testvér

...43 éve...

Az első konkrét gyermekkori emlékem, hogy a kórházban szólongatom a kályhaszerelő bácsit, hogy: bácsi, hívd fel az anyukámat, (de lehet, hogy apukámat mondtam) hogy jöjjön értem! Meg a kiskacsás, keménylapos mesekönyv, ami ott volt velem a kórházban. A történet 43-44 éves, akkor laryngitisnek hívták a betegséget, ma már krupp-ként ismerik. Tovább »

Testvérvárás és testvér-féltékenység

Pár gondolat és emlék jutott eszembe a gyermekek egoizmusával kapcsolatosan, a testvér várás és fogadás idejéről. A gyermekek hozzáállása maximálisan a szülőn múlik.

Én nagyon félénk, gyávácska, egészséges önbizalom nélküli gyerek voltam, ami természetesen édesanyámtól is fakadt, aki szintén oroszláni (és nyilasi) önértékelési és önérzeti problémákkal küzdött. 18 évesen szült engem, és lefogadom, hogy mindmáig önérzetes, megfelelési vágy irányítja még a velem való viszonyát is, és így volt ez mindig is. Tovább »

Köszönöm, hogy elbúcsúzhattam

Ezt nem egy negatív történetnek szánom. Ti, akik ezt olvassátok, nem szeretném, ha szomorúságot éreznétek mire a végére értek, inkább azt szeretném, hogy helyette érezzetek hálát…., mert szerintem minden nap fontos hálát adni azért, hogy van édesanyátok, édesapátok, testvére(i)tek. Tovább »

Apróság

Apróság... Igazán nem nagy dolog az Univerzumban de engem olyan boldoggá tesz, hogy írnom kell róla... Tovább »