A szülő és gyermek kapcsolata

Tudja egy szülő, hogy kell nevelni egy gyermeket? A gyermek tudja, hogy kell viselkedni?
Miért van az, hogy a szülők nem olvasnak könyveket a nevelésről? … lehet akkor más lenne ez a világ.
Mindenki kényezteti a gyermekét, minden hülyeséget megkapnak kiskorukban a gyermekek és hozzászoknak ahhoz az élethez. Mikor már felnőnek az igények nagyobbak lesznek, már nem csak egy csokoládét kell vegyenek a szülők hanem egy kocsit vagy egy nagyobb értékű tárgyat. Onnantól jönnek a bajok, veszekedések .A szülő nem tudja megvenni azt a 3-4millás ruhát, telefont stb, a gyermek már hozzászokott, hogy mindent megkap s nem tetszik neki ez a helyzet. Most akkor felteszem a kérdést, ki a hibás? A szülő aki a gyermeket kényezteti kiskora óta, hogy örömet szerezzen neki vagy a gyermek aki nem érti hogy miért nem kaphassa meg azt a telefont, ruhát s eddig mindent megkapott. Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. Kit lehetne felelőségre vonni ezért?
Most térjek el a mindennapi szövegektől, hogy a szülőket szeressük, mindent tegyünk meg értük, mert ezek a dolgok nem jutnak eszünkbe ha a szülőkkel összekapunk. 18 éves vagyok és én is veszekedek a szüleimmel, s hiába, még nekem se ért meg az agyam. Nehéz a szülőket olyankor szeretni amikor nem engednek el valahova, vagy nem kapok meg valamit vagy megszidódók. Olyankor csak arra tudok gondolni, hogy én megvagyok nélkülük is s elköltözök itthonról, gondolom mindenki legalább egyszer megtette életében, ha egy órára is de elköltözött otthonról  De ha komolyabban belegondolunk egy 18 éves gyermek elhagyná a szüleit, kell keressen lakást, munkát, kaját vegyen minden nap s pénze nem is marad sulira s a fontosabb dolgokra. Már nem is lenne baj hogy anyuka nem veszi meg ezt a ruhát s azt a telefont.
Ja s a másik, a szülők szokásos szövege, „Bezzeg az én időmben” avagy „ha nem tetszik valami nyitva van az ajtó”…
Pláton szerint a gyermeket fokozatosan is de kell kényszeríteni, hogy ismerje meg a világot (Barlanghasonlat). A szülőkre gondolok most, mindent gyorsan akarnak s egyszerűen. Ahelyett hogy kiskorunktól fogva lassan-lassan kisebb nagyobb feladatokat bíztak volna a gyermekekre, 18 évesen egyből belevetik a mélyvízbe, elküldik dolgozni. Vajon jó ez a gyermeknek? Hát nem, megijed s belefullad. Ez olyan mintha egy ötödikes gyermeknek próbálnám magyarázni az integrálást. Megijed s egyből megutálja a mateket, pedig tizenkettedikes fejjel elég könnyű.
Szóval, képzeljük el a következő helyzetet s tanuljunk belőle: vannak a szülők s van a gyermek, a szülők nyáron adnak neki egy kis zsebpénzt, de nem ingyen, megmondják neki hogy locsolja meg a kertben a virágokat s takarítson a házban. A gyermek elvégzi és kap pénzt. A gyermek a családhoz tartozik, ezt ingyen is meg kellene csinálja de mivel akarjuk gyermekünket nevelni pénzt is adunk neki. Következőkor, ha a gyermek akar valamit venni, megmondjuk neki hogy ha megcsinálod ezt és ezt kapsz pénzt és megveheted amit akarsz. A gyermek szívesen megcsinálja mert tudja hogy kap pénzt, ő is boldog lesz s a szülők is mert tudják hogy ez idővel nagyon jól fog jönni. Eltelik pár év, a gyermek nagyobb lesz. Nyáron a szülők már nem a kertbe teszik virágok locsolni, hanem segítsen a faluban széthordani az újságot, azt a munkát már nem a szülők fizetik, de örömmel elengedik mert eddig is jól megcsinálta a munkáját. A gyermekben megbíznak, hogy rendesen elvégzi a munkát s máris a gyermek kockázatot vállal a sok újság kihordásával. Pár év múlva, már a nyarat munkával töltheti el, s milyen jó érzés mikor megdolgozol egy telefonért vagy egy ruháért is akár. Pláton nevelési tanácsa már be is vált, fokozatosan ismertettük meg a gyermekkel a munkát, meg is szerette és jól is neveltük gyermekünket.
