gondolat

Éberség - Véda

Kozma Szilárd:

Az éberség erősítse

Hen panta einai. Egy vagyok ezzel a hegyek közé duzzasztott, hatalmas tömegű apeironnal. Egy vagyok a 25 méteres mélységgel, amellyel a felszínről, úszás közben szembe nézek, valahányszor tempózás után, hosszan kinyúlok a vízen és halszerűen haladok előre. Tagjaimban, szerveimben, csont és vérsejtjeimben és tudattalanomba hatol a kékes- zöldes ős szubsztancia, posedidoni éberséget idézve, belém ömlik és szétárad sejtjeimben az egység-fluidum. Tovább »

Gondolkozz...de minek?

Máskor is érintettem ezt a témát. A pozitív gondolatok teremtő erejéről sokat hallani. Én ezt vitatom, sőt egy újabb átverésnek is nyugodtan nevezhetném. Nem a pozitív szó hallatán jutott ez eszembe. Számomra a gondolatokkal van a gond, a gondolatok erejével. Ugyanis a kettő teljesen ellentmond egymásnak. Tovább »

Gondolatok a nyári felújítás közben..

Pár nappal ezelőtt, ha leültem volna írni a sikereimről akkor csupán három pontot tettem volna.
Összeomlott az Életem. Nem, nemcsak a tető szakadt be, a falak porladoztak. Úgy egészen, tudod. Jött egy Ciklon és lesöpörte mindazt,
amit addig építettem. Utána maradt a szűz talaj. Vagyis nem tudom mennyire mondható annak, mert pár hónappal ezelőtt -egész pontosan fél éve- leégett Tovább »

Gondolatfalat

Sziasztok!

Engedjétek meg, hogy megosszam veletek Suttogó Gabriel írását. Szerintem csodálatos "gondolatfalat". :)

Gondolatfalat

Most állj meg, állj meg pár percre, tudom szakad a hó és ezer felé kéne futnod, csak pár percet kérek. Miattad... Tovább »

Gondoltam, gondoltad, hogy gondolom :)

Gondolatok

A heti 2. idézetet gondoltam, hogy ideje elküldenem. Képpel! :)

Visszavonhatatlanok

“A gondolat örök – amint megszületett visszavonhatatlanul éli életét.
Gondoltál-e valaha arra, hogy valaki beleláthat a gondolataidba?
Gondoltál-e valaha arra, mi történne veled, ha valaki tudomást szerezne minden titkos gondolatodról? Tovább »

Címkék:

Merj nagyot Gondolni…

Mit szabhatnak meg gondolataink? Tudja ezt Valaki? Vagy csak azok tudják igazán akik, mertek és mernek nagyot gondolni és, tapasztalják azt, hogy a gondolatoknak ereje van.

Sok mindent lehet olvasni, nézni, hallgatni vagy hallani e témáról, de mégis a legkézenfekvőbb magyarázatot a saját tapasztalatodból meríthetsz és megértheted a működést. Onnantól pedig a határ a csillagos ég.

Hogy nem volt még ilyen az életedben, hát dehogy nem!
Ülj le egy kicsit és gondold végig. Tovább »

Gondolataid hatalma

Gondolataink teremtő erővel bírnak, ez kétségtelen. Ha eléggé tisztán el tudok képzelni egy tájat, akkor azt papírra tudom vetni, és ezzel máris alkottam egy rajzot. Amiről ritkábban lehet hallani az az, hogy közvetett módon miképp lehetséges bármilyen változást előidézni csupán a gondolat erejével. Tovább »

Létének törvénye határozza meg minden embernek, hogy hol tart életútján

“Létének törvénye határozza meg minden embernek, hogy hol tart életútján: a gondolatai, amelyeket jellemébe épített, juttatták oda, és életének rendszerében nincs egyetlen véletlen rész sem, hanem minden egy tévedhetetlen törvény működésének eredménye. Tovább »

Címkék:

Csak pár gondolat

Még soha nem voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal terheltek, mint napjainkban.
Ahogy arra talán már magad is rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté tegyenek.
Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni.
Ha azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá, hanem hogy tudatossá tegyen, akkor az már valóban a megváltás lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal a magasabb tudatossággal, amelyik bele akar születni ebbe a világba!
Azokat, akik ragaszkodnak a régi mintákhoz, egyre több fájdalom, erőszak, zavarodottság és őrület várja.
-Eckhart Tolle Tovább »

Napfelkelte

A véletlenek kezdenek feledésbe merülni.

Ahogy mondani szoktuk, az emberiség most kezd erőteljesen tudatossá válni, és ez sem véletlen. Azonban a tudatosság sosem jelentette azt, hogy a nap 24 órájában a gondoltaidat kéne figyelned. "Csupán" azt jelenti, hogy sok mindent megértünk. Ki merjük hangosan is mondani mindazt, ami a szívünket nyomja, vagy amit eddig csak négyszemközt igen, de nagyobb társaságban, közösségben nem mertünk. Tovább »

Felébredés a mély álomból

Emberek! Felébredtem!
Mély álmomból felkeltem!
Tegnap még a jövőre vártam,
Tegnap még a múlton rágódtam.
A mai nap már másmilyen...
Mára nem maradt csak a jelen.
ÉN VAGYOK! ÉN LÉTEZEM!
EZ A PILLANAT A MINDENEM!
Itt állok 24 és fél évesen,
És rájöttem, hogy eddig nem is éltem.
Nem voltam más, mint a vágyaim,
Tetteim és gondolataim.
Nem voltam más, mint aminek magam láttam, Tovább »

Fogócska

Fáradt fények cikáznak körben,
bár lehet, hogy magamban én látom így.
Talán belül a nyughatatlan gondolatok kergetik egymást,
lámpással kezükben, s ez a szürkeállományomra fényt vetít.
Nincs megállás, sodorják egymást,
az erősebb kutya érvényesül megint,
és bár a test pihenne, a tekervények perpeetum mobilét
játszadoznak saját törvényeik szerint.
Hol egy szó hiányzik még, egy hang Tovább »

Tudod, arra gondoltam...

Tudod, arra gondoltam,
akkor is jó élni,
ha úgy látszik,
keserű a világ,
rosszak az emberek,
egyik pofon után a másik ér,
ha körülöttünk minden elromlott,
akkor is érdemes élni,
küzdve is, betegen is,
fáradtan, néha elkeseredten is,
addig, míg él bennünk az öröm csírája,
az öröm csírája pedig nem pusztul el,
míg van valaki,
akár csak egy ember is él ezen a világon, Tovább »

Címkék:

Kovács Erika: Ahogy

"Ahogy nézem
ahogy érinteném

és nem a vágy
nem az ábránd

hanem a tiszta gondolat

ami mutatja
valójában ki vagy bennem..."

Címkék:

Út

Mikor kibuggyan a gondolat,
olyan sebezhető, gyenge…
Indulna tétován,
feketén-fehéren, véznán.
Félszegen és árván,
utat keresne,
de még csak toporog,
még nem tudja merre…
Előtte homály és köd,
beláthatatlan táv,
még meg-meginog,
messze a valóság..
Majd egy enyhe fuvallattal
meglibben, és éledni kezd.
Nekilódul, egyszerre olyan mint a szélvész…
Nekiszalad a messzeségnek, Tovább »