom lehet! Hát annyi légy nem tévedhet!"

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



:)

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! Örülök, hogy ösztönözhetek a magam módján :)



Köszi, Shaumbra:))))

Tegnap az írásod megadta a löketet ahhoz, amit már nem lehetett tovább halogatni...:)))),



szia

szerintem rendet rakni könnyebb, mint megtartani.legalábbis nekem... hasonlóan szoktam én is kezdeni:szétválogatom a dolgokat, s ami nem az adott területre való, azokat elrakom a helyére. :)
én szeretek rendet rakni, s csak nagyritkán unom meg. a rendrakás számomra egy meditatív jellegű valami. jó érzés tölt el végig. és szinte mindig örömmel csinálom. pláne mikor megvan a végeredmény, annak is tudok nagyon örülni. meggyújtok egy füstülőt és érzem a körülöttem lévő káoszból lett rendet, nyugalmat. jó érzés, na :)
mi hétvégente takarítunk, általában 2 óra, de van hogy több. ilyenkor porszívózunk, felmosunk. alaposan áttakarítjuk a fürdőszobát és a konyhát. néha az ablakokat is(koszrétegtől függ).
de jó érzés. sokan nem szeretnek rendet rakni, pedig igazán jó kikapcsolódás tud az lenni.



Vezeto...

...egyeniseg veszett el benned,tudtad?!
Nagyon jo a taktikad,alapos,es preciz!
Ha gyorsitani akarod az utemet, es leroviditeni a takaritasidot egy dogos zene kisereteben menni fog!

Szeretettel,
felebarat



Shaumbra :))

"Merő véletlen" én is így rendezgettem össze az 5 fiókos "papir" rendszerem.
Érdekes mód, egyből átlátható lett minden és azóta egyből minden papirt, ami fontos már a "rendszerezett" mappába teszem :) (megelőzés :DDD)

A porszívó :DDD olyan dühös lettem szegény porszívómra, hogy pont vele kell most játszanom, hogy úgy gondolta mosolyt csal az arcomra...próbálta beszippantani a kedvenc lámpámat, de nem sikerült és olyan furi-muri hangokat adott ki, hogy egyből nevetésbe törtem ki....ez meghozta a kedvem is hozzá :)))

Jó kis stratégia :))))

...Jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni....