teremtes

Az “AKAROM” VÁLTOZÁSHOZ vezet, aminek ELKÖTELEZETTSÉG az eredménye. A “KELLENE” DÖNTÉSHEZ vezet, aminek ÁLDOZATVÁLLALÁS a követk

Ha az élet egy játék – íme, hát a szabályok Tovább »

Címkék:

Kurt Tepperwein --A szellemi törvények Részlet 3.rész

121. Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk ekképpen bennük, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.

122. A ritmus törvénye a teremtésben mindenütt kifejezésre jut. A nappal után az éjszaka következik, és fordítva, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születésnek a kezdete.

123. Ha saját ritmusunk felfelé ívelő szakasza által magasabb tudásszintre kerülünk, és ott maradunk, a kikerülhetetlen ellenirányú lendület nem sodor magával, a következő felfelé ívelő szakasszal viszont ismét magasabbra vitethetjük magunkat. Ez a törvény az ember örök létezését biztosítja, függetlenül attól, hol van: születés, halál és újjászületés között mozog folytonosan, hiszen az élet örök. Tovább »

Címkék:

Kurt Tepperwein --A szellemi törvények Részlet 2.rész

61. Az igaz szeretethez vezető úton az első lépés, hogy úgy kell a másikhoz odafordulni, hogy érte semmi jutalmat ne várjak, és magából az odafordulásból nyerjek magam számára boldogságot és megelégedettséget. Ha mégis kapok valamit, akkor az egy plusz ajándék.

62. A tartós szeretet feltételei: csodálat, mindkét felet lelkesítő feladat, megértés.

63. Keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk. Tovább »

Kurt Tepperwein --A szellemi törvények Részlet 1.rész

1. Az élet tanulást jelent.

2. Ha szerepeket játszom, klisék és minták szerint élek, tehát olyan emberként, aki egyáltalán nem én vagyok, ennek megfelelő lesz az életem is.

3. Tudatosan és figyelmesen kell Itt és Most lennem, önmagam úgy kifejezni, amilyen éppen most vagyok. Ezzel egyidejűleg állandóan figyelnem kell magam, és feltenni a kérdést: valóban ez vagyok én? Vagy csupán egy szerepet, egy viselkedési mintát valósítok meg, vagy netán mások kívánságai, elvárásai, elképzelései és nézetei szerint élek? Tovább »

Címkék:

A lehetőségek rendszere éppolyan valóságos

"A lehetőségek rendszere éppolyan valóságos, mint a fizikai rendszer, és te is benne élsz, akár tudod, akár nem. Egyszerűen csak nem erre van állítva benned az élesség. Időnként, alvó állapotban észreveheted ezt a rendszert, vagy valamelyiklehetséges Énedet. Mondtam már, hogy az álomképek valóságosak. Ugyanígy a lehetséges események is. Csak éppen a te számodra nem tűnnek konkrétnak... Tovább »

Címkék:

A szómágia varázslata Hogyan teremtünk a szóval?

A szómágia varázslata

Hogyan teremtünk a szóval?
Az emberek, ha azzal a szóval találkoznak, hogy mágia, vegyes érzelmekkel szoktak reagálni. Általában, gonosz varázslót, vagy boszorkát képzelnek el, aki a szép és jólelkű embereknek rosszat akarnak és még ezernyi gondolatot fűznek hozzá.
Mit is jelent valójában az a szó, hogy mágia?
Itt, is mint sok más területen az alapokkal van baj. Tovább »

Címkék:

Arra gondolj amit akarsz ne a hianyara

Tudod, mi a közös egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény emberben? Vagy egy rendkívül sikeres és egy rendkívül sikertelen emberben? Egy energiától duzzadó és egy állandóan betegeskedő emberben? Az, hogy mindannyian átlagon felül tudják alkalmazni a Vonzás Törvényét! Tovább »

A Teremtő Tízparancsolata a Felemelkedéshez

1. Teljesen uralkodnod kell az érzéseiden, a gondolataidon és az érzelmeid felett, olyan módon, hogy csak magas fokú rezgés kifejezését engeded meg magadnak úgy, mint a szeretet, a könyörület, a kedvesség, a megbocsájtás, az öröm, a nevetés a harmónia és a béke.

2. Vedd át az uralmat gondolataid felett, olyan módon, hogy elutasítod, hogy olyan gondolatok és elképzelések lépjenek be az elmédbe, amelyek kételyt, haragot, neheztelést, aggodalmat, vagy elkeseredést keltenek, vagy olyanokat, amelyek másokhoz eljuthatnak. Ne ragaszkodj ahhoz, hogy egyszerűen csak a „valóságot” szólítod meg, ezen gondolatok mind a sötétség megnyilvánulásai. Tovább »

Címkék:

Chérie Carter-Scott: Ha az Élet egy játék – íme a szabályok

Dr. Chérie Carter Scott amerikai író, számos bestseller szerzője, life coach, motivációs előadó. Ha az élet egy játék – íme, a szabályok című könyvéből idézzük az emberi élet tíz szabályát.

Dr. Chérie Tovább »

Címkék:

Müller Péter: Indián mese:Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni.

Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni.
Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt akarsz kialakítani.
Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni.
Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól. A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni.
Nem akarnak.
Nagyon nem akarnak. Tovább »

Tudod miért forgatod mindig ugyanazt a lemezt?Mert nem mered elengedni

Hagyd abba a kifogásokat
Neked kell elengedni
Egy bizonytalan ö
Önértékelésű ember, aki kétkedik önmagában és a saját fontosságában, hencegni és panaszkodni fog.
ÁLDOZAT VAGYOK

Van amikor áldozatként tekintünk magunkra amikor egy probléma felüti a fejét szerepjátékok kezdődnek el, azt nem véletlenül tesszük: mi mindenképp ártatlanságunkról teszünk le bizonylatot Úgy tűnik, attól félünk, hogy ha feladjuk a megerősített áldozati szerepünket , veszélybe kerül az ártatlanságunk. Tovább »

Olvasgatás,mondatok,szavak,erő.....

Kávé, tea, olvasgatás, de közben
néhány mondat úgy telibe talál,
hogy fel se tudok állni. Fekszem itt
csendben és hallgatom, ahogy a szív
bugyborékol, vérzik a mondatoktól.
Talán csak ki kell várni, nyelje el
valamelyik kamra, ahol a többi
is összegyûlik használat után,
bár vannak mondatok, melyek akár
halálos sebet is tudnak okozni,
ha épp szívtájékon találnak el.

James Redfield - Mennyei Próféciák - A döntés órája

* Az Első Összefüggés; a Fenntartható Szinkronisztikus Áramlat visz tovább bennünket.

* A Második Összefüggés akkor működik, amikor rátalálunk a magasabb rendű igazságra, amikor teljesen őszinte a másokkal való érintkezésünk, még a kellemetlen helyzetekben is. Tovább »

Címkék:

Az Igazi Valóságteremtés - 3. rész - Hogyan viszonyuljunk a negatív emberekhez?

New Age-es állítás:
„Megváltoztathatod a gonosz lényeket azzal, hogy szeretetet küldesz nekik.” Tovább »

Címkék:

Tudatosság és felsőbb ÉN

TUDATOSSÁG

Mindenki (aki spirituális dolgokkal foglalkozik) a tudatosság szóval dobálózik manapság. Növelni kell, mert az jó. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelent ez? Sok embernek lehet róla valami homályos ötlete, hogy spirituális életet kell élni, és akkor nőni fog, de nem vagyok biztos benne, hogy aki ezt hirdeti, tudja is, hogy miről van szó. Tovább »

Címkék: