vélemény

Mert véleménynek lennie kell!

Mondhatod, hogy mindaz, amit olyan gyakorta hangoztatok, most még sincs jelen… miszerint sem Isten, sem mások dolgával nem kell foglalkoznunk, hiszen csak a mi dolgunk igazából a MI DOLGUNK. Ha tényleg tartom magam ehhez az elvhez, akkor gondban leszek, mert nehezen fogom folytatni a blogolást. Miért? Tovább »

A gondolkodás

"Már a görög szofisztika is rájött, hogy a gondolkodás többféle értelemben végtelen. Például soha nincs olyan pont, ahonnét ne lehetne tovább gondolkodni.
Ezen kívül minden irányban lehet gondolkodni, tehát egyenlő eséllyel érvelhetünk valami mellett, vagy ellen. Ily módon az embernek soha nem lehetne véleménye. Tovább »

Karcsúságom villámvéleményekben

Gyermeki izgalommal vártam, hogy 8 hét után újra találkozhassak a családommal. Korgó gyomorral léptem a házba, majd látván a vacsorát tálalva, még a szemüvegem is csillogni látszott. Hanyagul, de elegánsan dobáltam le magamról a ruháimat, fel ne tűnjön, hogy egy hangyapöcsnyit is éhes lehetek egy 7 órás út után. Vetkőzés közben megszámoltattam a szemüvegemmel az asztalra helyezett terítékeket. Tovább »

Ne ítélkezz, és nem ítéltetsz!

Hányszor találkozunk életünk során, amikor valaki másról, más életéről mond véleményt, ítélkezik. Pedig ehhez senkinek nincs jogosultsága! Senki nem tudhatja, hogy egy másik ember milyen tanulnivalót vállalt magára, és éppen miért abban az adott élethelyzetben él. Azt pedig végképp nem, hogy az a szituáció számára megfelelő-e, avagy sem. Nem tudjuk, megítélni, hogy a másik ember számára, a kívülállóként hamisnak látott világ mennyire igaz, vagy éppen hazug. Csak az illető Önmaga tudhatja, Ő éli a mindennapokat, Ő alakítja az eseményeket jobbra, vagy éppen balra. Tovább »

Csak az számít, hogy te mit gondolsz magadról!

Ne foglalkozz a bírálókkal és ítélkezőkkel!

Amikor valamire vágysz, valamit szeretnél megvalósítani, elérni az életedben, higgy benne, hogy a Magasabb Intelligencia ösztönöz erre. Téged választott erre a feladatra, mert tudja, hogy képes vagy rá, célja van veled és a terveiddel. Soha ne fojtsd el magadban ezt a vágyat, főleg akkor nem, ha mások nem hisznek benne, hogy meg tudod csinálni, esetleg (többnyire a hátad mögött) gúnyolódnak, bírálnak vagy elítélnek miatta. Tovább »

Egy átlagos ember egy 10 perces beszélgetés alatt legalább háromszor hazudik

Kíváncsi vagyok a véleményekre... szerintetek miért van ez? És milyen lenne az élet, ha megtanulnánk őszinték lenni? Az őszinteséghez persze kell egy nagy adag önismeret és önbizalom is.

Nemrég írtam róla, hogy szeptember 23-án azaz jövő csütörtökön lesz egy nagyszerű tréning, ami arról szól, hogyan lehet felismerni a hazugságokat. Ha érdekel a téma, feltétlenül olvasd el a cikket itt: Tovább »

Vélemény

Sziasztok!

Az előbb felmerült bennem néhány kérdés, amit szívesen megvitatnék másokkal, mert érdekel a véleményetek! Méghozzá nem másról, mint a VÉLEMÉNYRŐL!

Szerintetek a szeretet jegyében mindig mindennel egyet kell érteni?
Vagy, ha az ember nem ért egyet, akkor köteles hallgatni?
Ha az egyén úgy hű önmagához, hogy nem ért egyet egy véleménnyel, akkor is hallgasson? Tovább »

Címkék:

Ok az írásra - megkérdeztek, miért?

szex és titokHamarosan megjelenik könyved a „Szex és a Titok – Keribredso tudja…” címmel. Miért fogtál ebbe a kötetbe és pontosan mi köze a könyvednek a Titokhoz. Hiszen a Secret cím alatt futó gyakorlatilag optimista módszert szinte mindenki ismeri. Hogyan tudjuk ezt alkalmazni kapcsolatainkban?

