Sátán konferenciát tartott (Czakó Gábor írása)

Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is, sőt különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy!

Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."

"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán. "Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"
"Hogyan tegyük ezt?" -- kiabálták a démonjai.
"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat" -- válaszolta ő:

- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
- Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
- Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek... hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
- Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdető - táblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
- Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
- Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. 'Működni fog! Működni fog!' Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.

Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti:
S-átán R-abigája A-latt L-enni? [B-eing U-nder S-atan's Y-oke]

Küldd ezt tovább, ha nem vagy túl elfoglalt!

Köszönöm Uram, hogy nem voltam túl elfoglalt ahhoz, hogy továbbküldjem ezt!!
Legyen áldott napotok!

KARÁCSONYI "INTELMEK"

Először is takarékoskodjunk! Nehéz év volt.

A következők még nehezebbek lesznek. Talán még véresek is!!!

Ezért csak azt vegyük, amire feltétlenül szükségünk van! A hitelt százszor is gondoljuk át!

Ha változást akarunk, kezdjük magunkon! Nem lesz könnyű.

Először is felejtsük el a karácsonyi ajándékozó listát!

Lépjünk ki a reklámok, és a megszokás gerjesztette vásárlási kényszerből!

Ezt tudassuk szeretteinkkel, és tartsuk is be! Na, ez lesz a legnehezebb!

Kíméljük meg magunkat, pénztárcánkat a vásárlási lázzal járó hisztériától!

Az ajándék átadásánál, a kényszeredett jópofizástól, hogy valóban örömet szerzünk-e egymásnak, vagy csak úgy csinálunk?

Adjunk inkább szeretetet, türelmet, odafigyelést, törődést, hiszen az év legsötétebb napjaiban erre van leginkább szükségünk!
Ezekről feledkezünk meg legkönnyebben a hétköznapokban.

Osszuk meg az est előkészítésével járó feladatokat!

A takarítást, a bevásárlást.
(Lehetőleg most is kerüljük el a bevásárló központokat!)

A főzést, a fadíszítést, a mosogatást.

Szenteste, ne használjuk a villogó üveggyöngyöket, csak gyertyát gyújtsunk! ( A tűzre vigyázzunk!)

Szenteste kapcsoljuk ki a tévét!

Szenteste öleljük át egymást, énekeljünk, beszélgessünk, játszunk!

Szenteste menjünk el az éjféli misére, még akkor is, ha nem vagyunk hívők!

A Szenteste legyen más, mint a többi!

Koska György

Címkék:

Hozzászólások



*

Ez egy hülyeség! http://cdn.rtl.hu/010/325/vv-laci-a-satan-szamaval-allt-sorba-erkolcsi-b...

Isten legszebb angyalának nem lehet ilyen a külseje!



Még az ördögnek se kellenék?

No, ez sem igaz, de én elérhetetlen vagyok!



:)

Az ördög nem létezik!

 

Tud valaki a Sátánról egy élethű fotót mellékelni? :)

Mert nem hiszem el, hogy ilyen a külseje! http://kecskefeszek.net/poenkepek/kep/medium/2011/07/11040-megszallta-az...

Szép éjszakát mindenkinek!



Az ördög az imádságoktól retteg...

állítják sokan, sok helyen. Ó, ez egy badarság, mert a templomok padjaiba is simán beül, illetve feláll a szószékre. Mit értek ezen? Azt, hogy a sűrűn imádkozó hívők és a papok között is vannak emberei.

(... hiszen egy hajót leginkább belülről könnyű megfúrni)



Egy kérdés – sok (sokféle) válasz

Kérdés: „Hogyan tudja a lelkét eladni az ördögnek az ember?”

És a sokszínű válaszok:
http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__magia-okkultizmus__3227576-hogya...

Én nem hiszem, hogy az ördöggel – mint egy piaci kofával – alkudni (alkudozni) lehetne, mert nem tart bennünket egyenrangú tárgyalópartnerének, … persze csak akkor, ha létezik.



