rezgés

A rezgés emelésének tudomány

Mit jelent a rezgésszint

Amikor először hallottam a rezgésszintről és annak emelésének fontosságáról hirtelen olyan érzésem támadt hogy valami nincs rendben a felfogásommal. Alapvetően egy eléggé racionális ember vagyok és általában így is közelítek a dolgokhoz, számomra fontos hogy logikusan is összeálljon a kép. A rezgésszinttel kapcsolatosan sokáig hiányérzetem volt. Értettem is meg nem is. Végül elkezdtem apránként összerakni a képet amit most megosztok veletek is. Tovább »

RezgésekA rezgést megtalálni nem nehéz, a kihívás, a megtartásában van számotokra

A rezgést megtalálni nem nehéz, a kihívás, a megtartásában van számotokra. Olyan világban éltek, ahol minden nagyon gyorsan történik, a figyelmetek rengeteg helyre vándorol, így nagyon könnyű elengedni az összpontosítást. Nagyon könnyű egyik rezgésből a másikba váltani, annyira hogy szinte észre sem veszitek, hogy ezt teszitek.

Gyanítom sokan tudni szeretnének a rezgés felleléséről is, de azt is tudom, hogy közületek már mindenki érzett örömöt, szeretetet, izgalmat, csalódottságot, haragot, szomorúságot és félelmet is. Azt is tudom, hogy nagyon könnyű előhozni/kiváltani belőletek ezeket az érzelmeket. Tovább »

Címkék:

A Rezgés Törvénye

"Az anyag nem magától való. Minden egyes anyag csak egy erő által keletkezik és létezik, amely az atomi részecskéket rezgésbe hozza és azokat az atom legapróbb Naprendszereként tartja össze." (Max Planck)

A Rezgés Törvénye:
Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. Még a legkeményebbnek tűnő anyagban is állandó rezgésben vannak a molekulák, s ugyanez igaz a fényre, a melegre vagy az energiára. Tovább »

Címkék:

Siker alappilére

Szerinted miért van az, hogy egyes emberek teljesen elvarázsolják a környezetüket, leveszik a lábukról embertársaikat, és szinte bárminek az elérésére képesek?

Ezeket az embereket legtöbbször a szenvedély hajtja. Boldoggá teszi őket az, amivel nap mint nap foglalkoznak és ez a boldog tettrekészség ragad át a környezetükre is. Tűz van a szemükben, lelkesedés van a szívükben. Tovább »

Hely

Pécs
Boszorkány u.2.
Hungary
46° 27' 47.3616" N, 17° 0' 42.5484" E

Biorezonancia - avagy a finomenergiák szerepe a gyógyításban

Minden változásban, átalakulásban van. Szerencsére a gyógyítás is. Egyre nyitottabbak az emberek a finom-energiákkal dolgozó, természetes alapanyagokat használó módszerek kipróbálására. Ezek a gyógymódok meglepően gyors segítséget nyújtanak, főleg, ha a kezelendő személy megérti a betegség mögött húzódó üzenetet, és a kezelővel együttműködve lép fel a probléma ellen. Megértés nélkül nincs gyógyulás, ez esetben csak eseti kezelésről beszélhetünk. Tovább »

Jagja Magyarországért – felhívás!

Egy rendhagyó kezdeményezésről szeretnénk tájékoztatni Titeket, amelyhez ha kedvetek és lehetőségetek engedi, csatlakozhattok.

Mint sokan tapasztaljuk országunk gazdasági, szociális, morális és egyéb helyzete hagy némi kívánni valót maga után. Ez természetesen kihat saját életünkre, mind anyagi, mind érzelmi szinten. Sokan sokféleképpen próbálnak tenni több-kevesebb sikerrel azért, hogy ez változzon.

