Szemkontaktus - szeretetünk kifejezési eszköze

szemkontaktusTudjuk felnőttek révén, az önmagunk életét visszanézve, hogy kitől tanultunk gyermekkorban a legtöbbet. A szüleinktől. Ellestünk mindenfajta viselkedési fajtát, a szeretetet, a szeretet átadását, a haragot, a félelmet, a szorongást, stb. Egy gyerek tudjuk, hogy szerepjátszással tanul, vagyis úgy, hogy szüleit utánozza. Fontos tehát, hogy tudatosan jó példával járjunk a gyermekeink előtt. Amit – saját magam példáján is remekül tudok – borzasztóan nehéz megtenni.

Ebben fontos szerepe van, nemcsak a fizikai, testi kontaktusnak, hanem a szemkontaktusnak is. Ha a szemünkből szeretet árad, akkor az a gyermek szeméből visszasugárzik felénk. Ha mérgesek, bosszúsak vagyunk, akkor a gyermek szeme is mérges, haragra húzódó. Ilyenkor általában mi felnőttek csak mosolygunk egyet, hogy ”milyen édes ez a gyerek”. És nem is gondolkozunk el azon, hogy ezt a példát fogja követni, hogy mérgesen fog nézni, amikor csak egyetlen rossz szót szólnak hozzá, és ezzel hány és hány barátot, ismerőst fog elveszíteni.

Fontos a szemkontaktus. Fontos annak, aki beszél hozzánk, figyelünk rá, belenézünk a szemébe, és fontos nekünk, akik minden kis rezdülést észreveszünk. Gondolkodjunk el azon, hogy mennyire bosszantó számunkra, ha olyan emberrel kerülünk kapcsolatba, akihez ugyan beszélünk, de az soha nem figyel ránk a szemével, vagy csak olyankor kapja oda a tekintetét, amikor különösen érdekfesztítőt mondunk vagy teszünk. Egy ilyen ember gyermeke szörnyen nagy hátránnyal indul az életben. Nehéz lesz barátságot kötnie, nehéz lesz meghitt, közeli kapcsolatot kialakítania bárkivel. Ezáltal szinte saját magunk tesszük boldogtalanná a gyermekünket. Fontos tehát – szerintem legalábbis -, hogy megtanítsuk a gyermekeink azt, hogy nézzen az emberre ha beszélnek hozzá, ugyanakkor ezt még sokunknak felnőtt fejjel is meg kell tanulni.

Én például rögtön védekező tartásba helyezkedem, ha egy olyan emberrel kerülök bármifajta kapcsolatba, aki folyamatosan néz, miközben beszélek. Pedig tudom, hogy azt figyeli mit mondok, mégis valahogy úgy érzem, hogy a vesémbe, az elevenembe lát, még a gondolataimat is elolvassa. De ő egyszerűen csak alkalmazza a szemkontaktust. Hányszor és hányszor kapom azon magam, hogy beszélgetés közben kapkodom a fejem, és ez nem kifejezetten az unalomnak, a körülöttünk folyó más „érdekesebb” dolgoknak köszönhető. Inkább annak, hogy szüleimtől nem kaptam meg gyermekkorban ezt az „útmutatást”. Beszélgettek, de nem velem, még akkor sem, amikor hozzám szóltak.

Mivel szép lassan nyiladozik az én kicsi elmém, szép lassan – jobb későn mint soha alapon – tanulom meg, hogy mit kell átadnom a gyerekeknek ahhoz, hogy a mostani csodálatos kis lényekből csodálatos felnőtt emberek fejlődjenek.

Nézzetek magatokba. Nézzétek meg, hogy ti ezt mennyire alkalmazzátok, mennyire tudatosan építitek a gyermek jövőjét, és itt nemcsak az anyagi javakra, inkább a gyermek lelki fejlődésére gondolok. Mondhatjuk azt egy gyermeknek, hogy szeretlek. De ha ő ezt nem érzékeli, nem tapasztalja, akkor ezek csak üres szavak maradnak.

Még én is tanulom ezeket a dolgokat. Még én is olvasgatom az erről szóló könyveket, bújok az internetes oldalak mögé éjszakánként és szembesülök vele, hogy ezt és ezt nem így kellene, hanem másképp. Pusztán csak ebből az okból gondoltam, hogy ezt a pár sort megosztom. Hátha van, aki még tanulhat és még akar is tanulni velem együtt.

Hozzászólások



Bizony a lélek tükre

a szem. Én a fiaimon - már felnőttek- látom főleg. Ha nem ragyog, csillog ugy ahogy szokott akkor aggódom. És boldog vagyok, ha ujra látom a fényt a szemükben. szeretettel: Judit



Drága Domcsika! Jó kis írás, köszönöm!

