Szeretet, romantika

Szeretet, romantika

Bár nem döbbent meg mégis szót emelnék ama dolog érdekében, hogy újra befogadják ezt a két „dolgot” az emberek. Főleg a nők.
Nem vagyok neves író, sem költő, sem pedig „tanító”. Fiatal vagyok, sokszor szétszórt és engedetlen. Nem vagyok híres sem… De, amit most leírok szeretettel írom Mindenkinek, s nem főleg, azért kiemelten az Édesanyáknak, akik talán elváltak… /És előre is bocsánat a tegeződésért./
Amikor látom az utcán az Anyukákat kisebb- nagyobb gyermekeikkel, eltűnődőm: „Milyen lehet anyának lenni?” „Nehéz.” – válaszolom is meg kérdésem. Pedig sokszor oly egyszerűnek tűnik: amikor mosolyogtok, leszidtok, neveltek minket. És sokszor oly gyötrelmes is lehet: válás, több gyermeket egyedül nevelni (illetve egyet), gondok- majd átmeneti megoldások, új társ, változás. Látjuk amikor nem azon gondolkodtok, hogy mi legyen az ebéd, hanem, hogy hogyan tovább? És erősnek kell lenni. De nekünk is: elbírni egy Édesanya arcát bajoktól elnyűtten, s közben csak annyit tenni, hogy elmosogatunk, teát-, kávét főzünk, vagy egy „Nézd, Anya!” felkiáltással bohóckodni egyetlen halvány mosolyotokért… Értékelitek, és Szívetek emlékkönyvében az ott lesz, mindig.
Aztán felnövünk, elköltözünk. Hétvégente meglátogatunk titeket, haza megyünk. S akkor fel sem tűnik, nem is vesszük észre, hiszen „ezt” nagyon jól elrejtitek… valahova. Mosolyogtok, örültök, beszélgettek velünk, együtt ebédelünk. Aztán mikor hazaérünk akkor tisztázódik le minden. „ Ez az Asszony nincs jól. Arca sápadt, kezei remegnek, lelke begubódzott. Magányos. Kihűlt és bezárt.” Bár egy ideig- óráig felmelenget a szerelmes film és regény… Majd marad a egyedüllét, a vér, a gondolkodás kívül, a TV- ben. A szingli nők tudják…
És lemaradunk mögöttük, mi gyermekek, hisz nem értjük. Csak szeretünk. S várunk. Rátok. Hogy újra kinyíljatok, mint a virágok, s illatozzatok, öleljetek át szirmaitokkal. Mert mi szeretünk titeket. Mindennap lessük mikor tértek vissza az Életbe. Mikor fogadjátok be újra a szeretetet és romantikát. Amit nem csak képzelt hercegetektől kaphattok meg, hanem tőlünk, magatoktól, a postástól, egy idegen pillanatnyi pillantásától… Mert szeretünk titeket. Ti vagytok nekünk a legszebbek.
És tudjátok sosem vagytok egyedül: bár az a kilenc(+/-) hónap elmúlt- talán régen is már. Mi mindig ott vagyunk veletek, hiszen csak Hozzátok kötődik az a bizonyos láthatatlan szál. Merítsetek belőlünk erőt, és szeretet, romantikát, azt amiből elkezdtünk csírázni. A gyengédség nem szégyen.
Szeretettel:
A Gyermekeitek
„A gyermek magában hordozza azt a szeretetet és jóságot, amit Édesanyjától kap azok alatt, az áldott hónapok alatt.”
/K-NRIL/

CsatolmányMéret
cac-mother_daughter-annettenielsen.jpg98.36 KB

Hozzászólások



Nagyon emberi, mély érzésű írás.

Köszönöm Lebeke, hogy megosztottad velünk!

Név nélkül, átadtam gyerekeimnek is, és hogy nem én írtam, azt is hozzá tettem.

A "gyógycentrum", ahol dolgozhatok egy hónapja, is, csak nőkkel van tele. A nők vannak a "túlélésre" csak ezek szerint bekódolva? Kevesebb sokkal a férfi. És túlsúllyal rendelkező, súlyfeleslegükkel kínlódó emberek meg alig-alig járnak közénk.

A legenda szerint, " Isten azért teremtette a nőt a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon a szívére. " Vajon megtesszük mi nők ezt?



köszönöm

Kedves Lebeke, gyönyörü amit írtál!!!!!!! Köszönöm! A lányo 6 éves, éppen válófélben vagyok, majd meghasad a szívem, mert látom milyen nehéz neki és fárasztó nap nap után úgy tenni, hogy minden rendben van, mikor ő tudja, hogy a helyzet nem természetes, és mégsem veheti észre, hogy nekem sem az. Jólesett olvasni az írásod, még egyszer köszönöm!



Jó Reggelt! :)

Igen, én írtam. :) Nagyon szeretem Édesanyámat. Szeretek neki örömet okozni, minden lehetőséget megragadok. :)



bizony

nincs most szavam.
olyan jó, hogy van, aki ilyesmit ír.



A nő örökké akar élni.Az anya

A nő örökké akar élni.Az anya is örökké akar élni.A nő úgy akar örökké élni,hogy nem akar meghalni.Az anya tudja,hogy meg fog halni,ezért odaadja az életet a gyermekének.Ezért minden gyerek gondoljon az édesanyjára hálával.De sose felejtsd el,hogy el kell tudnod engedni az anyát is,és a gyermeket is,mert ez az élet rendje!



Ezt Te írtad Lebeke?

Gyönyörű!