Tengerparti érzések

tengerpartBehunyt szemmel élvezem a szellő játékát testemen. Simogatóan körülöttem, táncol, átkarol, borzolja hajamat, s amint egy hajtincset kisimítok arcomból, hát gyorsan vissza is rendezi, mintha annak ott lenne a helye. Mosolygok magamban egyet, s engedem, hogy azt tegyen, amit csak akar, most ő irányít felettem. Érzem a napsugarak melegét bőrömön, átjárják testemet, engedem, hogy ez a melegség eluralkodjon énbennem. Mélyen magamba szívom a jellegzetes illatot, amit a természet egyvelege alkotott, s a tüdőmben tartom egy röpke ideig. Hallgatom a hullámok fodrozódását, a sirályok hangját, amely gyönyörű muzsika is a lelkemnek. Lábam s kezem a finom homokba fúrom, s a megmarkolt homokszemek lágyan kifolynak ujjaim közül, amiket a szél oly gyorsan táncra kér fel.

Lassan kinyitom tekintetem, s hagyom, hogy elnyelje a kék végtelen. Csak bámulom perceken át, hagyom hogy eggyé válljak vele. Egyetlenegy cseppjében is benne van az élet, s ezekből a millió kis cseppekből, melyek összetartoznak, megmutatják az egész „arcukat”, s az erőt mi bennük van. Lépteim nyomát elmossák a homokba, mintha ott sem jártam volna, de emlékem valahol megmarad.
Átengedem magam ennek az érzésnek, amely most csak ezé a pillanaté, s most más nem számít, csak ez a pillanat, amelynek minden egyes percét jól elraktározom lelkemben, hogy bármikor, átéljem újra és újra, s hálát adok magamban ezért az élményért. S érzem a hálát testem minden részében, mert üzennek nekem.
Mi is millió kis sejtekből alkotunk egy egészet, amelyek mi magunk vagyunk.
Hálát kell adni, minden egyes kis sejtünkért, melyek értünk dolgoznak, s amelyekért mi felelősséggel tartozunk, jobban, mint gyermekeinkért. Ha magunkat bántjuk haraggal, félelemmel, különböző sérelmekkel, akkor őket is bántjuk. Csapdába ejtjük őket meggátolva egészséges fejlődésüket.
Ehelyett a harmónia érzését keltsük magunkban, ami magában hordozza a szeretet, béke, nyugalom, hit érzését is, ezáltal buzdítsuk a testünket az örömteli életre. Érezzük azt, mintha mindig egy olyan környezetben lennénk, ahol ez az érzés jelen van, magunkba szívjuk, s megmarad.
Higgyük el, hogy bennünk van minden szépség, a lelkünk olyan, mint a tenger, HATALMAS ÉS VÉGTELEN.

Hozzászólások



Koszonom

Gyonyoru tenyleg amit irtal. Teljesen at tudtam elni..



Hát igen, a tenger....

Tenger-függő vagyok, ha az első melegebb napsugár érinti az arcom és behunyom a szemem már hallom a hangját, érzem a szagát és honvágyam van.....
Fekszem a parton egy nyugágyon, simogatnak a napsugarak. Lehunyt szemhéjamon is átüt a vöröses fény. Csak a hangokra figyelek. Egy masszává állnak össze ha nem akarom különválasztani őket. Ez a zsibongó massza vízcsobbanásból - ahogy ritmusosan a kövekhez csapódik a hullám- gyerekzsivajból, labdapuffanásból, zenéből áll. Már nem hallom a hangokat. A legmeghittebb együttlétbe vagyok saját magammal. Csak én és én. Árnyék vetül az arcomra, lassan kinyitom a szemem, egy sötét alak áll előttem. A szemem hozzászokik a fényhez és egyre több részletet látok. Egy ismeretlen áll az ágy végébe és mosolyog. Örök pillanat és Ő életem történetének főbb szereplője. De ez egy másik történet...
Köszönöm Moncsi, hogy a te történeted előhozta az enyémet. Köszönöm!



Hogy ez milyen gyönyörű!

Amit írtál!
Romantikus, individuális!
Az ember a szavaidtól feltöltődik!
Imádom a tengerparti érzést!
Köszönöm!