A gyerekeknek vannak veleszületett képességeik, a szemkontaktus gyakorlása is ilyen. Előfordult már velem és biztosan
veletek is, hogy gyerekkel szinte beszélgettetek, játszottatok a szemkontaktus által. Rácsodálkozva köszöntetek, újabb
csodálkozásotokra mutatott valami játékot, másfelé nézéssel, majd hirtelen visszatalálással elértétek, hogy bújócskázzon,
szeme elé tartott kis kezével, vagy kacsintgatva, hunyorogva huncutkodtatok, stb.
Igaz, később el is képesek tűnni ezek a veleszületett tulajdonságok, de erre a szülő közvetve is fel tudja hívni úgy a gyermeke
figyelmét, ha rendszeresen, rá figyelve, a szemébe nézve beszél gyermekéhez. Egy történet jutott eszembe. Egyik volt
kolléganőm mesélte a múlt héten. 20 hónapos a kisfia és kezd beszélni. Nagyon érdekes, ahogy önmagukra ismernek a
gyermeke által elmondottakban. Pl. Leültek enni, de ő és a férje még folytatta az elkezdett beszélgetésüket, a gyerek pedig
megszólalt, hogy: ....akkor ebédeljünk, jó étvágyat kívánok!
Az történt, hogy most nem hangzott el az a jól ismert mondat, ami egyébként el szokott hangzani, hiszen ők másról beszéltek,
de a gyerek várt, hogy ehessen, ezért elmondta ő ezt a mondatot.
A figyelem és a szemkontaktus is ilyen szerintem, ha általában, zömében figyelünk rájuk, rájuk nézve beszélünk hozzájuk,
akkor ők is ezt fogják tenni....szerintem!

"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



a szemekről még

Egy régen látott volt Kollégámmal történhetett valami: az egykor vidáman csillogó barna, meleg szempár most hidegen, keményen, szinte érzéketlenül tekintettek rám.
Micsoda változás...
És bár nem tudom, milyen bajai vannak, kívánom neki, hogy rendbejöjjön, új életre keljen lelkének fényosztómanója!

Domcsi7 csodálatos, ahogyan szeretnél kilépni a berögzült, tanult dolgok ketrecéből! A gyermekeid már ezáltal is nagyon sokat kapnak!!!

Vigyázzunk Szemünk Fényére!!!!!



szemek

Én is ma gondolkoztam el ezen,rájöttem hogy az ember szemein keresztül nagyon mélyre látok.Olvasni lehet a szemekből,ami engem néha megriaszt,vagy melegséggel tölt el.Azok akik sokszor hordanak napszemüveget,el szeretnének titkolni valamit,azt hogy félnek.A Szem a Lélek Tükre!



igaz

Valóban igazad van,így aki rossz mintát kapott a szüleitől,lehetséges hogy azt is fogja követni,amennyiben nem ismeri fel a hibákat.Szerencsémre nekem sikerült,de van még mit csiszolnom...



Nagyanyus!

Köszönöm szavaidat.
Tanulok, és gondoltam más is szívesen tanulna. Hiszen van mit.



Kedves domcsi7!

Az vagy, amire gondolsz!
Tökéletesen egyetértek veled. Bár én a szüleimtől egészen apró koromban megtanultam, hogy nézzek mindig a szemébe annak, akivel beszélek. Nem is vagyok jó véleménnyel arról, aki nem néz a szemembe, miközben beszélek hozzá. Az számomra eleve gyanús. Mert azt az érzést kelti, hogy nem tiszta a lelkiismerete, valami sumákságon töri a fejét vagy csak egyszerűen tiszteletlen velem szemben, s ez sem szívderítőbb. Igazad van, ezt okvetlenül meg kell tanítani a gyerekeknek, sőt felhívni rá a figyelmüket nyomatékosan, mennyire nagy neveletlenség az ilyesmi. De tovább megyek: a szemkontaktus gyakran fontosabb annál, amit a fülünkkel hallunk. Ha az ember kicsi korától megszokta, hogy figyeli beszélgető partnere szemét, testbeszédét, jóval többet tud meg a tárgyalt dologról, mint amennyit a szavak elmondanak. Sőt, gyakran egészen mást. A szavak lehetnek jól begyakorolt frázisok, akár valótlan állítások is, de a szem a lélek tükre. Elmondja mennyire érzi úgy a beszélő, ahogy szavakba önti. S ez a lényeg.
Örülhet mindenki, aki a környezetedben van, hogy ilyen bölcs és szeretetre méltó vagy! Sok sikert!