Eleinte teljesen „önös” érdekek miatt kezdtem el a könyv írását. Úgymond a „fióknak.” Hogy miért? Mert hallottam egy nagyon jó módszerről a Titok kapcsán, és tudni akartam, működik-e. Ez pedig nem más, mint Tovább »

Avatar

avatarNemrég került mozikba James Cameron, a Terminátor, a Titanic és a 'Bolygó neve: Halál' rendezőjének legújabb filmje. Szinte mindenhol erről olvasni, kíváncsi vagyok, hogy mi az oldalt olvasó, tudatos és pozitív beállítottságú emberek véleménye a filmről. Különösen azért, mert az Avatar, mint szó, erősen kapcsolódik az oldal témájához. A hinduizmusban az avatár jelentése: egy Halhatatlan Lény inkarnációja (megtestesülése), vagy magáé a Legfelsőbb Lényé. Láttad a filmet? Neked, hogy tetszett? Szólj hozzá! Tovább »

Kedves Secretesek!

Szeretnék tanácsot kérni tőletek, segítsetek!
A 22 éves nagylányom néhány napja kiment Svájcba dolgozni.
Még oda sem értek, már 40 fokos láza lett és nagyon beteg.
Így dolgozni nem tud, nagyon el van keseredve, próbálom adni az erőt,
de persze az én szívem majd' meghasad. Csak sms-ben tartjuk a kapcsolatot. Tovább »

Minden hozzáállás kérdése

hozzáállásAz életem során több akadályokba ütköztem DE visszagondolva, mindig valami tanulság jött le abból amiből. Az ember életében valljuk be, mindenkiében történhetnek tragikus események, csalódások, fájdalmak, mély fájdalmak, sebek amiket nehezen gyógyít meg az idő és maga a másik személy vagy dolog. Érdekes módon, az ilyen "rossz" negatív helyzetekben uralkodott rajtam egy hatalmas pozitív erő, ami késztetett és biztatott, hogy fel a fejjel, és csak előre! Tovább »

BEST OF thesecret.hu

Gyűjtsük össze egy helyre a legjobban sikerült írásokat az oldalról!
Neked melyik a kedvenced?

Kezdem rögtön kettővel, a népszerűségük szerint a kedvencek közé ezeket tettétek eddig a legtöbben...

Játszd el hogy a tiéd, aztán felejtsd el!
http://www.thesecret.hu/node/7490

Honnan tudod mit is akarsz valójában?
http://www.thesecret.hu/node/4674 Tovább »

Bocs, de egy kicsit besokalltam

Bocs, de egy kisit besokalltam...Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki ezt olvasva megsértve, vagy megbántva érzi magát, és azoktól is, akik úgy vélik, hogy nem feltétlenül kellene ezeket a sorokat olvasniuk, mert nem érinti őket, nincs hozzá igazán közük.

Mégis fontosnak tartom, hogy ezt az írást is sokan olvassák, mert olyan dolgokról fogok benne írni, amiket fontos tudnod és tisztán látnod ahhoz, hogy eldönthesd, akarsz-e a jövőben egyáltalán engem olvasni, látni, hallani, vagy akarod-e hogy bármi közünk legyen egymáshoz egyáltalán. Tovább »

Neked is, meg nekem is

élet neked nekemMár jó ideje foglalkozom a vonzással. Tett velem már csodákat, emelt emeletnyi magasságokba és zuhantam is nagyokat. Tény. Másokkal is tett csodákat körülöttem. Volt milliárdos nyeremény, volt csodás gyógyulás, volt szárba szökő szerelem, volt minden.
Jó ideje hiszek az Univerzum erejében, létében és abban, hogy szeret engem és mindig olyan dolgokat hoz, amik jók nekem. Még akkor is, amikor nem tűnnek jónak rám nézve. Mert olyankor tudom, hogy úgyis kijövök a gödörből, tudom, hogy tanulok és tudom, hogy a gödör után olyan dolgok várnak rám, amik sokkal jobbak lesznek és sokkal jobbak, mint előtte volt. Tovább »

EGY-ÉN

véleményIdőnként olvasok olyat, hogy egymásról véleményt alkotunk. Nos én hogy látom ezt.

A tudósok már felfedezték azt, hogy mindent, tényleg mindent egy isteni energia működtet. Ha megnéztétek az itt: http://www.thesecret.hu/node/3892 ajánlott filmet, abban nagyon szépen levezetik, hogy amit szemünkkel látunk, tulajdonképpen miből is van. EGY ENERGIA VAGYUNK. Ebből alakult ki az EGY-ség tudat.

Aztán hogy elkalandozzak Tovább »