Na de ne beszéljek annyit a nevelésről, a gyermek viselkedése még érdekesebb. Érdekes megfigyelni, hogyha egy gyermeknek azt mondjuk, hogy fiam ne nyúlj a kályhához rögtön odanyúl, s miután megégette a kezét többet nem fog odanyúlni. Tapasztalatot szerzett, már 1éves korában. Nem érdekes? Évről évre több és több tapasztalatot szerzünk. A kisebb korban levő gyermekek mintha szeretnék mérgesíteni szüleiket, mindent másképp csinálják mint ahogy megvan nekik mondva. Most akkor ez azt jelenti, hogy a gyermeket úgy kell nevelni hogy ellentétesen mondunk mindent neki? NEM!!! Hagyjuk, hogy tapasztaljon meg dolgokat és tanuljon, ahogy mondják „Az emberek a hibáikból tanulnak”. Emberek vagyunk, mindenki hibázik.
Legfontosabb dolog a bocsánatkérés. Lehet egy apró hiba is de meg kell mutassuk a megbántott személynek, hogy igazán megbántuk a dolgot és el is kell neki mondani. Bocsánat kérés nélkül nincsen békülés. Rengetegszer vesztem össze családtagjaimmal, de a végén mindig bocsánatot kértem tőlük, vagy ők tőlem. Már gyermekkorban hozzá kell szoktatni a gyermeket a bocsánatkéréshez, másképp nagykorában büszke lesz s ritkán fog csak bocsánatot kérni. Megszidjuk gyermekünket, ne felejtsük el, hogy még gyermek de ha úgy bánunk vele mint egy felnőttel idővel nagyon okos, értelmes gyermek lesz belőle. Vegyek egy példát hogy jobban megértsük: Egy kisfiú véletlen kitörött egy ablakot. Az anyukája megszidta és szobafogságba került a kisfiú. Ebben a helyzetben a kisfiú a pokolba kívánná anyukáját, ilyenkor az anyuka ha odamegy hozzá és szépen elmagyarázza neki, hogy „figyelj kisfiam, most büntetést kapsz azért mert kitörted az ablakot, és bocsánatot kérek mert ordítottam, ideges voltam. Nem viselkedtél szépen, jól tudod, hogy nem szeretem az ilyent” és az anyuka megpuszilja kisfiát, akkor már nem a pokolba kívánja anyukáját hanem megbánja amit csinált. Ilyen egyszerű az egész. A kisfiú meg kell értse, hogy miért kapott büntetést és azt is hogy ez nem helyes amit csinált.
Még igen fontos téma a dicséret. Kisebb koromban mindig anyukám mielőtt elment munkába kihagyta nekem, hogy takarítsak. Nagy dolog volt ez nekem mivel 2-3kor már jött haza és a házunk sem a legkisebb, de mindig örömmel fogtam neki. Vettem egy papírt és minden apró kis dolgot leírtam amit megcsináltam. Azt, hogy mosogattam, vagy port törtültem, mindent leírtam. Alig vártam jöjjön haza, hogy kapjam meg a nagy cuppanós puszit és a megérdemelt dicséretet. Boldog voltam és máskor is szívesen fogtam neki takarítani. Viszont, volt olyan alkalom is, hogy hazajött fáradtan és még a papírt se nézte meg, meg kellett hogy értsem mert sokat dolgozott és fáradt volt de én annyira elszomorodtam, hogy a következő alkalomkor már nem úgy fogtam neki a takarításnak mint rég. A gyermekeknek nagyon fontos a dicséret. A szülők ahogy megtudják szidni ahányszor rosszat csinál a gyermek pont úgy meg is kell dicsérni ahányszor ügyes volt.
A szülők minden áron olyan gyermeket akarnak nevelni aki szót fogad nekik, jól tanul és a magaviselete is kitűnő. Nehéz dolog az ilyen, minden az önkontrolon alapszik. Ha tudjuk magunkat kontrolálni, nem ordítani mindig akkor minden sima ügy. Hisz tudjuk, a gyermekek nagykorukban is olyan szülők lesznek mint amilyen példát látnak a szülőktől. Mindenre oda kell figyelni, a férj és feleség közti veszekedésre, a csúnya szavak használatára, arra hogy mennyi időt töltünk gyermekeinkkel és sorolhatnám tovább. Úgy-e már nem is olyan egyszerű a gyermekvállalás? De aki felvállalta az csinálja rendesen, mert kezünkben a jövő nemzedékei, s az hogy milyen embereket faragunk belőlük. Mikor meghallunk, mondhassuk büszkén, hogy „Érdemes volt ezért élni”

Hozzászólások



Remek lány vagy Adelci!! :)

És írni is tudsz. Szépen fogalmazol, szívesen olvastam tanulságos beszámolódat. Köszönöm, és csak így tovább. Írásra is adhatod fejedet, mert ki tudod szépen fejezni mondanivalódat:))))



:)

Gratulálok az írásodhoz. Nekem tetszik.