Talán már tudok valamit

Biztosat még nem mondhatok de kezdem érteni ennek az egésznek a lényegét, hogy hogyan kell jól csinálni.Legalábbis azt hiszem.
Ma olyan változást vettem észre magamon amiben biztos vagyok, hogy a titoknak köszönhetem.Sőt most, hogy írom ezeket a sorokat jövök rá, hogy azért lehet ez az egész mert kértem az univerzumot mutasson valamit amitől elhiszem, hogy ez az egész működik és amitől biztos leszek a Titok létezésében.Régen egy ilyen napon rosszkedvűen és nyűgösen keltem volna és valószínűleg eltelt volna a nap anélkül, hogy bármi érdemlegeset csináltam volna.
Ma jó kedvűen keltem pedig nincs jó idő és semmi nem tud ebből kizökkenteni.Tényleg semmi.Ugyanis nem arról van szó, hogy nem érnek negatív hullámok.Reggel például egy depis barátnőmmel msneztem és megpróbáltam azzal feldobni, hogy elmeséltem nekem mi a nyomorom mert ez engem régen mindig vigasztalt.A tudat, hogy nem csak én voltam szerencsétlen (nem véletlenül múlt időben).Leírtam, hogy nem vesznek vissza a GYED után és pereskedek és, hogy meghalt a nagymamám és még mindig beteg vagyok.Viszont ez az egész nem húzta le a hangulatomat mert tudom, hogy ez csak átmeneti állapot.Lesz munkám jobb is mint az előző és megnyerem a pert is amivel szintén csak én járok jól és az orromat se fogom 5 percenként fújni örökké.Sőt a lelkem is megbékél majd a nagymamámmal kapcsolatban.Egyszerűen tudom, hogy így lesz és teljesen nyugodt vagyok.
Pont egyszerre gondoltunk mindenre és írtam neki, hogy ma nagyon egy hullámhosszon vagyunk.Erre azt írta igen a két nyomorult...és az első gondolatom nem az volt ami szokott, hogy hát igen.Hanem az, hogy én nem érzem magam annak én boldog vagyok:).Mindezek ellenére vagy ezekkel együtt.

Szóval köszönöm az univerzumnak ezt a szép napot!!!!

Címkék:

Hozzászólások



:)

Én is így kezdtem....lassan 2 hete. Addig csak tanulmányoztam a "technikát"...de visszagondolva az eddigi életemre, tudatalatt mindig is alkalmaztam A Titkot és minden sikerült....és akkor borult fel a rend, amikor feladtam magamat és az álmaimat valakiért....Ez 8 éve történt, azóta "sodródtam", mellette....szabályosan bezárultak előttem az ajtók.
De 2 hete megtaláltam önmagam - újra, kisebb mélypontokkal (amit én inkább a kialvatlanságra fogok) és jobban érzem magam. a lehetőségem is több.

Kívánom Neked is, hogy legyen kitartásod. Az eredmény nem fog elmaradni, csak soha ne kételkedj. :)



Kívánom hogy sokszor így

Kívánom hogy sokszor így érezzél ..
mondhatnám azt is hogy mindég .
legfontosabb a jó közérzet , pont erre világítottál rá ez a kulcs ..
sokszor a körülmény nem ezt diktálja .
nem látjuk a napot azért lehet szép napunk..
ajánlom másnak is
Üdv.