titok

Erősítsük szándékainkat a nap minden pillanatában

Sokszor gondolkoztam azon, hogy vannak sikereim, de időnként becsúszik egy-egy olyan jelen pillanatban kudarcnak mondható esemény, ami nem tölt el a boldogság érzetével. Sőt!!! olyan állapotba kerülök, mikor azok a teremtéseim is visszacsusznak, amik elindultak a megvalósulás útján.

A szándékom és az akaratom pedig az, hogy a nap minden pillanatában, az egész életem során olyan megéléseken menjek keresztül, mikor a siker és a boldogság érzete áramlik bennem. Tovább »

Miért van KÉT változata a TITOK c. filmnek?

Igen, így van: kétféle "A Titok" DVD is piacon van, illetve már csak egy. A korábbi verziót megvágták, és elég fontos részek maradtak ki a most kapható változatból. A boltokban kapható könyv már az új változat szerinti szöveget tartalmazza.

Aki látta a filmet, most valószínű azt kérdezi magában: én melyik változatot láttam? A válasz egyszerű: amelyikben szerepel a Hicks házaspár, az az eredeti. És hogy miért történt mindez? A Hicks házaspár hivatalos weboldalán lévő sajtóközlemény szerint van erre is magyarázat. Az ott olvasható történet a következő. Tovább »

Elfogadás


A Vonzás Törvényének alkalmazása során, rendszerint jól kérünk. Vagy legalább is jól kérni nagyon könnyen megtanulunk. Az elfogadással viszont rengeteget küszködünk. Nem véletlen, hogy Esther és Jerry Hicks kurzusainak, amelyeken Abraham tanításait oktatják, eredeti elnevezése: Az Elfogadás Művészete.
Az elfogadás a folyamatnak az a része, amikor tudatosan a vágyunk rezgéseinek megfelelő rezgési állapotban tartjuk magunkat. Ez azt jelenti,hogy olyan dolgokra gondolunk, vagy olyan dolgokat teszünk, amelyektől jól érezzük magunkat, miközben gondolatainkkal vágyunk tárgyára összpontosítunk. Minél jobban érezzük magunkat, annál elfogadóbbak, befogadóbbak vagyunk. Tovább »

A Tudatos Teremtés 2+3 lépése

Drága Teremtő Barátaim!

A The Secret című film és az összes Vonzás Törvényével foglalkozó könyv 3 lépéses folyamatként írja le a Tudatos Teremtést. Ez a három lépés valóban kiválóan működik, azonban közelmúltbeli tapasztalataim - miszerint több olyan emberrel kerültem kapcsolatba, akik számára valami miatt nem úgy működik a Törvény, ahogy szeretnék - arra ösztönzött, hogy jobban körüljárjam ezt az egész témát.
Nos, arra jutottam, hogy a 3 lépéssel nincs semmi probléma. :) Ugyanakkor van még két kiegészítő - úgyis fogalmazhatnék, hogy előkészületi - lépés, amelyek érzésem szerint ugyanolyan fontosak, mint a másik három.
Így kiegészítve, most közreadom, amit Tovább »

Titok a Titok mögött


Dr. Darnel Christian vezetésével zajlik a "The Secret" vagyis a "Titok Tréning", melyen megtanulhatod a Vonzás Törvényének alkalmazását.

A PROGRAMOK AKTUÁLIS IDŐPONTJA A NAPTÁRBAN!

A tréning, mely feltárja a Titkot előtted is! Tovább »

Bevonzzuk


Bevonzzuk az 1000 magyar embert, akivel körbejárjuk a világot GYALOG, hogy elmondjuk mindenkinek, a világbéke elkezdődött. Az első állomás India, a Béke Embere: Sai Baba.
A Béke Karavánja 2012. Újévén indul. Tovább »

A Mosolyról...

Drága Teremtő Barátaim! :)
Örökös Boldogság mosolyról szóló bejegyzése eszembejuttatta, hogy mit is jelentett nekem a mosoly akkor, amikor még éppen hogy csak felállóban voltam annak a gödörnek a fenekéről, amibe hasast ugrottam. Az első határozott döntéseim között volt ekkor az, hogy nem számít, mi történik éppen velem, vagy körülöttem, nem számít kivel vagyok éppen: mosolyogni fogok. Mosolyogni fogok mindenhol, a nap minden percében. Eldöntöttem, hogy ez lesz az én személyes játékom, amibe bevonnok mindenkit, akivel csak szembetalálkozom, akár ismerős, akár idegen. :) Tovább »

Címkék:

A The Secret c. film teljes szövege magyarra fordítva

A Titok, azaz a "The Secret" című film felfedi az univerzum Nagy Titkát. A Titkot, mely századokon keresztül vándorolt, hogy elérjen hozzád is, hogy az egész emberiség javát szolgálhassa. Ez a Titok, a mindenség Titka - a titok a végtelen boldogsághoz, egészséghez, pénzhez, kapcsolatokhoz, szerelemhez, fiatalsághoz: mindenhez, amire vágysz. Tovább »

A témához kapcsolódó, magyarul megjelent könyvek

Az Univerzum egyetemes törvényei közül az egyik legfontosabb a vonzás törvénye. A témában megjelent, magyar nyelven is olvasható könyveket szeretnénk itt összegyűjteni. Az írók egy része feltűnik a SECRET című filmben is. A lista folyamatosan bővül, ha tudsz olyan könyvről, mely megjelent, de nem került még fel ide, írd meg nekünk a fórumra. Tovább »

Idézetek a filmből

„A Titok a válasz mindenre, ami volt, mindenre, ami van, és mindenre, ami ezután lesz” - R. W. Emerson

„Nem tudom megmondani, hogy mi ez az erő. Azonban tudom, hogy létezik” - A.G. Bell

„Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ott is ajtót nyit neked, ahol eddig csak falak voltak.” - J. Cambell Tovább »