Isten mindig jelen van!

Hol kozelebb, hol tavolabb tolunk.
Ki hogyan kivanja!
Szeretned a Kozelseget, oltalmat? Tedd meg az elso lepest te, ember!

:)

Szeretettel,
felebarat



Isten akkor van jelen ha szívünkbe fogadjuk őt, ugye?

És ma, amikor a hisztériát keltő TV, Rádió, meg az újság médiák elültetik a járványoktól való félelmet emberekben, NAGYON-Nagy szükség van Isten jelenlétére, és a Fél-elem kiiktatására:)

Áld meg a Magyart, Ó Uram, és Minden Embert, szerte a világon, hogy ismerje fel: nem kell félnie sem járványoktól, sem pedig a másik embertől, ha ismeri, ha befogadja az Urat szívébe, és követi útmutatását!

" Egy mindenkiért- Mindenki egyért:) "



Ragyogasom!

Ezt surubben elo kene szedni a "spajzbol"!:)
Had olvassa el mindenki, aztan akinek "fule van", el az eszevel,az hasznosul belole!
Koszonom,hogy olvashattam.
:)))

Szeretettel,
felebarat



Nem Czakó Gábor írása

Megkérdeztem tőle és azt írta, hogy ős is csak felhasználta, újraközölte más írását, akinek a szerzői kiléte számára ismeretlen.

A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
http://p-dox.hu/



Öreg indián...

Válasz az öreg indián versére

Engem érdekel a te utad
Én attól érzem jól magamat,
Ha tudok rólad, s néped szenvedő történetéről,
mert én - ilyen vagyok.
Kérdéseket teszel fel nekem,
s előttem gyönyörű, barázdált arcod.
Bocsáss meg! Sok volt a kérdés,
ne bántódj meg, ha valamit elhagyok.
Nem érdekel, hogy mennyit keresek.
Az én istenem leleményességgel áldott meg.
De utálatos az igazságtalanság - talán ezt
Népednél nem ismerik, talán nem is tudják.

Igen - kész vagyok halálra, szerelemre.
Temettem, de derű volt a lelkemben, mert
A távozó lélek füstje, nekem mindig üzen.
A halál mellé a szerelem társítható,
mert méltán együvé tartozó...
Hidd el, nagy öreg, mindig a más védelmét néztem,
simogatás, és jóság fészkelt meg tenyeremen...
Aztán, mikor elmentem, mindig visszavártak
- de te tudod, a lélek oly rebbenékeny,
mint a friss szarvasbőr...
Aki elhagy, az ugyanott párra soha nem találhat.

Fáj-e a könny nekem, talán ezt is kérdezted?
Emlékeim szerint - nem fáj, ha ritkán előjön.
Mint egy forrás, bennem mindig békesség kering.
- aztán az Isten léte - tudod, nálam
ez másként van, de lényege tiéddel azonos.
Bizalom, biztos fészek, ahová a bántás el -soha nem érhet...
Meg az is kérdés volt, összetörten elláttam-e
A gyerekeimet, válaszom: - IGEN.
- mert létük létemre volt a bizonyosság,
soha nem érhetett olyan bántás,
hogy nekik ne a biztonságos ölelés, ételből a jó,
a hasznos, szóból a szerető okos mindig jelen legyen...

Elnézem fürkésző, bölcs tekinteted, sajnálom,
Hogy téged - csak egyszer - nem láthattalak,
S okos, bölcs szavad tolmács útján hozzám
Nem érhetett el...
Minden, amit válaszoltam föltett kérdéseidre,
Azt hiszem, itt áll - lényegileg megírva....
Nézd el, nekem, a filmen szavad gyorsan
Elreppen, így nem biztos, hogy mindenre
Kellően megfeleltem...

