magányosság

Nyúlcipőm

Nagyon régi. Kopott. Varázsbőre megtört. Öregebb jelen önvalómnál, több száz évvel élt többet. Mindig az enyém volt. Hány elmúlt sorsom viselte miután először lábamra formázta a mindenek feletti? Tovább »

Magányos vagyok............

Magányos vagyok...

Magányos vagyok,
Egy számkivetett senki.
Csak az álmaim nagyok,
De a valóság: semmi.

Sértegetnek, marnak, bántanak,
Szívből jövő érzelmekkel játszanak.
És mindezt miért teszik?
Azért, hogy sírni lássanak?

És ha igen, sikerül-e nekik?
Tönkre tudnak tenni teljesen?
Ez egyedül csakis rajtad múlik,
Egyetlen kicsike édesem.

Ha teljesen kimerülök, Tovább »

Egyedül lenni…

Amikor egyedül vagyok, ülök, és elmélkedem a világról. A világról, mely bennem rejlik és nem rajtam kívül. Felismerem magamban azt, hogy ennek most így kell lennie, hogy ráébredjek “valamire” amit még esetlegesen nem tudok kezelni megfelelően.
Az egyedüllétnek két formája ismeretes. Az egyik a magányosság: amikor nagyon jó lenne, ha mellettünk lenne az, kit szeretni tudunk, hogy szóljon hozzánk, megöleljen és megossza velünk titkait. Tovább »