Kezdeményezésünkkel ehhez szeretnénk hozzájárulni oly módon, ami a leghatékonyabb lehetőség a változásra. Tovább »

Rezgés

rezgésSziasztok! Olvastam valahol, és gondoltam megosztom veletek, mert hasznos lehet:

Az erős érzések rezgést keltenek. Emlékszel olyan pillanataidra, amikor dühbe gurultál, és villámcsapásként járta át testedet a harag? Vagy arra a percre, amikor elöntött a szerelem, és a levegőben lebegtél? Az érzelmek is előmozdítják vagy mozgásba hozzák a teremtő erőt. Érzéseid vágyakat keltenek benned, ettől felerősödik rezgésed, működésbe hozva a mágneses vonzóerőt, amely közvetíti vágyadat. Tovább »

Rezgésszintemelő vers, idézet :)

Ma a következő versrészletet láttam kifüggesztve az iskolánkban, ami nagyon megfogott és azóta még jobb hangulatban vagyok. Teljesen megnyugtató érzés, hogy én is éke vagyok ennek a gyönyörű világnak, nem pedig egy kis semmi porszem, ahogy régen gondoltam magamról...

"...Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!" Tovább »

Rezgésszint emelés!

Rezgéstér hangolása profi képekkel.

Mindenkinek figyelmébe ajánlom a következő oldalt, ahol a romániai Csángóföldről készültek olyan képek, mellyel nagyon sok pozitív töltést tudtok meríteni.
Igaz, engem nagyon meghatott és megérintettek ezek a képek, nem feltétlenül vált ki mindenkiből hasonlót, de egy próbát megér. Tovább »

Magasabb rezgésszint azonnal elérése

Sziasztok! Tovább »

Nincs energiám?

energiaSzárnyalás? Boldogság? Jókedv? Derű? Nyugalom? Aztán apadás? Visszaesés? Kedvetlenség? Ború? Rosszkedv? Depresszió? Volt már, hogy átéltétek ezt? Hogyne lett volna! Mindannyian így működünk, csak van, akinél ez a folyamat gyorsabb, van, akinél lassabb. Van, akinél egészen gyors és egészen lassú. Úgy sejtem, a legnagyobb tanítóknak is vannak nehéz és rossz pillanatai. A különbség csak annyi, hogy míg mi, akik csak az úton járunk és ismerkedünk a folyamattal ennek könnyebben esünk áldozatul, ők viszont már pontosan tudják, mit kell ilyenkor tenni.
Saját és másoktól hallott tapasztalatokat segítségül hívva Tovább »

Nálunk magasabb fejlettségű lények társasága

fejlettebb lényekElménk fejlesztésének munkájában igen sokat segíthet, ha nálunk fejlettebbekkel érintkezünk. Egy erősebb gondolkodó azzal segíthet nekünk, hogy olyan rezgéseket bocsát ki magából, amelyek magasabbak azoknál, amelyeket mi létre tudunk hozni. A földön levő vasdarab nem képes önmagától hő-rezgéseket megindítani, és ha véletlenül tűz közelébe kerül, visszahat a tűz hő-rezgéseire és forró lesz. Ha egy nagy gondolkodó közelében vagyunk, rezgései hatnak Tovább »

Víz

vízTöbbször volt már szó Emoto-ról és a vízről az oldalon, ami miatt most ismét előhoztam a témát, egy nagyon jó gyakorlat, amit Katica említett az egyik fórumban.

A víz fontos üzenetet hordoz számunkra. Az emberi lét közvetlen kapcsolatban áll a vizünk minőségével. Masaru Emoto, egy kreatív és koncepciózus japán kutató, kutatásai során azt vizsgálta, hogy az ember rezgési energiája, gondolatai, szavai és a zene hogyan hat a víz molekuláris struktúrájára. Miért fontos ez? Tovább »

Az öröm, és szeretet áramlata

szeretet áramlatLélek emelő itt lenni veletek! Egyszerűen azt érzem, hogy belém költözött a bizonyosság, hogy tudatos teremtő voltam, vagyok, leszek. Ez egy folyamat, és mindenki úgy járul hozzá, ahogy a részéről a mában a legjobban tud. Nem valami eredmény érdekében, hanem a folyamat megtapasztalása végett. Ha eredményre törekszünk, csak birtokolunk, ha a folyamatra, akkor játszunk a formákkal, színekkel kreatívan.
Játsszunk!
Ez az oldal az öröm, és a szeretet áramlatára hangolódott. Jó ízű nevetések szállnak Tovább »