Összefoglalva:- mélyen szeretek, serény vagyok,
Voltam, az ÉLET vadászatától nem riadtam,
Neveltem, óvtam gyerekeimet, s ha kellett a várt,
Hiányzó szeretet, adtam, hidd el, számolatlan...
Ért bántás, igen, sok seb volt a lelkemen, de mára
Leperegtek, mert lassan én is nyugodt és bölcs
Vagyok, mint a vén fák, s az okos csillagok...
Örülök, szavad megtalált egy kedves ember
Útján, tisztellek téged és megfér bennem szépen,
a szerelem és a megnyugtató Halál...

/ Thao /

"Merjünk élni, merjünk remélni, szeretni, s könnyeket is hullatni, ha kell. A dal dalol, az élet virágzik a kegyelem által, s a végtelen szeretet, ha engedjük majd lágyan karol át. "



Ragyogás:)

A második az jó...Ha két út van előtted...
Amúgy sok igazság rejlik ebben is:)mert vannak rá illő példák az utamról is.
Szép napot:)



Igen kedves Katis. Jó:))

Ehhez mit szólsz:)?

"Miért nem tudnak a Nők parkolni?
Azért mert a férfiak mutatták meg nekik, mennyi a 25 cm"

"Ha két út van előtted, dönthetsz melyikre lépsz,
Ha bátor vagy, azt választod amelyiktől félsz.
Tudd meg, hogy meg kell tenned
Mindig az egyenes úton kell menned.
Hidd el, minden a kezedben lehet
Ha elhiszed magadról, hogy mered.
Küzdeni akkor is ha fáj,
Még akkor is, ha minden vesztésre áll.
Harcolj és szenvedj ha kell,
Amit akarsz, majd saját erődből érd el!
Ne mond soha, hogy nincs tovább,
Az út mindig vezet valahová!
Mindig jön egy új nap és tán rájössz majd
Hogy nem vagy egyedül és bármire képes vagy.
Harcolni akkor is, ha már nincs esély,
Hidd el, menni fog, ne félj.
Bátran lépni és nézd az út porát,
Meglásd, a végén ott vár a koronád.
Eléred a célod, és minden sikerül
S a félelem örökre elkerül...."

" Miért nem nyerhetnek a férfiak?

Ha megcsókolod, nem vagy úriember.
Ha nem csókolod meg, nem vagy férfi.

Ha mindennel egyetértesz, amit mondd, papucs vagy.
Ha nem értesz egyet vele, akkor nem figyeltél.

Ha elegáns vagy, nyálas szépfiú vagy.
Ha nem vagy elegáns, akkor igénytelen vagy.

Ha figyelmes vagy, azt gondolja, valami rosszat tettél.
Ha nem vagy figyelmes, nem szereted.

Ha sok szexre vágysz, akkor csak a teste kell neked.
Ha nem vágysz sok szexre, akkor nem szereted.

Ha a haverokkal mész el, akkor zülleni mész.
Ha a barátnőivel megy el, akkor igényes szórakozás történik.

Ha valamit mondasz, azt akarja, hogy rá figyelj.
Ha rá figyelsz, azt akarja, hogy mondj valamit... "

" Tatiosz:
Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk.
A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.
Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen őket.
Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel.
Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni...
Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.
A nagy lélek megtisztul mások szeretete által és szeretetével másokat a fénybe emel.
Élj a nagyság, e mindenki számára hozzáférhető formájával.
Nincs csodálatra méltóbb az embernél. Bánj vele ezen érdeme szerint. "

"Merjünk élni, merjünk remélni, szeretni, s könnyeket is hullatni, ha kell. A dal dalol, az élet virágzik a kegyelem által, s a végtelen szeretet, ha engedjük oly lágyan karol át



Ragyogás!

Ez jó.Ez tetszik:)

Köszi,hogy megosztottad!
A mondanivalója, a lényege "nagyon ottvan":)

Szép estét