lelkesedés

A fölébredt cselekvés három módja - Lelkesedés

OSHO ZEN BUSHIDO TOSA: A fölébredt cselekvés három módja - Lelkesedés

Aztán létezik a kreatív manifesztálásnak egy másik módja is, ami azoknak adatik meg, akik hűek maradnak fölébredésük belső céljához. Egy nap hirtelen tudják, hogy mi a külső céljuk. Hatalmas víziójuk támad, egy küldetés, és attól kezdve annak megvalósításán dolgoznak. Céljuk, illetve víziójuk valamilyen módon általában kapcsolódik ahhoz, amit kisebb léptékben már – élvezettel – tesznek. Ekkor bukkan fel a fölébredt cselekvés harmadik módja: a lelkesedés. Tovább »

Tűzhangya

Már régebb óta gondolkodtam rajta hogy egy könyvajánlót írok és az egyik téma épp a Tűzhangya c. könyv volt, amire gondoltam. Mivel tegnap egy másik látogató is írt a könyvről, gondoltam ráerősítek én is. És álljon itt még rajtam kívül Fábry Sándor és Fa Nándor ajánlója is a Tűzhangyáról.

Az igaz történet két magyar fiatal kalandos útjáról szól, akik saját építésű hajójukban 51 nap alatt átevezték az Atlanti Óceánt, világrekordot állítva fel ezzel. De igazából nem is róluk, hanem a kitartásról, és a hit csodálatos erejéről. Tovább »

Titok Morzsák

titokA következő gondolatok a Titok Napi tanításokból vannak, Rhonda Byrne-től. Saját fordításban, kicsit kiegészítve.

A legtöbb ember észre sem veszi, hogy mennyi szenvedélyt visz bele azokba a dolgokba, amit nem szeretne. Amikor arról beszél egy barátjának, hogy milyen szörnyű, balul elsült szituációba keveredett, pont abba fektet energiát, amit nem szeretne. Amikor bármilyen eseményre negatívan reagálunk, azzal hogy ezt nem akartam, ez Tovább »

Mi a siker valójában?

Pár hozzászólásomból összeollózva készítettem egy blog-bejegyzést. Csak úgy. Hogy értsétek, hogy a Megfigyelő az én szűrőmön keresztül hogy látja az eseményeket! :) Tovább »

Eckhart Tolle - Lelkesedés

tolleEz a részlet a lelkesedéssel kapcsolatban Eckhart Tolle: Új Föld című könyvéből azért születt, hogy rávilágítson arra a különbségre, ami a cél szempontjából jól, és a nem jól sikerült teremtés között van.

"...ha élvezed tevékenységedet, és ehez olyan cél, vagy távlat társul, ami felé haladsz; lelkesedés születik. S noha van célod, figyelmed gyújtópontjában továbbra is az adott pillanatban végzett tevékenységednek kell maradnia, különben kibillensz az Tovább »

Lendítsd mozgásba az Univerzumot

szabadság, lendületMinél éberebben figyelem önmagamat, és azt ahogy az Univerzum válaszol a belső világomban lejátszódó folyamatokra, - a gondolataomra és az érzelmeimre - egyre erősebben érzem azt, hogy az Univerzum bizony kedveli a Hihetetlenül Nagy Dolgokat! Azokat a Hihetetlenül Nagy dolgokat, melyek dinamikát adnak a Végtelen Áramlásnak. Mit értek ez alatt?

Nos, sokan írnak nekem arról, hogy mi a legnagyobb álmuk az életben. Tovább »

Eckhart Tolle és a vonzás törvénye

Eckhart Tolle-t még sose hallottam konkrétan beszélni a vonzás törvényéről, no meg a filmről, de ezzel kapcsolatosan - akarva akaratlanúl - ír tanácsokat egyik könyvében. Tovább »